A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat.
Nemrég találtam rá erre a könyvre az egyik kiárusításon valami hihetetlen olcsó áron, így nem tehettem mást, lecsaptam rá. Mellesleg iszonyat jó állapotban is van, és mivel mindig is szerettem volna olvasni, így megvettem magamnak. Aztán hetekig csak csücsült a polcomon, mert mindig valami mást olvastam helyette, de végül rászántam magam, és eldöntöttem ideje elolvasni, ha már megvettem. Nem szeretem ha sokáig olvasatlanul hevernek a könyvek a polcomon, mert ha nem olvasom ki őket, akkor mi értelme volt meglenni? Hogy porolódjanak a polcon? Vagy, hogy dicsekedjek vele, hogy nekem sok száz könyvem van, holott a felét se olvastam és a fele se tetszett? (Igen, épp ezért vásárolok kevés könyvet. Én tényleg csak arra adok ki pénzt, amit imádok és többször újra szeretném olvasni, vagy arra, amihez akciósan lehet hozzájutni.)
A másik, amit nem tudtam elfogadni a túlságosan erőltetett tinis szleng. Ez is fura volt. Nem ismerem az eredeti könyvet, de a magyar fordítás annyira erőltetetten ilyen volt, hogy egyáltalán nem illett bele a könyv egyébként iszonyat komor és borús hangulatába. Persze vannak könyvek ahol indokolt a tini szleng használata, ahol jól veszi ki magát, ahol nem kelt ilyen erőltetett hatást, de ez véleményem szerint nem az a könyv, így nyugodtan lehetett volna hanyagolni. Főleg akkor, ha az eredeti angolban sincs semmi ilyesmi. És ha már ennyire a stílus került a szóba, akkor anélkül se mehetek el szó nélkül, hogy sok helyen furák voltak számomra a párbeszédek. Mármint a párbeszédek szerkezeti felépítése szintén erőltetettnek hatott. Olyan érzésem volt sokszor, mintha egy kezdő író írását olvasnám, akinek még van hova fejlődnie.
A harmadik, ami nem tetszett a könyvben, az maguk a karakterek. Na jó, az talán erős szó, hogy "nem tetszettek"... inkább mondjuk azt, hogy egyiket se zártam a szívembe. Már maga a főszereplő is egy átlagos és szürke fiú, akiben semmi szerethető sincsen. Nem azt értem ezalatt, hogy gonosz vagy ilyesmi, hanem egyszerűen olyan átlagos, hogy ha egy jelzővel kellene jellemeznem, akkor hirtelen semmi nem ugrana be róla, csak annyi, hogy fákat épít. Ez pedig nem jelző és nem tulajdonság, hanem a szakmája. Hát ennyire jellegtelen szegény. És nem csak ő lett súlytalan karakter, hanem az összes többi is. Sajnos senkit nem sikerült megkedvelnem, épp ezért nem hatott meg az a sok szörnyűség, ami velük történt, és nem is sajnáltam azokat, akik meghaltak.
Mielőtt azonban azt hinnétek, hogy ez egy nagyon rossz könyv, el kell mondanom, hogy nem olyan rossz ez, mint eddig tűnik, mert van két iszonyat nagy pozitív tulajdonsága. A könyv hangulata és témája. Poszt-apokaliptikus történet ugyebár és egy olyan világba kalauzol el minket, ahol minden egyes fa és növény kipusztult, aminek nagy hatása volt a Föld és az emberek életére. Teljesen felborult az ökoszisztéma, szennyezett a levegő, hisz nincsenek fák és növények, amik tisztán tartják azt, kihalt az összes állatfaj és csak a sáskák maradtak életben, akik vérszomjas ragadozókká váltak, és más táplálék híján emberi húst kezdtek el enni. A GenTech nevű szervezet kezében van minden hatalom, hisz ők tenyésztették ki azt a kukoricafajt, ami még képes életben maradni, amit a sáskák nem esznek meg, és ami jelenleg az emberek egyetlen normális táplálékául szolgál. Így ők irányítanak mindent, főképp az emberek sorsát.
Egy kis csapat indul útnak a könyv elején, és ahhoz képest, hogy ez egy ifjúsági könyv, elég rendesen hullanak a hullák vagy épp a testrészek. És még csak nem is szép halálokról beszélek. Van itt minden. Valakit megesznek a sáskák, valakinek lerágják a végtagjait, valakibe csak épp belekóstolnak, van aki felrobban, és van, akivel pedig kísérleteznek és valamiféle félig növény, félig emberi hibriddé változtatják. Persze utóbbi a felsőbb jó érdekében, és igen, a GenTech itt is visszaél a hatalmával. Hőseink belekerülnek a játszmába, és mikor Banyan az apját és az utolsó élő fákat keresi, amik még a Földön maradtak, rájön valami olyasmire, amire maga se számított volna.(Nem nehéz kitalálni szerintem, hogy sokkal több köze van neki és a szüleinek a GenTech-hez, mint korábban hitte volna.) Így a végére kissé sablonossá vált történet veszített egy kicsit az addigi egyediségéből. Hangulatra sötét, komor és reményvesztett, épp mint a világ, amiben a hőseink élnek. Ha valamelyik másik könyvhöz kellene hasonlítanom akkor a Tisztákat említeném.
A remek alap ötlet, a sötét és borongós háttérvilág és hangulat, valamint a sok nem várt durva halál ellenére, (ami mind-mind remek lett volna) valamiért mégsem lopta be magát a könyv a szívembe. Fura volt a fordítás, idegesített a túlzottan erőltetett tini szleng és a számomra fura párbeszédek. Emellett talán a legnagyobb gondom pedig az, hogy egyik karaktert se sikerült a szívembe zárnom. Szerintem egy könyvet nagyban meghatároz az, hogy mennyire szimpatikusak és szerethetőek a karakterek. Egy összetett, érdekes és szerethető karakter még az egyébként sablonos könyvet is elvisz a hátán, és számomra nagyon fontos, hogy legyen legalább egy valaki, akit megkedvelek a történetben. Sajnálom, de ez a könyv nálam csak erős közepes, és valahogy nem érzem a késztetést, hogy olvasni szeretném a folytatást. Viszont a borító nagyon ötletes és nekem kifejezetten tetszik.(Csak, hogy valami pozitív dologgal fejezzem be a kritikát.)
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/chris-howard-gyokertelen
Értékelés: 5/3
A másik, amit nem tudtam elfogadni a túlságosan erőltetett tinis szleng. Ez is fura volt. Nem ismerem az eredeti könyvet, de a magyar fordítás annyira erőltetetten ilyen volt, hogy egyáltalán nem illett bele a könyv egyébként iszonyat komor és borús hangulatába. Persze vannak könyvek ahol indokolt a tini szleng használata, ahol jól veszi ki magát, ahol nem kelt ilyen erőltetett hatást, de ez véleményem szerint nem az a könyv, így nyugodtan lehetett volna hanyagolni. Főleg akkor, ha az eredeti angolban sincs semmi ilyesmi. És ha már ennyire a stílus került a szóba, akkor anélkül se mehetek el szó nélkül, hogy sok helyen furák voltak számomra a párbeszédek. Mármint a párbeszédek szerkezeti felépítése szintén erőltetettnek hatott. Olyan érzésem volt sokszor, mintha egy kezdő író írását olvasnám, akinek még van hova fejlődnie.
A harmadik, ami nem tetszett a könyvben, az maguk a karakterek. Na jó, az talán erős szó, hogy "nem tetszettek"... inkább mondjuk azt, hogy egyiket se zártam a szívembe. Már maga a főszereplő is egy átlagos és szürke fiú, akiben semmi szerethető sincsen. Nem azt értem ezalatt, hogy gonosz vagy ilyesmi, hanem egyszerűen olyan átlagos, hogy ha egy jelzővel kellene jellemeznem, akkor hirtelen semmi nem ugrana be róla, csak annyi, hogy fákat épít. Ez pedig nem jelző és nem tulajdonság, hanem a szakmája. Hát ennyire jellegtelen szegény. És nem csak ő lett súlytalan karakter, hanem az összes többi is. Sajnos senkit nem sikerült megkedvelnem, épp ezért nem hatott meg az a sok szörnyűség, ami velük történt, és nem is sajnáltam azokat, akik meghaltak.
Mielőtt azonban azt hinnétek, hogy ez egy nagyon rossz könyv, el kell mondanom, hogy nem olyan rossz ez, mint eddig tűnik, mert van két iszonyat nagy pozitív tulajdonsága. A könyv hangulata és témája. Poszt-apokaliptikus történet ugyebár és egy olyan világba kalauzol el minket, ahol minden egyes fa és növény kipusztult, aminek nagy hatása volt a Föld és az emberek életére. Teljesen felborult az ökoszisztéma, szennyezett a levegő, hisz nincsenek fák és növények, amik tisztán tartják azt, kihalt az összes állatfaj és csak a sáskák maradtak életben, akik vérszomjas ragadozókká váltak, és más táplálék híján emberi húst kezdtek el enni. A GenTech nevű szervezet kezében van minden hatalom, hisz ők tenyésztették ki azt a kukoricafajt, ami még képes életben maradni, amit a sáskák nem esznek meg, és ami jelenleg az emberek egyetlen normális táplálékául szolgál. Így ők irányítanak mindent, főképp az emberek sorsát.
Egy kis csapat indul útnak a könyv elején, és ahhoz képest, hogy ez egy ifjúsági könyv, elég rendesen hullanak a hullák vagy épp a testrészek. És még csak nem is szép halálokról beszélek. Van itt minden. Valakit megesznek a sáskák, valakinek lerágják a végtagjait, valakibe csak épp belekóstolnak, van aki felrobban, és van, akivel pedig kísérleteznek és valamiféle félig növény, félig emberi hibriddé változtatják. Persze utóbbi a felsőbb jó érdekében, és igen, a GenTech itt is visszaél a hatalmával. Hőseink belekerülnek a játszmába, és mikor Banyan az apját és az utolsó élő fákat keresi, amik még a Földön maradtak, rájön valami olyasmire, amire maga se számított volna.
A remek alap ötlet, a sötét és borongós háttérvilág és hangulat, valamint a sok nem várt durva halál ellenére, (ami mind-mind remek lett volna) valamiért mégsem lopta be magát a könyv a szívembe. Fura volt a fordítás, idegesített a túlzottan erőltetett tini szleng és a számomra fura párbeszédek. Emellett talán a legnagyobb gondom pedig az, hogy egyik karaktert se sikerült a szívembe zárnom. Szerintem egy könyvet nagyban meghatároz az, hogy mennyire szimpatikusak és szerethetőek a karakterek. Egy összetett, érdekes és szerethető karakter még az egyébként sablonos könyvet is elvisz a hátán, és számomra nagyon fontos, hogy legyen legalább egy valaki, akit megkedvelek a történetben. Sajnálom, de ez a könyv nálam csak erős közepes, és valahogy nem érzem a késztetést, hogy olvasni szeretném a folytatást. Viszont a borító nagyon ötletes és nekem kifejezetten tetszik.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/chris-howard-gyokertelen
Értékelés: 5/3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése