Atticus O’Sullivant nem izgatják túlságosan a boszorkányok. Most mégis arra készül, hogy egy mindkét fél számára előnyős, kölcsönös megnemtámadási egyezményt írjon alá velük, amikor napjaink arizónai Tempéjének boszorkánynépessége hirtelen megnégyszereződik. Ám az új lányok nem csak gonoszak, de a második világháború alatt meglehetősen sötét szerepet töltöttek be a németek oldalán.
Miközben egy bukott angyal a helyi középiskola diákjaira vadászik, és a bakkhánsnők vegasi hordája a városba özönlik, hogy ott terjessze az őket jellemző halálos romlást, és egy veszélyesen szexi, kelta tűzistennő Atticus kegyeit keresi, hősünknek ki kell vennie részét a boszorkányüldözésből. De varázskardja, a szomszédjától kölcsönzött gránátvető, valamint vámpír ügyvédje segítségével Atticus készen áll rá, hogy megtisztítsa a várost, és megmutassa a boszorkányos fehérnépeknek, hogy rossz druidával kukoricáztak.
Csaknem egy hónap telt el új könyv olvasása nélkül, ami nagyon fura, mert nem hittem volna, hogy valaha megeshet velem ilyesmi, mióta igazi könyvmoly lettem. A májusi és júniusi tanév végi hajtás megtette a hatását, és a sok óra, beadandó, zh-k és vizsgák közben nem nagyon maradt időm, sem kedvem arra, hogy leüljek egy könyvvel és szimplán csak olvassak. Emellett valahogy nem is esett volna olyan jól. Nem tudtam volna igazán koncentrálni, mert ezerfelé jártak a gondolataim, így valamilyen szinten kellett ez a kis szünet. Hogy őszinte legyek jól esett a pihenés, és szerencsére nem kellett bejegyzés nélkül hagynom az oldalt, mert eddig a sorozatos és filmes véleményeket posztoltam. Szerintem ti nem is észleltétek ezt a szünetet, talán észre se vettétek volna, ha nem írok róla.
Mindenesetre így a vizsgaidőszak vége felé közeledvén, (már csak egy vizsgám van, és még 2 beadandó dolgozatom!), újra kedvem támadt az olvasáshoz, és gondoltam valami egészen könnyű, kellemes kis nyári olvasmánnyal térek vissza a pihenő után. Épp ezért választottam a Vasdruida Krónikák második részét, mert számítottam rá, hogy olyan lesz, mint korábban az első része volt. Vicces, laza, szórakoztató történet, ami elvonja egy kicsit a figyelmem és ami kikapcsol. Most nem szerettem volna valami mély és elgondolkodtató történetet, most csak könnyedségre vágytam. És persze ez tökéletes volt kezdésnek.
Atticus ismét nagy bajban van, hiszen az első részben történtek utóhatásaival kell szembenéznie. Mivel megölt egy istent, és ezáltal hírnevet szerzett magának természetfeletti körökben, így gyakorlatilag véget ért eddig békés és csendes élete. A figyelem középpontjába került, és onnan már nem is igen szabadulhat, ha engem kérdeztek. A korábbi csaták eredményeként elszabadult démonokat kell elkapnia, valamint megküzdeni egy vérszomjas boszorkány körrel, akik a városra fenik a fogukat. Eközben pedig próbál egyensúlyozni a barátai, az új tanítványa, szeretett kutyája és a hatalmi harcok útvesztőjében.
Nem csalódtam, a Megátkozva pontosan azt nyújtotta, amit vártam, és kellemes könyv volt ez a maga módján. Pontosan ugyanolyan a stílusa, a történet szerkezete, a humor, és a hangulat, mint az első résznek, és épp ezért szórakoztam jól olvasás közben. Atticus remek főszereplő, egy szerethető, okos és talpraesett fiatalember, akit csak imádni lehet, és aki egyértelműen kenterbe veri a YA könyvek ultra jóképű, de egyébként agyatlan és személyiség nélküli férfi főszereplőit, akikért annyian rajonganak.(Csak azt nem értettem soha, hogy miért, de ez legyen az én bajom.)
Megint rengeteg iszonyat vicces helyzetbe keveredett főhősünk, de mindig helytállt az adott szituációban. Igazából nem csak Atticus szimpatikus, hanem a többiek is. Én például nagyon bírom a két ügyvédet, Halt és Leifet, vagy épp Malina-t, a lengyel boszorkányt, de persze senki se múlhatja felül azt az imádnivaló kutyát, akit Oberonnak hívnak, és aki régóta Atticus hű négylábú barátja. Ezek ketten fergetegesek együtt, és Oberon dumája... nos, azt nem lehet utánozni. Ez a kutya csak ontja magából a poénokat, és mikor elkezdenek valami ostobaságról Atticussal beszélni, akkor általában mindig mosolyra húzódott a szám. Nem vagyok valami nagy kutya rajongó, de egy Oberon féle kutyát, talán én is elfogadnék.
A könyv stílusa, a humor, a vicces helyzetek, és az egyszerűségük ellenére meglepően szimpatikus és szerethető karakterek miatt válhat ez a könyv annyira szórakoztatóvá, hogy az ember egyszerűen képtelen letenni, mert tudnia kell, hogy mi lesz a vége. Könnyed, nyári, szórakoztató olvasmány, nem váltja meg a világot, de nekem most nem is arra volt szükségem. Bárkinek szívből ajánlom, aki szereti a hasonló könyveket, mert az ebben sem fog csalódni. Az biztos, hogy jöhet a harmadik rész is.
Ui: Nem emlékszem, hogy írtam-e az első résznél, de most nem hagyhatom ki, hogy mennyire imádom az egész könyvsorozat borítóját. Végignéztem az összeset, és mindegyik nagyon találó. A modell, aki szerepel rajtuk, tisztára olyan, ahogy én elképzeltem magamban Atticust. Nem tudom honnan szedték ezt a férfit, de mintha ő lenne az életre kelt Atticus.
Értékelés: 5/4
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kevin-hearne-hexed-megatkozva
Mindenesetre így a vizsgaidőszak vége felé közeledvén, (már csak egy vizsgám van, és még 2 beadandó dolgozatom!), újra kedvem támadt az olvasáshoz, és gondoltam valami egészen könnyű, kellemes kis nyári olvasmánnyal térek vissza a pihenő után. Épp ezért választottam a Vasdruida Krónikák második részét, mert számítottam rá, hogy olyan lesz, mint korábban az első része volt. Vicces, laza, szórakoztató történet, ami elvonja egy kicsit a figyelmem és ami kikapcsol. Most nem szerettem volna valami mély és elgondolkodtató történetet, most csak könnyedségre vágytam. És persze ez tökéletes volt kezdésnek.
Atticus ismét nagy bajban van, hiszen az első részben történtek utóhatásaival kell szembenéznie. Mivel megölt egy istent, és ezáltal hírnevet szerzett magának természetfeletti körökben, így gyakorlatilag véget ért eddig békés és csendes élete. A figyelem középpontjába került, és onnan már nem is igen szabadulhat, ha engem kérdeztek. A korábbi csaták eredményeként elszabadult démonokat kell elkapnia, valamint megküzdeni egy vérszomjas boszorkány körrel, akik a városra fenik a fogukat. Eközben pedig próbál egyensúlyozni a barátai, az új tanítványa, szeretett kutyája és a hatalmi harcok útvesztőjében.
Nem csalódtam, a Megátkozva pontosan azt nyújtotta, amit vártam, és kellemes könyv volt ez a maga módján. Pontosan ugyanolyan a stílusa, a történet szerkezete, a humor, és a hangulat, mint az első résznek, és épp ezért szórakoztam jól olvasás közben. Atticus remek főszereplő, egy szerethető, okos és talpraesett fiatalember, akit csak imádni lehet, és aki egyértelműen kenterbe veri a YA könyvek ultra jóképű, de egyébként agyatlan és személyiség nélküli férfi főszereplőit, akikért annyian rajonganak.
Talán az egyik legviccesebb jelenet, mikor Morrigan rámászik Atticusra. :)
Megint rengeteg iszonyat vicces helyzetbe keveredett főhősünk, de mindig helytállt az adott szituációban. Igazából nem csak Atticus szimpatikus, hanem a többiek is. Én például nagyon bírom a két ügyvédet, Halt és Leifet, vagy épp Malina-t, a lengyel boszorkányt, de persze senki se múlhatja felül azt az imádnivaló kutyát, akit Oberonnak hívnak, és aki régóta Atticus hű négylábú barátja. Ezek ketten fergetegesek együtt, és Oberon dumája... nos, azt nem lehet utánozni. Ez a kutya csak ontja magából a poénokat, és mikor elkezdenek valami ostobaságról Atticussal beszélni, akkor általában mindig mosolyra húzódott a szám. Nem vagyok valami nagy kutya rajongó, de egy Oberon féle kutyát, talán én is elfogadnék.
A könyv stílusa, a humor, a vicces helyzetek, és az egyszerűségük ellenére meglepően szimpatikus és szerethető karakterek miatt válhat ez a könyv annyira szórakoztatóvá, hogy az ember egyszerűen képtelen letenni, mert tudnia kell, hogy mi lesz a vége. Könnyed, nyári, szórakoztató olvasmány, nem váltja meg a világot, de nekem most nem is arra volt szükségem. Bárkinek szívből ajánlom, aki szereti a hasonló könyveket, mert az ebben sem fog csalódni. Az biztos, hogy jöhet a harmadik rész is.
Ui: Nem emlékszem, hogy írtam-e az első résznél, de most nem hagyhatom ki, hogy mennyire imádom az egész könyvsorozat borítóját. Végignéztem az összeset, és mindegyik nagyon találó. A modell, aki szerepel rajtuk, tisztára olyan, ahogy én elképzeltem magamban Atticust. Nem tudom honnan szedték ezt a férfit, de mintha ő lenne az életre kelt Atticus.
Értékelés: 5/4
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kevin-hearne-hexed-megatkozva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése