Fülszöveg:
A Kör boszorkányaira egyre több megpróbáltatás vár. Van-e értelme, hogy megfogyatkozva tovább küzdjenek a világ megmentéséért? Maradt-e még esélyük a démonokkal szemben? Találnak-e új segítőket elvesztett barátaik helyett? Erőt ad-e vagy csak gyöngíti őket a szerelem? Vanessa, Anna-Karin, Linnéa és Minoo mind nehezebben cipelik a Kiválasztottak emberfeletti terheit. E világi és túlvilági ellenségeik állandó, halálos veszéllyel fenyegető jelenléte sokszor eltörpül a közöttük elmélyülő ellentétek, az önmagukkal megvívandó harcok félelmetes árnyaihoz képest. Akadnak olyanok is, akik szerint másnak kell az engelsforsi diáklányok helyébe lépnie, hogy teljesítse a lehetetlennek tűnő küldetést. Mert valakinek be kell zárnia a démonok világába vezető átjáró kapuját, hogy megakadályozza az apokalipszis eljövetelét.
Úristen! Ez aztán a vastag könyv! A Trónok harca könyvsorozat óta nem olvastam ilyen hosszú könyvet, és már el is felejtettem, hogy ezzel nem lehet két nap alatt végezni. Majdnem egy hétig tartott mire sikerült befejeznem A Kör trilógia befejező részét, ami nem a lelkesedés hiánya vagy épp az unalmas történet miatt alakult így, csak hát elszoktam az ilyen nagy lélegzetvételű könyvektől. Régóta szerettem volna már befejezni a trilógiát, és érdekelt, hogyan zárul le a történet, így nem volt kétség, hogy ezt fogom következőnek olvasni.
Már az előző két könyv se volt egy könnyű menet hosszukat tekintve, és ez a rész még arra a kettőre is rávert pár száz oldallal. Rengeteg minden történt benne, és két nagy részre tudnám osztani. Az első fele inkább csak a lányok magánéleti dolgairól szólt, míg a második felében kerültek elő a mágikus dolgok és a varázslatok. Nem tudom, hogy miért lett ilyen élesen elválasztva ez a két rész, szerintem jobb lett volna ha keverednek a történetszálak, és akkor a könyv eleje se lett volna unalmas. Mert hát sajnos az volt. Nem azt mondom, hogy untam az egész első felét, csak hát már nekem is sok volt a sok magánéleti drámából, amit egyben zúdítottak rám az írók, pedig én aztán szeretem az ilyesmit. Csak nem ilyen tömény mennyiségben.
Jobban belegondolva talán egyszerűbb megoldás lett volna, ha ketté szedik a könyvet és inkább két rövidebb részben jelentetik meg, és abban valahogy jobban keverni kellett volna a magánéleti és a mágikus történetszálakat. Összességében mégis tetszett a könyv, de valahogy most nem éreztem azt a nagy hatást, amit mondjuk az első két rész tett rám anno. Túl sok volt a dráma, túl kevés a mágia és túl hosszúnak, néha-néha vontatottnak éreztem a történetet.
A Kör eredeti hét tagjából már csak négyen maradtak. Mind a négyen kaptak egy kis magánéleti drámát. Elsőnek itt van Linnea és Vanessa, akik nem értem hogyan, de hirtelen egymásba szerettek. Most lehet én olvastam már régen az előző részeket, és lehet csak nekem hagy ki az emlékezetem, de milyen jelek voltak korábban arra, hogy ők tetszenek egymásnak? Mert én semmi ilyet nem vettem észre és ezért is pislogtam furán, mikor hirtelen arról kezdtek el elmélkedni, hogy beleszerettek egymásba. Nem mintha nem szurkoltam volna nekik, mert aranyosak együtt, csak hihetetlen gyorsan és számomra értetlen módon alakult ki az a nagy szerelem közöttük. Nagyon mások ők ketten, és emiatt számos gondjuk adódik, a kapcsolatuknak is sok mindent ki kell állnia.
A Kör
Aztán ott van Anna-Karin, aki még mindig magányos, de legalább már nem kérkedik az erejével, mióta majdnem pórul járt az önkényes viselkedése miatt. Szegénynek meghal az édesanyja, a nagyapja pedig otthonba kerül, így az a szerencséje, hogy Minoo szülei befogadják őt. Anna-Karin a leggyengébb láncszem számomra, valahogy sosem sikerült őt megkedvelnem. Nem valami érdekes a karaktere, semmi izgalmas nem történik vele, ő inkább csak a "nélkülözhetetlen fél" a csapatban, akinek az ereje nagy hasznot hozhat, ha szükség van rá.
Minoo viszont az, akit kedvencként szeretnék kiemelni, talán azért mert hozzám az ő karaktere áll a legközelebb. A mindig okos, mindig szolgálatkész, a mindig kedves és tökéletes Minoo, aki mindenkin szeretne segíteni és aki mindenkinek szeretne megfelelni. Tetszett az az út, amin keresztülment az első rész óta, ahogy kezdi megtalálni magában az önbizalmat anélkül, hogy levedlené igazi énjét és elszállna magától. Persze egy időre letér a helyes útról, de ki ne tenné meg a helyében, ha azt sugdossák a fülébe, hogy ő a különleges kiválasztott, aki megmentheti az egész világot? Nagyon aranyosak együtt Gustaffal, tetszett, ahogy alakult a kapcsolatuk.
A történet mágikus részéről is ejtenék néhány szót. Elérkezik a nagy csata ideje és a Kiválasztottak végül szembekerülnek a sorsukkal. A Tanács persze most sem könnyíti meg a dolgukat és bekavarnak egy sort, amivel csak még inkább bonyolítják a dolgokat, de hát erre számítani lehetett az előző rész függvényében. Az írók csavarnak még egyet, és olyan titkok derülnek ki, amire én se számítottam. Közben megkapjuk mindenre a magyarázatot, hogy mi is a démonok, a Védelmezők és a Tanács célja, hogy miért is különleges Minoo és mi köze a hat elemhez, hogy hova tűnt Nicolaus és mit is akart Matilda. Közben a meghalt három Kör tag is visszatér egy kis időre, hogy a Kör együtt teljesítse be a sorsukat és hogy együtt menthessék meg a világot. Így Elias, Rebecka és Ida is tovább tud lépni végre valahára, mindhárman meglelik a békéjüket.
Nagyon hosszú volt a könyv, és habár tényleg igen sok minden történt benne, mégis néhány felesleges családi drámát nyugodtan ki lehetett volna hagyni, és akkor máris egy-két száz oldallal kevesebb lett volna. Nem mintha nem szeretném a lányok magánéleti konfliktusait és a kapcsolataik alakulását, mert vitathatatlanul ez a trilógia egyik erőssége, mégis, most inkább a természetfelettire kellett volna helyezni a hangsúlyt. A könyv vége sem olyan, amilyenre éppenséggel számítottam, és így már nem is vagyok biztos benne, hogy ez egyáltalán-e az igazi vége vagy sem. Talán van egy negyedik rész is, csak én nem tudtam róla?
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése