Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés (Merry Gentry 6.)

A történet:
Ismertek jól. A nevem Meredith Gentry, hercegnő és a faerie trón várományosa, korábban magánnyomozó a halandók világában. Hogy királynővé koronázzanak, folytatnom kell a királyi vérvonalat: utódot kell a világra hoznom. Ha kudarcot vallok, nagynéném, Andais királynő a faerie trónjára segítheti a fiát, az őrült Cel herceget. Engem pedig könnyedén eltesz láb alól. Hűséges őrök vesznek körül, akik megvédenek, szeretnek, és ha kell, az ágyamba bújnak. De minden próbálkozás ellenére elkerül a gyermekáldás. A gonosz királynő és bizalmasai ellenem szövetkeztek, így testőreimmel visszatértünk Los Angelesbe, remélve, hogy el tudtunk menekülni az udvari intrikák egyre gyülekező árnyai elől. De még száműzetésben sem lehet kicsúszni a sötét szándékkal közeledők markából. Most Taranis király, a faerie Seelie Udvarának hatalmas uralkodója szörnyű bűnnel vádolja meg testőreimet, és a halandók segítségével próbálja meg kézre keríteni őket. Ha sikerül neki, az embereimre szörnyű sors vár. De én tudom, hogy Taranis támadása alaptalan, és sejtem, támadásának valódi célpontja én vagyok. Megpróbált megölni, amikor gyermek voltam. És most attól tartok, szándékai ennél is rettenetesebbek.

Igazából úgy vagyok ezzel a könyvsorozattal, hogy hol szeretem, hol nem. Néha teljesen felidegesít, és az agyamra megy a sok szex és nulla történet felállás, néha meg remekül szórakozok rajta és egy szempillantás alatt kiolvasom az adott könyvet. Annak ellenére hogy nem tökéletes a sorozat, én mégis valamiért nem tudom abbahagyni, így kis szünet után folytattam a 6. résszel. A Fagyos érintés kifejezetten tetszett, pedig az előző nem jött be annyira, és épp azért szüneteltettem egy kicsit Merry történetét. Talán a szünet tett jót, talán most kedvező hangulatban voltam Hamilton könyvéhez... ki tudja. A lényeg, hogy a 6. könyv nagyon tetszett.

Végre történt valami érdekes és izgalmas, végre nem csak a szex volt a középpontban. A történet igazából mondhatjuk úgy, hogy egy éjszakát mutat be, alig pár óra eseményeit, vagy maximum két napot, a lényeg, hogy igen rövid időt ölel fel, mégis azalatt rengeteg minden történik Merryvel... és igen lényeges dolgok. Ezen rövid idő alatt az élete mondhatni teljesen megváltozik. A nagybátyja, Taranis, a Seelie király valami ördögi dolgot forral Merry ellen, amire már régen számítani lehetett, hiszen korábban is az udvarába akarta csábítani a lányt, méghozzá kétlem, hogy egy nagy családi összeborulásra. Nekem fogalmam sem volt, hogy Taranis mit forral, és ERRE biztosan nem tippeltem volna. Így még engem is meglepett miben mesterkedett. A lényeg, hogy bebizonyosodott Taranis se sokkal épelméjűbb, mint Andais vagy Cel.

Merry három testőrét igaztalanul vádolják meg egy súlyos bűnténnyel, Taranis mesterkedik a háttérben, és közben Merry tovább lavírozik a faerie politikai játszmáiban. Egyre jobban sürgeti az idő, hogy teherbe essen és királynő legyen belőle. Azt hittem már soha az életbe nem esik teherbe.... de szerencsére végre bekövetkezett. Hamilton pedig ismét egy olyan fordulattal lepett meg, amire életemben nem gondoltam volna. Korábban sokat kattogott azon az agyam, hogy vajon ki lesz Merry királya, Doylera tippeltem volna. De azt sose hittem volna, hogy ez lesz a megoldás, ami... nem akarom lelőni az egészet, mindenki olvassa el és akkor meglátja Hamilton hogyan oldotta meg a dolgokat. Kicsit úgy érzem, rajongói nyomásra alakította így az egészet, mintha maga se tudott volna dönteni hogy ki legyen Merry férje. Fura lett a megoldás, nekem mégis tetszik, és igen érdekes jövőt vetít előre. Kíváncsi vagyok, hogyan oldják meg ezt a helyzetet később.

Merry és Fagy

A 6. könyv története tehát nagyon tetszett és nagy meglepetésemre sok minden történt alig pár órára leforgása alatt, persze megint volt egy kis szex, de hát gondolom ez nem hiányozhat ebből a sorozatból. Hamilton még mindig csodaszépen ír, rengeteg kedvenc idézetem lett, amiket az első néhány után már abbahagytam kiírogatni, mert akkor kétszer annyi időbe telt volna az olvasás. A karaktereit még mindig nagyon kedvelem, Fagy a nagy kedvencem és nem akarom elhinni, ami történt vele. Remélem ez nem végleges és hamarosan visszatér. Örültem, hogy megismerhettem jobban a múltját, így még inkább a szívemhez nőtt. A többiekről még mindig ugyanazt gondolom mint ezelőtt. Cel hiányzott, az előző könyvben végre kiszabadult, vártam, hogy mit tervezget és akciózik, de nem történt vele kapcsolatban semmi. Mondjuk ezek után tuti még jobban megőrül, ha megtudja, hogy Merrynek sikerült teherbe esnie, vagyis ő lesz az Unseelie királynője. Ezt Cel biztosan nem hagyja szó nélkül.

Most nagyon szívesen olvasnám a folytatást, de inkább későbbre halasztom. Egyrészt most nem is tudnám olvasni, másrészt pedig talán ide kell a szünet a könyvek közé. Mert ha egyszerre olvasom, akkor könnyebben besokallok tőle.
UI: A magyar cím egy borzalmas fordítás, szerintem. (Mondjuk engem az elejétől zavar, hogy Fagy nevét, ami eredetileg ugyebár Frost, lefordították magyarra. Hagyni kellett volna az angolt). A borító viszont sokkal szebb, mint az eredeti.
Bővebb információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-fagyos-erintes
Értékelés: 5/5

Sarah J. Maas: Üvegtrón (Üvegtrón 1.)

A történet:
Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

A megjelenése óta olvasni szerettem volna ezt a könyvet. Figyelemfelkeltő volt az fülszöveg, gyönyörű a borító (régen láttam ilyen jót, és egyszerűen nem tudok vele betelni), mégis csak most sikerült megvásárolnom és elolvasnom. Ezt a könyvet meg kellett vennem, mert biztos voltam benne, hogy nem fogom megbánni... és milyen igazam lett. Nagyon tetszett az egész, és biztos a polcomon marad sokáig. Még sok újraolvasás követi majd a mostanit. Egy igazi high-fantasy történet ez ifjúsági köntösbe bújtatva, amiről nem sok jót gondolnék, ha előítéletes lennék. Szerencsére nem vagyok az, annak ellenére, hogy manapság a Könyvmolyképző Kiadó szinte szalagon gyártja az egy kaptafára épülő tini történeteket, amelyek nagy részét kifejezetten unom már. De ez megint csak az én gondom, tudom, hogy sokan szeretik ezeket a történeteket. A lényeg, hogy a megnevezett kiadó ezzel a történettel szerintem most igen bele talált.

A fülszöveg igen szépen összefoglalja miről is szól a könyv, így ezt nem akarom még egyszer leírni. Bár azért megjegyezném egy kicsit mintha eltúlozták volna az egészet. Ugyanis Celaena egyáltalán nem az a kőkemény és könyörtelen lány, akinek el akarják nekünk adni. Egyáltalán nem az... de erről inkább majd a karakterek elemzésénél később. A történet szépen felépített ívben halad előre, E/3. nézőpontos írással, ami nem a kedvencem, de hát ez van. Így több karaktert megismerhetünk közelebbről, mégse szerepelnek annyit és olyan fajsúllyal, hogy indokoltnak éreztem volna, hogy külön saját részeket kaptak. Bár gondolom ennek is inkább később lesz nagyobb jelentősége. Természetesen Celaena szemén keresztül látjuk a dolgok nagy hányadát, de kapunk egy kis Dorian, Chaol, Kaltain és még egy picike király szemszögéből írt részeket is.

A könyv elég vastag, majdnem 550 oldal, szerintem egy kicsit lehetett volna rajta rövidíteni, találtam benne egy-két felesleg részt, amelyeket nyugodtan ki lehetett volna hagyni és a könyv nem vesztett volna az értékéből. Nem pontosan azt kaptam, amire számítottam, hiszen azt hittem a történet tetemes része majd arról fog szólni, hogy képzik ki őket majd a végső párbajra, gondoltam a próbák, a gyakorlások, az edzések lesznek a középpontban, meg a bajnokok közti ellentétek... persze ezek a dolgok is megjelentek, csak nem kaptak olyan nagy szerepet, mint ahogy vártam. Így kissé hiányérzettel fejeztem be a könyvet, a vége se ütött akkorát, mint szerettem volna. A végső párbaj izgalmas volt, de nem olyan nagyszabású, mint reméltem. Véleményem szerint a sok bálozást, a csevegést, a sok könyvolvasást és zongorázást ki lehetett volna hagyni, mert pont ezek voltak azok, amik untattak és amik elrontották valahogy Celaena karakterét.

És akkor így a végén térjünk rá a karakterek kivesézésére. Kezdjük mindjárt a főhőssel, ha már így megemlítettem. A fülszöveg alapján én valami nagyon kemény, jégszívű, koravén lányra számítottam, és az elején ez még stimmelt is. De aztán valahogy Celaena karaktere hirtelen nagy ellentmondásokba keveredett. Persze kemény volt, erős, talpraesett és ravasz. De senki ne próbálja nekem bemesélni, hogy egy könyörtelen orgyilkos imád könyveket olvasni, hogy szeret báli ruhákban flangálni, hogy elolvad egy kiskutya láttán, és hogy gyönyörűen zongorázik. Egy elvileg könyörtelen orgyilkos nem nyafog magában azon, hogy milyen rosszul néz ki, nem érinti mélyen 500 ember halála, hisz maga is rengeteget ölt már. És nem kezd el olvadozni egy jóképű fiú láttán, mint valami szűzlány. Megmondom őszintén épp ezek a dolgok miatt nekem Celaena karaktere rettentően ellentmondásos volt. (Mellesleg azt is nehezen hittem el, hogy pont egy 17 ÉVES lány Adarlan leghíresebb és legügyesebb bérgyilkosa. Valahogy nehéz elképzelnem, pl. a mestere Arobynn biztosan sokkal jobb nála. Tehát ne akarjunk már egy 17 éves lányt valami félelmetes gyilkosnak beállítani, amikor egyáltalán nem az.) Nem azt mondom ezzel, hogy nem kedveltem őt, csak nagyon ellentmondásos volt számomra. Remélem később jobban letisztázódik majd a karaktere.

Ami igazán meglepő, hogy most a többi karakter se tűnt annyira papírmasé figurának, mint várható lett volna. Persze kell ide a szerelmi háromszög, ami még nem az, de nagyon abba az irányba halad, bár ne legyen igazam és akkor én lennék a legboldogabb. Dorian tipikusan az a felelőtlen, szoknyapecér herceg, aki mit nem ad Isten pont abba szeret bele, akibe nem kellene. (Természetesen a bérgyilkos Celaenaba.) Az írónő kedvelhetőre akarta őt megírni, engem mégse hozott lázba. Szerintem Chaol sokkal érdekesebb és szerethetőbb, de hát nekem mindig is a mogorva, kemény és magába zárkózó, bizalmatlan (könyves) pasik voltak a gyengéim, így biztosan sorsszerű, hogy nekem Chaol lett a kedvencem. Aztán ott van még Nehemia hercegnő, akit az elejétől nagyon csípek, neki tuti nagy szerepe lesz még a jövőben, és annak ellenére, hogy az elején nem bírtam Kaltain úrnőt, mégis a végére valamilyen szinten megszerettem a karakterét, habár az elejétől sejtettem, hogy Perrington csak át akarja őt vágni és majd a végén rákenni a dolgokat, ami ugyebár úgy is lett. Érdekel mi lesz vele később.

Persze a könyv nem okoz meglepetéseket, hiszen szerintem mindenki sejtette, hogy Celaena nyeri meg a párbajt, (hisz ha nem így lenne, akkor miről szólna a maradék 5 könyv), így hivatalosan a király bajnoka lett belőle. Közben a mágia is visszatérőben van a világukba, Adarlan királya is gonosz terveket szövöget... nagyon várom a folytatást. Remélem mihamarabb érkezik majd a magyar megjelenés.
UI: A borító csodaszép. Imádom a rajzolt borítókat, tisztára így képzeltem el Celaenat. Tökéletes lett.

Bővebb információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-uvegtron
Értékelés: 5/5 (Celaena ellentmondásos karaktere néha idegesített, mégis megadtam a max pontot.)

Carrie

A történet:
Carrie White: ezt a nevet biztosan nem felejted el!
Carrie White egy szégyenlős fiatal lány, akinek nem megy könnyen a barátkozás. Osztálytársai is folyton ugratják, általában ő az élcelődés középpontja. Ráadásul otthon sem túl rózsás a helyzet, hiszen Carrie személyiségét nagyban befolyásolta bigott vallásos anyja, aki drákói szigorral neveli és minden külvilági hatás elől gondosan elzárja gyermekét. Közeledik a szalagavató bál, Carrie egyik osztálytársnője pedig gonosz tervet eszel ki, mellyel ismét (sőt, minden eddiginél jobban) megalázhatja a visszafogott lányt. Arról azonban fogalma sincs, hogy Carrie különleges képességek birtokában van. Telekinetikus erejének poklát pedig épp azok számára tartogatja, akik ártani akarnak neki. (Forrás: port.hu)

Az előzetes keltette fel az érdeklődésem a film iránt, így mivel még akkor nem olvastam a könyvet és hosszú idő volt a film megjelenéséig gondoltam elolvasom, hogy tudjam mire számítsak. A könyv tetszett, bár elég rövidke volt, így utána még jobban vártam a filmet, mint előtte. Elsőnek leszögezném, hogy én nem láttam a korábbi filmet, így nem tudom a mostanit mihez hasonlítani, ami szerintem csakis jó dolog. Mert sok helyen olvastam, hogy már a film megjelenése előtt azon nyavalyogtak, hogy milyen sz*r lesz a mostani, holott még nem is látták, mert szerintük a korábbi film a tökéletes és még blablabla.... Nem tudom, lehet hogy igazuk van, de engem a régi nem érdekel, csakis a mostani filmről fogok véleményt alkotni.

A film igen rövid lett, alig másfél órás, és szerencsére felirattal ment a moziban, amit mindig csak értékelni tudok a jelenleg nem éppen kedvező szinkronok miatt. Nem éreztem indokoltnak a 18-as karikát, mert véleményem szerint semmi olyan durva dolog nem volt benne, nem káromkodtak, nem szexeltek, és nem voltak ilyen jellegű gyilkosságok. Carrie "mészárlása" lehetett erre az ok, értem én, de az egész nem volt durva, bármelyik más akció vagy horrorfilmben sokkal durvább jelenetek vannak, és azokat max csak 12 karikásra sorolják be.

A film nem követte hűen a könyvet, de legyünk őszinték: ki hitte, hogy ez így fog történni? Senki. Így ebbe nem fogok belekötni, és mivel a könyvet nem mostanában olvastam, így nem is tudnék minden apró részletet felsorolni, ami a könyvben másképp volt. A történet veleje nagyrészt ugyanaz, Carrie életét követhetjük nyomon, akit osztálytársai folyton kinéznek és csúfolnak, megalázzák őt. Közben otthon az anyja szinte ugyanezt teszi vele és mikor felfedezi, hogy képes tárgyakat mozgatni az akaratával, és a többiek megint megalázzák gyakorlatilag az egész iskola előtt, akkor nem csoda, hogy bekattan és tombolni kezd. A könyvnél is leírtam, itt is megteszem. Én nem sajnáltam Christ és a bandáját. Persze az egész sulit nem kellett volna letámadni, de Chris és a többiek teljes mértékben megérdemelték, amit kaptak.

Chloe G. Moretz (Carrie) és Julianne Moore (Carrie anyja)

A történet nem valami bonyolult és szerintem mindenki nagyjából tisztában van vele, szerintem mindenki olvasta már a könyvet, vagy látta a korábbi filmet, így ez nem okozhatott meglepetést. Az új film sikere főképp a két főszereplőt alakítani színésznőn múlott. Rajtuk állt vagy bukott ez a film, hogy milyen hiteles alakítást nyújtottak a vásznon. Julianne Moore Carrie anyjaként remekül funkcionált, hozta a bigottan vallásos, kissé őrült nőt, aki folyton bántja önmagát és lányát is egyben. Kíváncsi vagyok Az éhezők viadala utolsó két részében, hogy kelti életre majd Alma Coint.
Carrie szerepét Chloe Grace Moretz kapta meg, akit már az elejétől leszóltak amiatt, hogy túl szép erre a szerepre, hiszen a könyvben Carrie egy kövér, pattanásos, nem éppen vonzó lány, ebből is adódnak a gondjai. Moretz tényleg nem egy rondaság, ezt elismerem, de szerintem nem ez volt a fő gond, hanem az, hogy nem tudta átadni Carrie belső küzdelmét és drámáját. Talán még nem elég érett színésznő egy ilyen szerepre. Próbált visszahúzódó és szürke kisegér fejeket vágni, amit néhol el is hittem, de az egész karakter a végén bukott meg a báli jelenetnél. Ekkor kellett volna nagyon odatennie magát, ennek kellett volna lennie az egész film csúcspontjának, de nem éreztem azt a nagy sokkhatást, mint amit kellett volna.

Nem olyan rossz film, mint sokan hangoztatják, talán azért mondom ezt mert nem láttam a sokak által felmagasztalt eredeti filmet. Persze nem ütött akkorát, mint vártam, talán túl nagyok voltak az elvárásaim a trailer alapján. Egyszer kikapcsolódásnak viszont bőven tökéletes volt.
Értékelés:
10/7

Előzetes:

Benina: A boszorka városa (Bíborhajú 3.)

A történet:
Méltó vagy rá? Kellan Black a Sellők átkának hála beléphet a boszorkák ősi városába, Moldomusba. Az ok, amiért vállalja a megalázó szerepet, hogy kivívja a Méltóságot, mellyel elnyerheti szerelme, az egyik Utolsó, Bíborhajú Boszorka, Claire White kezét. Világok sorsáról dönthetsz, és megváltoztathatod a jövőt. Claire Moldomusba menekül legnagyobb ellensége, az apja támadásai elől. Hamarosan rá kell döbbennie, hogy a csodálatosan tiszta városban minden más, mint aminek első látásra gondolta. Az új bonyodalmak régi ellensége karjába kergetik, és onnantól kezdve kőkemény döntéseket kénytelen meghozni. Belehaltam, kiürültem, állattá váltam nem bírtam érezni többé. Victoria Cat, akit Boszorkák védelmére teremtettek mindenét elveszíti, amikor egy Testőr életét előbbre helyezi egy Bíborhajúnál. A több mint négyezer éves szolgalelkű lény története életre kel a lapokon. A Bíborhajú trilógia befejező része feltárja a mágia rejtekeit, elfújja a homályt, és beavat a titkaiba. Figyelj! Nehogy szem elől téveszd a sárkányt!

Az első könyv egy átlagos YA könyv volt számomra, semmi különleges, így aztán nem is erőltettem annyira, hogy olvassam a folytatást. Nagy meglepetésemre a második könyv kifejezetten tetszett, ha jól emlékszem max pontot adtam rá, és utána már sokkal kíváncsibb voltam a trilógia befejező részére. Így nekiveselkedtem A boszorka városának, nagy reményekkel és elképzelésekkel... és a könyv elolvasása után nyugodtan kijelenthetem, hogy nem csalódtam. (Persze kiderült, hogy ez mégsem trilógia, hanem lesz két folytatása, még nem tudom, hogy ennek örülnöm kellene vagy sem.)

Benina és Kemese Fanni eddig az élő bizonyítékai annak, hogy a magyar írók is tudnak sikeres és izgalmas YA könyveket írni, így az ilyen típusú könyveket kedvelő emberek igazán örülhetnek, hogy már magyar írók tollából is olvashatnak ilyen történeteket. Benina könyveit azért olvasom szívesen, mert szerintem remek írói stílusa van, olyan összeszedetten, szépen és kifejezően fogalmaz, amit még néhány külföldi író is megirigyelhetne. A Bíborhajú sorozat harmadik könyve ugyanolyan szerkezetben íródott, mint az előzőek. Váltott nézőpontos történetmeséléssel láthatjuk az eseményeket, pontosabban 4 nézőpontot kapunk, van aki fontosabb és van aki kevésbé az a fő cselekményszál szempontjából, mégsem tudom azt mondani Vickyre vagy akár Wentworthre, hogy untam volna őket. Sőt... Minden fejezet elején rövid kis idézet található, egy tetemes része az Anne otthonra talál című Lucy Montgomery könyvből, amit még régen olvasni akarok, csak valahogy mindig elfelejtem.

A történet maga ott folytatódik ahol korábban abbamaradt, vagyis természetesen nem pontosan ugyanott, de a cselekmény halad tovább. Claire a boszorkák városába, Moldomusba megy, hogy jelen legyen a másik Bíborhajú boszorka, Regina szülésénél és, hogy megismerje a boszorkák igazi otthonát. Kellan persze démon révén nem mehetne vele, de Claire addig erősködik, amíg a fiút beengedik a városba, persze csak bizonyos feltételek mellett. Közben persze Moldomus veszélybe kerül, a Tanács fia, Larion magához akarja ragadni a hatalmat és az indulatok lassan elszabadulnak és Moldomus nagy veszélybe kerül. Már említettem, hogy négy nézőpontunk van, ebből a Claireé és Kellané fontos a fő történetszál leírása miatt, Vicky közben elmeséli nekünk saját történetét, Wentworth meg tovább áradozik magában Claireről, és csak a végén lesz fontosabb szerepe a történetben.

Claire és Kellan még mindig nem a kedvenceim, mégsem tudom azt mondani, hogy bajom van velük. Ami kifejezetten tetszik, hogy nincs szerelmi háromszög, ezért hatalmas köszönet Beninának, mert ide egyáltalán nem hiányzik. Továbbá így a harmadik könyvre igazán át tudtam érezni Claire és Kellan szerelmét. Benina olyan szépen és kifejezően mutatja be nekünk, hogy nem éreztem az egészet nyálasnak vagy unalmasnak, tényleg elhiszem, hogy szeretik egymást, és tényleg látom, hogy miért van ez így. Sok könyvben, csak odabökik nekünk, hogy pl. a csaj szereti a pasit, de hogy miért azt már nem tudják megmagyarázni, csak annyi jön le az egészből, hogy azért van oda érte mert jól néz ki. Na itt ez nem így van.

A másik két nézőpontkarakterünk a végéig nem sokat ad a fő történetszálhoz, mégis számomra sokkal érdekesebbek voltak. Wentworth a második könyv óta nagy kedvencem, és habár itt nem nagyon éreztem indokoltnak, hogy nézőpontkarakter lett belőle, mégis szívesen olvastam az ő részeit. Remélem a végére megkapja majd a saját boldogságát és nem végig Claire után fog epekedni. Vicky története ugyancsak érdekes volt számomra, végre megtudhattuk honnan származik, miért lett ilyen, és annak kifejezetten örültem, hogy ő boldog befejezést kapott.

A Bíborhajú sorozatnak tehát ezzel a könyvvel nincs vége... korántsem lett lezárva a történet. Vulcan még mindig él, Larion hatalmas pusztítást vitt véghez és még mindig mesterkedik valamiben, és a halandók világa is veszélybe került. Ha jól tudom még két könyv lesz. A 4. könyv Milan könyve, vagyis gondolom átveszi Clairetől a főszereplői titulust és végre jobban megismerhetjük és megérthetjük majd a kissé jégszívű Iudexet. Őt egyre jobban megszerettem, főleg itt a 3. könyvben, így mindenképp elolvasom majd valamikor az ő könyvét. Ki nem hagynám, az biztos. A végén pedig ismét megjegyzem, hogy a borító még mindig tetszik, egyszerű, de nagyszerű. :)

Bővebb információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/benina-a-boszorka-varosa

Értékelés:

5/5

Jeaniene Frost: This side of the grave - A sírnak ez az oldala (Cat és Bones vámpírvadász sorozat 5.)

A történet:
A veszély a sír mindkét oldalán várakozik. A félvámpír Cat Crawfield és vámpírférje Bones sokat harcoltak már az életükért, csakúgy, mint a kapcsolatukért. De mióta legutóbbi csatájukban diadalmaskodtak, Cat új és váratlan képességei a régóta tartó békét fenyegetik…
A vámpírok rejtélyes eltűnésével pletykák kelnek szárnyra, hogy háború közeledik két faj között. Egy fanatikus egymásnak akarja uszítani a vámpírokat és ghoulokat, és ha ez a két erőteljes csoport összecsap, akkor az ártatlan halandók lehetnek a járulékos veszteségek. Így Cat és Bones arra kényszerül, hogy segítséget kérjenek egy veszélyes „szövetségestől” – New Orleans ghoul királynőjétől magától. De az ő segítségének ára talán sokkal veszélyesebb lehet, mint maga a természetfeletti háború fenyegetése… csakúgy, mint a következmények, amiket Cat sose képzelt volna el. (Saját fordítás az eredeti fülszöveg alapján.)

A Cat és Bones vámpírvadász sorozatnak ugyebár csak az első négy része jelent meg ezidáig magyarul. A negyedik rész egy időre elvette a kedvem a sorozattól, abban rengeteg dolog idegesített, így egy kicsit szüneteltettem a dolgot. Nemrég tanakodni kezdtem, hogy mit kellene olvasni, mert kezdtem kifogyni az ötletekből és akkor eszembe jutottak Caték, és hirtelen nagy kedvet éreztem ahhoz, hogy folytassam a történetüket, így habár angolul, de nekivágtam az 5. könyvnek. És nem bántam meg, mert hihetetlenül tetszett.

Elsőnek azt kell megjegyeznem, hogy az, hogy angolul olvastam plusz pozitívum, így nem kell a "néha" béna magyar fordítások miatt bosszankodnom, vagyis sikerült nélkülöznöm a sok "fortyintást", "szortyintást" és társait, vagy valami hasonló idegesített a magyar könyvekben, már nem is emlékszem pontosan. Frost nem fogyott ki az ötletekből, ismét egy igen akciódús és érzelmes könyvet sikerült megírnia. Cat és Bones most nem az egyik ostoba vagy épp gonosz fajtársukkal kerülnek szembe, hanem a ghoulokkal. Van itt adrenalin bőven, ugyanúgy tele van kisebb és nagyobb poénokkal a könyv, és mellesleg Cat és Bones romantikázása se maradhatott el, így akinek fontos a romantika (vagy inkább a sok szex a könyvekben) annak se kell csalódnia. Bár mintha most kevesebb lett volna ezekből a dolgokból, mint korábban, de lehet csak rosszul emlékszem.

A történet igazából nem nagy szám, és nem is valami eredeti, mégis működik. Egy fanatikus Hitler 2.0 fajgyűlölő és hatalommániás ghoul vezér, Apollyon magához akarja ragadni a hatalmat, és ehhez a saját ostoba tervének megvalósításán keresztül látja a megoldást. Amihez meg kell öletnie Catet, akit úgy állít be, mintha újdonsült képességei veszélyt jelentenének a ghoul faj számára. Így mindenkit Cat ellen uszít, akit ebben a helyzetben még saját fajtája se védene meg Apollyon számítása szerint. Vagy ha igen, akkor a ghoulok és a vámpírok között háború kezdődne. Apollyon nem valami észlény, ezt a végén be is bizonyítja, egy gyáva féreg semmi több. Pont azt kapta, amit megérdemelt.

Az izgalmakat fokozatosan fenntartó történet mellett a karakterek ugyanolyan szerethetőek és fantasztikusak, mint korábban. A 4. könyvben kicsit elegem lett Catből és Bonesból a folyamatos nyavalygásukkal, de itt teljesen helyrerázódtak. Végre normálisan egy párt alkotnak, férj és feleség lettek, és együtt élnek boldogan, mindketten immár teljes vámpírok ugyebár. Hála az égnek Tate is leszállt már Catről, és Bones egyik ex csaja se zavar a képbe. Vagyis a kapcsolatukban semmi dráma nem volt, együtt voltak békében és boldogságban... és mégsem untam őket. Ami igen nagy szó, hiszen a legtöbb író nem tud mit kezdeni a párokkal miután összejöttek és minden akadály elhárult a kapcsolatuk beteljesedése előtt. Unalmassá válnak vagy irritálóan nyálassá. De Cat és Bones nem lett az. Még mindig megvesznek egymásért és bármit megtennének a másikért, még mindig ott van a szikra a kapcsolatukban, mint az elején. Imádom őket együtt, az egyik legjobb páros akikkel könyvekben valaha találkoztam. Mellesleg külön-külön is remek karakterek, de együtt az igaziak.

A két főszereplőn kívül a többiek sem unatkoznak, és régi kedvenceink szinte egytől-egyig visszatérnek. Szegény Dont eléri a halandóság végzete, megbetegszik és az állapota csak nem akar javulni, a többiek meg persze nem akarják, hogy meghaljon. Láthatjuk mit kezdett magával Cat anyja, Justina, aztán, hogy vámpírrá változtatták, hogy mit forgat a fejében Marie Levaue, a vudu királynő, hogy Fabian és Dave hogyan segít az ügyben kedvenceinknek. És nem szabad elfeledkeznünk Vladról sem, akit egyszerűen még mindig imádok. Továbbá ugyancsak megjelenik két újdonsült páros, Spádé és Denise, valamint Mencheres és Kira. Mikor elsőnek bukkantak fel, akkor csak pislogtam nagyokat, hogy ezek hogy a fenébe kerültek össze, meg hogy ki a franc az a Kira... egy ideig nem állt össze a kép. De aztán leesett, hogy talán nem kellett volna kihagynom a két spin-off könyvet, ami pont ennek a két párnak a történetét meséli el. Vagyis ez a kis átmeneti zavar a saját hibám, mert én őszintén szólva arról a két spin-off könyvről totálisan megfeledkeztem. Ezek szerint azokat is pótolnom kellene majd valamikor. :) Majd meglátjuk mikor kerülnek sorra, talán el sem olvasom őket, hisz tudom, hogy a párosok épségben összejönnek, így nem is aggódnék értük eléggé. Na, majd meglátjuk...

Ui: Az eredeti borító megint nagyon szép lett, bár most ez a ruha Caten egy kicsit fura számomra. De a nő tisztára Cates, és a sötét háttérrel együtt meg.... el sem tudom mondani mennyire tetszik. Kár, hogy nem az elejétől az eredeti borítókkal jelentek meg a könyvek. :(

Bővebb információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/jeaniene-frost-this-side-of-the-grave

Értékelés: 5/5

Anne Rice: Vittorio, a vámpír (Vámpírkrónikák: Új vámpírtörténetek 2.)

A történet:
A tizenhat éves Vittorio, aki egyetlen túlélője annak a brutális és érthetetlen mészárlásnak, amely apja toszkánai várkastélyának összes lakóját kiirtotta, bosszúra szomjasan menekül Cosimo de' Medici ragyogó Firenzéjébe. Bár egy titokzatos nő megmenti a haláltól, nem szabadulhat az ördögi, véres lidércnyomástól, a háború és a politikai intrikák hálójából, egy veszedelmes szerelem pedig pusztulással fenyegeti.
Anne Rice egy varázslatos új alakkal ismertet meg bennünket, miközben szenvedélyes és tragikus legendát sző a kárhozott ifjú szerelméről és elveszett ártatlanságáról a szörnyűségek és műremekek, az angyalok és ördögök, a szent és profán csodák reneszánsz Itáliájában.

Csodálkoztam, hogy ez a könyv ennyire le van pontozva mind a moly.hun, mind a goodreadsen, gondoltam mi van itt? Talán Anne Rice írói válságban szenved és valami borzalmasat irkált össze, amire nem vevők az emberek? Hisz a Rice által megteremtett vámpíros világban játszódik a történet és Rice ugyebár ért a vámpíros történetekhez, akkor meg mi lehet a baj? Tud szerethető és hihető karaktereket alkotni, és habár a könyvei nem kalandregények, de mégis elgondolkodtatóak, az élet nagy kérdéseiről szólnak. Inkább karakterdrámának nevezném őket. Fogalmam se volt mi lehet itt a gond és hogy miért nem tetszett ez a könyv annyira az embereknek, mint a többi Vámpírkrónika. Így olvasás után azt hiszem megértettem.

Egyáltalán nem rossz ez a könyv, csak a többi Vámpírkrónika után tényleg nagy csalódás, méghozzá több téren is. Ugyanúgy szépen ír Rice, mint ezelőtt, ebbe nem tudok belekötni. Ugyanaz a vámpíros környezet, ugyanúgy egy vámpír meséli el nekünk életének egy fontos fejezetét, nevezetesen a vámpírrá válásának körülményeit, mint ezelőtt. A könyv mégse hozza azt a színvonalat, mint amit megszokhattunk az írónőtől, így én is csalódtam. Gondoltam összeszedem röviden szerintem miért csalódás ez a könyv egy igazi Anne Rice rajongónak. Igazából két dolgot tudnék kiemelni, de ezen a téren nagyon rosszul teljesít a könyv:

1. A karakterek semmilyenek. Erre nem tudok jobb szót mondani. Talán az a gond, hogy már mindenféle karaktertípust elhasznált ezelőtt az írónő, és míg a Vámpírkrónikák karakterei egyediek, szerethetőek, és érdekesek, addig itt egyik karakter sem tűnik egésznek és szépen kiforrottnak. Természetesen Vittorio és Ursula a főszereplők, mégis ugyanolyan papírmasék és semmilyenek mint a mellékszereplők. Ha jellemeznem kellene őket, akkor hirtelen semmit nem tudnék mondani róluk. És ez igen fura Ricetól, mert tőle nem ezt szoktuk meg.

2. Maga a könyv története se olyan kidolgozott, hogy azt mondjam rá... hát, ez aztán hűha. Persze megint egy érdekes és szép történelmi környezetet választott a cselekmény fő helyszínéül, a 15. századi Firenzét, Mediciek korszakát, megint valós történelmi tényeket és embereket kevert bele Vittorio történetébe, de valahogy most mégse lett érdekes a dolog. A könyv maga nagyon rövid, talán a legrövidebb Anne Rice könyv, olyan mintha csak félig lenne kész, nem elég átgondolt a történet, és a karakterfejlődés, a karakterek között lévő kapcsolatok ábrázolása se megfontolt és teljes, mint a korábbi esetekben.

Nem akarok erről többet írni. Csalódtam ebben a könyvben, főleg a Pandora története után, ami mondjuk kifejezetten tetszett. Valahogy nehéz elhinnem, hogy ezt is Anne Rice írta. Még a két utolsó Vámpírkrónikák könyve hátravan, de azt későbbre tartogatom. Remélem azokban nem kell majd csalódnom. (Bár ott már Lestat lesz a narrátor, így benne biztosan nem fogok csalódni. :D)

Bővebb információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/anne-rice-vittorio-a-vampir

Értékelés:

5/2

Hajsza a győzelemért

A történet:
1976 - a Forma 1 aranykora, a hihetetlenül izgalmas, és látványos száguldó cirkusz legendás szezonja, két felejthetetlen versenyző harcával: James Hunt, a vagány brit pilóta, a Forma 1 rocksztárja, és Niki Lauda, az osztrák fegyelmezett zseni, az 1975-ös világbajnok néz egymással farkasszemet a világ legveszélyesebb pályáin. Igazi ellenfelek, akik bármire képesek a győzelemért.
Lauda a sporttörténelem egyik legemlékezetesebb teljesítményét viszi véghez: alig hat héttel balesete után újra volán mögé ül, hogy visszaszerezze bajnoki címét, és bebizonyítsa, hogy ebben a hajszában mindenkinél gyorsabb. Mert minél közelebb vagy a halálhoz, annál jobban dübörög benned az élet. (Forrás: port.hu)

A sport nagyon távol áll tőlem, talán csak a foci EB/VB-t szoktam nézni (HAJRÁ NATIONALELF!!!), a Forma 1 annál még távolabb. Igazából semmi bajom a Forma 1-el, csak ha őszinte akarok lenni, akkor baromi unalmasnak találom, hogy a kocsik körbe-körbe rohangálnak és én ezt nézzem órákon át. Mégis, akkor hogyan gondoltam, hogy nekem ezt a filmet látnom kell? Nem, nem vagyok olyan sekélyes, hogy csak Chris Hemsworth miatt bevállaljak egy mozit, hanem még korábban láttam egyszer ennek a filmnek az előzetesét, ami egyből felkeltette a kíváncsiságomat, aztán szinte csakis pozitív kritikákat olvastam róla és tudtam, hogy ezt nekem látnom kell. Tudnotok kell rólam, ha egy filmről megtudom, hogy "igaz történet" alapján készült, akkor én máris vetem rá magam. Persze tudom, hogy az "igaz történet alapján" nem teljesen úgy van, ahogy a valóságban volt, a filmeket általában felturbózzák és néhány dolgot megváltoztatnak, de a tudat, hogy ezek a dolgok valós személyekkel történtek meg valamikor, engem mindig megdöbbent és egy az egyben fellelkesít.

Így kissé megkésve a premier után majdnem két hónappal végre húgommal beültünk a moziba múlt hétvégén, és egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem a filmet, mert minden kritika igazat szólt... ez a film valami zseniális és mondhatnám azt, hogy tökéletes. Tudjátok mit? Mondom is... ez a film számomra tökéletes volt az elejétől a végéig. Szerencsére nem a sportról szól, és nem a Forma 1 van a középpontjában, persze ezek a dolgok szintén megjelennek benne, de még a versenyeket is olyan olyan izgalmasan csinálták meg, hogy egyáltalán nem untam magam rajta, hanem a székemben fészkelődve szurkoltam hol az egyiknek, hol a másiknak. Nem tudtam sok mindent a cselekményről, hogy mikor ki fog nyerni, és hogy kivel mi történik, csak a balesetről volt tudomásom, azt is az előzetesből, így végig izgalommal követtem az eseményeket.

Az igazi Niki Lauda és James Hunt

A film tökéletesen van felépítve, váltott narrációval látjuk a két főszereplőnket, így kikerülve azt, hogy valamelyiküket a másik fölé helyezzék. A cél, hogy mindkettejüket megismerhessük és megérthessük (vagy épp megszerethessük/megutálhassuk). A film eleje szépen építkezik, inkább a karakterek bemutatásával, megismerkedésük körülményeivel foglalkozik, aztán a nagy riválisok egymásnak feszülnek, és láthatjuk hogyan halad a pályájuk egyre feljebb és ezzel párhuzamosan hogyan fejlődik a kapcsolatuk. Nekem nagyon tetszett a filmzene, főleg az a szám ami a film elején és végén található, szépen keretbe foglalta így az egészet.

A jól felépített történeten, fülbemászó filmzenéken és az egyáltalán nem unalmas autóversenyeken túl egyértelműen a két főszereplő közti rivalizálás és a két karakter kontrasztja adja meg a film lényegét. Nekem az tetszett különösen, hogy a két párhuzamos narráció miatt egyikük se került a másik fölé, nem akarták a készítők a képünkbe nyomni, hogy Huntot vagy Laudat kedveljük meg, mindkettőnek megjelentek a rossz és jó tulajdonságaik is, így mindenki maga döntheti el, hogy ő melyikükkel szimpatizál. Már ha képes választani, ami szerintem igen nehéz dolog. Szerintem mégis a legtöbben Hunttal tudnak azonosulni, hiszen Lauda sokkal bonyolultabb és ellenszenvesebb férfi, nehezebb megérteni és kedvelni. Nekem mégis az ő karaktere tetszett jobban.

A színészi játékra sem lehet panasz. A film után kicsit utánakerestem, ki hogy nézett ki eredetileg, és meglepetten tapasztaltam, hogy szinte minden szereplőnek a tökéletes színészt sikerült megtalálni. A filmben mindegyikük NAGYON hasonlít az igazi emberekre, még a feleségek, vagy akár más csapattársak is, és szerintem ez igazán megdöbbentő. Örülök, hogy ezt így sikerült összehozniuk. Persze a két főszereplő volt a leglényegesebb és véleményem szerint egyikükre se lehet panasz. Chris Hemsworthnek ugyebár nehezebb dolga volt James Hunt megformálásában, hiszen Hunt már nem él, így nem tudott kitől segítséget kapni, csak maximum régi felvételeket nézhetett meg róla. Mondjuk Hunt karaktere azért annyira nem bonyolult, lazán élte az életét, csajozott, ivott, drogozott, kiélvezett mindent, amit lehetett. Élvezte az autóversenyzést és kihasználta az ismertségéből adódó előnyöket.

Niki Lauda mint már mondtam sokkal bonyolultabb személyiség, mégis Daniel Brühl nagyszerűen megoldotta a feladatot. Persze nagyban segítette a munkáját, hogy az igazi Niki Laudától rengeteg segítséget kapott, elleste tőle a Laudára annyira jellemző osztrákos angol akcentust, a stílusát, a viselkedését, segített neki a szerep megformálásában. Lauda a film megnézése után azt nyilatkozta, hogy elégedett lett a végeredménnyel, és tetszett neki a film, csak azt sajnálta, hogy James Hunt nem láthatta azt, hisz feltehetőleg nagyon élvezte volna.

Niki Lauda és Daniel Brühl az egyik premieren

Aminek még különösen örültem, hogy felirattal ment a mozikban a film, ez fontos az akcentusok miatt és mert több nyelven beszélnek benne. Másrészt pedig a film végén néhány eredeti archív felvételt is bevágtak Huntról és Laudáról, így még az avatatlanok is megláthatták, hogy kik voltak valójában ezek a híres riválisok. (Akik persze valójában inkább barátok voltak, mint riválisok, csak a média fújta fel az egész ellenségeskedést.) Összegezve ez egy remek film, nekem nagyon tetszett és szerintem meg fogom még nézni párszor. Megunhatatlan.

Értékelés: 10/10

Előzetes:

100 000. látogatás nyereményjáték: Eredményhirdetés!

A 100 000. látogatás alkalmával rendezett nyereményjáték nyertesét kisorsoltam, és még egyszer elnézést kérek azért, mert ilyen sokáig tartott, de pénteken és szombaton nem voltam otthon, így csak most volt alkalmam megrendezni a sorsolást. A Maxim kiadó két könyve közül lehetett választani. 48-an küldtetek be válaszokat, egy ember az egyik kérdésre nem jól felelt, és még egy ember nem írta meg, hogy melyik könyvet választotta, így kettejüket ki kellett zárnom. Vagyis 46 ember közül sorsoltam. Közel fele-fele arányban választottátok a két könyvet.

Persze tudom, hogy ez a kis statisztika titeket valószínűleg nem érdekel, így nem húzom tovább az időt, hanem lássuk ki mellé szegődött ez alkalommal fortuna:

Vagyis a nyertes: DÓSA LILI!!!

Gratulálok a nyereményedhez, vagyis Elizabeth Richards: A sötétség városa című könyvéhez, amit választottál. A többiek pedig ne keseredjenek el, lesz még játék, következőleg a 200 000. látogatáskor várlak majd titeket ehhez hasonló játékkal. További szép napot mindenkinek! :)

(A nyertessel pedig e-mailben veszem fel majd a kapcsolatot.)

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet (Csak lélegezz! 1.)

A történet:
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről.

Akármilyen klisésnek és egyszerű tini könyvnek tűnik a fülszöveg alapján ez a történet, nem az, hanem annál sokkal komolyabb és igen fontos dolgokról szól, miközben tanítani próbál. A történet nem epikus csatákat mutat be, itt nincsenek nagy harcok, a való élet köszön vissza a lapokon, hisz ami Emmával megtörténik, akármennyire rossz hallani sok más emberrel megtörténik szerte a világban. Az Elakadó lélegzetben tehát senki ne várjon kalandos történetet, se pedig rózsaszín felhőkben úszó nyáltengert, ez egy kőkemény dráma, ami valósághűen és sokkolóan tárja elénk az igazságot.

Adott nekünk a főszereplőnk Emma, az ő szemén keresztül látjuk a világot, és az egész könyvnek ő a középpontja, az ő életének lehetünk szemtanúi, és egy gyönyörűen ábrázolt karakterfejlődés bontakozik ki előttünk. Emma élete nem könnyű, az apja halála után, a részeges anyja nem tudott (vagy inkább nem akart) róla tovább gondoskodni, így kénytelen volt a nagybátyja családjához költözni. Velük él évek óta, és persze korántsem boldogságban, hiszen a nagynénje kegyetlenkedéseit folyamatosan el kell viselnie. Carol minden alkalmat megragad, hogy bántsa Emmát, mind lelkileg, mind fizikailag, gyakorlatilag üti-veri őt, szidja és megalázza, semmibe se veszi, és a lányon tölti ki a feszültséget. Carol teljesen őrült és valamiért nagyon nem szívleli a lányt, mindig bántalmazza.

Persze ez az egész úgy történik, hogy a családból senki más ne vegye észre, és Emma se szeretné a két kicsitől elvenni az anyjukat, valamint tönkretenni a nagybátyja családját, így inkább lapít és tűr, elviseli a dolgot. Egyetlen célja, hogy sikeresen be tudja fejezni a gimit, aztán egyetemre mehessen jó távol Caroltól, és végre megszabadulhasson tőle. Az évek alatt kialakult a megszokott élete, mindig ügyel arra, hogy takargassa legfrissebb sérüléseit, szinte csak aludni jár haza, hogy addig se legyen Carollal egy fedél alatt, kitűnő tanuló, és az iskolában szépen meghúzza magát, meglapul a háttérben és ez neki éppen megfelelő. Semmi izgalmas nem történik vele, egyetlen barátnője támasza a bajban, és csakis ő tudja min kell Emmának igazából keresztül mennie. Emma így éli mindennapjait addig, amíg meg nem ismerkedik Evannel, és eztán fokozatosan minden megváltozik körülötte.

Nagyon tetszett a könyv, és ennek két fő oka van. Egyrészt a témaválasztás, a családon belüli erőszak és bántalmazás, és ennek realisztikus ábrázolása, ami meghökkentő volt számomra. Másrészt pedig különösen tetszett az Emma és Evan között kialakuló szerelmi kapcsolat hiteles ábrázolása. Nem két nap alatt szerettek egymásba és borultak egymás karjaiba, nem smároltak le egymást már az első nap, hanem szépen fokozatosan, HITELESEN szerettek egymásba és az esetükben annyira valósan volt az egész ábrázolva, hogy én még se tudok belekötni, és nem idegesített az egész. A könyv gyakorlatilag majdnem egy tanévet mesél el, és több hónap kell ahhoz, hogy Emma is belássa mit érez a fiú iránt. Bonyolult a kapcsolatuk, hiszen Emma nem nagyon bízik meg benne, szégyelli elmondani, hogy mi történik vele, nem akarja, hogy sajnálják, és főleg azt nem, hogy Evan sajnálja. Nem kér senki segítségéből, azt hiszi képes lesz egyedül kezelni a helyzetet. Próbál erős lenni, és tényleg az, viszont az ilyen helyzetek soha nem szoktak segítség nélkül megoldódni.

És itt jön az, ami nem tetszett. Vagyis nem az, hogy nem tetszett, csak nem értettem. Ugyebár Sara (Emma barátnője) régóta tudja, hogy mi történik igazából Emmával, mégse próbál rajta segíteni. Persze értem én, hogy Emma rápirított, hogy ne avatkozzon bele az életébe, meg, hogy ez az ő dolga, de ha én tudnám, hogy az állítólagos legjobb barátomat folyton verik, engem nem érdekelne mit magyaráz, hanem próbálnék rajta segíteni, akár az akarata ellenére is, hisz később úgyis belátná, hogy csak miatta avatkoztam közbe és csak segíteni akartam. Vagyis hosszútávon mindenképp pozitívan segítenék rajta. Másrészt meg Carolt se értettem. Most akkor szimplán őrült és nincs semmi logikus magyarázat a viselkedésére? Azt hittem, hogy a végén kiderül, hogy miért utálja ennyire Emmát, de ilyesmi nem történt. Mondjuk trilógiáról van szó, így még van két könyv, talán abban kapok majd erre magyarázatot. És végül a harmadik dolog, ami szúrta a szemem, hogy a családban senki nem vette észre, hogy Carol direkt bántalmazza folyton Emmát. Ne mondják már nekem, hogy egy házban élnek és évek alatt nem tűnt fel senkinek sem, legalább Georgenak, hogy a drágalátos felesége nem komplett, hanem direkt veri szegény Emmát? Nem lehet mindent csak a balesetekre fogni... vagy George talán tudta, csak nem akart róla tudomást venni? Szerintem inkább az utóbbi volt a helyzet.

Ez egy remek realisztikus könyv, komoly témával, és hihetően ábrázolt tinirománccal, ami mégsem nyálas és ezért egészen elviselhető. Emma karakterfejlődése az egésznek a központja, hogy a szerelem hatására, hogy nyílik meg fokozatosan, hogy erősödik meg, hogy később már belátja, hogy nem húzhatja meg magát örökösen, hanem ki kell állnia magáért. Néhány igazán (számomra) sokkoló rész ugyancsak volt a könyvben, és a komoly téma miatt még a szokásos tini kavarásokat is megbocsájtottam és elnéztem. A vége iszonyat függővég, és remélem mihamarabb érkezik a folytatás.

Bővebb információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/rebecca-donovan-elakado-lelegzet

Értékelés: 5/5*

A könyvet köszönöm a Book&Walk online e-book könyváruháznak!

Az e-könyvet itt lehet megvásárolni: http://bookandwalk.hu/Elakado-lelegzet-8454-ebook.aspx