Fülszöveg:
Finn megszökött Incarceronból, a szörnyű élő Börtönből, ám kínozzák az emlékek: a testvére, Keiro még mindig fogoly.Claudia ragaszkodik hozzá, hogy Finn király legyen, a fiú azonban a saját identitásában is kételkedik.
És vajon Rix, az őrült mágus tényleg Sapphique kesztyűjét találta meg, az egyetlen emberét, akit a Börtön valaha is szeretett? Ha pedig Keiro ellopja, azzal vajon elpusztítja a világot?
Az egyikük Bent van, a másik Odakint.
Mindketten a szabadságot áhítják.
Ahogy Sapphique…
Most úgy döntöttem, hogy a félbehagyott könyvsorozataimmal kellene haladnom, így előszedtem néhány sorozat befejező részét és az elkövetkezendő időben ezeket fogom olvasni. Elsőnek nem is volt kérdés, mi kerül sorra, hisz annyira imádtam az első részt, hogy máig ott szerepel az örök kedvencek előkelő listáján. (Itt csak kevés könyv kap helyet, azok, amiket bármikor, bármilyen mennyiségben újra tudom olvasni.) Imádtam az Incarceront és fura belegondolni, hogy több mint 3 év telt el azóta, hogy elsőnek olvastam.
Végre sikerült megkaparintanom a folytatást és félelemmel vegyes izgalommal vetettem bele magam. A félelem oka pedig nem volt más, mint a negatív kritikák tömkelege, amivel szembetaláltam magam. Sokan panaszkodtak azért, hogy nem épp ilyen folytatásra számítottak és hogy sok elvarratlan szál maradt a végére, amire aztán már nem is kapunk semmilyen magyarázatot. Mindenesetre próbáltam tárgyilagosan hozzáállni és nem előítéletes lenni, így adtam neki egy esélyt.
Nem akarok hazudni, látok némi igazságot a korábbi kritikában és a könyv befejezése után bennem is maradt némi keserédes érzés. Egyrészt imádtam a második részt, nekem majdnem annyira bejött, mint anno az első, de be kell ismernem a vége szerintem is kissé mintha összecsapott lett volna. Vagy ki tudja... talán szándékosan hagyta az írónő nyitva a szálakat, hogy mindenki maga döntse el, kinek hisz, vagy hogy mit gondol. Lehet, hogy ezzel akarta rejtélyessé tenni a befejezést, ami ha belegondolunk illik a történethez, csak hát sokan nem szeretik a nyitott szálakat. Nekem ezzel nincs gondom.
A történet ott folytatódik, ahol az első rész végén abbamaradt. Finn kiszabadult Incarceronból, így nem maradt más hátra, mint hogy elfoglalja jogos helyét a trónon. Azonban a mostohaanyja, Sia királynő nem adja könnyen a hatalmat, így roppant ravasz tervet sző a fiú félreállítására. Előkerül egy fiú, aki azt állítja ő az igazi Giles herceg és hogy Finn egy szélhámos, ezzel mindenkit teljesen összezavarva. Nekem tetszett ez a csavar, mert legalább bonyolított a dolgokon.
A másik fiú annyira jól adja elő magát, hogy mindenkiben kételyeket ébreszt, még azokban is, akik korábban teljesen mellszélességgel Finnt támogatták. Claudia elbizonytalanodik, hogy most valóban Finn-e az, akit keresett, vagy csak tévedett vele kapcsolatban... sőt maga Finn is megkérdőjelezi a saját személyét, az emlékeit és a céljait. Amúgy se volt könnyű helyzetben, hisz elveszett emlékei és az Incarcronban átélt szörnyűségek miatt, már nem az az ember, aki a történtek előtt lehetett valamikor. Még ha ő az igazi Giles herceg, akkor se tud már igazi herceghez méltón viselkedni, mert a sok szörnyűség, szenvedés, nélkülözés és borzalom teljesen más embert faragott belőle. Erre megjelenik ez a másik fiú, aki tökéletesen megtestesíti mindazt, aminek neki kellene lennie, így nem csoda, ha Finn kételkedni kezd magában.
Nem csak a származása miatti kételyeivel kell megküzdenie, hanem a bűntudattal és a tehetetlenséggel szintén, amiért magára hagyta barátait az Incarceronban. Keiro és Attia hátramaradtak, és várják a fiút, hogy ígéretéhez híven megmentse őket, Finn azonban képtelen ezt megtenni, főleg mert tovább kell harcolnia a jogaiért és saját belső harcát is meg kell vívnia. Nekem nagyon tetszett az Odakinti történet, Finn harca, a királynő és Caspar ármánykodása, a másik fiú felbukkanása és Claudia eltökéltsége, hogy mindenben támogassa Finnt. Korábban Finn és Claudia voltak a két főszereplő, de most valahogy a lányt nem éreztem olyan erős karakternek, mint ezelőtt. Kicsit mintha mellékszereplő vált volna belőle ebben a részben.
A másik oldal sem maradt hátra, most sem kellett nélkülöznünk az Incarceron sötét és borzongató világát. Keiro és Attia ketten próbálnak boldogulni és Finn nélkül megtalálni a kiutat. Keiro nem bízik abban, hogy Finn segíteni fog nekik és haragszik vértestvérére, amiért hátrahagyta őt, Attia viszont szüntelenül hisz Finnben. Mégsem ül ő sem ölbe tett kézzel, hanem megpróbálnak megszökni. Sapphique elveszett kesztyűje lehet a kulcs a szökésükhöz, így ezt próbálják megszerezni. Ez persze nem megy könnyen, mert egy őrült mágustól kell elszedniük, hogy aztán a börtönben ragadt Igazgatót kicselezve és az önmagától szabadulni vágyó Incarceront átverve tudjanak megszökni. Hisz az Incaceron is szökni szeretne... ha azonban felszabadul önmagától, akkor mindenki aki benne van halálra van ítélve.
Roppant izgalmas történetet kaptunk az elejétől a végéig, mint a két szálon, amin én egy cseppet sem unatkoztam. Csak faltam a sorokat és az oldalakat. És aztán ott a könyv vége, amiről sokan írtak és igazat szóltak. Tényleg maradtak nyitott kérdések, amikre nem kaptunk semmilyen magyarázatot. Mi az Incanceron tulajdonképpen és hol van valójában? Tényleg az a kis kocka lenne vagy az Igazgató csak hazudott? Ki volt Sapphique és létezett-e egyáltalán vagy csak egy mítosz? Valóban Finn lenne az elveszett Giles herceg?
Ez a három legfontosabb kérdés a történet kezdete óta és egyikre se kapunk konkrét választ. Az az ironikus az egészben, hogy John Arlex választ tudna adni ezekre, de inkább úgy dönt, hogy nem így tesz, mert a válaszok nélkül is jóra fordultak a végén dolgok. És ha minden jóra fordul, akkor mi értelme lenne megtudni az igazat? Érdekes gondolat valóban.... nem tudom, hogy az írónő jól döntött-e, hogy nyitva hagyta ezeket a kérdéseket, de szerintem ennek így kellett lennie. Hisz így mindenki eldöntheti, hogy ő mit gondol és hogy mi a saját magyarázata a történtekre.
Ez a három legfontosabb kérdés a történet kezdete óta és egyikre se kapunk konkrét választ. Az az ironikus az egészben, hogy John Arlex választ tudna adni ezekre, de inkább úgy dönt, hogy nem így tesz, mert a válaszok nélkül is jóra fordultak a végén dolgok. És ha minden jóra fordul, akkor mi értelme lenne megtudni az igazat? Érdekes gondolat valóban.... nem tudom, hogy az írónő jól döntött-e, hogy nyitva hagyta ezeket a kérdéseket, de szerintem ennek így kellett lennie. Hisz így mindenki eldöntheti, hogy ő mit gondol és hogy mi a saját magyarázata a történtekre.
Ismét több szálon fut a történet, párhuzamosan halad egymás mellett az Odakinti világ és az, ami az Incarceronban történik. Finn és Attia lettek most számomra az abszolút főszereplők, mindkettejük története nagyon tetszett. Fisher olyan érdekes háttérvilágot alkotott meg, amit most is csak csodálni tudtam. Volt itt újra cselszövés, árulás, izgalom, és lezáratlan kérdések, amitől megmaradt a rejtély a könyv befejezése után. Sajnálom, hogy vége, mert nagyon szerettem ezt a két könyvet, de örülök is annak, hogy az írónő nem húzta-halasztotta csak azért, hogy kötelezően trilógiát kreáljon belőle. Nagyon tetszett a könyvsorozat, és az egyik legkreatívabb és legegyedibb YA történet, amivel valaha találkoztam.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése