George Orwell: 1984

Fülszöveg:
1988-ban kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

Nem gyakran olvasok klasszikus szépirodalmat, mert a gimnáziumban megutáltatták velem az összeset. Nem akarok hosszasan értekezni arról, hogy mennyire rossz a magyar oktatás felépítése és az irodalom órák kialakított tananyaga, mert akkor egy baromi hosszú posztot kellene erről írnom. (De ha érdekel titeket a véleményem, akkor egyszer majd kifejtem.) Úgy gondolom, hogy az irodalom órán kötelező olvasmánynak feladott könyvek nagy része olvashatatlan és unalmas. Az egyetlen, amit szerettem a Bűn és bűnhődés volt, de mi azt csak röviden vettük át, nem is volt kötelező nálunk kiolvasni, én csak önszorgalomból tettem, mert érdekelt a története. Mióta elkezdtem ezt a blogot, próbálok nyitni a klasszikusok felé is, de ez még nehezen megy, és ahogy látjátok igen kevésről írtam idáig. Olvastam a Legyek Urát, és az 1984-et, és mivel mindkettő iszonyatosan tetszett, felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem ezek a kötelező olvasmányok a gimnáziumban. Ha nekem ezeket kellett volna olvasnom 5 évvel ezelőtt, akkor talán nagyobb kedvvel ültem volna be az irodalom órára.

Nagyon tetszett az 1984, és sajnálom, hogy nem olvastam hamarabb, mert ez tipikusan az a könyv, ami mintha nekem íródott volna. Történelmi vonatkozások, komoly és érdekes téma, filozofikus gondolatok és egy remek írói stílus. Ez mind megtalálható ebben a könyvben, amit bárkinek szívből ajánlok. Mivel a fülszöveg nem árul el sokat, így gondoltam összefoglalom röviden miről is szól Orwell eme remek műve. A történet egy elképzelt disztópikus világban játszódik egy diktatórikus államban, ahol az állam Pártja, élén a vezetővel, a Nagy Testvérrel totális hatalmat gyakorol a nép felett. Ebben a világban él a főszereplő Winston, aki Párttag és évek óta éli az engedelmes polgárok életét, míg nem lassan elkezdi megkérdőjelezni a Párt hatalmát, módszereit és az egész társadalmi rendszert.

A történetről nem akarok többet elárulni, egyrészt mert ez nem valami kemény harcos disztópia. Itt nincsen lázadás, se harcok, hanem a fizikai harcok helyett egy lélektani csatát mutat be, melyben Winston küzd a Párt hatalma és elnyomása ellen. A könyv három nagy fejezetre van elosztva. Az első fejezet és különösen annak az eleje számomra kimondottan unalmas volt. Bevallom, nehezen keltette fel a könyv az érdeklődésemet és amíg el nem értem az első 100 oldal végére, addig úgy voltam vele, hogy ez talán mégsem nekem való. Nehezen indul a be a sztori, így erre hagyni kell egy kis időt, de miután megszoktam a stílust és több információt kaptam a világról, a szereplőkről és jobban beindultak az események... na onnan már nem volt megállás. Onnantól kezdve mélyen elmerülve benne és érdeklődve olvastam, és a másik 250 oldalt alig egy nap alatt befejeztem.

Az a felettébb különös és egyben rémisztő ebben a könyvben, hogy ez nem teljesen kitalált spekuláció. Hiszen világosan látszik, hogy Orwell igenis ötletet merített a 20. század második felében kialakult diktatórikus államok berendezkedéséből. Az 1984 világa egy eltúlzott Szovjetunió tulajdonképpen, és épp az a megdöbbentő és szomorú ebben, hogy ilyen országok igenis léteznek a valóságban. Sőt még ma is vannak diktatórikus államok, ahol így mennek a dolgok. Ahol nincs szabadság és ahol egy elnyomó hatalom irányít egy egész nemzetet. Persze Orwell néhány dologban alakított a szovjet mintán, sokkal kegyetlenebb, irányításmániásabb és még inkább sötétebb lett ez az ország. Ebben a világban három nagyhatalom jött létre a háborúk után. Eurázsia (amely Európát és Ázsia nyugati felét jelenti), Óceánia (amely Brit-szigeteket és Amerikát foglalja magába), és Keletázsia (amely a mai Kína és Japán tulajdonképpen).

A történet Óceániában játszódik, itt él és dolgozik Winston. Nekem legjobban az egész diktatórikus rendszer felépítése és bemutatása tetszett. Mint már említettem, a szovjet minta adja az alapot, de Orwell ezen csavart még egyet és még szigorúbbá tette a rendszert. A Gondolatrendőrség vadászik az árulók után és embereket már azért is kivégeznek, ha gondolatban vagy álmukban mondanak valamit a hatalom ellen. Gyerekek jelentik fel szüleiket, szomszédok árulják be egymást. Mindenki figyel mindenkit és folyamatosak az árulások. Közben a Párt igyekszik rendet tartani, minden fronton irányítani a polgárok életét, természetesen elnyomó eszközökkel. Az ellenségeket és a lázongókat eltüntetik, teljesen kitörlik őket mindenhonnan, mintha ezek az emberek sosem léteztek volna. Minisztériumokat működtetnek a lázadók átnevelésére és kivégzésére, a gondolatbűnösök elfogására, az emberek megfigyelésére. A vezető pedig a Nagy Testvér képében figyel és vigyáz a rendre. Teleképen és telerádión, modern mindent felvevő eszközök segítségével figyelik az embereket. Olyan, hogy magánélet többé nem létezik.

A másik, ami nagyon tetszett a könyvben, az a második nagy fejezetben olvasott kis történelemlecke, ami tulajdonképpen e rendszer létrejövetelét hivatott bemutatni. Winston kap egy könyvet, ami erről szól, ezt olvassa és ebben Orwell olyan szépen és lényegretörően összefoglalja a háborúk és a diktatúrák lényegét, hogy ennél jobban még a történelemtanárom se tudta volna nekem elmagyarázni. Minden egyes szavával egyetértek és sajnos a háborúk így működnek. Ez ellen nem lehet mit tenni.

A könyv legfőbb mondanivalója és üzenete tulajdonképpen az, hogy bemutatja az egyén és a hatalom kapcsolatát, egymáshoz való helyzetüket és hatalmi viszonyaikat. Winston lassan kezdi megkérdőjelezni a Párt működését, látja a rendszer hibáit, lázadozni kezd némán a saját kis életében szerelmével Júliával, és azt hiszi ezzel változtatni tud a dolgokon. Azzal még ő is tisztában van, hogy egy egész országot nem tud (és nem is lehet) megváltoztatni, de legalább a saját életén szeretne. Azt hiszi sikerrel jár, de végül kiderül, hogy mindez csak tévedés volt. Winston a Párt és annak emberei fogságába kerül és megkezdődik harca a hatalom és saját lelkiismerete ellen. Nem akar meghasonlani, nem akarja feladni az elveit és nem akarja megmásítani a tényeket, amikkel nagyon is tisztában van. Nem akar meghunyászkodni és megadni magát. De végül kénytelen lesz. A hatalom győzelmet arat fölötte és Winston elbukik. Ez a lélektani harc, ez a belső emberi vívódás a regény legkiemelkedőbb teljesítménye.

Ez az a könyv, amit mindenkinek olvasnia kell, mert a klasszikus szépirodalom egyik legjobb darabja. Orwell olyat alkotott, ami egyszerre fikció, kora társadalmának kritikája, emellett érdekes és elgondolkodtató történet egy izgalmas belső lélektani harccal, amin a főszereplőnek kell keresztül mennie. Habár az eleje nehézkesen indul be, de megéri tovább olvasni, mert a végén egy remek élménnyel lehet mindenki gazdagabb, aki ezt a könyvet választja.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/george-orwell-1984
Értékelés: 5/5