Ismeretlen, magukat függetlennek valló vámpírok csoportja bukkan fel a városban. Gyilkosságok történnek, rendőrök halnak meg. Anita megtudja, hogy vámpír-terrorista csoporttal áll szemben, akik akár az életük árán is bebizonyítják, hogy a vámpír is lehet szabad lény, hogy nem kell felesküdnie egyetlen vámpírmesternek sem, anélkül is civilizált lényként élhet. Eszközeik azonban megengedhetetlenek, ezért Anita harcba száll ellenük. Ugyanakkor házon belül is indulatos napokat él meg: valahogy meg kell emésztenie, hogy egyik legújabb szeretője még a tizennyolcat se töltötte be, és Asher is egyre több konfliktust és indulatot szít a szeretők között. Anitának és Jean-Claude-nak fel van adva a lecke, hogyan kezeljék a lassan veszélyessé váló helyzetet.
Most egy Anita Blake könyv akadt a kezembe az előző héten, itt is bőven van mit bepótolnom, és valami kis könnyedre vágytam, így gondoltam mi lehetne ennél jobb következő olvasmánynak. A minőség továbbra is hullámzó, sosem lehet tudni, hogy épp milyen rész következik ebben a végtelenített sorozatban. Gyakorlatilag egy orosz rulett az egész, mert vagy egy egész jó kis korrekt sztorit kapsz, vagy pedig egy felesleges és irritáló erotikával túlfűtött unalomba fulladó történetet. De tényleg csak ez a két véglet létezik már régóta.
Most valahogy a fülszövegnek sikerült normálisan összefoglalnia, hogy miről szól ez a rész, és ehhez én se tudnék többet hozzáadni. Nagyjából fele-fele arányban oszlik meg az izgalmas és véres nyomozási szál az érzelgős és erotikus magánéleti problémákkal, mintha Hamilton pontos patikamérlegen mérte volna ki ennek a könyvnek az összetevőit. Nem lett nagy kedvenc ez a rész, de olyan rossznak se tartom, mint amilyen kritikákat olvastam róla. Messze van ez az Anita Blake könyvek mélypontjának számító legrosszabb részektől, és szerintem nem volt ez olyan rossz.
Persze ne értsetek félre, jónak se nevezném, mert a legjobb részektől szintén távol áll, nagyon is távol. A nyomozási szál korrekt volt a maga nemében, bár itt se történtek nagy újdonságok. Anitát megint meg akarják ölni, ő pedig ezt nem hagyja. Ennyi. Viszont mellette a magánéleti drámák, a pasik nyavalygásai, a féltékenykedések, az idillinek szánt „Anita és az összes pasija együtt” jelenetek mind-mind az agyamra mentek. Hol nyálas volt, hol idegesített, hol untatott, hol pedig türelmetlenkedtem, hogy haladjunk már tovább és történjen valami érdekes a lepedőakrobatikán kívül.
Régóta elvesztettem a fonalat, hogy akkor most Anita kivel van kapcsolatban, kivel csak hentereg, ki az akit szeret, ki az akit nem, és szerintem ezzel nem én vagyok az egyetlen. A pasikat már meg sem tudom különböztetni, hogy ki-kicsoda, és nem is akarom, mert nekem az összes egy nagy massza, nem bajlódok azzal, hogy megjegyezzem őket. Az én fejemben a régi pasik maradtak csak meg, Jean-Claude, Richard, Nathaniel, Micah vagy esetleg még Damien… a többit pedig hagyjuk. Szerintem így is jó vagyok, hogy legalább ezt az ötöt sikerült fejben tartanom és megkülönböztetnem egymástól a karaktereket.
Nem mintha Hamilton különösebben nagy gondot fordítana arra, hogy egyedivé vagy emlékezetessé tegye az újabb és újabb pasikat karaktereket, mert egyik se lesz az, és ezért mint írót, csakis őt lehetne hibáztatni. Lássuk be számára se az a lényeg, hogy jó karaktereket írjon, hanem az hogy jöjjenek az új pasik sorban egymás után és valahogy mindegyiket Anita ágyába lökje és kész. Ennyi, de tényleg nem több és épp ezért én már nem vesződök azzal, hogy megjegyezzem melyik új karakter kicsoda és micsoda, mert úgyse lesz egyiknek se nagy jelentősége.
És ennyi, ennél többet nem tudok írni erről a részről, mert nem lehet. Egy teljesen korrekt, ámbár rövid és a végére teljesen elnagyolt rendőrségi ügy és nyomozási szál mellé kaptunk sok-sok magánéleti drámát, csak hogy pontosabb legyek pasi drámát, és Anitának ezzel kellett „megbirkóznia”. Ezzel próbált leginkább foglalkozni és valahogy kezelni a kényes helyzeteket, de lássuk be, ha már Anitának is elege van néha a felesleges pasi drámából, akkor képzeljétek el, hogy nekünk mint olvasónak mennyire elegünk lehet. Talán a következő rész megint jobb lesz, legalábbis nagyon remélem.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése