"Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek.
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel.
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?"
Szerintem senkinek nem mondok újdonságot azzal, hogy igen, sikerülni fog a lehetetlen. Ez a könyv tele van klisékkel és a már mindenki által jól ismert Rómeó és Júlia szerelmi történetének átirata, így a történetet sem kell bemutatni, talán annyiban különbözik tőle, hogy itt nem tragikus a vég. De most komolyan? Hitte azt bárki olvasás közben, hogy Brit és Alex szerelmének nem boldog vége lesz? De még mielőtt azt hinnétek, hogy nem tetszett a könyv, be kell vallanom, hogy szerintem ISZONYAT JÓ LETT ÉS NEKEM NAGYON BEJÖTT! Én ritkán olvasok nem fantasy könyveket, és akkor azok általában nem is jönnek be annyira, de a Tökéletes kémia valahogy mégis megfogott magának.
Igazából annyira kiszámítható az egész, annyira tele van klisékkel, és annyira nem újdonság, ennek ellenére mégis szerethető a történet, és ennek szerintem két oka van. Az egyik a remek írói stílus, a fordításra sem lehet panasz, tele van humorral a könyv, így talán ez pótolja a hiányzó izgalmas történetet. A másik meg a tökéletesen szerethetőre megírt karakterek, különösképp a két főszereplő, de a mellékszereplők se valami odavetett figurák, hanem ugyanúgy érdekesek. (Mármint a többségük).
Brittany és Alex karaktere szépen fel lett építve, és annak ellenére, hogy elvileg mindenben különböznek egymástól, a végére mégis csak kiderül, hogy nagyon is egyformák sok dologban. Brittany karakterében szimpatikus volt a nővére iránti szeretete és elkötelezettsége, valamint sajnáltam a családi helyzete miatt, az anyja elnyomása és a folyamatos tökéletességre és megfelelni vágyásra való törekvése miatt. Kicsit, mintha magamra ismertem volna benne. Aztán ott van a mexikói "rossz fiú" (aki egyáltalán nem olyan rossz, mint amilyennek mutatni akarja magát), Alex (vagyis Alejandro), akinek egy szintén szépen megalkotott karaktere van, hiszen csak kényszerből csinálja ezt a bandás dolgot, hogy megvédje a családját, az anyagi helyzete és a felé irányuló elvárásokkal ellentétben szeretne főiskolára menni, ami ugyebár az ő környezetében annyira nem megszokott dolog, és annak ellenére, hogy az egója hatalmas, mégis csakis szeretni lehet, már amikor közel enged magához valakit. Aztán bírtam még a családját és a barátait, a két öccsét, Carlos-t és Louis-t, (Jaj, de várom az ő történeteiket, azonnal neki is kezdek a második résznek!), a legjobb barátját Paco-t, és valahogy még Carmen és Isabel is a szívembe férkőzött. Ezek a mexikói káromkodások (mert igen, folyamatosan káromkodnak) és mondatok meg kezdenek megragadni a fejemben, és talán egyszer észre sem veszem és én is elkezdek mexikóiul hadoválni.
Szerintem külön előnyére vált a könyvnek, hogy Brittany és Alex szemszögéből olvashattuk a történetet, így az elején láthattuk a köztük és az életük között lévő kontrasztot, aztán meg azt, hogy mit gondolnak egymásról, és a két nézőpont ellenére se gondolom unalmasnak a történetet, nem éreztem azt, hogy csak lapkitöltésnek lett belerakva az Alex nézőpont. Magam sem értem miért tetszett ennyire a könyv, talán most a lányosabb és a romantikára vágyó énem kerekedett felül, vagy ki tudja, de nekem nagyon tetszett és Brittany és Alex nagy kedvenceimmé váltak. Szerintem még ma nekikezdek a folytatásnak, ami már a középső Fuentes fiú Carlos történetét meséli el. Kíváncsi vagyok milyen lesz. :)
A könyvről:
5/5*
Egyetértek veled. Én is olvastam és csak úgy faltam a sorokat.
VálaszTörlés