Fülszöveg:
1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak. 1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel?
Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el.
A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.
Kicsit mindig félve kezdek neki egy könyvsorozat utolsó részének, mert általában afelé támasztom a legnagyobb elvárásokat. Hisz le kell zárnia egy több részen átívelő történetet, de közben önálló könyvként is helyt kell állnia úgy, hogy minden függőben maradt kérdésre megkapja az olvasó a választ. Nagyon sok könyvsorozat befejezése ezt rontja el, és az utolsó rész valahogy felemásra és hiányosra, vagy ami még rosszabb, feleslegesre sikerül. Az Ambrózy báró esetei első három részét nagyon szerettem, és mivel tulajdonképpen le lett zárva a fő történet, nem nagyon tudtam elképzelni, hogy miről fog szólni a negyedik rész.
Nem azt mondom, hogy nem tetszett, mert igenis szerettem, csak éppen a fő történetszállal akadtak gondjaim. Számomra az egész nagy "titok" könnyen kitalálható volt és már akkor tudtam, hogy ki áll a háttérben, ahogy a neve elsőnek szóba került. Jó, mondjuk szerintem senki se találta ki nehezen a nagy csavart a végén, és igazából nem is ennek kellene lennie a lényegnek, de ha már detektív könyvről beszélünk, akkor valamivel csavarosabb csattanót vártam volna. Főleg a sorozat utolsó részében.
A másik, amit nem tudtam hova tenni, hogy ez a rész teljesen máshogy fókuszált, mint az előzőek. A korábbi részekben Mili és Emma volt a két narrátorunk és a két nővér történetét követhettük nyomon egymással párhuzamosan két idősíkon át, miközben fokozatosan találtak vissza egymáshoz. Két női narrátoros könyv, ezt mindig nagyon szerettem benne. Most pedig Emma gyakorlatilag feleslegessé válik és eltűnik és helyette a báró múltját ismerhetjük meg a párhuzamos narráció segítségével.
Mielőtt félreértenének a dolgot, nem azzal volt a bajom, hogy végre megismerhettem a báró múltját, hogy miként lett az, aki, mert ennek igenis örültem. Legalább ezek a nagy égbekiáltó kérdések nem lebegnek többé a homályban magyarázatra várva. Hanem azzal volt a problémám, hogy így Emma eltűnt, pedig őt annyira szerettem korábban. Ebben a részben szinte nem is bukkant fel. Hiányoltam na, és nem csak őt, hanem például Fecskát is. Legalább Mück Márika nem tűnt el, mert belőle és a naiv szeleburdiságából sosem elég.
Mili szerencsére velünk maradt és ő is az események sűrűjébe keveredik a titokzatos zsaroló révén. Miközben házasságra kényszerülnek a báróval, kizárólag a zsarolás miatt és hogy így megtalálhassák és leleplezhessék a titokzatos "jótevőt" (remélem érzitek az iróniát!), Mili tovább küzd az érzéseivel és azzal, hogy egyszerűen képtelen zöldágra vergődni Richarddal. És itt érkezik a másik, amivel nem voltam maradéktalanul elégedett. Lehet csak az én romantikára hajlamos lelkem látja így, de a negyedik könyvben valamivel több romantikát vagy legalább némi konkrétabb érzelemkinyilvánítást vártam volna. Jó, azt tudjuk, hogy Mili oda van a báróért, de a másik oldal is gyakrabban kimutathatta volna az érzéseit. Értem én, hogy ő férfi és nem egy érzelgős alak a múltban vele történtek miatt, de azért Mili csak rábírhatta volna némi romantikára vagy legalább kedveskedésre.
Habár Emma és Fecska most nem sokat szerepeltek, ahogy már utaltam rá, de a többi kedvencet nem kellett nélkülöznünk. Tarján Vili és Erdős Renée baráti jó tanácsai és ügyködései nem maradhattak el, Mück Márika sem hiányzott, aki nem lehet nem szeretni, és közben Kaméleonka is felbukkant, akinek szintén megismerhettük a múltját, ami nagyon meglepett. Nem számítottam rá, hogy valaha nagyobb jelentőséget fog kapni.
A megszokott stílus és hangulat, a felettébb remekül összehozott nyelvezet és a korszak megjelenítése most sem okozott csalódást. Imádom a könyv humorát, nem lehet betelni vele és ahogy az író csűrte-csavarta a karakterek mondandóját és gondolatait, többször hangosan nevettem fel. Szerintem ez az egyedi nyelvezet és hangulat az, ami a könyvsorozat legnagyobb erőssége.
Nem azt mondom, hogy nem szerettem ezt a részt, hanem inkább azt, hogy nem teljesen azt kaptam, mint amire számítottam. A fő történetszál kicsit kiszámítható volt számomra, így nem okozott nagy meglepetést. De legalább megismerhettük a báró múltját, aminek épp ideje volt így a végén. Egy kicsivel több romantikát a két főszereplőnk között nyugodtan elviseltem volna, de ez megint csak az én véleményem. Sajnálom, hogy ez az utolsó rész, de ha jobban belegondolok, inkább legyen egy korrekt lezárás, minthogy a végtelenségig nyújtsuk azt, amit nem nem muszáj. Egy biztos, az Ambrózy báró esetei könyvsorozat az egyik kedvencemmé vált és biztos újra fogom még olvasni.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése