Anne Rice: Vérhozsánna (Vámpírkrónikák 10.)

Fülszöveg:

Lestat visszatér, bosszúra szomjasan, és ezúttal Rowan Mayfair igézetében. Az egyszerre angyali és démoni vámpír kénytelen ölni, miközben ide-oda bolyong Anne Rice panteonjának félistenei, csupa régi ismerős között. Julien Mayfair kínozza és kísérti a vámpírt; Rowan Mayfair, a boszorkány, aki magához hívja a szellemeket, életveszélyesen vonzónak találja Lestatot; Patsy Blackwood, a country-énekesnő, akit Quinn Blackwood ölt meg, és vetett a mocsárba; Ash Templeton, az 5000 éves táltos, akinek génjeit a Mayfairek viszik tovább.
Lestat most azért harcol, hogy megmentse Patsy lelkét a földhöz kötött kísértetek sötét birodalmából, feltárja a táltosok titkát, és eldöntse, mi legyen Rowan Mayfair sorsa. Anne Rice felejthetetlen álomvilágai – Blackwood Farm és a Mayfair-boszorkányok birodalma – csapnak össze a vérszomj és a jóság, a kéj és a megváltás között vergődő Lestat befejező, utolsó történetében.

Most hirtelen nem is tudom pontosan, hogy már megjelent-e vagy a közeljövőben fog, de Anne Rice több mint tíz év után megírta a Vámpírkrónikák újabb folytatását. Az eredetileg 10 részes könyvsorozat összes részét olvastam korábban, már csak az utolsó maradt ki az életemből, és mivel nemrég szembesültem a ténnyel, hogy érkezik magyarul az új rész, így gondoltam ideje elolvasni az utolsó részt, hogy majd mihamarabb következhessen a folytatás. A 10. rész a Vérhozsánna címet viseli, és elvileg ez lett volna a Vámpírkrónikák utolsó része. Így elsősorban mintha befejező rész lenne, úgy olvastam, és úgy próbáltam meg értékelni.

Sajnos a Vámpírkrónikák minősége az idő előrehaladtával egyre hullámzóbb lett, és érezni lehetett, hogy az írónő kezdett kifogyni az ötletekből. Írt néhány könyvet, amiben nem is Lestat volt a narrátor, de aztán a végére csak visszatért mindenki kedvencéhez, és megint őt helyezte a középpontban. Ebben a könyvben ismét Lestat mesél nekünk, újra ő lett a narrátor, ami rögtön az elején hatalmas pozitívum, mert hát őt nem lehet nem szeretni. Lestat mit sem változott, még mindig az a fura fickó, aki mindig is volt. Még mindig az egyik kedvencem a könyvsorozatból, de sajnos nem az első kedvencem, mert az mindig is Armand volt és örökké ő is marad.

Lestat csaknem 200 éve él vámpírként és ezalatt az idő alatt rengeteg rossz, kegyetlen és véres dolgot művelt. Mindezt nem csak olyanokkal, akik megérdemelték, hanem olyanokkal is, akik nem, sőt akiket igazából szeretett is. Nehéz jellem ő, és habár ilyen régóta él, mégsem képes tanulni a saját hibáiból. Újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat, és megint ott rontja el a dolgokat, ahol korábban megtette már egyszer. Most sem bír magával, és ismét új vámpírt teremt, amire megint meg van a magyarázata, vagyis hogy mindezzel csakis Quinnek szeretne segíteni, de valójában most is önmagára gondolt. Magányos és egyedül van, és tudja, hogy Quinn mennyire szereti Mona-t, és azzal, hogy Mona-t vámpírrá változtatja, azt szeretné elérni, hogy ők ketten vele maradjanak. Vagyis a Vérhozsánna könyv, az előző rész, a Blackwood Farm közvetlen folytatása, és rögtön az abban történtek után veszi fel a fonalat.

Nem tudom, hogy tudatos a múlt hibáinak megismétlése, vagy Anne Rice ennyire kifogyott az ötletekből és nem tudott mást kitalálni, de Lestat, Quinn és Mona triója engem kísértetiesen emlékeztetett Lestat, Louis és Claudia hármasára. Az egyetlen különbség csak annyi, hogy Mona nem egy kislány, hanem egy fiatal nő. Amúgy pedig mintha a múlt ismételte volna meg önmagát. Quinn és Mona egymáshoz való ragaszkodása és szerelme, Lestat szándéka, hogy maga mellett tartsa őket, Mona lázadása Lestat ellen, mind-mind a múltra emlékeztetett engem. Habár Mona felnőtt nő, mégis igen sokban hasonlít Claudiára, mert néha elég gyerekesen tudott viselkedni. Hisztizett, lázadt, feleselt, mérgelődött és féltékenykedett. Míg Claudia egy gyermektestbe zárt felnőtt, érett lelkű nő volt, addig Mona pedig egy felnőtt női testben lévő gyerekes személyiség. Ha ezt vesszük, akkor pedig éppen egymás ellentétei ők ketten. Tetszett ez a párhuzamom a múlt és a jelen között,

Mona

A másik dolog, ami tetszett, hogy az írónő ebben a könyvben fűzte össze a két különböző könyvsorozatának a szálait. Nem olvastam még a Mayfair boszorkányokról szóló könyveit, és bevallom nem is tervezem, de itt kötötte össze a boszorkányok és vámpírok világát és sorsát. Sőt, még a Táltosok világát is belerakta a történetbe, így három faj találkozott össze és került bele ugyanabba a sztoriba. Lestat most Rowan Mayfairbe szerelmesedik bele, ami meg sem lep, mert Lestat folyton beleszeret valakibe, legyen az nő vagy akár férfi. A végén azonban felülkerekedik önző vágyain, és elengedi a nőt, hogy ezzel esélyt adjon neki a normális életre. Lestat sok mindenben nem változik, mégis ezen a téren mutatott azért némi fejlődést. Már nem csak magára gondolt, hanem arra, akit szeret, és úgy rendezte a dolgokat, hogy Rowannek legyen jó, ne pedig önmagának.

Egyetlen negatívumot tudnék csak megemlíti. Ha azt vesszük, hogy ez lett volna a könyvsorozat utolsó része, akkor elvártam volna némi utalást a többiekre is. Nagyon hiányoltam őket, mert Mahareten kívül senki más nem szerepelt benne. Valahogy bele kellett volna őket vonni a történetbe, vagy ha ezt nem is, legalább megemlíteni, hogy kivel mi van manapság és hogy kinek hogy alakult az élete. Bár talán ez is tudatos koncepció volt az írónő részéről, ezzel kifejezve azt, hogy Lestatot nem érdekli a többiek sorsa és hogy ő mindig csakis magával foglalkozik. Mégis, engem zavart a többiek hiánya, nyugodtan ejthetett volna róluk néhány szót.

Ha úgy veszem, mint befejező kötetet, akkor maradt némi hiányérzetem a könyv olvasása után. Hiányoltam a régieket, szívesen olvastam volna róluk is, nem csak Lestatról, az új vámpírjairól és a Mayfair boszorkányokról. Tetszett a múlt és jelen közti párhuzam, és a Lestat, Quinn és Mona triót is bírtam, jó kis dinamikát alkottak ők hárman. A könyv vége nem olyan boldog, mint lehetne, és ezért mindenképp jár a plusz pont, sőt elég lezáratlan, épp ezért se bánom, hogy végül mégis folytatta az írónő a sorozatot. Kíváncsi vagyok a 11. könyvre, mely a Lestat herceg címet kapta. Abban elvileg visszatérnek a régi kedvencek, és azért is várom, hogy mennyiben lesz más a több mint tíz év után írt folytatás, mint a régi könyvek. Remélem nem okoz majd csalódást. Mindenesetre jó volt ismét elmerülni a Vámpírkrónikák világában, és tetszett a könyv összességében,

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/anne-rice-verhozsanna

Értékelés: 5/4