Richelle Mead: Véreskü (Vámpírakadémia 4.)

A történet:
"Rose, a montanai Szent Vlagyimir Akadémia dampyr testőrtanonca az érettségi előtt nemcsak a biztonságos akadémia, de az Egyesült Államok területét is elhagyja, hogy felkutassa strigává változtatott szerelmét, Dmitrijt. Az Oroszországba, Szibéria déli részére tévedt Rose-t szerelmén kívül ígérete hajtja: nem hagyhatja életben az élőhalottá, kegyetlenné vált kedvesét. Meg kell ölnie őt…
Oroszországban azonban minden más, mint az óceán másik oldalán. Rose nemcsak strigákba botlik, de találkozik a morák ember-szövetségeseivel is, az Alkimistákkal, megismerkedik Dmitrij családjával, összefut egy lélekmágus-árnyékcsókolta kötelék-párossal, ráadásul állandóan a nyakán lóg egy vélhetően illegális kereskedelmet folytató, láthatóan kivételes hatalommal bíró üzletember is, Abe Mazur. Képes lesz-e Rose végrehajtani ígéretét vagy (szó szerint) feladva életét maga is strigává lesz? Netán egy élőhalott vérszajhája? Ki ez a titokzatos Abe, a vénember? S ha mindez nem volna elég, meg tudja-e menteni a távolból barátnőjét, Lissát egy ellenséges bűbáj hatásától?"

Ez a negyedik kötet ismét érdekesre sikeredett. Nem tudom mi van Mead-el, de mintha direkt úgy írná meg a könyveit, hogy egy kalandosabb részt egy nyugisabb követ, vagyis ezalatt azt értem, hogy a Véreskü ismét nem az izgalmakra és az akcióra helyezte a hangsúlyt. Ennek ellenére mégis nagyon tetszett a második kötettel ellentétben. A történetet megint csak három részre lehet felbontani, és ez is mintha ismétlődő tendenciaként mutatkozna meg a Vámpírakadémia könyvekben. Az első felében Rose megérkezik Oroszországba, kutat Dmitrij után, találkozik néhány új emberrel, és egy időre megállapodik Dmitrij családjánál. Itt szinte semmi izgalmas nem történik, Rose próbál megbirkózni Dmitrij elvesztésével, és próbálja a lelkét felkészíteni arra, hogy mikor szembekerül élete szerelmével, akkor ugye képes legyen őt megölni. Közben Dmitrij családja közelében úgy érzi valamennyire ott van vele a férfi, így nem nagyon akar tőlük elszakadni.

Eztán persze rájön, hogy nem vesztegetheti tovább az idejét, hanem újra útnak indul, és végül csak megtalálja Dmitrij-t Novoszibirszkben. De ez kb. csak a könyv felénél következik be, én meg már kezdtem azt hinni, hogy meg se találja. Dmitrij persze nem adja könnyen magát, Rose meg nem képes megölni a férfit, aki magával viszi és rá akarja kényszeríteni, hogy a lány önként váljon strigává, és akkor örökre együtt maradhatnak. Kifejezetten szórakoztató és érdekes volt olvasni a könyv ezen részét, habár Rose egy időre itt  is elfelejti a küldetését, de legalább együtt voltak. Aztán a végén csak összeszedi magát, és mindent bevet annak érdekében, hogy megölje a strigává vált Dmitrij-t és ezzel megmentse a lelkét... (Persze, azzal szerintem semmi újat nem mondok, hogy ez nem fog sikerülni SZERENCSÉRE!!!!! Nagyon hiányoltam volna Gyimkát!)

A könyv nagyon tetszett az adrenalin hiány ellenére is, ez inkább ilyen szomorkás-gyászoló érzelmeket dolgozott fel és mutatott be, végig Oroszországban játszódott, Szentpéterváron, Novoszibirszkben és még egyéb városokban, igazi orosz hangulatban íródott, ami nekem nagyon bejött, mert imádom Oroszországot! Közben otthon Lissa és a többiek se unatkoztak, - habár engem nagyon UNTATTAK - nyugodtan ki lehetett volna hagyni az ő történetszálukat, elég lett volna, ha csak a Rose-al történteket látjuk, a többi teljesen felesleges volt (és nagyon kiszámítható).

Az új karakterek közül csak Abe Mazurt kedveltem meg, pedig nem sokat szerepelt, és nagy bánatomra nem ütött akkorát, hogy ő Rose apja, mert hát ezt a spoilert korábban előttem magamnak, így már az elejétől mikor megjelent kerestem a jeleket, talán csak ezért kedveltem meg. Bízom benne, hogy még később is fog szerepelni. Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a könyvsorozattal, így mihamarabb elkezdem az ötödik kötetet, habár már előre sejteni lehet, hogy az miről fog szólni. (Hiszen baromi nagy utalások vannak rá!). Lesz benne ismét Viktor, Dmitrij és még ki tudja kicsoda és micsoda... Szerintem jó volt ez a kis kitérő, és annak is örültem, hogy végre nem csak az Akadémián vagyunk folyton, hanem egy kicsit átköltözött a fő történetszál Oroszországba.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-veresku

5/4

Vámpírakadémia: Vértestvérek, a FILM (hírek és a szereplőgárda, na meg a véleményem róluk)

Nemrég kezdtem el olvasni Richelle Mead Vámpírakadémia sorozatát, legfőképp azért, mert láttam valahol, hogy filmet fognak belőle készíteni. Korábban nem értettem mi ez a nagy láz a könyvek körül, és nem nagyon érdekelt, miről is szól, de most, hogy belekezdtem nagy rajongója lettem, így természetesen a filmet nagyon várom. Jövőre, pontosabban 2014. február 14.-én lesz a premier a mozikban, és elvileg most májusban kezdődik a forgatás. Így gondoltam összeszedem és véleményezem az első könyv legfőbb karaktereire kiválasztott színészeket. Az első film címe: Vampire Academy: Blood Sisters (Vámpírakadémia: Vértestvérek) lesz.

Elsőnek azt kell megjegyeznem, hogy így első látásra nagyon elégedett vagyok a szereplőgárdával majdnem teljes 100%-ban, ami igen nagy dolog, hiszen általában a filmes adaptációk esetében a szereplők külseje szinte soha nem hasonlít a könyvben leírtakhoz. Nos, itt nem ez a helyzet, egy-két kivételtől eltekintve, azon meg már meg sem lepődök, hogy a szereplőket kicsit megöregítették, hiszen valljuk be a képek alapján nem nagyon lehet elhinni, hogy ezek a színészek 17-18 éves karaktereket játszanak. De nem is szaporítom tovább a szót, akkor lássuk mely színészek keltik életre a legfőbb Vámpírakadémia karaktereket.

Rose Hathaway: Zoey Deutch

Annak ellenére, hogy a könyvben Rose közel-keleties vonásokkal van jellemezve, hiszen az apja arab volt (lebarnult bőr, barna szemek, majdnem fekete haj), mégis úgy hiszem, hogy Zoey Deutch jó választás a szerepre, hiszen még lebarnulhat, a haja és a szeme barna, így nincsenek itt gondok.
Nem sok filmben láttam eddig, csak A lenyűgöző teremtményekben, ahol egy kisebb mellékszerepet játszott, és ezelőtt gyakorlatilag nem ismertem őt, mégis szerintem jó választás a szerepre. Már csak az a kérdés, hogy tudja-e hozni Rose bonyolult karakterét.

Lissa Dragomir: Lucy Fry

Szintén kitűnő választás a szerepre, nem is nagyon tudok belekötni, mintha csak Lissa-t látnám magam előtt. Lissa karaktere sokkal egyszerűbb, mint Rose-é, így szerintem nem lesz nehéz eljátszani őt.

Dmitrij Belikov: Danila Kozlowsky

Ezen a képen egy kicsit gáz haja van Danila-nak, de hosszú hajú képet akartam ide berakni, mert hát Dmitrij haja is hosszabb. Nem akarok sokat áradozni, de ő a legtökéletesebb színész, akit erre a szerepre be lehetett választani. Dmitrij az egyik kedvenc karakterem, és mikor megláttam Danila képeit, akkor mintha csak Dmitrijt láttam volna magam előtt. Külsőre tökéletes választás, mellesleg Danila orosz színész, oroszul és angolul tökéletesen beszél, így még a háttere is meg van ahhoz, hogy a könyves Dmitrij-t tökéletesen életre keltse a vásznon.

Christian Ozera: Dominic Sherwood

Erről a srácról se hallottam korábban, és nincs is sok kép róla fenn a neten, szerintem inkább valami modellféleség, vagy kezdő színész, vagy nem tudom. Hát, ő külsőre nem a tökéletes Christian, (sápadt bőr, kék szemek és fekete haj), de ha hozza Christian karakterét, akkor nem lesz bajom vele... ő a másik kedvenc karakterem Dmitrij mellett. :)

Viktor Dashkov: Gabriel Byrne

Gabriel Byrne szintén mintha csak az élőben megelevenedett Viktor lenne, aki most lépett ki a könyvek lapjai közül, szintén tökéletes választás. Ráadásul remek színész, legutóbb a Vikingekben láttam.

Natalja Dashkov: Sarah Hyland

Natalja-nak az apjára kellene hasonlítania, vagyis fekete haj meg minden, így ez a színésznő se lett teljesen eltalálva a külső adottságait figyelembe véve, de mivel nekem egyáltalán nem fontos karakter, így úgymond mindegy, hogy ki fogja alakítani.

Mia Rinaldi: Sami Gayle

Megint ugyanazt gondolom mint előbb, Mia nem így van leírva a könyvekben (szőke hosszú haj, sötét szemek, ha jól emlékszem), ennek ellenére semmi bajom a szerepre választott színésznővel, mert Mia nem a a kedvenc karakterem, így tökéletesen mindegy ki kelti életre.

Mason Ashford: Dominic Monaghan

Dominic szintén a könyvekből kilépett Mason, nekem bejön a választás, bár egy kicsit fiatalabbnak tűnik a többiekhez viszonyítva, de mindegy.

És akkor a végén a többi (számomra nem annyira fontos) karakter:

Kirova igazgatónő: Olga Kurylenko

Jesse Zeklos: Ashley Charles

Tatjana királynő: Joely Richardson

Aaron Drozdov: Edward Holcraft

Sonya Karp: Claire Foy

Én már várom a filmet, elégedett vagyok a kiválasztott szereplőgárdával, és nagyon remélem, hogy jó filmet készítenek a Vámpírakadémia sorozat első kötetéből (és hogy nem jut a Twilight sorsása, vagyis, hogy nem a szerelmi nyavalygáson lesz a fő hangsúly, hanem az izgalmas történeten és a sok akción), és ha sikeres lesz az első film, akkor jöhetnek a folytatások is.

Richelle Mead: A halál csókja (Vámpírakadémia 3.)

A történet:
"Rose Hathaway egy hónap múlva tölti be a tizennyolcadik életévét, közeledik nagykorúságának, és érettségijének időpontja is. Ez utóbbi feltétele egy kemény, hathetes terepgyakorlat, amit minden végzős dampyr testőrtanoncnak végre kell hajtania egy-egy főnemesi mora vámpír mellett. Rose nehezen összepontosít feladatára, hisz nem csak elhunyt barátja, Mason jár vissza kísérteni őt, még az a Viktor Daskov is feltűnik, aki korábban Rose barátnőjének, a lélekmágus Lissa Dragomirnak életére tört. Ráadásul a főnemesi diákok intrikáikkal akaratukon és tudtunkon kívül utat nyitnak a Szent Vladimir Akadémiába a gyilkos és kíméletlen élőhalott strigák előtt. Rose körül pedig egyre nagyobb a zűrzavar."

Bekövetkezett, amire vártam, a második rész egy kicsit lagymatagabb története után egy jóval izgalmasabb és eseménydúsabb folytatás következik, ami már vetekszik az első színvonalával, sőt, nem hittem volna, de A halál csókja nálam egyértelműen lekörözte a sorozat első részét. Ami a legjobban bejött ebben a kötetben a már említett folyamatos izgalmas történet, tényleg szinte soha nem untam magam. Kezdve az elejétől, amikor minden testőrtanoncnak a kötelező terepgyakorlatát kell végeznie, aztán a közepén az Udvarban tett látogatáson és Viktor tárgyalásán át, egészen a könyv harmadik felében található striga támadás és harcokkal bezárólag.

A terepgyakorlatos hetek nagyon szórakoztatóak voltak, és igen hasznosnak gondolom a testőrtanoncok tanulási időszaka folyamán, hiszen az elméleten kívül, a gyakorlatban is tapasztalatot kell szerezniük, és éppen erre lett ez az egész kitalálva. Szegény Rose-nak az elején nem mennek könnyen a dolgok, hiszen nem tud mit kezdeni Mason szellemével, ami folyamatosan kísérti őt, de aztán hozza a formáját és minden kialakul. Külön plusz pont azért, hogy nem Lissa-val került párba, hanem Christian-nal, mert én valamiért nagyon bírom mikor Rose és Christian együtt vannak és csipkelődnek egymással. Persze nem romantikus értelemben, mert Christian-nak Lissa mellett a helye, csak mint barátok. Emellett kissé irigyeltem őket, hiszen milyen jó lehet már, hogy engedélyed van arra, hogy letámadd és megpüföld egy kicsit a tanáraidat. Ha nekünk is lett volna ilyen "terepgyakorlatunk" a középsuliban, én biztos nem szégyenlősködtem volna, hanem pár nem annyira kedvelt tanárt felkentem volna a falra.:)

Külön tetszett az Udvarban tett látogatás, habár a mora királynő, Tatjana azonnal elvágta magát nálam, főleg akkor mikor kitalálta ezt a "Lissa-t és Adrian-t majd kiházasítom" tervet és erről senkit meg sem kérdezett, aztán meg nekiesik Rose-nak puszta pletykákra hivatkozva. És végül a könyv végén a striga támadás.... ott aztán tényleg volt akció és adrenalin, és végre igazán történt valami, hullottak az emberek, egyszóval izgalmas volt... a vége meg egyszerűen döbbenetes és megható, erre nem számítottam, és fogalmam sincs mi lesz eztán....

A kedvenc karaktereim még mindig nem változtak, habár itt már több dologban nem értettem egyet Rose-al, vagyis nem pontosan értettem miért kell folyton titkolóznia. Oké, nem akar nyavalyogni, és nem akarja, hogy örültnek vagy gyengének higgyék, de azért vannak olyan dolgok az életben, amikor nem árt, ha valakitől segítséget kérünk. Például ha szellemeket látunk. És vannak olyan dolgok, amiket nem titkolunk el az állítólagos legjobb barátnőnk elől. Például, hogy kibe szerettünk bele halálosan. Na, de végre Lissa is megtudta a dolgot, így ez már nem okoz több gondot, valamint arra se kell tovább várnom, hogy Rose és Dmitrij ne bénázzanak tovább, hanem jöjjenek végre össze. Ujjongva és elégedetten olvastam mikor végre összejöttek, egészen a végéig.... nem hiszem el, hogy Mead meg merte lépni ezt a fordulatot... el sem tudom képzelni eztán mi lesz velük, most, hogy Dmitrij strigává vált. Aztán a végén nagyot csalódtam Rose-ban, mikor arcátlanul kihasználta Adrian iránta érzett vonzalmát.

Adrian-nal nem tudom mihez kezdjek. Valamennyire érdekes, és természetesen kedvelem őt is, ott van a kedvenc karakterek között, de valamiért mégsem ért még fel nálam se Christian-hoz... se pedig (főleg) Dmitrij-hez. És mivel nagyon úgy tűnik, hogy Adrian komolyabb érzelmeket táplál Rose iránt, így van egy olyan érzésem, hogy Rose majd vele fog vigasztalódni, most, hogy hát... Dmitrij már nem lesz elérhető. Ezzel pedig ismét kialakul egy szerelmi háromszög, amiből már kifejezetten elegem van manapság. Aztán külön tetszett még a kötet végén Lissa és Rose elválása, szerintem megható jelenet lett, Rose végre egy kicsit kiállt magáért, és rájött, hogy néha magával és a saját gondjaival is kell foglalkoznia, nem csak a morák védelmezésével. Mellette Lissa itt egy kicsit gyerekesen önzőnek tűnt, ahogy szinte már könyörgött/parancsolt, hogy nem menjen el Rose, szerintem ki kellet volna állnia a barátnője mellett, és megérteni miért teszi ezt az egészet, és mindenben támogatni. De majd csak megjön az esze később.

Nagyon tetszett a harmadik kötet, véleményem szerint eddig ez a legjobb a Vámpírakadémia sorozatból, így mindenképp jöhet a folytatás. (Főleg egy ILYEN befejezés után!)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-a-halal-csokja

5/5*

Richelle Mead: Dermesztő ölelés (Vámpírakadémia 2.)

A történet:
"Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként kell átélnie, ráadásul oktatója, a vonzó Dmitrij valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg.
A Szent Vlagyimir Akadémiát azonban megtámadják az élőhalott strigák, akik korábban több királyi vérű nemesi családot lemészároltak. Így az iskolának a legjobb dampyr testőrökre van szüksége, többek közt Rose anyjára, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-re. Az idei sítábor kötelező, ám Idaho hótól csillogó lankái csak látszólag biztonságosak. A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, és Rose-nak cselekednie kell. De a hősiességnek mindig ára van."

Az első rész azonnal levett a lábamról, így minden mást az olvasólistámon egy időre félretettem, és úgy döntöttem, elsőnek végigolvasom az egész Vámpírakadémia sorozatot. Így nagy várakozással ültem neki a második résznek, és most is pontosan azt kaptam, amire vártam. Nagyon tetszett a második kötet, bár valamiért még mindig az első kötet nálam a favorit.

Úgy éreztem, hogy a történet maga most nem lett annyira izgalmas, talán csak azért mert már elmúlt az újdonság varázsa, vagy lehet csak azért, mert az első kötet után túl nagyok voltak az elvárásaim. A könyv eleje egy mészárlással indul, de akkor se Rose és barátaik keverednek bajba, és aztán egészen az utolsó 50 oldalig szinte semmi kalandos nem történik. Csak vannak az iskolában, meg elmennek a sítáborba, ott telelnek, buliznak, partikra járnak, meg egyebek.... persze jönnek a hírek a striga támadásokról és arról, hogy két nemesi mora családot majdnem eltöröltek a föld színéről, ezen aggodalmaskodnak egy kicsit, de aztán meg Rose megy tovább bulizni meg szórakozni. Valahogy nem éreztem azt a nagy fenyegetést, amit kellett volna. Persze a végére megkaptam az akcióhiányomat, és az utolsó 50-60 oldal izgalmas lett, de előtte nem sok minden történt. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy untam magam, hiszen Mead remekül ír, és a kalandok hiánya ellenére, és Rose remek narrációja miatt ugyanolyan gyorsan olvasható a regény.

Persze ha nagyon akarnék akkor elkezdhetnék kötekedni néhány dologban, például, hogy a morák miért csak most jöttek rá, hogy a különleges képességeikkel talán képesek lennének magukat megvédeni, és nem is annyira gyengék, és talán nem kellene annyira a dampyr testőreikre hagyatkozniuk? Vagy hogy a végén Mason és társai minek indulnak el egyedül a strigák után, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy két testőrtanonc és egy mora nem lesz képes legyőzni egy csapatnyi strigát? És aztán mikor Rose rájött, hogy eltűntek, akkor miért nem szólt a tanároknak, hogy segítsenek és menjenek vele megmenti a három diákot? Jó persze, értem ezekre a magyarázatokat, ennek ellenére mégis néha a józan ésszel ellentétben cselekedtek a szereplők.

A történetbeli hiányosságokat és logikátlanságokat a remek karakterek ellensúlyozták, meg a könyv könnyen olvasható és vicces stílusa. Rose még mindig kedvenc, és még én is csodálkozom magamon, hogy most a főszereplő és narrátor az egyik kedvencem (nem sok ilyen van), Lissa, Christian és Dmitrij most egy kicsit háttérbe szorultak, de még őket is nagyon bírom. Itt már kifejezetten kezdtem megkedvelni Mia-t, főleg a végén, mikor elkezd kedvesebb lenni Rose-al, és Mason-t is kezdtem volna megkedvelni.... ha nem ölette volna meg saját magát.

A régi kedvenc karakterek mellé kapunk újakat is, nekem közülük csak Rose anyja, Janine, és egy mora vámpírherceg, Adrian, maradt emlékezetes. Janine azért kiemelkedő, mert végre nem egy tipikus sablon szülő karakter, aki csak dísznek van a főszereplő mellett, hanem érdekes a háttértörténete, nincsenek jó kapcsolatban a lányával, és ezért érdekes volt a köztük lévő kapcsolatról olvasni. Adrian meg habár nem sokat szerepelt, mégis ígéretes a jövőre nézve, remélem a többi kötetben jobban megismerhetem, de azt nagyon ajánlom, hogy ne barmoljon bele egyik lány kapcsolatába se, mert ha tönkreteszi Lissa és Christian vagy Rose és Dmitrij románcát, akkor sajnos az utálatos karakterek csoportjába fogom száműzni. Természetesen jöhet a harmadik kötet, remélem abban több lesz az akció, a nyomozás és a rejtélyek, mint ebben.

Ui: Ki a franc a borítón ez a vörös hajú csaj? Akárhogy töröm a fejem nincs is ilyen karakter a könyvben...

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-dermeszto-oleles

5/4

Richelle Mead: Vámpírakadémia (Vámpírakadémia 1.)

A történet:
"A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk."

Már korábban is hallottam erről a könyvsorozatról, de hogy őszinte legyek eddig nem nagyon keltette fel a kíváncsiságom, simám elmentem mellette évekig. Hogy most mi változott meg? Hallottam, hogy filmet készítenek az első részből, így gondoltam itt az ideje, hogy megpróbálkozzak vele. Mostanában nem sok vámpíros könyvet olvastam, így kicsit hiányoltam a kis kedvenceimet, érdekelt itt milyen vámpírokról van szó. Nem tudom mit vártam ettől a könyvtől, de az biztos, hogy nem untam magam rajta, sőt kifejezetten tetszett. Lássuk, hogy miért.

Egyből már az elején a történet közepébe vágunk, főhőseinket, Rose-t és Lissa-t elkapják a menekülés során, és visszahurcolják őket a Vámpírakadémiára, ekkor még nem derül ki miért szöktek meg, és egy ideig nem is fog, csak majd fokozatosan később. A történet szépen halad előre, és habár ezek a tipikus tini kavarások is jelen vannak benne (értem ezalatt az ármánykodást, mindenki népszerű akar lenni, buliznak és báloznak meg egyebek), mégsem untatott a dolog, mert mellé kaptam egy remek fantasy történetet, amiben érdekes karakterek és egy szépen kidolgozott háttérvilág szerepel. Minden el van magyarázva, mindent meg lehet érteni. Világosan felvázolják előttünk a vámpírtársadalom rendszerét, hogy kik azok a morák, dampyrok és strigák, hogy kik hogyan jöttek létre, milyen jellemzőik vannak, miben hasonlítanak egymásra és miben különböznek, hogy ezek a csoportok hogyan viszonyulnak egymáshoz... egészen érdekes és általam eddig nem olvasott módon hozta létre az írónő ezt a világot, ami kifejezetten tetszik. Így a történetre és az alaposan kidolgozott háttérvilágra nem lehet panaszom.

De nem csak az előbb említett dolgok miatt olyan élvezetes olvasmány a Vámpírakadémia sorozat első kötete, hanem ebben kiemelt szerepet játszanak a szerethető és szimpatikus karakterek is. Ami a legfontosabb, hogy a narrátor Rose, igazán kedvelhető a kissé bulizós, léha és néha talán "ribis" életvitele ellenére, hiszen amellett láthatjuk, hogy mennyire védelmezi Lissa-t, hogy milyen mély baráti kötelék van kettejük között, hogy akár a saját életét is feláldozná a mora úrnője kedvéért. Egy igazi kemény testőr, aki néha talán el van telve magával, mégsem lesz ennek ellenére unszimpatikus, legalábbis én bírtam őt. Aztán ott van az ellentettje (mind külső, mind belső adottságok szempontjából), vagyis Lissa (még jó, hogy van egy normálisabb neve a mora hercegnőnek, mert a Vasilisa valami borzalmas!), akit szintén a szívembe zártam a maga kis kis félénk, bizonytalan és szégyenlős módján, remélem a végén ő lesz a mora királynő, hiszen remek királynő lenne belőle, minden meg van benne, amire egy sikeres uralkodónak szüksége van. Szerintem a könyv legszebb kapcsolata az, ami a két lány között van, és habár a két szerelmi szál is igen ígéretes, mégis nekem a lányok közötti erős baráti, már-már nővéri kapocs tetszett a legjobban.

Hogy a többi szereplőről is essen pár szó, bírtam a két lány két szerelmi szálát, Lissa és Christian, valamint Rose és Dmitrij már látom előre milyen szép pár lesznek, mindkét párost és fiút nagyon megszerettem, sőt még a maga eszelős módján Mia is érdekes volt, hogy a kötet "nagy gonoszáról" ne is beszéljek. Én nem számítottam rá, hogy nála lesz a fő csavar, így sikerült meglepődnöm. (Most direkt nem akarok spoilerezni, csak mert nem, most nem akarom elárulni a nagy csavart).
Izgalmas olvasmány volt a könyv, így jöhet a folytatás, ha jól tudom még van öt másik könyv, így lesz egy ideig mit olvasnom, és sajnálom, de az előre betervezett Smaragzöld, most egy kicsit így háttérbe szorul. Először szeretném végigolvasni a Vámpírakadémia sorozatot, mert az biztos, hogy Rose és Lissa történetében egy új kedvencre leltem.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-vampirakademia
5/5*

Simone Elkeles: A vonzás szabályai (Tökéletes kémia 2.)

A történet:
"A szókimondó, és meglehetősen szabad szájú középső Fuentes testvér, Carlos, nem találja a helyét Mexikóban, ezért a család visszaküldi Amerikába Alex és Brittany közelébe, hogy távol tartsák a bajtól. Ami természetesen Coloradóban is rátalál. Már az első hetekben összeakasztja a bajszát a helyi kábítószer kereskedőkkel, ráadásul megismerkedik egy különös lánnyal, aki szabadidejében hegyet mászik, autót szerel, és meleg a legjobb barátja. Carlos úgy gondolja, hogy Kiara Westford túl jó hozzá, ezért igyekszik érzelmileg nem belebonyolódni a kapcsolatba. Kiarát viszont elvarázsolja az a néhány pillanat, amikor Carlos az igazi énjét mutatja meg. Szó szerint fájdalmas az egymás felé vezető út. Vajon mindketten túlélik a közeledést?"

Az első rész (A tökéletes kémia) nagyon tetszett, még ha nem is volt valami nagy durranás se történetileg, se máshogy, mégis volt valami egyedi varázsa az egésznek, Elkeles szépen ír, így természetesen vártam a folytatást. Azt tudtam, hogy már Carlos, és nem Alex lesz az egyik főszereplő, így azt vártam, hogy a történet is más lesz, legalább egy kicsit. Na, nem azt mondom, hogy a történet nem teljesen ugyanaz, de sok mindenben hasonlít. Így itt az első negatív pont. Miért kellett ugyanolyanra megírni ismét a történetet? Megint van itt egy rossz fiú és egy kedves lány, akik elsőnek ki nem állhatják egymást, de azért végül mégis egymásba szeretnek, egy lány, aki el akarja venni a fiút a főszereplőtől,egy felnőtt, aki a rosszfiús viselkedése ellenére bízik abban, hogy a fiú meg tud változni, a lánynak ugyanúgy van egy testvére, akit mindenkinél jobban szeret és stb..... még sorolhatnám.

Szóval, az egyáltalán nem tetszett, hogy a történet majdnem ugyanaz, mint az első könyvben, és az sem, hogy Carlos mondhatni majdnem olyan, mint a bátyja Alex. Vagyis nem az volt a baj, hogy nem tetszett, hanem az, hogy ha előre tudtam volna, hogy ugyanaz, mint az első könyv, akkor nem olvastam volna el még egyszer ugyanazt csak épp más nevekkel. Valahogy a karaktereket se érzem annyira kiforrottnak és érdekesnek, mint az első könyvben. Mint mondtam Carlos szinte olyan, mint Alex, Kiara pedig meg sem közelíti Brittany-t, akit valahogy sokkal jobban összerakott karakternek éreztem. Kiara valahogy túl egyszerű és jellegtelen.

Viszont annak örültem, hogy Alex és Brittany még itt is szerepeltek, még ha csak a háttérben mellékszereplőkként, de jó volt látni, hogy még mindig együtt vannak és minden rendben az életükben (a kis zökkenő ellenére ugyebár). Talán azért nem jött be annyira a folytatás, mert nagyon hasonlít az elsőre, és épp ezért semmi újdonság nem volt benne. Mindenesetre egyszer megérte elolvasni.

Ui: Az első borítója jobban tetszett, ennek olyan fura, és valahogy ez sem jön be.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/simone-elkeles-rules-of-attraction-a-vonzas-szabalyai

5/4

The vampire diaries (Vámpírnaplók) 4. évad összegzés

Mikor a 4. évad körülbelül a felénél járt már írtam egy bejegyzést arról, hogy számomra az általam nézett sorozatok között a Vámpírnaplók volt az ide év legnagyobb csalódása. Akkor még abban bizakodtam, hogy jó, talán a 4. évad gyengén kezdett, de majd a második felében történik valami csoda, aminek köszönhetően újra izgalmas, érdekes és szerethető lesz a történet és a karakterek (nagy többsége), de ez sajnos elmaradt, így a 4. évad ugyanolyan borzalmasan és unalmasan fejeződött be, mint ahogy elkezdődött. Én egyszerűen nem értem mi történt a Vámpírnaplókkal, mikor az első két évad, és egy kis jóindulattal a harmadik évad alatt is az egyik legjobb sorozatnak minősült az utóbbi évek sorozatos kínálatából. Nem tudom mi történt a készítőkkel, hogy miért csesztek el ennyire mindent és mindenkit, de az teljesen biztos, hogy a sorozat már nem a régi és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy lassan, de biztosan egyre inkább veszti el a közönségét. Nem jósolok neki még 1 max 2 évadot és vége lesz. (Bár szerény véleményem szerint jobb lett volna már a harmadik évad körül befejezni, de mindegy.)

Mindenesetre gondoltam írok a 4. évadról egy rövidke összegzést, mert valahol ki kell adnom magamból a bánatom azzal kapcsolatban, hogy miért kellett ezt a jó sorozatot ennyire elrontani. A 4. évad úgy borzalmas ahogy van, a főszereplő hármas egyre unalmasabb, őszintén szólva engem már ők érdekelnek a legkevésbé ebben az egészben. Amennyire vártam az évad elején Elena vámpírságának bemutatását, annyira untam később pár rész múlva, hisz az elején csak nyavalygott, hogy ő nem bír normális vámpír lenni, aztán meg jött a Damon-höz való kötődés dolog, ami csak irritált, végül meg mikor kikapcsolta az érzéseit egy önző, és ütnivaló ribanc lett belőle, egyik énjét se tudtam elviselni, és ekkor jöttem rá, hogy inkább kérem vissza a normális, kedves Elena-t, még ha semmi izgalmas sincs nincs benne, legalább nem idegesít minden egyes mozzanata. Stefan és Damon se a régiek már az biztos, mindketten elpuhultak Elena mellett, nyávogó hősszerelmesekként loholnak a lány után, aki még mindig nem képes köztük dönteni. Jó, most a végén Damon-t választotta, de fogadjunk, hogy ez se tart sokáig, annak fényében, hogy a 3. évad végén meg Stefan mellett döntött. Nagyon unom hármójukat, már nem is miattuk nézem a sorozatot.

És az a szomorú az egészben, hogy mikor Elena nincs velük, akkor Stefan és Damon teljesen elviselhetőek, mikor a testvéri kapcsolatukat "ápolják" vagy épp ketten csinálnak valamit a lány nélkül, akkor még mindig látom bennük az eredeti Stefan-t és Damon-t, akiket annyira szerettem az elején. Tehát Elena mindent és mindenkit elront maga körül.

Szóval, Elena-t nem csípem, viszont Katherine még mindig nagy kedvencem, annak ellenére, hogy volt az évad közepén az a kis Elijah és Katherine baromság, amit máig nem vagyok képes feldolgozni (próbálom is elfelejteni, nem tudom ezt hogy képzelte Julie Plec), és habár nagyon Katherine-el se tudnak már mit kezdeni, mégis mikor felbukkan a színen máris visz egy kis színt ebbe az amúgy már egyre unalmasabb sorozatba. Habár teljesen nyilvánvaló volt, hogy végül ő lesz újra ember, mégis kíváncsi vagyok mit kezdenek majd a halandó Katherine-el az 5. évadban. (Már nem azért de megjegyezném, hogy oké, nagy dráma, hogy Katherine torkán nyomták le a gyógyírt végül, de ugye az mindenki számára világos, hogy mivel Katherine szereti a hatalmat és azt, hogy senki se tudja megölni, így biztosan újra vámpír akar lenni, és mivel gondolom ezernyi vámpír barátja van, így ugyanilyen könnyen újra vámpírrá tud változni, mint ahogy halandó lett belőle!!! Vagyis fogadjunk hogy pár rész múlva ugyanott leszünk, mintha mi sem történt volna.)

A gyógyírrel, Silas-sal, a túlvilági falak lebomlásával és az egész 4. évad fő koncepciójával kapcsolatban meg csak annyit mondanék, hogy lehet én vagyok gyengeelméjű, de még mindig nem értem pontosan ezt a Silas, túlvilági falak lebomlása és gyógyír összefüggést.... vagy lehet nem is én vagyok ennyire értetlen, hanem mondjuk nem magyarázták el nekünk rendesen? Vagy épp úgy baromság az egész, ahogy van? És az pedig megint csak egy hülyeség, hogy egy újabb hasonmás dolgot behoztak. Most komolyan Stefan Silas hasonmása? Miért pont Stefan-é, miért nem valaki másé? Ja, mert amúgy egyébként Stefan-nal nem tudtak volna semmi értelmeset kavarni ezután? Ezt inkább hagyjuk is.... nem érdemes ezen felidegesítenem magam.

 

És hogy miért nézem még mindig a sorozatot, amikor egyre rosszabb? Egyrészt mert Katherine nagy kedvencem, másrészt imádom az Ősöket. Nem tudom mi lesz a Vámpírnaplókkal, ha elkezdődik az Originals spin-off sorozat és Klaus, Elijah és Rebekah tényleg átmennek oda, mert valljuk be az Ősök hiánya miatt szerintem még inkább fog a Vámpírnaplók veszíteni a népszerűségéből. (Arról most nem kívánok szót ejteni, hogy az Originals pilot epizódja mennyire borzalmas volt.) Nagyon szeretem a Klaus és Caroline párost, és mivel Klaus átmegy a saját sorozatába, így gondolom ennek is vége, még eggyel kevesebb jó dolog tűnik el a Vámpírnaplókból. És azt meg ezek után mondanom se kell, hogy én inkább nézném Klaus-t és Caroline-t együtt, mint Caroline-t és Tyler-t. És ha Rebekah is átmegy a bátyjaival az Originals-ba, akkor Rebekah és Matt párost se látom többé, pedig ők is még csak most kezdenek kibontakozni, vagyis a következő évadra kb. semmi nem marad ami érdekelne ebben a sorozatban.

Klaus, Rebekah és Elijah elmennek, csak Katherine marad, aki még valamennyire érdekel. De legalább annyi jó volt a negyedik évadban, hogy Bonnie végre meghalt, ennek kifejezetten örülök, mert a kis boszit már régóta csak unalmas töltelékkarakternek éreztem, aki csak azért volt még benne a sorozatban, hogy egy kis hókusz-pókusszal minden gondot megoldjon, mikor már máshogy nem képesek rá.

Hogy maradok-e az 5. évadra? Még nem tudom. Erőteljesen hezitálok mi legyen a Vámpírnaplók sorsa az én esetemben. Az a baj, hogy nagy kedvencem volt a sorozat, és egyszerűen nincs szívem elkaszálni, még mindig reménykedek és bízom abban, hogy változik a helyzet és újra javul a színvonal, hogy az 5. évadra kitalálnak valami érdekeset, amitől megint a kedvenc sorozatommá válik. Nem tudom mi lesz, vagyis az új évad első pár részébe mindenképp belenézek, a kíváncsiságom miatt úgyse tudnék mást tenni, aztán meg.... majd meglátjuk.

A negyedik évadra adott pontozásom: 10/5 (Egy pont az Ősök miatt, egy Klaus és Caroline párosért, egy Rebekah és Matt párosért, egy Bonnie haláláért és egy Katherine miatt.)

Simone Elkeles: Tökéletes kémia (Tökéletes kémia 1.)

A történet:
"Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek.
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel.
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?"

Szerintem senkinek nem mondok újdonságot azzal, hogy igen, sikerülni fog a lehetetlen. Ez a könyv tele van klisékkel és a már mindenki által jól ismert Rómeó és Júlia szerelmi történetének átirata, így a történetet sem kell bemutatni, talán annyiban különbözik tőle, hogy itt nem tragikus a vég. De most komolyan? Hitte azt bárki olvasás közben, hogy Brit és Alex szerelmének nem boldog vége lesz? De még mielőtt azt hinnétek, hogy nem tetszett a könyv, be kell vallanom, hogy szerintem ISZONYAT JÓ LETT ÉS NEKEM NAGYON BEJÖTT! Én ritkán olvasok nem fantasy könyveket, és akkor azok általában nem is jönnek be annyira, de a Tökéletes kémia valahogy mégis megfogott magának.

Igazából annyira kiszámítható az egész, annyira tele van klisékkel, és annyira nem újdonság, ennek ellenére mégis szerethető a történet, és ennek szerintem két oka van. Az egyik a remek írói stílus, a fordításra sem lehet panasz, tele van humorral a könyv, így talán ez pótolja a hiányzó izgalmas történetet. A másik meg a tökéletesen szerethetőre megírt karakterek, különösképp a két főszereplő, de a mellékszereplők se valami odavetett figurák, hanem ugyanúgy érdekesek. (Mármint a többségük).

Brittany és Alex karaktere szépen fel lett építve, és annak ellenére, hogy elvileg mindenben különböznek egymástól, a végére mégis csak kiderül, hogy nagyon is egyformák sok dologban. Brittany karakterében szimpatikus volt a nővére iránti szeretete és elkötelezettsége, valamint sajnáltam a családi helyzete miatt, az anyja elnyomása és a folyamatos tökéletességre és megfelelni vágyásra való törekvése miatt. Kicsit, mintha magamra ismertem volna benne. Aztán ott van a mexikói "rossz fiú" (aki egyáltalán nem olyan rossz, mint amilyennek mutatni akarja magát), Alex (vagyis Alejandro), akinek egy szintén szépen megalkotott karaktere van, hiszen csak kényszerből csinálja ezt a bandás dolgot, hogy megvédje a családját, az anyagi helyzete és a felé irányuló elvárásokkal ellentétben szeretne főiskolára menni, ami ugyebár az ő környezetében annyira nem megszokott dolog, és annak ellenére, hogy az egója hatalmas, mégis csakis szeretni lehet, már amikor közel enged magához valakit. Aztán bírtam még a családját és a barátait, a két öccsét, Carlos-t és Louis-t, (Jaj, de várom az ő történeteiket, azonnal neki is kezdek a második résznek!), a legjobb barátját Paco-t, és valahogy még Carmen és Isabel is a szívembe férkőzött. Ezek a mexikói káromkodások (mert igen, folyamatosan káromkodnak) és mondatok meg kezdenek megragadni a fejemben, és talán egyszer észre sem veszem és én is elkezdek mexikóiul hadoválni.

Szerintem külön előnyére vált a könyvnek, hogy Brittany és Alex szemszögéből olvashattuk a történetet, így az elején láthattuk a köztük és az életük között lévő kontrasztot, aztán meg azt, hogy mit gondolnak egymásról, és a két nézőpont ellenére se gondolom unalmasnak a történetet, nem éreztem azt, hogy csak lapkitöltésnek lett belerakva az Alex nézőpont. Magam sem értem miért tetszett ennyire a könyv, talán most a lányosabb és a romantikára vágyó énem kerekedett felül, vagy ki tudja, de nekem nagyon tetszett és Brittany és Alex nagy kedvenceimmé váltak. Szerintem még ma nekikezdek a folytatásnak, ami már a középső Fuentes fiú Carlos történetét meséli el. Kíváncsi vagyok milyen lesz. :)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/simone-elkeles-perfect-chemistry-tokeletes-kemia

5/5*

Arrow ( A zöld íjász) 1. évad összegzés

Ezt is megértük, vége lett az Arrow első évadának, méghozzá nem akárhogyan, mondhatni az első szezon legizgalmasabb epizódjával zárult le egy időre a történet. Az Arrow a 2012/2013-as szezon egyik újonca és annyira bejött a közönségnek, hogy alig pár rész után már berendelték a második évadot, sőt Magyarországon még az első évad vége előtt, alig pár epizódos csúszással szintén elkezdték vetíteni. Szerény véleményem szerint az ide év legjobb újonc sorozata, engem teljesen megvett magának, noha azért voltak benne unalmasabb részek és nem halad olyan gyorsan a történet, mint azt szeretném.

A lényeg, hogy tegnap vetítették este Amerikában az első évad fináléját, így most őszig kell várnunk a folytatásra. Nem kaptunk olyan durva függővéget, de azért maradtak bőven megválaszolatlan kérdések, így egyértelműen várós továbbra is a sorozat, és már alig várom a második évadot. És akkor most lássuk a saját szubjektív vélemény az Arrow első évadáról, különösképp kiemelve az évad finálét, és aki még nem látta annak TERMÉSZETESEN SPOILERES!!!!!

Az Arrow első évada alapvetően szépen kezdett, aztán a közepe fele kicsit leült a sorozat, de a végére csak kialakultak a dolgok, és belátom kellett az a néhány unalmasabb rész, hogy aztán az utolsó epizód nagyot üssön. Annyira azért nem csavaros a történet, hogy ne lehetett volna kitalálni mi lesz a vége, bár azért engem megleptek egy dologban, de erről majd később. A jelen és a múlt még mindig ott van párhuzamosan egymás mellett, habár a múltban történeteket egyre inkább unalmasabbnak találom, hisz miért izgulnék Ollie-ért, ha tudom, hogy mindent túl fog élni, hiszen ott van a jelenben. A többi szigeten lévő embert meg nem lehet ilyen rövid idő alatt megkedvelni, így nem nagyon sajnálom őket, mikor meghalnak.

Laurel még mindig a leggyűlöltebb karakter ebben a sorozatban, és ez azért gáz, mert ő a női főszereplő, Oliver nagy szerelme, akivel a végén biztosan összejönnek, így sajnos nem fogják előbb vagy utóbb kiölni valahogy. Vagyis tovább kell néznem, ahogyan bénázik és nyavalyog, mikor már most is teljesen elegem van belőle. Nagyon jót tenne neki egy hatalmas karakterfejlődés, mert ha még sokáig ilyen marad, akkor nem tudom, hogy fogom tovább őt elviselni. (Talán úgy, ahogy idáig, vagyis eltekerem a jeleneteit.)
Teljesen a Tommy-val való kapcsolatát se értettem, az egyik percben még vele van, aztán meg Ollie-val esnek egymásnak. Ez a szerelmi háromszög úgy hülyeség, ahogy van, még jó, hogy a folytatásban már nem kell őket néznem.

Habár abban bíztam, hogy az évad végére megszabadulunk Ollie családjától, vagy legalábbis az anyjától, akit szintén csak egy töltelékkarakternek gondolok, sajnos ez nem így lett, de Moira-t és Thea-t még mindig jobban elviselem, mint Laurelt. Na jó, befejezem a "Laurel utálat" monológot. :) Inkább rátérek a pozitív dolgokra.

Az első évad nagy "fő gonosza" szerintem tökéletesen el lett találva, habár Malcolm terve és indokai néhány helyen nem stimmelnek és kicsit el lettek túlozva, mégis bírtam őt, annak ellenére, hogy iszonyat keveset szerepelt, és már nem is fog, mivel meghalt. A Fekete Íjász dolgot valahogy jobban ki kellett volna bontakoztatni, így ezen a téren kis hiányérzetem van.

Viszont aminek kifejezetten örülök, hogy nem valósult meg az egyik elképzelésem, ami felé minden jel mutatott a történet folytatásával kapcsolatban. Aki látta az első három Pókember filmet az tudja miről beszélek. Lehet, csak nekem tűnt úgy, de a Malcolm/Tommy/Ollie/Laurel négyes története nagyon hasonlított a Peter/Normann/Harry és M.J. négyesééhez az eredeti Pókember trilógiából, és ez már a kezdetektől fogva idegesített. Húgommal abban bíztunk, hogy mégse csinálják meg ugyanazt, mert az szimpla  másolás lett volna, és habár a fináléig minden jel efelé mutatott, végül mégse az lett belőle. SZERENCSÉRE!!!! (Mert ha mégis azt csinálták volna, akkor esküszöm nem néztem volna tovább a sorozatot.)

Az évad folyamán a kedvenc karaktereim nagyjából megmaradtak, szeretem Olivert, Diggle-t, aztán nagyon bírtam még Helena-t, akiből nem hozták ki azt, amit lehetett volna, de remélem később újra visszatér még egy időre, aztán az új nagy kedvencem pedig Felicity lett. Komolyan, szerintem ő a legjobb és legszerethetőbb női karakter a sorozatban, vicces, okos, intelligens, nem csak nyavalyog (mint Laurel), hanem segít Ollie-nak, tehát van valami haszna a jelenlétének. És igen, én is csatlakozom azok sorába, akik Olivert- és Felicity-t shippelik. :)

És szerintem az első évad egyik (kellemes) meglepetése pedig Roy Harper feltűnése volt. Jó, még nem sokat láthattunk belőle, és még sok mindennek kell történnie, hogy Green Arrow társává, Speedy-vé, váljon, de én már izgatottan várom. Thea-val együtt egészen elviselhetőek, végre Thea is kezd megkomolyodni, és felnőni mellette.

Az Arrow az idei év egyik legjobb sorozata, nekem nagyon bejött és teljesen fan lettem, így természetesen maradok a második évadra, nézni fogom a folytatást.
Az Arrow első évadára a pontozásom: 10/9 (Mert azért van még mit fejlődni, és nem tökéletes a sorozat.)
És akkor a végére itt az első évad fináléjának előzetese:

Karen Marie Moning: Iced - Jégbe fagyva (Dani O'Malley 1.+ Tündérkrónikák 6.)

A történet leírása:
"Az év FLU 1. – vagyis egy évvel a Falak Leomlása Után. A Tündérek szabadok és ránk vadásznak. Odakint egy háborús zóna húzódik és a napok mindig máshogy telnek. Dani O’Malley vagyok, Dublin káosszal teli utcái az otthonom és nem is szeretnék sehol máshol lenni.
Dani „Mega” O’Malley a saját szabályai szerint él – a Sötét Tündérek által uralt világban a legelső szabálya az: hogy tégy meg mindent a túlélésért. Különleges képességei és a Fény Kardjának birtokában mindene megvan ahhoz, hogy el tudja végezni ezt a feladatot. Valójában, egyike azoknak a ritka embereknek, akik képesek magukat megvédeni a Sötét Tündérektől.
Dani volt legjobb barátja, Mackayla Lane holtan akarja látni őt, a szörnyűséges Sötét Tündér Hercegek pedig vérdíjat tűztek ki a fejére, miközben Jayne felügyelő, a rendőrség feje, bármit megtenne, hogy megszerezze tőle a kardot. Mi több, az emberek rejtélyes módon fagynak halálra szerte a városban. Mikor Dublin legkívánatosabb klubja is veszélybe kerül, Dani a klub könyörtelen, halhatatlan tulajdonosának, Ryodan-nak, a segítségére szorul. A férfinak szüksége van a lány gyors eszére és különleges képességeire, hogy rájöjjenek mi fagyasztja halálra az embereket és Tündéreket – és Ryodan bármit megtenne, hogy maga mellett tartsa őt. Dani-nek csalóka alkukat és kényszerű szövetségeket kell kötnie azért, hogy megmentse a szeretett Dublint – még mielőtt abban minden és mindenki halálra nem fagy."

Ez elég hosszú leírás lett, de hát az angolról fordítottam és nem akartam kihagyni egy mondatot sem. Szóval, Moning nem elégedett meg az öt Tündérkrónikák kötettel, és nem zárta le a világot Mac történetével, hanem ott folytatja ahol az Új nap virrad abbamaradt. Csak épp itt már nem Mac, hanem Dani lesz a főszereplő és narrátor. Hogy miért nem Mac-el vitte tovább a történetet, azt nem tudom, és arra se tudnék választ adni, hogy ez jó döntés volt-e vagy sem. Most nem is erről akarok filozofálni, tehát térjünk a lényegre.

A Tündérkrónikákat magyarul olvastam, így az elején kicsit fura volt hozzászokni az angol nyelvhez ebben a történetben, de aztán belejöttem és faltam a lapokat egymás után. Az Iced nem kevésbé izgalmas, mint Moning előző könyvei, ez a nő tudja, hogy mi kell a népnek, van itt kaland, humor, szerethető karakterek, rejtélyek és izgalom.... na és egy borzalmasan szörnyű függővég! (Hogy lehet így befejezni egy könyvet kérem szépen?!) Új rejtélyeket kapunk, ami habár nem volt unalmas, de mégsem fogható Mac történetének rejtélyeihez. Hiszen valljuk be az előző öt kötet rejtélyei valahogy izgalmasabbak voltak, és most, hogy azok kiderültek, már nem olyan az egész, mint korábban volt. Értem ez alatt, hogy tudjuk micsodák Barrons, Ryodan és társaik, tudjuk ki volt a nagy gonosz Tündér, aki a könyvet végig meg akarta szerezni magának stb. Emellett fura volt, hogy a régi főszereplők, értem Mac és Barrons alig szerepeltek, sőt jócskán a háttérbe kerültek. Mac-et nem mindig bírtam, de együtt Barrons-sal felejthetetlen páros voltak, akiket csakis szeretni lehetett. Na, meg V'lane.... őt is hiányoltam.... :) Jó, tudom, hogy ő is szerepelt "valamennyit", de nem úgy, mint régen.

A könyv ennek ellenére olvastatja magát, hisz ez a világ még mindig csodálatos, de szerintem nem a történet viszi a hátán az egészet, hanem a karakterek. Mert akárhogy is nyavalyogtam előbb, hogy hiányolom Mac-et és Barrons-t, ezt a hiányérzetet Moning új szerethető karakterekkel tüntette el. Dani-t már korábban is kedveltem, de most szerettem meg igazán, sőt sokkal jobban bírom, mint Mac-et valaha, olyan kis édes és kemény tud lenni egyszerre, főleg mikor azt bizonygatja, hogy ő már felnőtt, aztán meg a következő pillanatban csinál valami olyan gyerekes dolgot, hogy csak fogtam a fejem. Dani még mindig Dani, semmit nem változott, káromkodik ezerrel, még mindig teljesen egoista és gyerekesen nagyképű, de épp ezért kedvelhető. Egy aranyos kislány, aki sok nehéz dolgon ment át, és ezért hamar fel kellett nőnie. Tetszett, hogy az egész könyvön át Mac elől menekül, és így sokkal reálisabb, hogy nem felejtődött el az a bizonyos dolog, ami kettejük közé állt.

Ja, és azt majdnem elfelejtettem, hogy nem csak Dani a narrátor, hanem rajta kívül még Kate és Christian is. A Kate nézőpontot nem teljesen értettem minek kellett, jó, hogy lássuk, hogyan csábítgatja őt Cruce meg minden, de szerintem enélkül is eladható lett volna a könyv. Christian-t pedig nagyon bírtam, pedig be kell vallanom a Tündérkrónikákban nem volt a kedvencem, sőt ott teljesen semleges volt számomra, szinte nem is emlékeztem rá, hogy mi történt vele. Mondjuk lehet, hogy az keltette fel most a kíváncsiságom iránta, hogy Sötét Tündér Herceggé kezdett átalakulni, meg hogy milyen jók lennének együtt Dani-vel.

És akit még nem említettem, pedig semmiképp se szabad kihagyni az Ryodan. Tipikus Barrons-os viselkedés jellemzi, ő a bunkó férfi, aki valahogy mégis vonzó, és aki teljesen ráakaszkodik Dani-re. És csak mondom, hogy észrevettem, hogy az Iced alapfelállása mondhatni teljesen ugyanaz, mint a Tündérkrónikáké. A főszereplő egy lány, most Dani, korábban Mac, és két pasi közt őrlődik, az egyik Tündér, most Christian, korábban V'lane, és a másik meg az a rejtélyes állat vagy micsoda, most Ryodan, korábban Barrons. Az egy kis negatívum szerintem, hogy ugyanazzal az alapfelállással van dolgunk, mint ezelőtt. Valahogy máshogy is lehetett volna rendezni a dolgokat.

Összességében tetszett Dani sorozatának első kötete, de szerintem nem lett jobb (idáig), mint a Tündérkrónikák, ott mindegyikre max pontot adtam, ez viszont (még) nem érte el azt a színvonalat. (Vagy lehet csak megrögzött Mac/Barrons/V'lane fan vagyok). Mindenesetre várom a folytatást és ennek a magyar megjelenését. Az eredeti borító csodaszép, remélem ilyen lesz a magyar is.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/karen-marie-moning-iced

5/4

Stephen King: Carrie

A történet leírása:
"A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai - főként a lányok - gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom!
Elérkezik a nagy nap, az érettségizők bálja. Csodák csodája, a rút kiskacsa Carrie-t bálkirálynővé választják a csinos és népszerű Tommy oldalán. Ám néhány diák nem bír magával, a végsőkig meg akarja alázni a lányt, s szörnyű tervet eszel ki. Válaszként Carrie szabadjára engedi pusztító erejét, melynek nyomán kő kövön nem marad..."

Nem vagyok valami nagy Stephen King rajongó, és csak A remény rabjai című kisregényes kötetéből olvastam korábban két kisregényt (A remény rabjai és A jó tanuló), azokat is csak azért mert tetszettek a belőlük készült adaptációk, és a mostani olvasásomnak is ez volt az egyetlen oka. Nem, nem a régi Carrie filmet láttam, és nem is akarom megnézni, hanem az idén megjelenő remake előzetese keltette fel a kíváncsiságom, és gondoltam kiveszem a könyvet a könyvtárból, ha már ott jártam és elolvasom.

Nos, a várakozásaimmal ellentétben a könyv nem volt olyan tökéletes, se túl hosszú, se túl érdekes, igazából a trailer már elmesélte a történetet, így ez nem volt újdonság, nem is ezzel volt a bajom, hanem azzal, hogy úgy érzem kicsit kiforratlan és túl rövid lett a könyv. Nem értem miért több nézőpontból íródott, szerintem bőven elég lett volna ha Carrie a mesélő, és az ő szemén át keresztül látjuk a történetet, a többieknek maximum a legvégén kellett volna elmesélnie a többi dolgot, amit Carrie már nem tudott. És pont ezért, mivel nem Carrie szemén át keresztül láthattuk végig a történetet, így nem tudtam teljesen átérezni a helyzetét, persze sajnáltam meg minden, sőt a végén (még ha ez fura is tőlem) egyetértettem a tettével, szerintem a legtöbben megérdemelték, ami történt velük, még ha ez túl kegyetlenül is hangzik.

Számomra felesleges volt a többi karaktert kiemelni, főleg a Billy-t és Chris-t, de Sue se érdekelt annyira, még ha a végére meg is bánta, amit tett. Carrie-t sajnáltam azért, ahogyan mindenki bánt vele, de én csakis az anyját hibáztatom mindenért, ő "rontotta" el a lányát, ő nem készítette fel az élet "dolgaira" (hát ezt szépen megfogalmaztam!:) ), csakis miatta lett a lány a gúnyolódások és az iskolai bántalmazások céltáblája. Nem tudom az anyját sajnálni, az egy idegbeteg, őrült nő, aki nem teljesen százas, nem értem, hogy engedhették meg neki, hogy egyedül nevelje fel a lányát.

Nem is akarok erről most többet írni, nem nagyon tudok mást mondani, annak ellenére, hogy a könyv nem nyűgözött le a filmet még mindig várom, az legalább látványos és izgalmas lesz, vagyis nagyon remélem. Mindenesetre Stephen King-től eddig még mindig A jó tanuló a kedvencem.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/stephen-king-carrie

5/4

És akkor itt az emlegetett remake előzetese, hátha valaki mást is érdekel:

Tonya Hurley: Hazatérés (Szellemlány 2.)

A történet ismertetője:
"Charlotte Usher, a Szellemlány akkor ébred rá, hogy a halál utáni élet nem egészen olyan, amilyennek várta, amikor a mennyország helyett a lelkiismeret hangjaként egy telefonos segélyszolgálatnál kell ügyeletet ellátnia. Ám hirtelen nagy szükség lesz a segítségére, amikor a Hawthorne Gimnázium kedvelt-gyűlölt szurkolólánya, Petula, és goth húga, Scarlet, fél lábbal a túlvilágon találják magukat. Charlotte segítsége akár az életükbe – vagy a halálukba – is kerülhet…"

Az első rész a kiszámíthatósága ellenére tetszett, persze nem lett a kedvencem, de egyszer el lehetett olvasni. Viszont a folytatás nem nyerte el annyira a tetszésem, mint vártam és ennek több oka is van. Egyrészt folyamatosan unatkoztam, a történet lassan haladt, szinte semmi izgalmas nem történt, és még mindig minden teljesen kiszámítható volt. Untam, hogy megint egy bál van, untam a sok nézőpontkaraktert, most komolyan minek kellett Damen és Wendyk nézőpont? Nekem tökéletesen megfelelt volna csak Charlotte és Scarlet.

Mellesleg Charlotte semmit se változott, ami újfent idegesített, hiszen az első könyv végén végre mutatott valami önzetlenséget és végre másokra is gondolt magán kívül, így azt feltételezte volna az ember, hogy kezd megváltozni és nem kell többé az önsiránkozó, nyavalygását hallgatnom. De nem, még mindig azt kellett hallgatnom, amit szintén kezdtem nagyon unni.... tudom, hogy többször leírtam, hogy az "unni" szót, de hát ez a könyv sajnos számomra unalmas volt, még szerencse, hogy igen rövid, és nagyon ráértem, mert így megerőltettem magam és úgy voltam vele, hogy most vagy soha, ha elkezdtem, akkor be is fejezem, mert ha most leteszem, akkor többet biztos nem veszem kézbe.

Tehát Charlotte újfent nyomta a hülye szövegeit, és csak nagyokat sóhajtottam magamban, mikor Maddy szinte az orránál fogva vezette, az meg mint egy hülye, mindenben hallgatott rá. (Jó tudom, hogy végül kiderül, nem teljesen így van, de akkor is idegesítő volt.) Vagyis Charlotte egyáltalán nem a kedvencem. Aztán most valahogy Scarlet se volt olyan szimpi mint az előző kötetben, mikor elkezdett nyavalyogni Damen és a kapcsolatuk miatt, akkor mintha csak Charlotte-t hallottam volna, akkor Damen és a Wendyk jelenetei engem teljesen hidegen hagytak, szinte csak lapkitöltésnek voltak belerakva.

Tudom, hogy eddig csak leszóltam a könyvet, de azért voltak benne jó dolgok is. Még mindig nagyon tetszettek a fejezetek elején lévő kis idézetek és az összefoglalók, szinte mindegyik tökéletes lett, aztán meg nagy meglepetésemre a második kötetben legjobban Petula-t bírtam. Ez ő története tetszett a legjobban és annak kifejezetten örültem, hogy kaptunk Petula nézőpontot, így végre közelebbről megismerhettük, és hát kiderült, hogy nem olyan rossz ember ő sem... és a végére természetesen fejlődik a karaktere, még ha elég (irreális) rövid idő alatt, mégis jobban elnyerte a tetszésem az ő történetszála, mint mondjuk Charlotte-é. Szerintem most egy ideig pihentetem ezt a sorozatot, és az befejező kötetet későbbre hagyom, mert egy ideig nem tudnék még több Charlotte-ot elviselni.
Kedvenc idézetek: "Az vagy, aminek tetteted magad, ezért óvatosan válassz jelmezt.", "Sose higgy olyan embernek, aki azt mondja: Bízz bennem!"
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/tonya-hurley-szellemlany-hazateres
5/4

Julie Kagawa: Vashercegnő (Vastündérek 2.)

A történet ismertetője:
"Félig ember, félig a Nyártündér-király leánya; Meghan sosem találta a helyét a világban. Azt hitte, a Téli Udvar hercege szereti, ám ő elhagyta, és Meghan most a Téltündér-királynő foglya. A Nyár és a Tél háborújának közepette Meghan tudja, hogy a valódi veszélyt a Vastündérek jelentik – azok a vasból született tündérek, akiket csak ő és a távol lévő herceg látott. Azonban senki sem hisz neki.
Ami még rosszabb, Meghan tündérereje eltűnt. Csak a saját eszére hagyatkozva kell boldogulnia Tündérföldön, ahol megbízni bárkiben is ostobaság, egy árulóban halálos hiba. De hiába válik végül Meghan maga is vaskeménnyé, mégsem szűnik emberszívében a vágyakozó suttogás."

A Vastündérek sorozat első könyvét csak új kíváncsiságból kezdtem el anno olvasni, na meg a gyönyörű borító miatt, mégis az egyik kedvenc könyvem lett. Azóta epedezve vártam a folytatást, és igaz már egy ideje nálam volt a Vashercegnő, mégis mindig valami más került hamarabb a kezembe, na de ami késik nem múlik, most jött el a Vashercegnő olvasásának ideje. Természetesen a folytatás is a kedvencem lett, mert minden megtalálható benne, amiért az első könyvet nagyon megszerettem, sőt még több is.

A történet ugyanolyan izgalmas, kalandos és szinte megállás nélküli, mint korábban, hőseink folyamatosan úton vannak, most épp nem Meghan öccsét kell megmenteni, hanem az ellopott Évszakok Jogarát kell előkeríteni, különben kitör a Nyári és a Téli udvar közti háború.... amire a Vasudvar már régóta vár, hogy a tündérek birodalmát meggyengítve eltörölhesse a régi tündéreket a Föld színéről és helyüket a vastündérek birodalma vehesse át. Az első könyves kritikámnál elfelejtettem megemlíteni, hogy nagyon tetszik ebben a történetben az egész alap konfliktus a vastündérek és a normális tündérek között, ami ugyebár a modern technológia, a számítógépes eszközök és gépek valamint a természet/környezet viszályára és ellentétére utalna. Hisz a mai világunkban a természet védelme és a környezet megóvása már egyáltalán nem olyan fontos az embereknek, és ez igen nagy aggodalomra adhat okot. (Ennyi talán elég a környezetvédelmi monológból, most nem erről akarok írni, hanem a könyvről). Tehát a történet pörgős, nem lehet unatkozni egyáltalán olvasás közben, megint hamar végeztem vele, mert egyszerűen képtelen voltam letenni.

A régi szereplők visszatérnek szépen sorban egymás után, Meghan még mindig kedvelhető főhős, ha elvonatkoztatok a szerelmi háromszög dologtól, amit annyira előre láttam, és lám, igazam lett. Én személy szerint meglettem volna nélküle, egyszerűen unom a klisés szerelmi háromszögeket, bár itt ez nem lett olyan sokáig elhúzva szerencsére, hanem Meghan a végén döntött. (És NAGYON REMÉLEM ez eztán ennyiben is marad!). Ash még mindig az abszolút kedvencem, nem lehet nem szeretni a Jégherceget, bár néhányszor elé bunkó tudott lenni és darabokra törte szegény Meghan szívét, de a végére bebizonyította, hogy mégsem jégből van a szíve.... :) Puck korábban valahogy nem hagyott bennem mély nyomokat, de ebben a könyvben egészen megkedveltem, rengeteg vicces beszólása volt, amin mindig elmosolyodtam olvasás közben, igaz és hű barátja Meghan-nak, és a végén mikor a lány Ash-t választotta (szerintem ezzel semmi újdonságot nem mondtam), akkor megsajnáltam szegényt, bár nálam is mindig Ash lenne az első.

Külön tetszett, hogy jobban megismerhettük a Téli udvart, Mab királynőt és a másik két fiát, Ash bátyjait, Sage-t nem eléggé, Rowan-t viszont nagyon is, Rowan olyan kis gonosz és önelégült volt, hogy hamar megkedveltette magát velem. És örülök neki, hogy nem halt meg, remélem még sokat szerepel. Viszont hiányoltam Oberon-t, ő most keveset szerepelt. Na és persze a kedvenc Kacor se maradhatott ki a kalandokból, az a macska semmit nem változott, még mindig egy kis önelégült dög, de én így szeretem. És most valahogy Vasparipát is megkedveltem, hogy átállt Meghan-ék mellé és segített nekik.

Igazából a Vastündérek sorozat nem több, mint egy kedves mese, mégis valamiért nagyon szerethető, és egyszerűen olvastatja magát, nekem az eddigi két rész nagyon tetszett és izgatottan várom a folytatást. Remélem a harmadik kötet, a Vaskirálynő minél hamarabb megjelenik magyarul, mert ha nem, akkor lehet majd angolul fogom olvasni, ha már meguntam a várakozást.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/julie-kagawa-the-iron-daughter-vashercegno

5/4

Kiera Cass: The Elite - Az Elit (The Selection - A Kiválasztás 2.)

A történet ismertetője:
"35 lány érkezett a palotába, hogy megküzdjenek a Kiválasztáson. Már csak hatan maradtak. És közülük csak egy lehet Maxon herceg felesége és Illéa hercegnője. America még mindig nem biztos az érzéseiben. Mikor Maxon-nal van akkor teljesen magával ragadja az új és lélegzetelállító románcuk és el se tudná képzelni, hogy valaki mással legyen. De mikor meglátja Aspent, ahogy a fiú a palotában őrködik, eszébe jutnak azon élet emlékei, amit közösen terveztek el maguknak. Most, hogy a csapat csakis az Elitre szűkült le, a lányok egyre elszántabban küzdenek Maxon-ért és America-nak egyre kevesebb ideje maradt, hogy döntsön. És pont mikor America azt hitte, hogy végre döntést tudott hozni egy újabb veszteség miatt ismét mindent meg kell kérdőjeleznie. És miközben próbálná eldönteni milyen jövőt képzel el magának, az erőszakos lázadók, akik a monarchia megdöntését tűzték ki céljuknak, egyre inkább megerősödnek és a tervük akár America minden esélyét elpusztíthatja a boldog jövőre vonatkozóan."

Habár az első könyv nem volt olyan izgalmas mint vártam és America-t nem bírtam elviselni, mégis tetszett a könyv, asszem 10/8 pontot adtam rá, vagyis nem volt ez olyan rossz, csak valahogy többet vártam volna a leírás alapján. Szerencsére (???) pont most jelent meg nemrég a trilógia második része, és mivel KÉSZ LETTEM A SZAKDOGÁMMAL ÉS VÉGRE LEADTAM!!!! (annyira örülök annak, hogy ez is le van tudva!!!!), és újra van időm többet olvasni, így gondoltam elsőnek a The Selection folytatásának kezdek neki. Kíváncsi voltam milyen lesz a második kötet, őszintén bíztam abban, hogy legalább egy kicsit izgalmasabb lesz a történet, hogy America karaktere megváltozik és nem lesz ilyen idegesítő, és hogy többet megtudunk a lázadókról és úgy alapból a disztópiás világ kialakulásáról. Nos, az elvárásaim közül van amelyik teljesült, van amelyik nem.

Kezdjük a történettel. Nekem sokkal jobban tetszett, mint az első könyvben, és ennek több oka is van. Egyrészt nem szerepelt sokat America családja, az egész cselekmény a palotában játszódott, többet tűntek fel a színen a lázadók, és valahogy a lányok "feladatai" is érdekesebbek voltak, mint ezelőtt. Habár a lázadók pontos terve még mindig ismeretlen, jó, azt tudjuk, hogy meg akarják dönteni a monarchiát, de kik ők pontosan, miért, hogyan, mikor, meg ilyenek, ez még mindig nem derül ki, csak annyi, hogy könyveket lopdosnak a palotából, de hogy miért azt sem tudjuk meg.... valószínűleg a titkos könyvek egyikében van valami információ, amivel meg lehet dönteni a monarchiát, legalábbis én így gondolom.
Aztán többet megtudunk Illéa létrejöveteléről, valamint magáról a monarchia megalapítójáról, vagyis Gregory Illéa-ról, aki egyáltalán nem az a hős, akinek a történelem beállította, (bár ezt sejteni lehetett volna, de mindegy). Szóval most annyira nem untam magam, persze még mindig nem egy kalandregény a könyv, de az első kötetet ezen a téren felülmúlta.

Aztán ami szintén tetszett, hogy sokkal jobban megismerhettük a karaktereket, és elsőnek a mellékszereplőkről akarok pár szót mondani. Mivel már csak hat lány maradt, az Elit, így közülük párat (még mindig nem mindenkit) jobban meg lehetett ismerni, Celeste már az első könyvben is kitűnt, őt nem lehet elfelejteni semmiképp, meg Marlee is ismerős volt, de rajtuk kívül nekem még Kriss szintén szimpatikus lett, ő tűnt még ki a lányok közül, de ő is csak azért mert Maxon-nal közelebb kerültek egymáshoz. Plusz, Clarkson királyt is jobban megismerhettük és mint kiderült, egyáltalán nem az a kedves ember, akinek eddig tűnt, ő irányítja a szálakat a háttérben, szinte nem is Maxon választ a versenyen, hanem az apja parancsolgat neki, hogy melyik lányokat kell bent tartani, akiknek valamilyen hasznát lehet venni az ország érdekében. Mellesleg Maxon-t folyamatosan irányítja és vezetgeti, nem éppen finom eszközökkel. Szóval a király rohamos sebességgel utáltatta meg magát velem...

És igen, megint a végére hagytam a főszereplőket, valahogy ezt mindig így alakul. America túlszárnyalta magát, pedig nem hittem, hogy ez lehetséges volna, még idegesítőbb, butább és ütnivalóbb lett, mint korábban volt, és ez már teljesítmény. Vagy azon nyavalygott, hogy ó jaj, Maxon miért nem szereti és miért nem foglalkozik vele (amikor igazából már az első találkozásuktól fogva folyamatosan a lány kedvében járt és mindent megtett érte), vagy sírt valamin, vagy pedig mikor azt hitte Maxon-nak már nem kell, akkor egyből szaladt vissza Aspen-hez. Volt egy nagyon jó kérdése, mikor megkérdezte Aspen-t, hogy miért is szereti őt, vagy, hogy mit lát benne, már nem emlékszem pontosan, és hát ez egy igen jó kérdés.... MERT NEKEM FOGALMAM SINCS, HOGY MAXON ÉS ASPEN MI A FRANCOT SZERETHETNEK EBBEN A NŐBEN! Szóval, America nem változott meg, hanem csak még jobban az agyamra ment.
Egyik percben még Maxon-ért volt oda, a másikban meg Aspen-ért, amikor Maxon pár napra elhagyta a palotát, akkor mi volt az első dolga? Egyből szaladt Aspen-hez. Apropó, azt hittem az, hogy Aspen volt a korábbi szerelme, ki fog derülni ebben a kötetben, de ezek szerint marad az utolsóra.
Aspen meg folyamatosan lohol a lány után, és próbálja magát visszaküzdeni a kegyeibe, hát Aspen, ezt már rég eltoltad, jobb lenne ha feladnád! Maxon pedig, még mindig ő a kedvencem ebben a történetben, habár tett olyan dolgokat, amiken én is csak néztem elsőre, de végül is igaza volt pár dologban, és azt is jól tette, hogy nem egy lapra tett fel mindent, és nem várt örökkön örökké a drágalátos America-ra, amíg kegyeskedik végül dönteni, hanem elkezdett más lányokkal komolyabban ismerkedni és én meg néha azon kaptam magam, hogy nem a főszereplőnek,vagyis America-nak szurkolok, hanem inkább Kriss-nek, vagy pedig Celeste-nek. Na, jó Celeste-nek nem, mert az a nő utálatos, de Kriss sokkal szimpatikusabb, mint America... és ez igen nagy gond lehet. Persze America kisasszony a végére eldönti mit akar (pont mikor már szinte késő) és hát innen már egyértelmű mi következik....

Összességében várom a befejező kötetet, kíváncsi vagyok mi lesz a történet lezárása (persze ez teljesen egyértelmű, csak én a körülményekre vagyok kíváncsi, ahogy eljutunk a végkifejletig), és őszintén remélem, hogy a harmadik könyvben America már nem fog szenvedni tovább a két fiú közt, mert akkor nem tudom mi lesz. Több lázadó támadást várok és még izgalmasabb sztorit, remélem a befejező kötetre, megkapom azt, amiért egyáltalán belevágtam ebbe a trilógiába. Nem tudom mikor jelenik meg a harmadik könyv, de a címe már meg van, a The One ("Az Egyetlen"). A borító még csodásabb, mint az első könyvnél, nekem is kell egy ilyen ruha sürgősen!
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kiera-cass-the-elite
5/4