Jennie Melamed: Lányok csöndje

Fülszöveg:

Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten, 

de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT!
Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM!
A gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabadságtörekvéseit ábrázolja ebben a felkavaró disztópiában.

Ez az a könyv, amiről sok kritikát olvastam, mielőtt a kezembe vettem volna és csakis a pozitív kritikák miatt gondolkodtam el rajta, hogy elolvasom. Igazából nem is tudom, hogy mire számítottam, hogy mit szerettem volna kapni ebben a történetben, de az biztos, hogy nem azt, amit végül kaptam. Nehéz témák sokasága, nehéz és nyomasztó hangulat és tragikus sorsok, így lehetne röviden és velősen összefoglalni miről szól a Lányok csöndje.

Nem egy eseménydús történetről van szó, holott valamiféle fura disztópiáról beszélhetünk. Itt nincs nagy hangos lázongás a rendszer ellen, nem a diktatúra megdöntéséről van szó és nem arról, hogy hipp-hopp minden megváltozik. Nem kapunk normális háttérvilág kidolgozást, nem kapunk mindenre magyarázatot, hanem egyszerűen négy fiatal lány, mondjuk ki nyugodtan kislány végtelenül groteszk és tragikus életébe nyerhetünk bepillantást. A hangulat végig lemondó és negatív és mivel majdnem mindenki tragikus véget ér, így a történetet az elejétől a végéig a tragédia lengi körbe.

Kapunk négy különböző narrátort, mindegyikük sorsa ugyanaz, vagy ugyanaz lesz, de azért mégis más-más családból jönnek, más háttérrel rendelkeznek. Amanda, a már házas és éppen gyermeket váró fiatal lány, aki közülük elsőnek ismeri fel a rendszerük hibáit és elsőnek próbál elszökni. Caitlin a csendes és félénk lány, aki abuzív apja miatt szenved. Vanessa, aki talán a "legjobb" (már ha lehet ilyet mondani ezen a szigeten) helyzetben van közülük, hiszen a szüleivel jó a viszonya, és ahhoz képest elég nagy szabadságot is hagynak neki. Na és Janey, aki némán, a saját módján próbál megszökni az elől a sors elől, amit ebben a közösségben szántak neki. Éhezteti magát, hogy késleltesse a nővé válását, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy annak súlyos következményei lehetnek.

Négy főszereplő életét és saját személyes tragédiáját követhetjük nyomon, történetük egymásba fonódik ebben a fura és durva világban, amiben élniük kell. Hatással vannak egymás életére, még akkor is, ha nem mindig értenek egyet és tulajdonképpen semmi mások, csak ismerősei egymásnak. Már az elejétől fogva ez a letargikus és vontatott hangulat uralkodik a könyvön, ennek ellenére cseppet sem mondanám unalmasnak. Nem pörög az esemény, lassan haladunk előre, mégis olvastatja magát és nem lehet unatkozni rajta. Négy főszereplő karaktere mind-mind érdekes a maga módján és mindegyikükért izgulni lehet. Nekem Janey lett közülük a kedvencem, mert lássuk be nélküle nem sokra mentek volna és habár ő is hibázott, de mégis csak a kiállása és a bátorsága miatt változhatott meg még ha csak egy kis időre is az életük.

Nagyon komoly és egyben hihetetlenül undorító témák köré épül a történet fő konfliktusa, ami nem más, mint a pedofília és a vérfertőzés kérdésköre. Belegondolni is rossz a két témába, de itt sajnos elkerülhetetlen. Ebben az elzárt közösségben úgy élnek az emberek, hogy az apák a lányaikat használják arra, amire éppen nem kellene. Szerintem így mindenki érti, hogy mire gondolok. Hogy miért? Mert ebben a közösségben így élnek az emberek, legalábbis ez a könyv magyarázata. Az Őseik ezeket a szabályokat hozták a letelepedéskor, ezért eszerint kell élniük. És mindez tökéletesen természetesen mindenki számára, ám nyilvánosan sosem beszélnek róla.

Kezdjük azzal, hogy ez a két téma olyan undorító, hogy nem szívesen beszélek róluk, de most kénytelen vagyok megtenni. Nem értem, miért ezt kellett állítani a középpontba és sajnos nem tudok mást mondani, mint azt, hogy csak a hatásvadászat kedvéért lett ez így megcsinálva. Gondoljunk csak bele. Mi célja vagy oka van annak, hogy az apák megbecstelenítik a lányaikat? Akárhogy próbálom felidézni, a könyvben erre nem kaptunk értelmes magyarázatot, csak annyit, hogy az Ősök ezeket a szabályokat hozták. Meg hogy ezzel "nevelik meg" a gyereket, hogy aztán tudja hol a helye? Mi van? Csak számomra idióta magyarázat mindez?

Tulajdonképpen semmi létjogosultsága nincs annak, ami könyvben a lányokkal történik. Ha már fegyelmezni akarod a gyereked, arra van más ezer módszer. Ha már van feleséged, akkor miért nem vele henteregsz? De ha már így akarjuk nevelni és fegyelmezni a gyereket, akkor miért csak a lányokkal történik mindez? A fiúkkal miért nem? Ezek a kérdések zakatoltak a fejemben a könyv olvasása közben és a nehéz és borzongató téma ellenére, ezek miatt nem tudtam teljesen komolyan venni a történetet.

Azt pedig ne mondja nekem senki, hogy oké, hogy itt mindenki úgy szocializálódik, hogy ez egy természetes dolog, de a valóságban az emberi természet számára épp hogy nem természetes, hogy a szülők a gyermekeikkel hálnak. Ne mondja nekem senki, hogy mindenkinek oké volt ez az elejétől fogva. Ne mondja nekem senki, hogy senki se gondolta természetellenesnek, amit tesznek. És az anyák szerepe? Hol voltak ők? Miért nem álltak ki a gyerekeik mellett? A normális szülők azt tették volna.

Kérdések és kérdések, amikre nem kapunk semmilyen választ vagy magyarázatot és épp ezért nem tudtam annyira komolyan venni a történetet, mint ahogy lehetett volna. Nem azt mondom, hogy nem érintett meg és nem borzasztott el, mert igenis tudom, hogy milyen rossz dolgok ezek, mert hát lássuk be azért a valóságban is létezik ilyesmi. Rengeteg ilyen esetről hallani, és még ma is nagyon sok szektában működnek hasonlóan a dolgok. De itt valahogy olyan sután és hiányosan lett kiépítve a háttérsztori, hogy nem lehetett észrevétlenül elmenni mellette. Azt sem tudtuk meg kik voltak az Ősök és hogy miért hozták ezeket a szabályokat? Mi céljuk volt vele? Mi értelme volt? (És az nem elég magyarázat, hogy a világ nagy része elpusztult és ez az új rendszer kell ahhoz, hogy életben maradhassanak.)

Ha nem foglalkozok a háttérvilág és a rendszer felépítésének hiányosságaival, ha nem veszem figyelembe, hogy a komoly témákat csak úgy bedobja minden magyarázat és ok nélkül, ha eltekintek attól, hogy a történet folyása lassú és néha kissé vontatott, akkor azt mondanám, hogy ez egy elég jó, de mindenképp egyedi regény. Nem a karakterekkel és a tragikusan szomorú sorsukkal van a gond, ez nagyon tetszett és jól lett megírva, hanem a sok-sok hiányosság és logikus magyarázat nélkül, nem tudtam igazán értékelni a történetet. A vége lezáratlan, igazi függővég, aminek örültem, mert ezt máshogy nem is igazán lehetett volna befejezni.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/jennie-melamed-lanyok-csondje

5/3