Kevin Hearne: Elkalapálva (A Vasdruida Krónikái 3.)

Fülszöveg:

A norvég mennydörgésisten rosszabb minden kötekedő rohadéknál – ő ugyanis életek ezreit tette tönkre, és ugyanennyi ártatlannal végzett. A viking vámpír, Leif Helgarson több évszázad után elérkezettnek látja az időt, hogy bosszút álljon rajta, de a norvég lidércnyomásba csak barátja, Atticus O'Sullivan, az utolsó druida segítségével juthat el. Atticus első számú túlélési stratégiája a következő volt: a lehető legnagyobb ívben kerüld el a villámokat dobáló ürgét!
De Atticus hazai pályáján sem túl rózsás a helyzet: vámpírháború közeleg, a magukat Isten Kalapácsainak nevező orosz démonvadászok pedig egyre többen lesznek. Atticus és Leif egy vérfarkas társaságában minden figyelmeztetés és várható következmény ellenére elindulnak Asgardba, a norvég panteon síkjára, ahol kommandójuk kiegészül egy varázslóval, egy orosz mennydörgésistennel és egy kínai vándorral. És megindul a felejthetetlen harc a valkűrök, a feldühödött istenek és a mennydörgésisten ellen.

Mivel most valami könnyed és szórakoztató történetre vágytam, így egy kis tépelődés után döntöttem a Vasdruida Krónikái könyvsorozat következő része mellett. Az első két rész tetszett, mindkettő roppant könnyed és szórakoztató könyv volt a maga módján, és épp az tetszett bennük annyira, hogy nem akarták megváltani a világot, hanem vállalták azt, amik. Egy laza, humoros YA történet, semmi több, aminek leginkább a poénok és a kedvelhető főszereplő adja a fő vonzerejét.

A történet tovább folytatódik és Atticus ismét nagy bajba keveredik, ugyanis az előző részben tett ígéretéhez híven, segítenie kell barátjának Leifnek, hogy elmenjenek Argardba és megöljék Thort. Atticusnak nem nagyon fűlik ahhoz a foga, hogy egy újabb Istent kinyírjon, főleg mert Morrigan a halálát látja a küldetés következményeként, de mit ér a férfi a becsülete nélkül, így Atticus nem tehet mást, teljesítenie kell az ígéretét. Atticust még mindig nagyon bírom, humoros, okos, talpraesett és abszolút imádnivaló a maga módján. Talán az idei legjobb férfi főszereplő, akivel könyvben találkoztam, és kétlem, hogy akadna majd valaki, aki lelöki őt e lista éléről.

A másik, ami tetszett a könyvben, hogy fordított egyet a közismert mítoszon, és Thort nem egy hős istenként ábrázolta, hanem éppen ellenkezőleg. (Ami azért vicces, mert nemrég néztem újra a két Thor Marvel filmet, ahol ugyebár Thor a hős.) Thor itt egy pökhendi, alattomos és kegyetlen férfi, aki szeretettel nyomorítja meg mások életét, és mindezt lelkiismeret furdalás nélkül. Nem is csoda, hogy van ellensége és utálója szép számmal, így nem nehéz Atticusnak és Leifnek szövetségeseket találni az akcióhoz. A harmadik könyv tulajdonképpen erről a támadásról szól. Láthatjuk, hogyan készül fel Atticus és a csapat az Asgradba való betörésre és hogy miként akarnak revansot venni Thoron és az asgradiakon az őket ért sérelmekért.

Nagyon tetszett még a csata előtti "összeborulás", amikor Atticus kérésére mindenki megosztotta a többiekkel a saját történetét, így megtudhattuk, hogy ki miért haragszik Thorra. És hát Thor tényleg egy szemétláda, ezt nem is lehetne tagadni. Jó volt ez a "fiús összeborulás", és igaza volt Atticusnak abban, hogy kellett az a csata előtt, hogy egymásra hangolódjanak, hogy így közelebb kerülhessenek egymáshoz és mindenki magáénak érezhesse a küldetést. Egyedül Atticus az, akinek nincs semmilyen személyes sérelme Thor iránt, ő csak a korábbi ígérete miatt tartott a többiekkel. Épp ezért nehezen veszi rá magát, lelkiismeret furdalása is van, és mivel okos, tudja, hogy nem kellene még egy istent magára haragítania. De mivel Atticus régi vágású férfi, így a becsület és az adott szava neki mindennél többet ér, így végül csak eleget tesz a Leifnek tett ígéretének. Leifet is egyre jobban bírom, örültem annak, hogy végre megtudhattam a történetét, mert mindig is érdekelt, hogyan honnan származik és miért utálja ennyire Thort.

Hirtelen nem is tudnék mondani semmit, ami nem tetszett a könyvben, vagy amit kifogásoltam volna benne. Talán csak egy valami van, de azt sem feltétlen a könyv hibájaként említeném meg. Engem nagyon érdekelne Granuaile, és azt várom, hogy mikor ismerhetjük meg végre jobban, hogy mikor szerepel többet. Igazán itt lenne az ideje, de sajnos most se szerepelt valami sokat, mert Atticus elküldte a veszély miatt. Remélem a negyedik könyvben nagyobb szerepet kap és több interakciót láthatunk közte és Atticus között. Oberon pedig még mindig egy aranyos kutya, szívesen megölelgetném én is, holott alapjában nem szeretem a kutyákat. És nagyra értékeltem Jézus behozatalát is, roppant viccesre sikeredett a beszélgetése Atticussal.

Az Elkalapálva éppen olyan folytatása az első két résznek, amit az alapján várna az ember. Egyszerű, ám mégis szórakoztató, könnyed és roppant humoros könyvsorozatról van szó, amit mindenkinek szívből ajánlok, aki vágyik egy kis kikapcsolódásra. Atticus remek karakter és narrátor, és lassan a többiek is kezdenek a szívemhez nőni. Várom mi lesz még itt, vajon mibe keveredik eztán Atticus?

Értékelés: 5/4

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/kevin-hearne-hammered-elkalapalva