Augusztus: TOP 5 könyvadaptáció

Elérkezett a nyár vége és ezzel együtt a toplistáim vége is. Most érkezik a 8. lista, az utolsó téma, amiben a kedvenceimet szeretném megosztani veletek. Mi más is lehetne az utolsó téma, mint a könyvadaptációk. Rengeteg könyvadaptációt láttam már, a legtöbbjük még csak meg sem közelíti az alapanyagot, amiből készült, de vannak olyanok is, amik ennek ellenére mégis élvezhetőek a maguk nevében.
Most azokat a filmeket szedtem össze, azokat a könyvadaptációkat, melyek szerintem a legjobban sikerültek, és melyeket jómagam is nagyon szeretek. Ezek azok a filmek, amelyek majdnem tökéletesen ültették át a könyv történetét a képernyőre, amelyek hűek az alapanyaghoz. Néhány kisebb-nagyobb változtatás persze itt is akad, de ezek annyira kicsik, hogy észre se vehetőek és irrelevánsak. Érkezik az utolsó listám, fogadjátok szeretettel. :)

A korábbi hónapok listái ITT tekinthetők meg.

Augusztusi téma: TOP 5 KÖNYVADAPTÁCIÓ

1. Pokoli lecke (Könyv: Lorenzo Carcattera: Pokoli lecke)

Tartalom:
Négy vagány New York-i srác ostoba csínyével egy ember halálát okozza. A fiúk javítóintézetbe kerülnek, ahol aztán nap mint nap a poklok poklát élik át: őreik szadista parancsnokuk vezetésével megalázzák, megkínozzák, sőt megbecstelenítik őket. Aztán évek hosszú sora telik el, de az egykori srácok érett, komoly férfiként még mindig nem tudnak szabadulni a történtektől. Furcsa ügy kapcsán találkoznak: kettőjük bíróság elé kerül, mert felismerték és megölték egykori fő kínzójukat. A másik két barát - az egyik újságíró, a másik ügyész - komoly problémával néz farkasszemet: hogyan tudnák úgy csűrni-csavarni a történteket, hogy túljárjanak az igazsággépezet eszén és két társuk megmeneküljön. Ezzel talán ők is túljuthatnak lelkileg a történteken. (Forrás: port.hu)

Higgyétek el nekem, ez a legjobb könyvadaptáció, ami ezidáig elkészült, és most egyáltalán nem túlzok. Ez az igazság. Ha elolvassátok a könyvet és megnézitek utána a filmet, látni fogjátok, hogy miről is beszélek. Tökéletes színészek, majdnem teljesen egyező történet, és mindezt olyan tökéletesen keltették életre, hogy azt csak csodálni lehet.

2. A remény rabjai (Könyv: Stephen King: A remény rabjai kötet egyik kisregénye)

Tartalom:

1946-ban egy Andy Dufresne nevű bankárt - noha makacsul hangoztatja ártatlanságát - kettős gyilkosság elkövetése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek. Dufresne egy Maine állambeli büntetés-végrehajtó intézetbe kerül és hamar meg kell ismerkedjen a börtönélet kegyetlen mindennapjaival, a szadista börtönszemélyzettel, a szinte elállatiasodott rabokkal. Azonban Andy nem törik meg. A bankéletben szerzett tapasztalatai segítségével elnyeri az őrök kegyét és azzal, hogy elvállalja egyik rabtársa illegális akcióiból származó bevételeinek könyvelését, kivívja "társai" elismerését is. Cserébe viszont lehetőséget kap a börtön könyvtár fejlesztésére, ezzel némi emberi méltóságot csempészve a keserű körülmények között élő rabok mindennapjaiba. (Forrás: port.hu)

A remény rabjai csak egy kicsivel maradt le az első helyezett mögött, és ennek csakis az az oka, hogy a Pokoli leckét én sokkal jobban szeretem, mint ezt a filmet. Ugyanolyan tökéletes könyvadaptáció, sőt itt a filmben valahogy sokkal mélyebb képet kaphatunk a karakterekről, mint a könyvben bármikor. 

3. Egy különc srác feljegyzései (Könyv: Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései)

Tartalom:

A Stephen Chbosky hatalmas sikerű regénye nyomán készült Egy különc srác feljegyzései főszereplője az elsős gimnazista Charlie (Logan Lerman), aki mindig a partvonalról szemléli az eseményeket - egészen addig, amíg szárnya alá nem veszi két belevaló felsőbb éves. A szép és szabad szellemű Sam (Emma Watson) és vakmerő mostohabátyja, Patrick (Ezra Miller) révén Charlie új barátokat szerez, megismeri az első szerelmet, az ébredező szexualitást, féktelen bulikra és a Rocky Horror Picture Show éjféli vetítéseire jár, és közben a tökéletes dalt is keresi. (Forrás: port.hu)

Azért különleges ez a film, mert ritka, de ez is megesik néha, hogy a film jobban tetszik nekem, mint az alapjául szolgáló mű. A különc srác feljegyzései pontosan ez a kategória, a film valahogy jobban átadja az érzelmeket, ami ugyebár a tökéletes főszereplő hármasnak köszönhető.

4. Csillagainkban a hiba (Könyv: John Green: Csillagainkban a hiba)

Tartalom:

Hazel Grace (Shailene Woodley) és Gus (Ansel Elgort) kamaszok, és sok mindenben hasonlítanak egymásra: a furcsát jobban szeretik az átlagosnál, ötletesen, szellemesen, felelőtlenül akarnak élni, és vonakodva, de beletörődnek, hogy az egymás iránt érzett szerelmük egészen új, különös utakra sodorja őket.
Kapcsolatuk rendkívüli. Többek között azért, mert a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkednek meg; a lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát. Viharos szenvedélyeik elválaszthatatlanok attól a tudástól, hogy csak a szerelmük tart örökké - ők nem. (Forrás: port.hu)

Ez a legfrissebb film ezen a listán, mégis már megérdemli, hogy idekerüljön a jobbak közé. A film készítői tudták mi kell a rajongóknak és pontosan azt adták meg számukra. Kiemelték, amit ki kell, megjelenítették azokat az apróságokat, amiket a rajongók úgy imádnak a könyvben, és mindezt úgy, hogy megmaradt a történet bája, szellemessége és tragikus hangulata. Szép munka.

5. Interjú a vámpírral (Könyv: Anne Rice: Interjú a vámpírral)

Tartalom:

A halhatatlanok köztünk járnak. Korunk öt legnépszerűbb férfiszínésze, élükön Tom Cruise-zal, Brad Pitt-tel valamint Antonio Banderasszal az Anne Rice bestseller regényéből készült filmben éppen olyan, mint a film, melyben játszik: csodálatos, hátborzongató, romantikus. Louis, az arisztokratikus, szomorú tekintetű vámpír megjelenik egy fiatal riporternél, hogy a lehető leghitelesebb forrásként beszámoljon neki a vámpírok életének minden részletéről. Története 200 évvel korábban kezdődik: a vámpír Lestat végtelenül gonosz, ám ellenállhatatlan egyénisége rabul ejti a fiatal és gazdag Louist. A különös mámor vonzásában a fiú az elátkozottak sorsát, a halhatatlanságot választja: átalakul vámpírrá. Ettől kezdve élete folyamatos szenvedéssé válik: ahhoz, hogy éljen, ölnie kell. (Forrás: port.hu)

Szerettem volna, ha az Interjú a vámpírral kissé előrébb kerül ezen a listán, de Antonio Banderas Armandjával sosem voltam és sosem leszek kibékülve. Ezen kívül mindent imádtam benne, a sötét, misztikus és borzongó hangulattól kezdve, a remek karaktereken és színészeken keresztül a mély és elgondolkodtató mondanivalóig. A legjobb vámpíros film, amit valaha készítettek.

Az utolsó toplista végére értünk. Remélem mindenkinek tetszett és szívesen olvastátok melyek a személyes kedvenceim bizonyos témákban. :)

Colleen Hoover: Reménytelen

Fülszöveg:
A koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.
A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek.

Jaj, ez a könyv.... *Nagy sóhaj és kezdjük!* Tudom, tudom, az én hibám, hogy megint bedőltem a sok pozitív értékelésnek, pedig sejthettem volna, hogy ha valamit ennyire az egekig magasztalnak, akkor az korántsem olyan jó. Ilyenkor mindig elgondolkozok azon, hogy miként lehet, hogy csak én látom a hibákat, és hogy lehet, hogy rajtam kívül senki (vagy csak nagyon kevesen) sem veszi észre őket. Goodreads statisztika alapján 113 500 értékelésből 4,4/5 pont, nálunk a moly.hu-n pedig 171 értékelésből 94%-os átlag. Ez alapján valami tökéletes könyvre számítottam, de korántsem azt kaptam. Sajnálom, de nekem ez a könyv nem tetszett, sőt, több helyen kifejezetten felidegesített, és egyszerűen nem értem, hogy kaphatott ilyen magas átlagot az előbb megnevezett két könyves oldalon.

Talán bennem van a hiba, talán nem, az már korábban kiderült, hogy a szimpla romantikus könyvek nem nekem készülnek, és talán nem is kellene próbálkoznom, mert hát nekem ezek nem tetszenek, és kész. A Reménytelen nem szimpla romantikus könyv, ezért is kezdtem bele. Elvileg realista könyv lenne, vagyis komoly témák jelennek meg benne, méghozzá az egyik legkomolyabb és legkényesebb, amivel mindig óvatosan és körültekintéssel kell bánni, mert ha az író nem így tesz, akkor könnyen hihetetlenné válik az egész. A komoly témák esetében fontos a realitás, a megfelelő ábrázolás a megfelelő karakter reakciókkal, és valahol itt bukott meg ez a könyv. A romantika része nem valami egyedi, ezerszer látott fordulatok, és a két főszereplő is tucatkarakter, a többiek pedig még csak említésre se méltóak. A csavarok kiszámíthatóak, minden előre kitalálható, nem kell hozzá agytrösztnek lenni, hogy tudjuk mi jön eztán a következő oldalakon. Romantikus könyvként átlagos, komoly realista könyvként pedig csúfosan megbukott.

Sajnálom, de ezt az értékelést nem tudom spoilerek nélkül megírni, és nem is akarom. Így innentől kezdve természetesen spoileres, és csak saját felelősségre olvassatok tovább. Le kell írnom mi bajom volt ezzel a könyvvel, hogy lássátok, igenis megvan rá minden okom, hogy ennyire utáljam. Kezdjük az apróságokkal, amelyek kisebb dolgok, és mást biztosan nem zavartak, de engem nagyon. Ezek csak engem idegesítettek, így végül is nem akkora nagy hibák. Sky és Six folyton "leribizték" egymást, ami egy idő után zavaróvá vált. Értem én, hogy csak poénkodtak meg minden, de eztán meg csodálkoznak, hogy mindenki azt hiszi róluk, hogy könnyűvérű kis nőcskék? Akármennyire poén, és egyszer-kétszer még tényleg elmegy, de ki szólítja így folyton a legjobb a barátnőjét? Senki. Eztán következik a másik gondom. Sky utálja, hogy negatív pletykákat terjesztenek róla, amelyek nem igazak, és ennek többször is hangot ad. Aztán mikor rossz dolgokat hall Holderről, akkor azt persze egyből elhiszi. Mert hát nem neki kellene pontosan tudnia, hogy az iskolában mindenki csak össze-vissza pletykál, és hogy a szóbeszédnek fele se igaz? Ha róla pletykálnak, akkor azon kiakad, de ha valaki másról, azt persze egyből elhiszi. Mert tényleg ennyire megbízható mindenki az iskolában, nem igaz?

Ha ez nem lenne elég, evezzünk az egyre komolyabb problémák felé. Holder az elején olyan, mint egy őrült, pszichopata zaklató, és én Sky helyében a világ másik végébe menekültem volna előle. Meg kellene már tanulniuk az íróknak, hogy van különbség a tapadó, lány iránt érdeklődő és flörtölő fiúk és a creepy zaklatók közt. Mert Holder sajnos az elején az utóbbi kategóriába tartozik. Egyszer találkozott Sky-al, aztán egyből lenyomozta, mindent kiderített róla, a nevét, hogy hol lakik, tényleg mindent, sőt szinte követni kezdi őt, erre Sky miatt tesz? Nem hogy sikítva rohanna el előle, inkább beleolvad a karjaiba. Az ilyen pasi egyáltalán nem aranyos és szexi, hanem ijesztő a szó minden értelmében. Aztán meg hagyja egy alig pár napja ismert fiúnak, hogy az éjszaka közepén bemásszon az ablakon a szobájába, és mindezt olyan természetesnek fogják fel, mintha örök puszipajtások lennének. Lányok, ha egy fiú éjszaka engedély nélkül bemászik a szobátokba a szüleitek tudta nélkül, az nem szexi és aranyos. Nem! Az ijesztő és meneküljetek amilyen gyorsan csak tudtok.

A könyvben használt komoly téma a nemi erőszak és a családon belüli erőszak. Sky-t 5 éves korában az apja többször megerőszakolta, és a lány a trauma miatt mindezt elfelejtette. Elrejtette magában mélyen a tudata alatt, mert akkor még nem tudta azt feldolgozni és megmagyarázni magának. Ezt lehet megint csak én látom másként, meg értem én, hogy 5 évesen nem érti még, hogy ez milyen rossz dolog volt, és hogy mit is jelent pontosan, de ha velem ilyet tett volna az apám, biztos nem felejtettem volna el. Vagy ha bárki ilyet tett volna velem. Nem tudom felfogni, hogy lehet elfelejteni egy ilyen traumatikus dolgot, akármennyire fiatal is az ember. Szerintem ilyen nem létezik, én ezt nem tudom elhinni. Egy 5 éves kislány már komoly tudattal rendelkezik, megmaradnak az emlékei. Mellesleg, hogy lehetett az, hogy Sky apját nem ítélték már el korábban a húga megerőszakolásáért is. A férfi húga feljelentette őt, nem ítélték el, mert rendőr. Paff, hát ez nagyon komoly tárgyalás lehetett. Én pont azért ítélném el jobban, mert rendőr, és ennek ellenére tesz ilyen dolgokat. Számomra ez is egy teljesen hihetetlen magyarázat.

És a végére hagytam a "kedvencemet", mert ezen húztam fel magam a legjobban a többi marhaság mellett. Itt telt be véglegesen a pohár. Sky és Holder elmennek a végén lány apjához, hogy szembesítsék azzal, amit tett, és ugyebár az lesz a vége, hogy a férfi meghal. Eztán visszamennek a szállodába és alig telik el egy óra, elkezdenek szeretkezni. Igen, jól olvastátok. Meghal előttük egy ember (aki mondjuk teljesen megérdemelte, de ez most nem tartozik ide), aztán pedig elkezdenek hemperegni, és az egész úgy van beállítva, hogy egy milyen romantikus, milyen hatalmas és jelentőségteljes pillanat a kapcsolatukban. Pislogtam nagyokat, mikor ehhez a részhez értem, és itt ásta el magát nálam a könyv. Annyira "reális", nem? Meghal valaki előtted, utána egy órával pedig, mintha mi sem történt volna elkezdesz szeretkezni.

Ez a könyv ott van a legrosszabbak között, amit idáig olvastam. Teljes hihetetlenséggel állok a tény előtt, hogy ilyen nagy sikert aratott és hogy ennyien szeretik, mikor olyan nagy hibái vannak, hogy azt még a vakoknak is látniuk kellene. Nagyot akart szólni és a komoly téma bevonásával akarta megnyerni az olvasók rokonszenvét, de azt annyira hihetetlen és irreális módon tálalta, hogy bennem csakis ellenérzéseket váltott ki. Senkinek se ajánlom, de tudom, hogy sokaknak tetszeni fog, habár ennek akkor se értem az okát. Eredetileg három pontot akartam adni rá, de miközben írtam ezt a bejegyzést ismét felidegesítettem magam a rengeteg hibán, így levittem kettőre. És ezt is csak jóindulattal. (Az egyetlen pozitívum a könyvvel kapcsolatban a borító. Az viszont nagyon tetszik.)

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/colleen-hoover-hopeless-remenytelen
Értékelés: 5/2

Dan Krokos: Hamis emlékek (Hamis emlékek 1.)

Fülszöveg:
Miranda egy padon ébred, egyedül, emlékek nélkül. Rémületében rejtélyes energiát bocsát ki magából, amely rettegéssel tölt el mindenkit a közelében, kivéve egy Peter nevű idegent, aki a legkevésbé sem lepődik meg a lány megdöbbentő képessége láttán.
Más lehetőség híján Miranda kénytelen megbízni benne, és szembenézni a ténnyel, hogy őt magát fegyvernek képezték ki, és egy genetikailag módosított fiatalokból álló elit alakulat tagja, akik emberfeletti képességükkel akár egy egész várost képesek káoszba és pusztulásba taszítani.
Régi énjéhez azonban nem könnyű visszatalálni, ráadásul a múlt már nem is számít igazán, amikor a jövő kerül veszélybe…

A Hamis emlékek egyike azon könyveknek, melyek sokkal nagyobb hírverést érdemelnének meg annál, mint ami jutott nekik. Az egyik kisebb hazai kiadónál jelent meg, és sajnos ennek az egyik nagy hátránya az, hogy nem lett olyan felkapott, mintha mondjuk ha a nagyobbak vették volna szárnyuk alá. Ez igen érdekes jelenség, hisz ékesen bizonyítja, hogy mennyit számít a kiadó és az általa folytatott marketing. Na, de mielőtt teljesen másfelé vinném a fonalat, arra, amerre most nem szeretném, legyen elég annyi, hogy a nagy hazai kiadók mellett adjatok esélyt a kicsiknek is. Hisz megérdemlik.

A Főnix Könyvműhely kiadó gondozásában jelent meg Dan Krokos trilógiájának első része körülbelül 2 évvel ezelőtt, de ha nem olvasok róla anno az egyik kedvenc bloggeremnél, akkor talán még most sem szereztem volna tudomást a létezéséről. (Hát igen, tagadhatjuk vagy sem, de a marketing iszonyat sokat számít.) Akkor megfogadtam magamnak, hogy nekem ezt a könyvet olvasnom kell, és csak most jutottam el odáig a hosszú várólistám miatt. Ugyancsak egy ifjúsági könyvről van szó, de szerencsére ez ismét a jobbak közül való. Nem bántam meg, hogy a kezembe vettem a borzalmasan rossz borító ellenére. Igen, a borító senkit se tántorítson el.

Nagyon tetszett a könyv, szerintem a felvezetőmből ezt könnyen le lehetett szűrni, de ennyi nem lehet elég, így próbálom nektek összefoglalni, hogy miért érdemes ezt a könyvet a kezetekbe vennetek. Műfaját tekintve nem igazán lehet pontosan meghatározni, hogy akkor ez most mi is tulajdonképpen. Fejlett technológiát használnak a könyvben, ami valamilyen jövőképre utal, így mondhatnák sci-fi-nek. Talán ez a legjobb meghatározás, amit használni lehet rá, de nyugodtan kijavíthattok, ha tévedek. Ifjúsági könyv, így azért sejteni lehet, hogy mire számíthatunk benne, de még mielőtt fanyalogva eldöntenétek, hogy nektek ez mégsem kell, elmondhatom, hogy ez mindenképp a jobb YA könyvek közül való.

Tetszett a könyvben, hogy tele lett pakolva rengeteg akcióval, és olvasás közben végig azon kattogott az agyam, hogy ebből egy iszonyat pörgős akciófilmet lehetne készíteni, mert minden feltétel meg van ehhez. Mellesleg adott hozzá egy érdekes és csavaros történet, remek karakterek, akikkel együtt lehet érezni, akiknek drukkolni lehet, és a végén lévő csavar miatt természetesen olvasni fogom a folytatást. Tudományos kísérletek, árulások, barátság, akció, vér és halál... mind-mind jellemző a Hamis emlékekre, amit egy női főszereplő szemén keresztül izgulhatunk végig.

Miranda a manapság (hál Istennek) egyre divatosabb erős, akaratos és bátor női főhősök egyike, nem éppen egy nebántsvirág. Mondjuk szüksége is van az erejére, az eszére és vakmerőségére ahhoz, hogy felgöngyölítse a rejtélyeket az élete körül, hogy megfizessen azoknak, akik tönkretettek mindent. Akik miatt az lett belőle, ami. Szerencsére nem csak ő érdekes, hanem a barátai is, vagy mondhatnám úgy, hogy a "családja". Egy titkos bázison nőtt fel négy vele egykorú fiatallal, katonáknak, fegyvereknek képezték ki őket. A két fiú, Noah és Peter, és habár nem marad el a szerelmi háromszöges szükséges rossz, szerencsére úgy tűnik, hogy a folytatásban ennek már nem marad se híre, se hamva. Nekem Peter egy kicsit szimpatikusabb volt, nem tudom miért, de Noah néha inkább csak idegesített. A Miranda-n kívüli másik lány, Olive, pedig megbújt a háttérben, nem sok vizet zavart.

Nem nagyon szeretnék többet elárulni a könyvről, mert spoilerek nélkül ez lehetetlen lenne. Legyen elég annyi, hogy ha szereted a pörgős, akciódús, remek karakterekkel operáló ifjúsági könyveket, akkor a Hamis emlékek-et éppen neked találták ki. A ramaty borító senkinek ne vegye el a kedvét, mert a belső tartalom pótolni fog mindenért. A második rész nemrég jelent meg magyarul, természetesen felkerült a várólistámra.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/dan-krokos-hamis-emlekek
Értékelés: 5/5

Batman: Assault on Arkham (Batman: Támadás Arkham ellen)

A történet:
Rébusz ellopott valamit az egyik különleges alakulat vezetőjétől, Amanda Wallertől, de mielőtt visszaszerezhetnék tőle, Batman elfogja Rébuszt, aki így az Arkham-ba kerül. Amanda Waller nem látván más megoldást összehozza újra egyik bevetett csapatát, az Öngyilkos Osztagot, hogy a csapat együttes erővel törjön be az Arkham elmegyógyintézetbe, és szerezzék vissza azt, ami Rébusznál van. A csapat elítélt bűnözőkből áll, akiknek ez az egyetlen esélyük arra, hogy együttműködvén a nővel lefaraghassanak egy kicsit a büntetésükből. Az Öngyilkos Osztag tagjai között ott van Deadshot, Harley Quinn, Killer Frost, Captain Bomerang és a többiek. A feladat persze nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik... az Arkhamban röviden elszabadulnak az indulatok.

Ez a rövid kis összegzés most kivételes tőlem származik, pedig én utálok szinopszisokat írni, ezért sem szoktam, hanem mindig a hivatalosakat használom fel a posztjaimban. Na de nem is ez a lényeg, hanem maga a film. Véletlenül akadtam rá erre az animációs filmre néhány nappal ezelőtt, nem kerestem, és őszintén szólva nem is tudtam a létezéséről. Ennek legfőbb oka, hogy még igen új darab, alig egy hónapja mutatták be a Comic-Conon, így nincs is hozzá még magyar szinkron, ami persze engem cseppet sem tántorított el. Sőt, én mindig jobban szeretek filmet felirattal nézni, és szerencsére találtam hozzá feliratot, így nyomban rávetettem magam.

Christopher Nolan új Batman trilógiájával szerettem meg a Batman univerzumot, és azóta annyira elmerültem benne, mint egy igazi vérbeli képregényrajongó. A három filmet rengetegszer láttam, sőt még a régi filmeket is megnéztem, és mivel azóta nagyon nincs más, így elkezdtem nyitni az animációs filmek felé. Imádtam az Under the Red Hood-ot, nagy kedvencem lett, de sajnos azóta nem nagyon találtam másik animációs filmet, ami annyira tetszene, mint az előbb említett. Egészen mostanáig. Bárkinek, aki szereti a Batman univerzumot és ezt a világot, annak az Assault on Arkham igenis kötelező darab.

Sajnos (vagy épp nem, attól függ, kinek a szemszögéből nézzük) Batman most kissé a háttérbe szorult és mondhatjuk úgy, hogy mellékszereplő lett belőle. Ő a címadó a rajzfilmhez, de mégsem ő lett a főszereplő. Most nem. És ennek most csak örülni lehet, mert akiket kaptunk helyette, azok legalább ugyanannyira izgalmasak. Az Öngyilkos Osztag kerül a középpontba, és a tagok közül pedig legjobban Deadshot és Harley Quinn emelkedik ki. Mivel mindkettő remek karakter, így nem lehet panaszom. Deadshotot a Zöld Íjász sorozatban szerettem meg, itt valahogy egy kicsit más a karaktere, de azért nincs akkora nagy különbség.

Harley Quinn nagy közönség kedvenc a képregényrajongók körében, és sokan sérelmezték már, hogy sehol sem szerepel a képregényeken kívül, se filmben, se animációs filmben, így most végre megkaptuk, amire vártunk. Harley ugyebár Joker párja, olyan "szeretlek-gyűlöllek" kapcsolatban vannak évek óta, aminek egy kis szeletébe most mi is bepillanthatunk. Joker a kedvenc gonosz, Batman nagy nemezise, és hát ő most is hozta a formáját. Harley-val együtt egyértelműen a legjobb karakterei ennek a filmnek. Már csak miattuk megéri megnézni ezt az alig 1 óra 10 perces kis animációs filmet. De komolyan, mindenkinek szívből ajánlom. Az angol szinkronnal nekem nem voltak gondjaim, bár az elején kicsit fura volt Harley nyávogó hangja, de aztán csak megszoktam, és rájöttem, hogy igenis illik hozzá.

A történet gyakorlatilag egy estét ölel fel, azt láthatjuk, hogy az Öngyilkos Osztag hogyan próbál betörni az Arkhamba, és hogyan próbálják megszerezni azt, amit Rébusz korábban ellopott. Mondanom sem kell, hogy a dolgok nem mennek ilyen egyszerűen... Batman nem hagyja annyiban a dolgot, Joker kiszabadul és mellette még több veszélyes bűnöző is, így igen nagy kavarodás alakul ki a végére. Az Under the Red Hood-al ellentétben ez a film nem kifejezetten sötét tónusú, sokkal több benne a poénkodás, ami igen jót tett az alkotásnak, ennek most ilyennek kellett lennie. És fontos szerepet kap benne az Osztag tagjainak egymáshoz való alkalmazkodása, az interakcióik, melyből számos komikus helyzet keletkezett.

Nem akarok tovább áradozni, szerintem egyértelmű, hogy nekem mennyire tetszett, és csak ismételni tudom önmagam. Batman rajongóknak kötelező, és annak is, aki egy rövid kis szórakozásra vágyik. Persze a rajongók jobban érteni fogják a kis utalásokat, de talán az "avatatlan" szemeknek ugyancsak élvezetes lehet. Egy próbát mindenképp megér.
Értékelés: 10/9

Előzetes:

Kelley Armstrong: Az ébredés (Sötét erő 2.)

Fülszöveg:
Chloé Saunders menekülés közben őrült felfordulást okoz… szó szerint…
Chloé valaha teljesen hétköznapi tinilány volt – legalábbis ezt gondolta. Aztán rájött a megdöbbentő titokra, hogy nem más, mint egy két lábon járó tudományos kísérlet. Születésekor az Edison Csoport névre hallgató gonosz tudóscsapat genetikai módosítást hajtott végre rajta. Chloé megváltozott, egyedülálló képességekkel rendelkező nekromanta lett, aki szellemeket lát, feltámasztja a halottakat, és ez gyakran szörnyűséges következményekkel jár. S ami még rosszabb, egyre erősödő képessége fenyegetést jelent az Edison Csoport fennmaradó tagjai számára, akik úgy döntenek, véget kell vetni ennek a kísérletnek – örökre…

A trilógia első könyvét mintha csak nekem írták volna. Visszaadta a hitemet a jó ifjúsági könyvek irányába és ismét kedvet kaptam a műfajhoz, ami az egyik kedvencem. Kelley Armstrong könyve abban egyedi a többi hasonló között, hogy próbálkozott olyat alkotni, amit előtte senki más. Persze nem ő találta fel a spanyol viaszt, de legalább megpróbálta kiszűrni azokat a kliséket, amelyektől néha már a falra mászom. És ez az én szememben igen nagy teljesítmény egy olyan műfajban, ahol az Alkonyat sikere után, minden könyv csak annak utánzatának tűnik.

Sajnos azért meglátszik, hogy Az ébredés egy trilógia középső kötete, mert itt belassultak egy kicsit az események. A könyv első felében jóformán semmi nem történik, tulajdonképpen az egész könyv Chloe és a többiek szökéséről szól, hogy miként menekülnek az Edison csoport elől. Ami lehetett volna izgalmas, és hát végülis az volt, de az első könyv rejtélyessége valahogy most kiveszett a történetből. Chloe megszökik az intézetből és a fiúk után megy, majd pedig Tori-val kiegészülve a kis csapat a fiúk apjának keresésére indul, miközben el kell kerülniük a rájuk vadászó embereket. Ismét tetszett a realitás, amire az írónő igyekszik törekedni, hiszen a menekülésük közben sok dolgot kellett hiányolniuk. Nem aludhattak hotelben, nem ehettek rendesen, és mindezt annyira logikusan és hitelesen írta le nekünk, hogy semmi kivetnivalót nem találtam benne.

A történet talán belassult, de kárpótlásul felfedtek előttünk néhány korábbi rejtélyt. Megismerhettük jobban az Edison csoport ténykedéseit, akik mégsem olyan segítőkészek, mint amilyennek mutatni akarják magukat, és megtudtuk, hogy tulajdonképpen hogyan jöttek létre azok a természetfeletti képességek, melyeket a fiatalok birtokolnak. És kaptunk egy kis közelebbi betekintést Derek farkas életébe is, a farkasokhoz fűződő viszonyáról úgyszintén. A karakterek fejlődése és kapcsolataik alakulása most nagyobb hangsúlyt kapott mint ezelőtt, aminek nem is örülhettem volna jobban, hiszen ezt a négy srácot nem lehet nem szeretni.

Simon, Chloe (alul), Tori (felül) és Derek

Chloe-t még mindig nagyon bírom, de a két fiú, Simon és Derek is kedvencem. Nem akarom előre pánikoltatni magam, de nekem úgy tűnik, hogy hármójuk kapcsolata egy általam annyira utált szerelmi háromszög felé halad. Ne legyen igazam, és remélem nem is lesz. Chloe és Derek, ők nagyon jó pár lennének. Tetszett, hogy közelebb kerültek egymáshoz, hogy végre Derek kezd megnyílni a lány előtt, és hogy végre Chloe is látja, hogy Derek nem olyan magánakvaló és ellenséges, mint amilyennek korábban képzelte. Simon talán csak szimplán kedves Chloe-val, lehet csak én látom bele ezt a szerelmi háromszöges dolgot, és bízom benne, hogy csak tévedek, mert Kelley Armstrong eddig annyira jól csinálta. Eddig nem nagyon tudtam benne csalódni, de ha bele merészelni tenni a szerelmi háromszöget, akkor nagyot kell csalódnom.

A négyes fogat utolsó tagja ugyebár Tori, aki az első részben számomra teljesen semleges volt, olyan szükséges rossz. Minden könyvben van egy "ribi csaj", aki féltékeny a főszereplőre és keresztbe akar neki tenni. Most viszont egészen megkedveltem, és mégis csak értékes tagja lett a csapatnak és valahogyan sikerült beilleszkednie közéjük. Habár a fiúk csak megtűrik őt Chloe miatt, de Chloe és Tori mintha kezdenének megbarátkozni egymással. Valamilyen szinten megértem Tori-t, talán engem is idegesítene, hogy mindenki folyton-folyvást Chloe-t akarja megmenteni, meg hogy mindenki annyira akar rá vigyázni, meg hogy annyira ártatlannak és védtelennek tűnik, mint aki két lépést nem bír megtenni egyedül. Mellesleg sajnáltam szegény Tori-t az anyja miatt, remélem az a nő még megkapja majd a lányától, ami kijár neki.

Az első résznél elfelejtettem mondani, de az is tetszik ebben a könyvben, hogy Chloe olyan szemmel nézi a vele történteket, mintha egy filmben élne, és mindent ami vele történik, azt magában kommentálja. Így tisztára olyan az egész olvasás, mintha tényleg leperegne az egész a szemem előtt, mintha valóban egy filmet néznék a fejemben. Chloe imádja a filmművészetet, és épp ezért tekint úgy minden helyzetre, mintha ő maga egy filmben szerepelne. És nagyon vicces tud lenni, mikor magában kommentálja a dolgokat. Mindenesetre tetszett ez a könyv is, annak ellenére, hogy néha mintha belassult volna a történet. Nagyon kíváncsi vagyok a befejező kötetre, remélem hamarosan bent lesz a könyvtárban, hogy kivehessem és minél hamarabb olvashassam.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kelley-armstrong-the-awakening-az-ebredes
Értékelés: 5/5

Susan Ee: Angyalok bukása (Penryn és a világvége 1.)

Fülszöveg:
Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.
Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Raffe félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.

Néha azon a véleményen vagyok, hogy talán kezdek "kinőni" az ifjúsági műfajból, mert manapság azt vettem észre, hogy a legtöbb könyv egy kaptafára készül. Ne mondjátok, hogy ti nem látjátok azt a rengeteg klisét, ami a legtöbb YA könyvet jellemzi. Ha egy ilyet olvasok, akkor temetni kezdem a műfajt. Néhány rosszabb élmény után, már majdnem feladtam, de aztán egy kis pihenő után rátaláltam Kelley Armstrong Sötét erő trilógiájára, ami nagyon tetszett, és most erre is. Igen, Susan Ee könyve is bebizonyítja, hogy nem szabad temetni a műfajt, mert igenis találhatóak benne gyöngyszemek, csak kitartóan kell keresni.

Ebből a kis felvezetőből ki lehetett találni, hogy szerettem a könyvet, és nem csak szimplán szerettem, hanem odavoltam érte. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy alig bírtam letenni olvasás közben, és elég hamar kivégeztem. Ráadásul nem is átlagos YA könyvről van szó, hanem egy újabb disztópiát/poszt-apokaliptikus történetet köszönthetünk a sorban a társai mögött. Méghozzá ez a könyv a jobbak közül való. Összességében tetszett, de azért voltak elemek, amikkel nem voltam maradéktalanul megelégedve. De azok most valahogy annyira eltörpültek a jó dolgok mellett, hogy egyszerűen nem lehetett nem szeretni az Angyalok bukását.

A könyv egyik nagy erőssége a világkidolgozás. Néhány héttel a történet kezdete előtt angyalok szálltak a Földre és pusztításba kezdtek. Gabriel parancsára támadták meg az emberiséget, és gyakorlatilag mindent elpusztítottak maguk körül. Elfoglalták a világot, és az embereknek bujkálniuk kell, ha életben akarnak maradni. Susan Ee bibliai témát szedett elő és ezt ültette át egy disztópikus világba, ami egy kifejezetten zseniális ötlet. A korábbi civilizáció megszűnt létezni, és az emberek bármi áron megpróbálják túlélni a helyzetet. Ebben a világban él most Penryn a családjával.

Habár semmit nem tudtunk meg az angyalok indokairól, de azért beleláthattunk egy kicsit a világukba, így nem maradtunk információk nélkül. Az írónő elcsepegtetett számunkra néhány kis infót, ami épp arra elég, hogy felkeltse a kíváncsiságot, de ennél nem mond többet. Ez kissé fusztráló, de teljesen érthető. Kell még izgalom a folytatásba is. Használta a bibliai angyalokat, amihez szerintem igen nagy bátorság kellett és új fajta megközelítésében mutatta be őket. Rögtön a férfi főszereplőnk Rafael arkangyal. Nagyon tetszett ez az angyalos ötlet, és ennek egy poszt-apokaliptikus világba való beépítése.

A könyv másik pozitívuma a kedvelhető és összetett karakterek. Mindegyik érdekes a maga módján, épp ezért nem tudom azt mondani, hogy valamelyik idegesített volna, vagy, hogy valamelyik felesleges a történetben. Penryn a főhősünk, a 16 éves bátor lány, aki mindent megtenne a húga megmentése érdekében, és ezért még egy annyira gyűlölt angyallal is képes szövetségre lépni. Kedveltem Penrynt, bár néha mintha ellentmondásos lett volna a karaktere. Az írónő valami nagy harcosnak akarta őt ábrázolni, ami a legtöbb esetben át is jött, és valóban az is volt, erős, okos, ravasz és kitartó. Mégis, emellett néha előbújt belőle a tinédzser énje és elkezdte csorgatni a nyálát Rafi-ra, ami számomra annyira karakteridegen volt tőle. Persze fiatal lány ő, még szép, hogy megtetszik neki egy tökéletes angyal, de valahogy ez akkor se illett abba az erős karakterébe, aminek az írónő ábrázolni szerette volna őt.

Penryn és Rafi

Általában nem kedvelem a könyvek főszereplőinek családját, mert mindegyiket csak töltelékkarakternek érzem. Most azonban egyáltalán nem így volt. Penryn anyja érdekes karakter, kíváncsi vagyok mi történik még vele, és hogy tulajdonképpen mi baja is van. Lesznek itt még nagy titkok, én érzem. És ami a végén lett a húgából, Paige-ből, nos azt még pontosan nem is értem, remélem a következő részben kapunk erre magyarázatot, hogy ki, miért és hogyan tette vele azt, amit tett. Penryn szereti a húgát, mindenkinél jobban a világon, és ezért indul útnak az ellenséggel az oldalán, hogy mindent kockára téve megmentse őt. Penryn több dologban is Katniss-ra emlékeztetett, remélem ez csak véletlen, és nem tudatos utánzás.

Rafi, férfi főhősünk is megérdemel néhány szót, mert végre ő sem az a tipikus szépfiú, aki tökéletes szépség, de ezen kívül semmi érdekes nincs benne. Rafi angyal, és rögtön a történet elején az ellenségei levágják a szárnyait, így kegyvesztett lesz. Nem tudjuk meg, hogy mit követett el, amiért levágták a szárnyait, és nem tudunk meg róla tulajdonképpen semmi konkrétat, így egy merőben rejtélyes karakter. Nehezen éli meg, hogy elvesztette a szárnyait, és hogy egy ember társaságára van utalva, de a kezdeti ellenszenv, mint ez ilyenkor lenni szokott, végül kölcsönös szimpátiába csap át. Rafi is megkedveli Penrynt, annak ellenére, hogy ezelőtt minden emberre csak majomként tekintett. Rafi-t ellenségei a végén még jobban a porba döngölik, kap egy újabb csapást az élettől (amit mondjuk valamilyen szinten meg is érdemelt, hiszen túlzottan naivan megbízott a társaiban), amiért még inkább kegyvesztett lesz, így kiveti őt a fajtája, és eztán már csak a bosszú maradhat számára.

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire tetszett ez a könyv. Gyorsan olvasható, maximálisan leköti a figyelmet és igazán élvezetes olvasmány. Egy trilógia bevezető kötete, ami felvázolja az alap szituációt és megmutatja a történet alakulásának irányát. Az emberiség se adja fel egykönnyen, szerveződik a lázadás, összefognak az angyalok ellen, hogy megmutassák ez az ő világuk, és nekik itt nincs semmi helyük. Nagyon várom a folytatást, remélem mihamarabb meg fog jelenni. Talán ez eddig a legjobb angyalos könyv, amit valaha olvastam.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/susan-ee-angelfall-angyalok-bukasa
Értékelés: 5/5

Csillagainkban a hiba (film)

A történet:
Hazel Grace (Shailene Woodley) és Gus (Ansel Elgort) kamaszok, és sok mindenben hasonlítanak egymásra: a furcsát jobban szeretik az átlagosnál, ötletesen, szellemesen, felelőtlenül akarnak élni, és vonakodva, de beletörődnek, hogy az egymás iránt érzett szerelmük egészen új, különös utakra sodorja őket. Kapcsolatuk rendkívüli. Többek között azért, mert a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkednek meg; a lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát. Viharos szenvedélyeik elválaszthatatlanok attól a tudástól, hogy csak a szerelmük tart örökké - ők nem. (Forrás: port.hu)

Kedvelem John Greent, eddig két könyvét olvastam: a Csillagainkban a hiba-t és az Alaska nyomában-t. Mindkét könyv kedvenc lett, és épp ezért vártam annyira ezt a filmet. Nagyon érdekelt, hogy mit tudnak kihozni a könyvből, hogy mennyire sikerül áttenni a hangulatot és a remek karaktereket a vászonra. Szóval, hogy miként fog ez az egész kinézni filmben. Kedvelem John Greent és a könyveit, ezt szeretném még egyszer kihangsúlyozni, épp azért amit most fogok mondani: nem értem ezt a nagy hype-t ami a film körül alakult ki. Remek a film, de mindenki úgy állítja be, mintha ez lenne az első rákos tinédzserekről szóló ifjúsági film, pedig ez korántsem így van. Rögtön kapásból két másik ilyen kaliberű filmet tudnék mondani, amelyek vannak ennyire jók. (Ha még nem láttátok ez a két film a Most jó és a Séta a múltba) Nem értem a hype-t, és nem is szeretem, ha valamit ennyire az egekig magasztalnak, még akkor sem, ha megérdemli, mert az valamiért bennem kissé ellentetszést vált ki. (És rajtam kívül sokakban úgyszintén.)

A hype miatt döntöttem úgy, hogy a filmet majd csak akkor fogom megnézni, ha végre leülepedett körülötte a nagy őrület. Vártam két hónapot, és csak most jutottam el odáig, hogy leültem megnézni a filmet, amit annyira vártam. Tényleg megérdemli azt a sok dicséretet és tényleg remek lett, ott van a legjobb könyvadaptációk között. Sikerült hozni azt, amitől féltem, hogy nem fog sikerülni. A könyv hangulatát és humorát tökéletesen ültették át a filmbe, a karakterek éltek a képernyőn, főleg a két főszereplő, akiknél tökéletesebbet nem is lehetett volna választani erre a szerepre, ahol dráma kellett ott pedig volt dráma bőven. Kellemes kis lágy zenékkel rakták tele a filmet, mindegyik illett a helyére, és még fiatalosabb lett általa az összhatás.

Egy könyvadaptációnál mindig fontos kérdés (és nagy aggodalomra ad okot a könyv rajongóinak körében), hogy mennyiben lesz majd hű a film a könyvhöz. Sok rajongó sikítógörcsöt kap, mikor meglátja a változtatásokat, amelyek néha indokoltak, néha pedig öncélúak és nincs semmi értelmük, de szerencsére itt nem kellett a hajamat tépnem a változtatásoktól. Persze kihagytak néhány dolgot, de azok teljesen jelentéktelenek, minden más benne van éppúgy, ahogy annak lennie kell. Nem maradt ki Gus cigis metaforája, sem a tojásdobálós jelenet, sem az amszterdami út fontosabb mozzanatai, sem az "OKÉ"-zás, vagyis minden kulcselemet meghagytak, amitől a könyv annyira egyedi és különleges lett. Hazel narrációja vezeti végig a történetet, és a sok sms-ezést és emailváltást pedig úgy oldották meg, hogy mi nézők láthattuk ezeket kivetítve a szereplők feje mellé.

Hogy a remek történetet mindig odaillő zenékkel párosították és mert majdnem tökéletes a könyvhűség elég lehetne ahhoz, hogy azt mondjam ez egy tökéletes film. De kérdezhetnétek mi van a színészi játékkal? A főszerepre két tehetséges fiatal színészt választottak, akik A beavatott-al ellentétben itt nem testvéreket, hanem szerelmespárt játszanak. Shailene Woodley és Ansel Elgort passzolnak a szerepre, és hihetően hozták a két halálos betegséggel küzdő különleges fiatalt. Hazel humora és realitása és Gus megnyerő jelleme miatt szeretem a két karaktert és a két színész remek volt a szerepben. Náluk jobbat keresve se lehetett volna találni. Habár bírom Isaac-et is, itt valahogy nem volt olyan sokat a képernyőn, mintha megvágták volna a jeleneteit, szerintem nagyon keveset szerepelt, de lehet csak én látom így.

Egyetlen szereplő van, akivel nem tudok megbékélni, az pedig Peter Van Houten. Nekem a könyvben sokkal másabbnak tűnt a karakter, itt mintha finomítottak volna rajta egy kicsit. Mellesleg szerintem Willem Dafoe, akármennyire is imádom a színészt, mert irtó tehetséges, egyáltalán nem illett erre a szerepre. És mintha meg sem erőltette volna magát. Nem tudom miért, de nála érzek egy kis hiányosságot. Számomra ő volt a film gyenge pontja, amit nagyon sajnálok, mert Houten és a könyve a történet egyik központi eleme. Habár vele nem voltam kibékülve mégis imádtam a filmet. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az egyik legjobb könyvadaptáció, látszik, hogy a készítők figyeltek arra, hogy mi kell a rajongóknak, és nem változtattak/nem hagytak ki semmit se öncélúan. Meg is lett a jutalmuk. Hatalmas siker lett a film a műfajában, és habár megérdemli ezt, akkor se kellett volna ekkora nagy hype-t köré keríteni.
Értékelés: 10/8

Előzetes:

Lissa Price: Leszámolás (Testbérlők 2.)

Fülszöveg:
Callie Woodland rendkívüli lány: nem elég, hogy tökéletes szépség, de a fejében egyedülálló chip lapul. Ő az egyetlen Több FelHasználós Donor, vagyis egyszerre többen is belekerülhetnek a testébe, és irányíthatják őt. De még így sem olyan egyszerű Callie Woodlandet irányítani, mert aki valami gonoszságra akarja kényszeríteni, az előbb-utóbb rajtaveszt. Legyen bármilyen ravasz vagy bármilyen kegyetlen.
Callie Woodland rendkívüli lány: szép, okos és talpraesett, aki nem hagyja, hogy a gyengéket kihasználják, és nem lankad addig, amíg a szerettei biztonságba nem kerülnek ebben a spóraháborúk, ínség és egyenlőtlenségek sújtotta új világban. Callie Woodland rendkívüli lány, akinek talán sikerül visszaszereznie még a saját testét is.

Igazából nem nagyon emlékeztem az első könyvre, de még a róla írt értékelésemre se, így vissza kellett azt olvasnom, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy 4 pontot adtam rá. Nem hagyott bennem mély nyomokat az első könyv, épp ezért se értem a dolgot. A 4 pontos könyvekre azért szoktam emlékezni. Mivel már megjelent a folytatás, így épp ideje volt a kezembe vennem, már csak azért is, hogy ezt a könyvsorozatot letudjam végre valahára. Szerencsére az írónő nem erőltette meg magát, mert csak két részt írt, de én úgy gondolom, hogy ide éppen elég volt ennyi. Ha nem lehet elnyújtani a történetet, akkor nem is kell azt megtenni. (Ezt sok más író is megfogadhatná. Azért mert manapság divat a trilógia, vannak olyan könyvek, ahol egyszerűen ez nem működik.)

A korábbi értékelésemet visszaolvasva rájöttem, hogy a könyv világfelépítése tetszett nagyon, és ez most sem változott. A világ, ahol a spóraháború után elszabadult vírus miatt kihalt a középkorú lakosság, és csakis a fiatalok és az idősek maradtak életben. A fiatalok szülők nélkül árvaházakba kerülnek vagy az utcán élnek szegénységben, míg a gazdag idősek pedig unalmukban és elveszett fiatalságuk utáni vágyukban a tinédzserek testét kibérelve hódolnak régi élvezeteiknek. A testbérlés tulajdonképpen szinonimája a prostitúciónak, amire ugyebár rengeteg szegény fiatal rá van itt kényszerítve. Nem akarják megtenni, de kénytelenek, hiszen az éhség nagy úr. És épp ezért olyan szörnyű ez a világ, amiben a szereplőknek élniük kell. Korábbi rejtélyekre derül fény, választ kaptunk a nyitott maradt kérdésekre, és persze a végéről nem hiányozhat a nagy csavar sem.

Izgalmas volt a történet, vagyis lett volna. Callie és a többiek mentek ide-oda. Mindig történik valami, menekülnek, harcolnak, elkapják őket és így tovább, ami ugyebár remekül hangzik így látatlanba, de az az igazság, hogy ennek ellenére nem nagyon jött be nekem ez a stílus. Persze sok minden történik és adrenalinban nincs hiány, az biztos, de ennyi nem elég egy izgalmas sztorihoz. Ők folyton mentek ide-oda, és közben valahogy kimaradt az a "gondolkodós és megbeszélős rész", ami minden normálisan felépített történetbe kell. A karakterfejlődésnek se híre, se hamva, megismerünk néhány új karaktert, akikről gyakorlatilag semmi nem derül ki, vagyis csak lógnak a levegőben. Annak viszont örülök, hogy a korábban kialakuló szerelmi háromszögből nem lett semmi, mert már csak az "hiányzott" volna ide.

Ugyancsak problémám volt azzal, hogy Callie-t még most sem tudtam megkedvelni. Valamiért olyan erős, és tökös főhősnek szerette volna őt az írónő ábrázolni, és igazából az is lett a végére, sokat változott, de nekem akkor se szimpatikus. Nem tetszett, hogy az apjáról hirtelen a semmiből kiderült, hogy mégis életben van, és nem tetszett, hogy az öccsét megint lepasszolta, és gyakorlatilag rá se hederített végig. Olyan közepes volt ez a könyv, igazából semmi egyedit nem mutatott, és néha bevallom azért voltak olyan részek, amin untam magam. Még szerencse, hogy rövid a könyv, mert legalább nem szenvedtem rajta olyan sokat.

A világfelépítésen kívül egy dolog tetszett, de az nagyon, bár örültem volna, ha az írónő jobban felépíti ezt a történetszálat. Ugyebár az első könyv végén kiderül, hogy Blake nem is Blake volt, hanem az Öreg szállta meg a fiú testét, tehát Callie gyakorlatilag az Öregbe szeretett bele. Nagyon kíváncsi voltam mit hoznak ki ebből a szálból, és még mielőtt valaki azt hinné, hogy Callie egy nyugdíjas férfiba zúgott bele, mindenkit megnyugtatok, hogy ez nem így van. Lesz itt egy nagy csavar még, ami nekem mondjuk nagyon tetszett. Szerintem ez a könyv legnagyobb érdeme, hisz a főhősnő végülis az ellenségével jön össze, vagyis akit korábban az ellenségének hitt. Gondoltam, hogy az Öreg ismét belebújik valakibe, hogy így kerüljön Callie közelébe, és habár nem fogom elárulni, most kiben volt benne, szerintem hamar ki fogjátok találni, mert sajnos annyira egyértelmű, hogy majd kiböki az ember szemét.

Nem tehetek róla, de a végén meg kell említenem, hogy az agyamra ment az az irritálóan bugyuta szleng, ami a magyar fordítást erősen jellemezte. Fogalmam sincs kinek az ötlete volt a béna szleng, amivel a szereplők beszéltek, de teljesen elütött a történet komolyságától és a karakterek személyiségétől. Értem én, hogy fiatalok a szereplők, de egyetlen tinédzser sem beszél ilyen eltúlzott szlenggel, mint ahogy ebben a könyvben tették Callie-ék. A fordító még életében nem beszélt tinédzserrel, ebben holt biztos vagyok. (Csakhogy érezzétek milyen gagyi szavakat használtak a karakterek: totálisan, üdcsi, beparáztam, rinyált, ciki, bekrepálnék, csajszi, rezelnék, tökös stb.) Ugye, hogy ez milyen totálisan, szupcsin béna, srácok? :)

További információk a könyvről?
http://moly.hu/konyvek/lissa-price-a-testberlok-leszamolas
Értékelés: 5/3

Kelley Armstrong: A szellemidéző (Sötét erő 1.)

Fülszöveg:
Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké.
A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba.A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat – a sármos Simont és gyanús,
soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet – rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos „problémás a gyerek” viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül…

Sok helyen olvastam, hogy mennyire jó ez a könyv, olyanok dicsérték, akiknek bízok az ízlésében, és mivel megpillantottam a könyvtárban, így gondoltam itt az ideje, hogy én is olvassam a könyvet. Habár múltkor besokalltam az ifjúsági fantasy-tól és úgy döntöttem, hogy szüneteltetem egy kicsit a műfajt, egyáltalán nem bántam meg, hogy kivételt tettem Kelley Armstrong művével. A Sötét erő trilógia első része megérdemli a pozitív értékeléseket, mert tényleg szerethető darab a hasonló többi között.

Sajnálom, hogy egyből a kritizálással kezdem, de egyszerűen képtelen vagyok szó nélkül elmenni mellette. Jobban mondva nem is kritizálni szeretnék, hanem inkább hangot adni az értetlenségemnek. Eddig én meg voltam elégedve a Könyvmolyképző Kiadó fordításaival és a könyveik minőségével, de A szellemidéző valami pocsék lett. A fordítás annyira silány és rossz, hogy én ilyet még esküszöm nem láttam. (Vagyis de, erősen vetekszik A szürke 50 árnyalata ramaty fordításával.) Rengeteg félrefordítás, értetlen mondat, furcsa párbeszédek, amik biztosan nem így néznek ki az eredeti angolban. Ha ez még nem lenne elég, a szövegben nyomtatási hibák is voltak. A párbeszédes részek előtt lemaradt gondolatjelek, a leíró részek egybeolvadnak a párbeszéddel, elhagyott írásjelek és így tovább.

Nem tudom ki volt a felelős a könyv megjelentetéséért, de az iszonyatosan rossz munkát végzett. És ezen hibák igenis rontottak a könyv élvezeti értékén. Nem csak egy-két kisebb hiba volt benne, ami azért néha minden könyvben előfordulhat, hanem rengeteg, amit most nem tudtam szó nélkül hagyni. És ezért kénytelen voltam 1 pontot levonni a könyv értékelésekor. Még szerencse, hogy nem fizettem ezért a könyvért, egyszerűen ez így nem éri meg az árát. Remélem a következő két rész már nem lesz ilyen rossz nyomtatás- és fordításügyileg.

Térjünk át magára a tartalomra, mert ugyebár az a fontos igazából, de az előbbit egyszerűen nem tudtam magamban tartani. Ifjúsági fantasy-ról van szó, de a műfajából éppen egy jobb darab, aminek most kifejezetten örültem, mert visszaadta a hitemet ez ilyen stílusú könyvek iránt. Urban fantasyról beszélünk, ahol a szereplők természetfeletti képességekkel rendelkeznek a különféle típusokban és ahol kiderül, hogy a normális világ mellett létezik egy rejtett világ is annak megannyi titkával. Chloe szellemeket lát, és egy iskolai idegösszeomlás után elzsuppolják egy bentlakásos iskolába, ahol hozzá hasonló problémás fiatalokkal találkozik. Kiderül, hogy Lyle Ház sem az, aminek korábban hitték, és hogy sokkal több van a háttérben, mint amire valaha számítottak.

Chloe és Derek

Tipikus tini könyv ez is, azért ne legyenek illúziónk, de mint már említettem azért jobb a nagy átlagnál. A könyv végén kiderülő titok miatt el sem tudom mondani menyire várom a folytatást, vagyis el tudom. Annyira, hogy már ki is vettem a könyvtárból a második részt és hamarosan olvasni fogom, mert tudnom kell mi lesz eztán a szereplőkkel. A megszokott klisés karakterek sorakoznak fel, de valamiért mégis kedvelhető a nagy részük. Én bírtam Dereket, Simont, és még Rae-t is.

De ami a legnagyobb pozitívum az összes közül, hogy igazán szerethető a főhős. Imádtam Chloe-t, mert annyira helyes és aranyos tinédzser lány, amilyennek minden ifjúsági könyv főszereplőjének lennie kellene. Tinédzser gondokkal küzd, szeretne normális életet élni, miközben nem érti mi történik vele, mégsem omlik össze, mégsem fakad ki (annyira), hanem tartja magát és próbál rájönni, mi folyik körülötte. De ami a legjobban tetszett benne, hogy nem kezdett el már azonnal egy fiú után nyáladzani. Ilyet szerintem én még nem is olvastam, nem is emlékszek olyan ifjúsági könyvre, ahol a főhős nem zúg bele valakibe az első 10 oldalon. Igen, nincs semmilyen random szerelem, amiért hálás köszönet illeti Armstrongot. Sőt, Chloe ki is jelenti, hogy most az érdekli a legkevésbé, hogy pasik után csorgassa a nyálát, sokkal nagyobb gondjai vannak annál... és ezért számomra irtó szimpatikus főhős lett.

A másik aminek örültem a realitás. Igen, számomra ez kiemelkedően fontos a könyvekben és a karakterek közötti kapcsolatokban. Nem szeretem azt, mikor két pillantásra egymásba szeretnek a főhősök, miközben igazából semmit nem tudunk róluk és még ők se tudják, hogy mit szeretnek egymásban. Nem szeretem azt, hogy minden könyvben földöntúli gyönyörűséges főszereplők vannak, és a főhős szerelme pedig általában a suli legjobb/legügyesebb/leghelyesebb (vagyis leg-leg-leg...) pasija. Chloe és Derek... egyik sem különleges szépség, Chloe teljesen átlagos lány, Derek pedig egy átlagos pattanásos kamasz fiú, és végre nem a suli legmenőbb sráca. Főképp ez két utolsó dolog miatt jött be nekem ez a könyv annyira. Már nálam a második kötet, így egy-két héten belül olvasni is fogom, nagyon érdekel a folytatás.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kelley-armstrong-the-summoning-a-szellemidezo
Értékelés: 5/4

Újabb díjat kaptam :)

Kicsit megkésve érkezik ugyan, de nem felejtettem el, hogy ismét díjat kaptam az egyik kedves olvasómtól, és természetesen szándékomban áll reagálni rá. Köszönöm szépen Csillagfövény oldal, hogy rám gondoltál és ilyenkor mindig megtisztelve érzem magam. :) Szeretek a feltett kérdésekre válaszolni, mert általa ti is jobban megismerhettek engem. Viszont remélem nem lesz baj belőle, ha most nem adom tovább a díjat.

Tehát akkor következzenek a kérdések:

1. Mi indított el a blogolás felé vezető úton?

Az egyetemen szoktam rá az olvasásra, és mivel egyre több könyvet olvastam, így kicsit bennem volt a kényszer, hogy mi lenne, ha leírnám róluk a véleményem. Olvasgattam a népszerűbb könyves blogokat, és egy nap fogtam magam, és kipróbáltam milyen lenne, ha én is elkezdenék bejegyzéseket írni. Nem kritikákat írok, sosem gondoltam így rá. Én csak a személyes, általában szubjektív véleményemet írom le egy adott könyvről, filmről vagy épp sorozatról.

2010-ben írtam az első néhány bejegyzést, de aztán abbamaradt a dolog, nem éreztem még elég elszántnak és ügyesnek magam ehhez az egészhez. Majd 2 évvel rá vettem elő ismét a blogot, újra nekikezdtem az írásnak és attól kezdve nincs megállás. :) Sosem akartam kizárólag csak könyves blogot, az enyém olyan mindenes. Legtöbbet könyvekről írok, de vannak filmes és sorozatos posztjaim is.

2. Miért ezt a nevet választottad a blogod elnevezéseként? Mi a célod vele?

Az igazi nevem nem az Anna (hanem Csilla, de ezt utálom), csak azért ezt választottam, mert az Anna a kedvenc női nevem. Mellesleg megfigyeltem, hogy a könyvekben az Annák mindig érdekes karakterek, ezért még jobban szeretem ezt a nevet. Így nem volt kérdés, hogy milyen blogos nevet választok magamnak.

3. Mi kell ahhoz, hogy írni kezdj egy bejegyzést? Mikor támadnak a legjobb ötleteid?

Elolvasok egy könyvet, megnézek egy filmet vagy sorozatot, és utána egy-két napig ötletelek magamban, összeszedem mi mindent kellene majd megemlítenem a bejegyzésben, és utána egyszerűen megírom. Bejegyzést általában mindig evés után írok, akkor sokkal jobban fog az agyam. (Vagy vacsi vagy ebéd után, amikor épp ráérek.) Megírom a posztot, aztán pár óráig felé se nézek, majd utána még egyszer átolvasom, kijavítom a hibákat, és utána rakom csak ki az oldalra.

4. Miről és kiknek szeretsz a leginkább írni a blogodon? Hogyan választod ki a témádat?

Mindenkinek szeretek írni, aki olvas engem. Nagy megtiszteltetés, hogy valaki olvassa az írásaimat, mikor nem vagyok se profi kritikus, se valami húú de érdekes személyiség. Mellesleg van még hova fejlődnöm, ezt pontosan tudom, épp ezért örülök mindenkinek, aki idetéved. A pozitív kommentek mindig felvidítanak, a negatívakból pedig próbálok tanulni, már ha valaki kulturáltan írja meg a véleményemet. A "trollkodást" nem tűröm, épp ezért van megjegyzésmoderálás az oldalon. Nem akarok ide trollokat beengedni, menjenek máshova és ott rontsák a levegőt.

Nem nagy újdonság, de három dologról szeretek legjobban írni. Könyvekről, filmekről és sorozatokról. Mind a három műfajt imádom. A könyvek vannak többségben, itt mindig az aktuális hangulatom dönti el, éppen mit olvasok. Vagy ha van egy új könyv, amire már régen vártam, akkor arra megjelenés után azonnal lecsapok. A filmek és sorozatok közül pedig általában csak a kedvenceimről írok, mert nem bírom ki, hogy ne áradozzak egy sort róluk. :)

Köszönöm még egyszer a díjat! :)

2014 legjobban várt filmjei 2.

Gondoltam itt az ideje ennek a posztnak, mert már egyre jobban közelednek a premierek, és mielőtt mozikba kerülnének, szerettem volna nektek megmutatni, hogy mely filmeket várom idén a legjobban. Három olyan film van, amire nagyon kíváncsi vagyok, és ebből kettőt 100%, hogy a moziban fogok megnézni. (A Zafírkéket csak azért nem, mert azt nem adják a magyar mozik, így kénytelen vagyok online nézni.)

1. Zafírkék

A Rubinvöröst se adták a magyar mozik, így gondolom a folytatást se szándékozzák, ami legyen csakis az ő bajuk, mert rengeteg bevételtől esnek el. Nem értem, hogy miért nem adnak egy filmet csak azért, mert német, és nem amerikai. A Rubinvörös film nekem tetszett, jó, persze voltak változtatások, de én a könyvet már olyan rég olvastam, hogy nem emlékeztem mindenre, így engem nem zavart annyira, mint másokat.
A lényeg, hogy már a hónapban érkezik a Zafírkék a német mozikba, DVD-n pedig pár hónap múlva akár mi is megnézhetjük, igaz még mindig csak feliratosan. A Zafírkék könyvre se emlékszem már annyira, így a filmnek megint majdnem tiszta lappal indulok neki. Remélem lesz legalább annyira jó, mint a Rubinvörös volt. :) Ja, és én Xemeriust várom a legjobban, nagyon kíváncsi vagyok, hogy oldják meg őt.
(Egyetlen kérdésem van csak, Gideonnak miért lett hirtelen rövid a haja? Neki nem végig hosszú haja van?!)

Németországi premier: 2014. augusztus 14. (Nálunk nem vetítik a mozik.)

Előzetes:

2. Az Útvesztő

Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de a szívem csücske James Dashner könyve, annyira, hogy még rajongói oldalt is indítottam hozzá a húgommal. Így nyílt titok, hogy az év egyik legjobban várt filmje nálam Az Útvesztő.
Nem akarom elbízni magam, és azt mondani, hogy siker lesz a film, mert hát ezt sosem lehet előre tudni. Pl. a Csontváros is nagyon bukott, pedig én arról azt hittem, hogy irtó nagy siker lesz, és mégse érdekelt szinte senkit.
Remélem Az Útvesztő megfogja a közönséget, és sokak érdeklődését felkelti. Az biztos, hogy én ott leszek az első nap a moziban, ha semmi más nem jön közbe. Eddig elégedett vagyok az előzetessel, és jónak ígérkezik a film... csak ne kelljen csalódom.

Magyar premier: 2014. szeptember 18.

Előzetes:


3. Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott 1. rész

A legelső disztópia könyvsorozat, amit olvastam, és a legelső kedvencem, amit máig imádok. Az első két film remek könyvadaptáció lett annak ellenére, hogy néhány dologban "hollywood-osították" a történetet, így nem kérdés, hogy iszonyatosan várom az utolsó két filmet.

Én azok közé tartozom, akik indokoltnak látják az utolsó könyv két filmre történő szétszedését, hisz olyan sok minden történik, hogy így nem kell szinte semmit se kell kihagyni, amiért fájna a szívem. Sőt, sokkal többet láthatunk ismét a Kapitólumból és így Peeta rabságban töltött napjaiból. Remélem egy izgalmas résznél vágják ketté a történetet, bár nekem ötletem sincs, hogy lehetne ezt normálisan megoldani, így bízom a készítőkben.

Magyar premier: 2014. november 20.

Előzetes:

Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: A Kör (Engelsfors 1.)

Fülszöveg:
Engelsfors. Egy apró, csodás kis város Svédországban, ahol hat lány épp csak elkezdte a középiskolát. Semmi közös nincs bennük – kivéve, hogy mindegyikőjükben ősi, ördögi erő lakozik. Az őszi szemeszter csak elkezdődött, amikor egy halott diákot találtak a suli egyik WC-kabinjában. Mindenki öngyilkosságra tippel. Mindenki, leszámítva a hat lányt, akik tudják az igazságot. Egy éjjel, amikor a hold kísértetiesen vörösen borítja be az eget, a lányok találkoznak a parkban. Nem tudják, hogyan és miért mentek oda, csak azt tudják, hogy szükségük van egymásra a túléléshez. Azt mondják, boszorkák. Egy ősi prófécia állítja, hogy ők a kiválasztottak. Ettől a naptól kezdve a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Az idő csak fogy. Valami vadászik.

Manapság nálunk is egyre népszerűbbek a hátborzongató svéd krimik, melynek hullámát a Tetovált lány trilógia sikere indította el néhány évvel ezelőtt. Lehet, hogy azelőtt is népszerűek voltak ezek a könyvek idehaza és csak én nem hallottam róluk, mindenesetre annyiban megegyezhetünk, hogy az említett trilógia népszerűsége nagyobb löketet adott a svéd könyvek magyarra való lefordításának. Jöttek egymás után a felnőtt krimik és aztán már csak idő kérdése volt, hogy az ifjúsági könyvek szintén utat találjanak hozzánk. Az ifjúsági könyvek közül talán az első ami megjelent A Kör trilógia, mely magán hordozza azt az utánozhatatlan északi hangulatot.

A könyv egyik nagy érdeme éppen a hangulata. A történet egy svéd kisvárosban, Engelsforsban játszódik, és pontosan olyan, mint a helyszín maga. Sötét, borongós, depresszív és néha kísérteties. A svéd írók tényleg nagyon értenek a hangulatteremtéshez, mely egy utánozhatatlan atmoszférát ad a műveiknek. Mivel ez egy ifjúsági könyv, azért még véletlenül sem szabad összehasonlítani a Tetovált lány trilógiával, ami felnőtt könyv. Azzal ellentétben itt tinédzserek a főszereplők, mégsem lettek kihagyva az olyan komoly témák, mint az anorexia, szex, drogok, a piálás, a gyilkosság, családi problémák, de mindezt persze finomabb köntösben tálalta a szerzőpáros. A komoly témákat, melyek általában egy-egy karakterhez kapcsolódnak, megspékelték egy kis természetfelettivel és megszületett Az Engelsfors trilógia.

A történet természetfeletti része nem valami nagy durranás. Nem árulok el sokat azzal, hogy kiderül a főszereplőinkről, hogy boszorkányok. Elég sok boszis könyvet olvastam vagy sorozatot néztem idáig, így ebben a témában számomra már nem nagyon lehet újat mutatni, ez most sem történt meg. 7 boszorkányról van szó, akik a 6 elemhez kötődnek, ami ugyebár a víz, tűz, föld, levegő, fa és fém. Mindegyik saját képessége az eleméből fakad és valahogy a személyiségéhez is köthető. A boszorkányokat a Tanács segíti és felügyeli, akikről még nem sok minden derült ki idáig, ennek ellenére a szervezet se jelent semmi újdonságot. A boszorkányos dolgok semmi többek nem voltak, mint más történetekben, így ebben végül is csalódtam egy kicsit. Azt hittem, itt valamiért más lesz a mitológia felépítése, gondoltam a svédek kitalálnak valami újat, vagy legalább más oldalról közelítik meg a témát, de sajnos nem így lett. Persze ez alapvetően nem nagy gond, csak én számítottam többre ezen a téren.

Habár ez nem klasszikus értelemben vett krimi, mégis a történet központi vázát az adja, hogy egy rejtélyes gyilkos elkezdi megölni a Kör tagjait. Vagyis van benne nyomozási szál, de nem ezen van a fő hangsúly. Mivel ez egy trilógia bevezető kötete, így inkább a karakterek bemutatkozása, kapcsolataik felvázolása, gondjaik és életük bemutatása a történet központja, és emellett kissé eltörpül a nyomozási szál, ami valljuk be, azért nem volt annyira csavaros, mint ahogy azt a szerzőpáros szerette volna. Az első két gyanúsított annyira nyilvánvaló lett volna, hogy biztos voltam benne, hogy nem azok a gyilkosok, én már valahogy az elejétől sejtettem, hogy az a gyilkos, aki. Valamiért gyanús volt számomra, annyira normálisnak és ártatlannak szerették volna bemutatni, hogy tudtam, hogy ő a hunyó.

Direkt a végére hagytam a karakterek elemzését, mert számomra a karakterek jelentették a könyv legérdekesebb és legszerethetőbb részét. Hat főszereplő lányt kapunk és mindannyian egyesével mutatkoznak be. Megismerjük a problémáikat, a családi hátterüket, a barátaikat. Mind a hat lány összetett és komplex karakter, különbözőek és mégis hasonlóak, hiszen mindannyian boszorkányok. Ők alkotják a Kört és a gonosz legyőzése érdekében együtt kell dolgozniuk. A hat főszereplő között mindenki találhat magának kedvencet, sőt többet is, de én Linnéa-t és Minoo-t kedveltem a legjobban. Linnéa lázadó, karakán csaj, aki sosem fél kimondani, amit gondol. Minoo pedig az igazi stréber, a tanárok kedvence, aki próbál ennél több lenni. Vanessa és Ida számomra nem voltak szimpatikusak, és habár megértettem Anna-Karint, hogy miért csinálta azt, amit és miért érzett úgy, ahogy, akkor sem tudtam egyetérteni azzal, amit leművelt mindenkivel maga körül. Olyan volt, mint egy hisztis liba, néha még Ida-nal is többet hisztizett, amivel ellenszenves lett számomra.

Akkor összegezzünk: adott nekünk egy sötét, borzongató és kísérteties hangulat, mely körbelengi Engelsforst és a történetet magát, melyben 6 lány felfedezi, hogy különleges képességekkel rendelkező boszorkák ők, akinek le kell győzniük a gonoszt. A krimi szál kissé átlátszó volt, és én már az elejétől sejtettem ki a gyilkos, valahogy rögtön ráéreztem, míg a könyv természetfeletti része semmi újat nem mutatott, így kissé csalódtam ezen a téren. Az viszont biztos, hogy a hat komplex karakter viszi a hátán a történetet, és szerintem egyértelműen ők jelentik a könyv csúcspontját. A folytatás nagyon érdekel, szeretném majd mihamarabb olvasni.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/mats-strandberg-sara-b-elfgren-a-kor
Értékelés: 5/5