A történetről röviden:
„A tanulmányi úton Párizsban tartózkodó Robert Langdon szimbólumkutatót telefonon riasztják egy késő esti órán. A Louvre idős kurátorát meggyilkolták a múzeumban, és érthetetlen kódot találtak a holtteste mellett. Miközben Langdon és Sophie Neveu, a tehetséges francia titkosírás-szakértő a rejtvény megoldásán dolgozik, elképedten fedezik fel a rejtett utalások nyomát Leonardo da Vinci műveiben – noha ezeket az utalásokat mindenki láthatja, a festő zseniálisan álcázta őket. A hagyományos thrillerregények kliséiből A Da Vinci-kód egyszerre villámgyors, intelligens és többrétegű; részletek sokasága és alapos kutatások hitelesítik. Az első oldalaktól a váratlan és elképesztő végkifejletig Dan Brown bestseller szerző már megint mesterien bonyolítja a történetet.” (Leírás a könyv hátuljáról).
Anno nagyon imádtam ezt a könyvet a sok rejtéllyel, talánnyal és kódfejtéssel én is az egyik főszereplőnek éreztem magam, aki együtt nyomoz és halad előre Roberttel és Sophie-val. A fülszöveg jól leírja miről is szól a történet, így én erre nem szeretnék több szót pazarolni. Legyen csak elég annyi, hogy Dan Brown remek író, fordulatos és csavaros története mindenkit elkápráztat és lenyűgöz. Miközben olvassuk a könyvet, észrevehetjük, hogy mennyi munkát ölhetett bele a kutatásba és a mű megírásába. Minden egyes kis titok, utalás, kód, rejtvény nagyon el lett találva, minden logikusan és értelemszerűen követi egymást… egy pillanatra se lankad az olvasó figyelme, végig izgalmas az egész.
Persze mind tudjuk, hogy az egész nagy titok, ami a könyv végén kiderül (hogy Jézusnak még mindig élnek leszármazottai és hogy ő is csak tulajdonképpen egy egyszerű ember volt) csak egy szépen felépített kitaláció és fikció, mégis olyan hitelesen tárja elénk a kitalált történetet, hogy akár még el is lehetne hinni az egészet.
Nem mintha annyira vallásos ember lennék vagy akár érdekelne a kereszténység története meg ilyenek, de azért fura belegondolni abba, hogy mi lenne az egyházzal, ha a könyv története valóban igaz lenne. Mielőtt azonban mélyebb teológiai elmélkedésbe kezdenék, inkább áttérek a szereplőkre, vagyis inkább a kedvencemre.
Egyetlenegy szereplőt szeretnék kiemelni, ő pedig SILAS! Imádtam őt és minden egyes jelenetet, amiben szerepelt. Tudom, hogy egy negatív karakter és végtére csak egy mellékszereplő, engem mégis nagyon megfogott, együtt éreztem vele a múltja miatt, és azért mert mindenki megveti a kinézete miatt, csodáltam a hűségét a püspök iránt, és végül sajnáltam, amikor mindkettejüket elárulta a könyv „fő gonosza” (csakúgy, mint a főszereplőket is.) Szerettem még a „fő gonoszt” is, de nem akarom lelőni, hogy ki volt az, így nem írom le a nevét.
A lényeg tehát, hogy ez egy csodálatosan megírt krimi, amiben titkok, rejtvények és kódok után kutathatunk, és végül olyan dolgokat fedezhetünk fel, amire nem számítottunk soha sem… akárcsak a főszereplők Robert és Sophie. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/dan-brown-a-da-vinci-kod
5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése