Maggie Stiefvater: A Hollókirály (A Hollóciklus 4.)

Fülszöveg:

Óvakodj az élőktől! Ne bízz a holtakban!
Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja, és szép lassan a barátait is bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a szerelmét.
A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik

Csak néhány könyvsorozatról mondhatom el, hogy az örök kedvenceim közé tartoznak. Ezek azok a könyvek, amik kitüntetett helyet foglalnak el a szívemben (ez kissé nyálasan hangzott, de igaz!), és amelyek összes része maximális értékelést kapott tőlem. Olyan könyvek ezek, ahol minden a helyén van: a történet, a karakterek és azok fejlődése, a humor, a komoly/komor témák kezelése, az író(nő) stílusa és a hangulat és az a plusz egyediség se hiányzik, ami mindig nagyot lök egy könyv értékelésén. Nem hiába kezdtem ezzel a kis felvezetővel a kritikát, sejthetitek, hogy A Hollóciklus könyvsorozat szintén ezen könyvek körébe tartozik.

Nem tudtam a korábbi részeknél se elégszer hangsúlyozni, mennyire imádom Stiefvater sorozatát. Valami tökéleteset alkotott meg számomra, amivel egyszerűen képtelen vagyok betelni. Az első három részt imádtam, és többször újraolvastam már, így epekedve vártam, hogy végre magyarul megjelenjen a záró kötete, A Hollókirály. Amint sikerült megkaparintanom, rögtön olvasni kezdtem és nem meglepő módon igen hamar kivégeztem. Rövid vélemény: imádtam a befejező részt. A hosszabb kifejtés pedig most következik.

Ahogy írtam a felvezetőben, ez az egyik olyan könyvsorozat az életemben, ahol az elejétől a végéig azt érzem, itt minden a helyén van. Több dologból áll össze egy olyan könyv, ami remek olvasási élményt nyújt számomra. Természetesen most csak saját ízlésemről tudok nyilatkozni, biztos vannak sokan, akiknek nem tetszett az első rész és nem is olvasták tovább. Nem vagyunk egyformák, mindenkinek más tetszik, mindenki mást szeret, és ez így van jól. Én mindenesetre szeretném minél szélesebb körben terjeszteni, hogy milyen remek A Hollóciklus könyvsorozat és remélem ezzel a kritikával ráveszek néhány embert arra, hogy megpróbálkozzon vele.

A fő történetszál itt éri el a csúcspontját. Gansey nem adta fel élete nagy célját, még mindig a Hollókirály, Glendower sírját keresi és úgy tűnik meg is fogja találni. A természetfeletti szál, a mitikus elemek keverése a fő történetszállal, a karakterek saját személyes "drámájával", és e két elem fantasztikus ötvözése most sem alakulhatott volna másképp. Ha nagyon kategorizálni kellene, akkor én urban fantasynak titulálnám, de azért mégsem teljesen az. Nem a természetfeletti elemek itt a lényeg, én legalábbis nem úgy érzem, mert sosem a mágia, a miszticizmus volt a könyvsorozat erőssége. De nem ám!

Számomra két dolog a legfontosabb ebben a sorozatban. Egyrészt az írónő stílusa. Lassan halad a történet, nincsen nagy adrenalin és inkább a karakterek fejlődésén és egymáshoz való kapcsolatuk alakulásán van a fő hangsúly. Sokan talán épp ezért találhatják lassúnak, netán talán unalmasnak a könyveket, holott ez koránt sincs így. A négy főszereplő olyan remek karakter, annyira élnek a lapokon, hogy szinte már a saját barátimnak érzem őket. Stiefvater egy rejtélyes, humoros és olvasmányos stílust alkalmaz, amitől nagyon gyorsan lehet haladni a könyvvel. Imádom az apró kis humorát, főleg, mikor a karakterek belső gondolatait fejezi ki ezzel. A magyar fordításra se lehet panasz, szerencsére hozzáad az élményhez, és nem elrontja azt.

Gansey és Blue

És hát a karakterek! Korábban is méltattam őket már hosszú sorokon keresztül, de egyszerűen ők a szíve és lelke mindennek. Mind a négyen olyan mások, hogy különbözőbbek nem is lehetnének, ennek ellenére igaz barátok, akik bármit megtennének egymásért a súrlódásaik ellenére is. Néha persze veszekednek, néha persze összezördülnek és haragszanak egymásra, de ha kell, akkor mindig ott vannak és segítenek a másiknak. Korábban ugyebár csak a négy fiú volt és akkor változott meg a helyzet, mikor Blue bekerült a baráti társaságukba, ezzel megváltoztatva a történet folyását és a fiúk életét is.

A kezdetek óta sok minden változott. Egyrészt itt van Gansey és Blue kapcsolata, ami keserédesen szomorú a maga módján. Sosem kaptunk klasszikus értelemben vett szerelmi szálakat, ami nagy szerencse, mert a feleslegesen nyálas romantika elrontotta volna azt, amit nyújt a könyv. Inkább csak lopott pillantások, kis utalások és apró csókok csattantak el, és mindez olyan aranyosan, hogy csakis szurkolni lehet a párosoknak. Gansey és Blue kapcsolata sosem teljesedhetett be igazán, és az elején képtelennek tűnt, hogy két ennyire különböző ember valaha tényleg egymásba fog szeretni. A különbözéseik ellenére működnek annyira jól együtt, mert kihozzák egymás jobbik énjét.

Mi a helyzet a másik párossal? Ronan és Adam? Az első két részben én ebből semmit nem vettem észre, holott sokan írták, hogy már akkor is voltak utaló jelek. Én akkor még kételkedtem, de aztán a harmadik résztől kezdve már számomra is nyilvánvalóvá vált a dolog. Tudjátok mit? Imádom őket együtt. Az ő kapcsolatuk csak most indult el, így nem sokat láthattunk még belőlük, de már most a kedvenceimmé váltak. A másik pároshoz hasonlóan ők is kiegészítik egymást.

Nem csak szerelmes párok kapcsolatának alakulása tetszett, hanem a baráti kapcsolatok szintén. A három fiú nem is lehetne másabb, és mégis igaz barátok. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Ronan a kedvencem, (hisz biztos sokaknak ő az), őt érzem a legbonyolultabb és épp ezért legérdekesebb karakternek. Még most sem ismerhettük meg őt igazán, holott sok titka kiderült, szerintem van még benne sok rejtély és sok-sok kérdés, amire mind tudni szeretném a választ. Gansey-nek és Adamnek is megvannak a saját személyes gondjaik és problémáik és a sorozat végére mindenki megküzd a saját démonjaival.

Ronan és Adam

Három apró negatívumot említenék a végére. Egyrészt most jutottam el arra a pontra, hogy totál feleslegesnek találom Blue családját, mert ha jobban belegondolunk semmi érdemlegeset nem adtak hozzá a történethez. Persze humorforrások, és kellettek felnőttek is, akik segítik a fiatalok kalandját, de akkor sem értem, minek kellettek ennyien ide. Elég lett volna csak Blue anyja és kész. A másik, hogy ebben a részben nem kaptunk egy "méltó" ellenfélt a másik oldalra.

A korábbi részekben az "ellen oldal" szintén érdekes volt a maga módján a saját gondjaival és céljaival, hisz gondoljunk bele... Whelk, Szürke és Greenmantle mennyivel érdekesebb karakterek voltak, mint ez a démon? Ez csak egy sötét hüvely, ami mindent el akar pusztítani. Kissé túlzásnak érzem a démoni szálat, nem igazán tudom hova tenni, azt se bántam volna, ha kimarad a lezárásból és kapunk helyette egy érdekesebb emberi ellenpólust. És a vége! Jobban örültem volna, ha negatív befejezést kap, mert az olyan tökéletes lezárás lett volna, erre csak nem az lesz a vége. Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert örülök is neki, meg nem is, de úgy hiszem, nagyobbat ütött volna, ha keserédes lesz a vége.

A Hollókirály tökéletes befejezése egy tökéletes könyvsorozatnak. Itt ér tetőpontjára a történet, itt derülnek ki a titkok és rejtélyek, miközben a karakterek közötti kapcsolatok is itt alakulnak át jelentős módon. Az apró szerelmi szálak még mindig aranyosak és szerethetőek, a fiúk és Blue igaz barátsága mind-mind követendő példa, és a természetfeletti szál végig tökéletes párost alkotott a karakterek személyes drámájával, családi gondjaikkal és saját belső démonaikkal. Sajnálom, hogy vége, de szerencsére nem teljesen, mert érkezik a spin-off sorozat Ronan főszereplésével hamarosan. Mindenképp olvasni fogom azt is, érdekel milyen folytatást lehet ennek írni, hisz A Hollóciklus fő történetszála és kérdései mind választ kaptak.

Ui: A borító megint csodaszép, remekül illik a korábbi részekhez.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/maggie-stiefvater-the-raven-king-a-hollokiraly

Értékelés: 5/5*