A nyomorultak (film)

Végre ezen a pénteken el tudtam jutni a moziba és meg tudtam nézni A nyomorultak című musicalt, amire már régóta vártam. Szerencsétlenségemre még a film megnézése előtt olvastam néhány kritikát, melyek igen "érdekesek" lettek, és féltem, hogy nekem se fog tetszeni, de ez szerencsére nem így lett. Imádtam a musicalt, nekem nagyon bejött.

A történet:
"A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól - az emberi lélek túlélésének időtlen testamentuma. Jackman alakítja Jean Valjeant, az egykori elítéltet, akit évtizedeken át üldöz a könyörtelen Javert felügyelő (Crowe), miután megszegi a próbaidejét. Amikor Valjean vállalja, hogy gondoskodik Fantine, a munkásnő leányáról, Cosette-ről, az életük örökre megváltozik."

Ez a fenti leírás egy igencsak leegyszerűsített változata a történetnek, hisz aki olvasta Victor Hugo klasszikusát az tudja, hogy két igen vaskos könyvről beszélünk, melyben rengeteg minden történik, Jean Valjean életútjának lehetünk szemtanúi. És mivel ez egy könyvadaptáció így az első negatív megjegyzés, a történet igencsak le van egyszerűsítve és néha furán vannak összevágva a jelenetek, főleg akkor mikor eltelik az idő és haladunk előre az években. Néha engem zavart a vágási technikai, de ez volt a legkisebb gondom, mert ezen felül minden nagyon tetszett.

A film ugyebár a színpadi musical alapján készült, vagyis mindent dalban mondanak el (vagyis inkább énekelnek el) nekünk, alig van egy-két kis párbeszéd és azok sem jelentősek. Az elején kicsit fura, hogy mindig énekelnek, de aztán meg lehet szokni, ezzel nekem nem volt bajom. Igen hosszú filmről beszélünk, majdnem 2,5 órás, még szerencse, hogy bírom a hosszú filmeket, így nem okozott gondot, hogy ennyi ideig egy helyben üljek a seggemen, de akit ez a téma ennyire nem köt le, és nem értékeli a musicalek nagyszerűségét, az a végére talán már unhatja magát.

Külön érdekes, hogy a dalokat élőben vették fel, ami sokak szerint rontott a minőségen, de szerintem éppen így lett jó, hiszen legalább nem üt ki annyira, hogy a színészek csak végig tátognak, hanem látszik, hogy valóban ők énekelnek az adott pillanatban, az érzelmeiket beleszőhetik a dalba, néhol tényleg megakadnak a zeneszám közben és kicsúsznak a ritmusból, de szerintem ez épp ezért lett tökéletes, mert így igazi és mély érzelmeket mutathatnak meg az éneklés közben. A kedvenc számaim: "I dreamed a dream" (Fantine), "On my own" (Eponine), "One day more" (Mindenki egyszerre énekel). Egyértelműen ezek lettek a film csúcspontjai.

Akkor térjünk át a szereplőkre. Hugh Jackman hiteles Jean Valjean szerepében, szépen énekel, minden egyes érzelmet tökéletesen át tud nekünk adni, Anne Hathaway Fantine-ja nem annyira erős, mint vártam. Keveset szerepel és igaz, hogy abban a kevéske kis jelenetben nagyon odatette magát és az "I dreamed a dream" című szám tökéletes lett, mély beleéléssel énekel és igazán életszerűen, ennek ellenére nem értem mi ez a nagy felhajtás, ami kialakult körülötte e szerep miatt. Amanda Seyfried szerencsére igen keveset szerepelt, de még így is nehezen viseltem el a nyávogását, nekem csak ő nem tetszett ebben a filmben, jelentéktelen volt Cosette szerepében, de annak örülök, hogy nem is erőltették őt annyira. Ennyi épp elég volt belőle.

És akkor jöjjenek a többiek, akiket egytől egyig imádtam és elmondom, hogy kit miért. Nem értem Russel Crowe-t miért szólták le annyian, nekem ő lett az egyik kedvencem, imádtam a rekedtes hangját, jól hozta a figurát, és szerintem egyáltalán nem baj, hogy nem énekelt tökéletesen, nem kell mindig mindenkinek hoznia a magas "C"-t. Magában Javert karaktere a kedvencem, így bárkit választottak volna a szerepre, szerintem tetszett volna, de Crowe is szépen megoldotta a feladatot. Akkor itt van a két lázadó fővezérünk, Marius nem lett annyira hangsúlyos számomra, Eddie Redmayne kihozta azt amit lehetett ebből a szerepből, nem sokat, de megtette, amit tudott, és lehet csak én érzem így, de szerintem Enjolras lemosta őt a színpadról, vagyis Aaron Tveit, aki őt alakította. Úgy alapból Enjolras sokkal érdekesebb karakter számomra, az igazi lázadó vezér, aki életét adta, azért amiben hitt, és aki feltétlen hitt abban, hogy meg tudják változtatni a világot. Mellette Marius csak egy kis nyavalygó tizenévesnek tűnik, aki folyamatosan Cosette után siránkozik, akit igazából csak egyszer látott az utcán és máris halálosan beleszeretett.

A szerelmi háromszög ezen két csücske (vagyis Marius és Cosette) nem lettek fajsúlyosak, valahogy semmi érdekeset nem nyújtottak számomra, na de a háromszög harmadik csúcsa, vagyis Eponine.... imádtam Samantha Barks előadásában a tragikus sorsú lányt, aki titokban epekedik Marius után, és annak ellenére, hogy magának szeretné, mégis segít a férfinak, hogy együtt lehessen Cosette-el és a végén pedig saját testével védelmezi őt, odaadva az életét, azért, akit szeret. A két kisgyermek sem lett olyan rossz és idegesítő, mint vártam. A kis Cosette sokkal aranyosabb és kedvelhetőbb, mint a felnőtt változata, és Gavroche pedig pont olyan kis pimasz és elszánt, amilyennek lennie kell. Mellesleg mindketten elég elfogadhatóan énekeltek.

És a végére pedig a Thenardier házaspárt hagytam, akik egy kicsit kilógnak a többiek közül, hiszen énekelni annyira nem tudnak, de nem is ez volt a szerepük, ők hozták a humort és egy kis vidámságot ebbe az igen komoly és szenvedéssel teli műbe, ami igencsak kellett. Sascha Baron Cohen és Helena Bonham Carter hozták, amit kellett, egy kis mosolyt csaltak az arcunkra, mikor már lassan az érfelvágás határán álltunk a sok tragédia miatt. Remélem senkit és semmit nem felejtettem ki, amiről írni szerettem volna, azt hiszem ennyi lett volna. Ez mindenképpen egy csodálatos mű lett, a musicalek közül az egyik legjobb, és most jöttem rá, hogy musicalekről eddig még nem írtam, ezt mindenképpen pótolni fogom, mert a műfaj nagy kedvelője és rajongója vagyok.
10/10
Trailer: