The Originals (A sötétség kora) 3. évad összegzés

A történet:

A Mikaelson család története tovább folytatódik. Klaus és Elijah még mindig haragban vannak azért, amit Klaus tett Haley-vel, miközben Elijah keresi a módot arra, hogy megtörje a lányt sújtó átkot. Freya a család immár teljes jogú tagjaként boszorkány képességeit bevetve segíti Klaus-ékat, amikor arra szükség van. A rövid ideig tartó nyugalmat az bolygatja fel, hogy felbukkan Klaus első teremtménye, Lucien, aki aggasztó hírekkel érkezik melyben az Ősi család vesztét megjósoló próféciáról beszél. A prófécia mindenki életét megváltoztatja és Klaus-éknak fel kell készülniük arra, hogy egy év belül mindannyian elbuknak... kivéve, ha addig nem tesznek valamit a prófécia megakadályozásának érdekében. (Saját leírás)

Szerintem senkit se lepek meg azzal, hogy a The Originals az egyik kedvenc sorozatom manapság, mert igenis megérdemli ezt a címet. Habár az első évad még nem győzött meg akkoriban, de láttam benne az ígéretet, így adtam esélyt a folytatásnak, hogy aztán a második évad teljesen beszippantson. Így a harmadik évadra értem el a kijelentésemhez, hogy a The Originals igenis a kedvenc sorozataim egyike. És ha ez nem lenne elég, akkor azt is hozzátenném, hogy a harmadik évad iszonyatosan tetszett és véleményem szerint ez volt az eddigi legjobb.

Szinte nem is tudnék olyan dolgot említeni, amit utáltam benne, mert tényleg a jó dolgok voltak többségben. Nem hittem volna, hogy valaha sikerül elérni erre a szintre, de a készítők mégis megtették, és ezek után előre kezdhetek aggódni, hogy milyen sz*r lesz a negyedik évad. Mert hogy sajnos így lesz. Ezek után már tényleg nem tudom mi jobbat lehetne kitalálni, és már félek, hogy milyen hülyeséggel jönnek elő. De remélem mégse nekem lesz igazam.

Nem akarok tovább mellé beszélni, hanem szeretném összeszedni a lényeget, azokat a legfontosabb dolgokat, amik miatt szerintem olyan remek lett ez az évad. Megmaradt az egész sorozat alap koncepciójának számító, a "család minden és mindenki előtt" érzés, ami biztosan a végéig így lesz. Kicsit talán nyálasan hangzik, de itt nem az. Öröm látni továbbra is, ahogy a Mikaelson család összetart és ahogy mindig kiállnak egymás mellett. Persze néha veszekednek, néha nem értenek egyet és néha megharagszanak egymásra, de ha veszély fenyeget, akkor összezárnak és együtt lépnek fel a fenyegetés ellen. Szép és megható üzenet ez a család fontosságáról, amiről sosem szabad elfeledkezni.

Mikor véget ért az évad egyből tudtam, hogy mit szerettem benne a legjobban, hisz olyan egyértelmű volt az egész. Imádtam, hogy a gyerek végre háttérbe került és nem róla szólt minden. Az első két évadban az ment az idegeimre, hogy minden... ismétlem MINDEN az égadta világon Hope körül forgott, de itt szinte alig szerepelt és még az is sok volt. Na jó, nem szeretnék gyerek ellenesnek tűnni, de nekem tényleg nem hiányzott. Helyette végre maguk Klausék kerültek veszélybe és csakis ők maguk voltak a probléma forrásai.

Az évad fő történetszála egy próféciára épült, ami a Mikaelson család pusztulását vetítette előre. Klaus és Elijah persze rögtön összefognak, és együtt dolgoznak végig azon, hogy elkerüljük ezt a számukra nem épp kedvező véget. Három új szereplőt kaptunk az évadra, akik által megismerhettük az Ősiek korai éveinek egy újabb fejezetét. Megtudtuk, kik voltak az első vámpírok, akiket akkoriban teremtettek és hogy miként alakult a vérvonaluk sorsa. Imádtam a visszaemlékezős részeket, mondjuk azokat mindig is imádtam már anno a Vámpírnaplókban is, de a mostani visszaemlékezéseknek mindig célja volt, hisz feltárta Klaus-ék múltjának egy olyan fontos fejezetét, ami a jelen eseményeire nagy hatással volt.

Én imádtam Lucien, Aurora és Tristan hármasát és sajnáltam őket, azért, ami velük történt. Nem csoda, hogy bosszút akartak állni Klaus-ékon, én aztán biztos nem hibáztattam volna őket. Tetszett a párhuzam, amit kiépítettek az Ősi vámpír és az első teremtménye között és tetszett, ahogy egymásra reflektáltak a viselkedésükben és személyiségükben. Aurora mintha csak az elkényeztetett és kissé libásan pökhendi, ugyanakkor néha végtelenül naiv Rebekah klónja lenne. És most már azt is tudjuk, kitől tanulta el Elijah ezt az úrias és visszafogott modort, Tristan kiállása és gesztusai mindig Elijaht juttatták eszembe, amikor csak megjelent. Tristan és Aurora is kedvelhető volt, de egyértelmű, hogy Lucient szerettem meg a legjobban.

Hármójuk közül Lucien volt a legfontosabb, hisz mint kiderült, (nem mintha nem lett volna már az első résztől teljesen egyértelmű) végig ő mozgatta a háttérből a szálakat saját céljai érdekében. Mikor az évad első részében felbukkant, én meg akkor tudtam, hogy ő a gyilkos, és hogy nem éppen önzetlen szándékkal érkezett, mint ahogy azt állította. Lucien és Klaus kapcsolata volt a legbonyolultabb, és itt nem Lucien hatott Klausra, hanem épp fordítva. Lehet, hogy fura lesz, amit mondani fogok, de én teljesen megértettem Lucien haragját és irigységét, amiért Klausék vesztét akarta. Okos volt ő, kitartó és ravasz, és majdnem sikerült véghezvinni a célját, de persze a végén elbukott, mert hát ez a sorozat nem róla szól, így nem volt kérdés, hogy veszteni fog. Szegény elég gyászosan lehelte ki a lelkét és én megsirattam őt. (Tudom, tudom... lehet csak rám tett ilyen mély benyomást Lucien és a története, de én imádtam!)

A harmadik évad fő történetszála, a vérvonalak közötti harc számomra telitalálat, imádtam az elejétől a végéig, a három új szereplővel együtt, akiket megismerhettem. Aztán tetszett az is, hogy tovább árnyalták a karaktereket. Klaus, Elijah, Haley, Freya további mélységeket kaptak, és még mindig kedvelem őket, Marcel talán az egyetlen, akit még mindig nem tudok hova tenni. És aminek a legjobban örültem, hogy három olyan irtó felesleges szereplőtől szabadultak meg az évadban, akiket már régóta a fenébe sem kívántam. Sorban haltak meg egymás után, és mikor bekövetkezett a haláluk, el sem tudom mondani, mennyire örültem neki, mert szerintem irtó unalmasak és feleslegesek voltak, és végre nem kell a képüket bámulnom a folytatásban. Jackson, Cami és Davina... nekem cseppet sem fogtok hiányozni. és remélem egyiket se hozzák vissza sehogy, mert ennyi éppen elég volt belőlük.

Az évad nagy része, egészen az utolsó két-három részig tökéletes felépítéssel, logikus gondolatmenettel, reálisan ábrázolt és szerethető karakterekkel és izgalmas történettel operált... hogy aztán a végén mindent a porba tiporjanak. Marcel megkattant. Nem tudom jobban kifejezni, ami történt és az egész egy nagy baromság volt. Lucien halála után, Marcel veszi be a szérumot, amivel képessé válik arra, hogy megöljön egy Ősit, és mindezt azért teszi, mert Klausék megölték Davina-t. HOGY MI VAN???? Nem Klausék ölték meg Davina-t, ne beszéljünk már mellé! Hanem a boszik lelkei manipulálták úgy az eseményeket, hogy Davina meghaljon. Ja, hogy aztán Elijah és Freya nem mentette meg a lányt, hanem inkább Lucien megölésére koncentráltak? Még szép, hogy úgy tettek, amikor a saját életük fontosabb volt egy olyan lányénál, aki végig keresztbe tett nekik és aki ki nem állhatta az egész Mikaelson családot (kivéve Kolt).

Nem értem az írók hogy gondolhatták ezt a műbalhét, mert hogy az egész az volt és Marcel tök jogtalanul és mindenféle ok nélkül hülyült be és haragudott meg Klausékra. Miért nem a boszik lelkeire haragudott? Hisz azok intézték úgy a dolgokat, hogy Davina meghaljon. Semmi reális logika nem volt az egész kavarásban, és annyira erőltetett drámát akartak belőle kreálni, hogy csak fogtam a fejem és sóhajtoztam nagyokat. Az utolsó két részt csak nehezen bírtam épp ezért végignézni, mert teljesen sárba tiporta az évad előző részeit, amik olyan remekül és izgalmasan voltak felépítve. Nagyon sajnálom a dolgot... nagyon, nagyon!

Az utolsó két-három résztől eltekintve imádtam a harmadik évadot. Tetszett a prófécia és a vérvonalak harca, örültem annak, hogy három általam utált karaktertől sikerült végre megszabadulni és mind a három halálát kitörő örömmel és elégedettséggel fogadtam. Tetszett, ahogy tovább építették az Ősi család közötti kapcsolatot és ahogy további mélységet kaptak a karakterek. Még mindig Elijah és Klaus a kedvenceim, az új karakterek közül pedig Lucient imádtam. Nagyon várom a negyedik évadot, hisz a lezárás érdekes kérdéseket vet fel a jövőre nézve. Csak én örülnék annak, ha mondjuk eltelne pár év és utána folytatódna a történet? Hope is megnőne és ennek új hatásai lennének a történetre és a karakterekre. Nagyon örülnék neki, ha ilyen irányba menne a sztori, de biztos nem így lesz. Azért reménykedni szabad.

Értékelés: 10/9

Előzetes:

The 100 (A Visszatérők) 3. évad összegzés

A történet:

Miután sikeresen lerendezték a Weather-hegy által jelentett fenyegetést, elérkezett a béke ideje. A Földre érkezett Égiek megépítve Árkádiát próbálják megtalálni a módját, hogyan lehetne hosszú távon berendezkedni és normális életet teremteni maguknak a Földön. Nem tart sokáig azonban a nyugalom. Clarke fogságba esik a Földieknél, akikkel a korábban megkötött szövetség hirtelen ingataggá válik, miközben egy új, eddig ismeretlen fenyegetés bukkan fel egy mesterséges intelligencia, A.L.I.E. személyében. Újabb harcok és az eddigieknél is nehezebb küzdelmek várnak a Százakra. (Saját leírás)

Kicsit bajban vagyok, mert amennyire imádtam és szerettem az első két évadot és amennyire vártam a folytatást, kissé felemás érzések kavarognak bennem a harmadik évad után. Nem azt mondom, hogy rossz lett volna, vagy hogy a sorozat hirtelen lejtmenetbe kezdett, mert ez korántsem igaz. Még mindig imádom a The 100-t, még mindig a kedvenc sorozatom és hétről-hétre izgatottan vártam a folytatást. Csak sajnos most több olyan dolog is történt az évad során, ami kiakasztott.

Nem értem mi történik az írókkal, de azt figyeltem meg, hogy minden sorozatnál, de komolyan minden sorozat esetében olyan 3./4. évad körül kezdődik el a lejtmenet. Hol hirtelen, hol csak fokozatosan, de az a 3-4 év a vízválasztó vonal, amikor elkezd romlani egy sorozat minősége. Sajnos a The 100-al is ilyen tendenciát mutat, és higgyetek nekem, hogy nehéz ezt így kijelentenem, de így van. Csak hogy lássátok mire gondolok, hogy mik azok a dolgok, amik nem tetszettek az évadban, próbálom a legfontosabb elemeket kiemelve, megmagyarázni nektek, hogy mi volt a bajom vele.

A harmadik évad alapjáraton két fő történetszálra épült. Az évad első felében a Földiekkel való viszály és annak rendezésére tett kísérlet, végül a végleges egymás ellen fordulásnak lehettünk szemtanúi, míg a második felében az A.L.I.E. és követői által jelentett fenyegetésre kellett megoldást találni. Őszintén bevallom nekem az évad első fele jobban tetszett, ezt a mesterséges intelligencia dolgot nem nagyon tudtam hova tenni. Persze közben összefolyt a két szál, és a végére összeállt a nagy kerek egész történet, de az elején teljesen zavaros volt az egész, hogy ebből a két külön dologból vajon mi a fene fog összeállni a végére.

Néhány történetszál és karakter kifejezetten idegesített az évadban. Pike és a csapata már a kezdetektől fogva totálisan unszimpatikus volt számomra és bocsássatok meg, hogy ilyet mondok, de feleslegesen kavarták a sz*rt. De tényleg! Nem is értettem, hogy Pike hogy került hatalomra. Gondoljatok bele. Visszajönnek és csatlakoznak a többiekhez, és elkezd szónokolni a Földi ellenes propagandájáról, amihez az idióta Kane adja alá a lovat a szabad választások megrendezésével. Az utóbbival még nem is lenne baj, tényleg az az igazságos, ha szabad választást tartanak, de mégis hogy a francba lett Pike az elnök? Ki a fene szavazott rá, amikor a saját kis csapatán kívül senki más még csak nem is ismerte? Annyira hiteltelen volt ez az egész kavarás, hogy csak fogtam a fejem. Kane-t mindenki ismerte és tisztelte a táborban, látták, hogy mi mindent vitt véghez korábban, és hogy kiváló vezető lett volna, és erre mégis a random, ismeretlen Pike-ot választják meg. Puff... hát ez tényleg tök hihető!

A másik, ami végig szúrta a szemem, maga Bellamy. Az első évadban olyan remek karakterfejlődésen ment keresztül, amit aztán a második évadban tovább erősítettek és építettek, hogy aztán mindezt a harmadik évadban totálisan lerombolják. Nem értem, mi a fene baja volt Bellamy-nak az évad nagy részében és azt sem, hogy miért hülyült be és kezdett el Földieket mészárolni. Mondvacsinált oknak persze ott volt az a csaj, akivel alig pár hete járt és aki meghalt, de most komolyan! KI A FENÉT ÉRDEKEL AZ A RANDOM CSAJ, AKIRŐL AZ ÉG VILÁGON SEMMIT NEM TUDTUNK MEG??? Hihetetlen és irreális motivációja annak, hogy Bellamy behülyüljön. Sajnálom, de az évad nagy részében nem tudtam vele mit kezdeni és szinte minden egyes döntése úgy volt ostobaság, ahogy volt. Borzalmasan szétrombolták szegény Bellamy karakterét teljesen irreális magyarázatokkal. Aztán az évad végén végre rájött, hogy milyen idióta volt végig, és próbált volna helyrehozni mindent, de még ő csodálkozott azon, hogy Octavia megutálta egy életre.

Az évad első fele, a Földiekkel való konfliktus nekem bejött, de a mesterséges intelligenciás történetszálat egyszerűen képtelen voltam hova tenni. Persze megkaptuk a választ a kérdéseinkre, kiderült, hogy pusztult el majdnem 100 éve a világ, hogy mit tett A.L.I.E. és hogy ki hozta őt létre, sőt még azt is megtudtuk, hogy kik a Földiek és honnan származnak, de ez az egész mesterséges intelligenciás és "utópiás" jövőkép számomra teljesen unalmas volt. Főleg miután Jaha és A.L.I.E. átállt a "kényszerítés taktikájára". Szép és jó lett volna a gondolat, ha tényleg mindenkinek meghagyják a szabad választás lehetőségét, de mivel kényszer lett a dolog vége, így számomra elvesztette a teljes értelmét. Az egyetlen dolog, ami tetszett, hogy körbejárta és némileg vizsgálta az örök kérdést: jó-e a szabad akarat, ha azzal csak árt magának az ember, vagy inkább irányítsa őt valaki, és akkor habár akarata ellenére, de egy sokkal jobb és boldogabb életet tud számára nyújtani.

De hogy csak ne panaszkodásból álljon ez a vélemény, a három legirritálóbb dolgon kívül, szeretnék megemlíteni néhány pozitívumot is. Mert hogy szerencsére ilyenek is voltak az évadban. Clarke még mindig az egyik legerősebb és legösszetettebb női főhős manapság és még mindig imádom a karaktert. Tetszett, hogy megmutatták, hogyan dolgozta fel azt, amit a Weather-hegyen tett és hogy nem lépett túl rajta hamar, hanem igenis hatással volt az életére. Imádtam a Lexa-val való párosát, és a kémiát, ami köztük volt. És most lehet, hogy meg fogtok kövezni, de még annak is örültem, hogy Lexa meghalt. Igen... örültem neki, mert ez így volt tökéletes. Ha normálisan összejöttek volna, akkor csak szétbarmolják az írók a kapcsolatukat, csak elrontják mindkettejüket, így jobb is, hogy inkább tragikusan ért véget a kibontakozó szerelmük.

Mint márt mondtam, örültem annak is, hogy jobban megismerhettük a Földieket és megtudtuk honnan származnak, hogyan alakultak ki a szokásaik és milyen rendszerben működik az egész társadalmuk. Elég ironikus nem, hogy kiderült, ők is az Égiektől származnak? Tetszett ez a csavar, és tetszett a Földiekkel való konfliktus, habár a kiváltó indokok és magyarázatok nem nyerték el a tetszésem. Volt megint pár váratlan fordulat az évadban, megint meghalt pár fontosabb szereplő, de én egyiket se bántam. Lincolnt már rég untam, így mikor meghalt, akkor csak ujjongva sikítottam fel, és arra gondoltam, bárcsak így teljesülne minden kívánságom. A végén Pike halála várható volt, így nem is értem a nagy drámát és meglepődést mindenki arcán, mikor Octavia bosszút állt. Octavia karaktere szintén tovább fejlődött, igazán erős nő vált belőle. Tetszik, amit vele csinálnak az írók, és most, hogy Lincoln halott, kíváncsi vagyok mihez kezdenek vele.

Van egy karakter, akit különösen megszerettem ebben az évadban, ő pedig Murphy lenne. Vele is valami hihetetlen dolgot műveltek az írók. Na nála aztán nem bánom, hogy visszahozták a történetbe, mert egy komplex és abszolút szerethető karakterről van szó. Imádom a cinikus és gúnyos, passzív beszólásait és azt, hogy mindig minden helyzetben feltalálja magát. Tényleg egy igazi túlélő. Külön indult a története a többiektől, de aztán sikerült visszajutnia hozzájuk és örültem annak, hogy végül csak visszakeveredett a korábbi társaihoz és remélem ezek után ott fog maradni köztük. Bellamy-val remek kis baráti kapcsolatuk lehetne, úgy, mint az első évad elején volt. (Amit olyan hamar tönkretettek, nagy bánatomra!) Bízom benne, hogy marad a karakter a csapattal és hogy a várható eseményekben is aktív szerepet fog kapni, mert vétek lenne elvesztegetni a benne rejlő lehetőségeket.

Nem szeretnék elfeledkezni a felnőttekről sem. Jaha-t ütöttem volna végig. Bárcsak meghalt volna anno fent a Bárkán, mert mióta leérkezett a Földre, csak gondot okozott. Ez az egész A.L.I.E dolog is csak miatta nőtte ki magát ilyen nagy fenyegetéssé, csakis ő okolható mindenért, ami történt. Kane és Abby még mindig szerethetőek, habár néha tök feleslegesek, hiszen a fiatalok kb. mindent megoldanak helyettük. Örültem, hogy összehozták őket és remélem később folytatják a kapcsolatukat mert nagyon aranyosak együtt.

Összességében nézve szerettem ezt az évadot, de a sok hülyeség és irritáló karakter motivációk miatt, néha nagyon fogtam a fejem, és csak ámultam, hogy miként lehetett ekkora maszlagot kitalálni. Az utolsó rész tele volt bakikkal, és a végén a fenyegetést elég hamar lerendezték ahhoz képest, hogy előtte kb. öt részen át azon szenvedtek, hogy mi legyen. Kissé lapos lett a lezárás. Nem éreztem azt a nagy elsöprő imádatot és tökéletességet, mint a korábbi évadoknál, különösen a másodiknál. Eddig ez a leggyengébb szezon, de reménykedek abban, hogy az írók a negyedik évadra összekapják magukat és ez csak egy ideiglenes botlás volt, mert nagyon kár lenne a sorozatért.

Értékelés: 10/7

Előzetes:

Mats Strandberg, Sara B. Elfgren: Kulcs (Engelsfors 3.)

Fülszöveg:

A Kör boszorkányaira egyre több megpróbáltatás vár. Van-e értelme, hogy megfogyatkozva tovább küzdjenek a világ megmentéséért? Maradt-e még esélyük a démonokkal szemben? Találnak-e új segítőket elvesztett barátaik helyett? Erőt ad-e vagy csak gyöngíti őket a szerelem? 
Vanessa, Anna-Karin, Linnéa és Minoo mind nehezebben cipelik a Kiválasztottak emberfeletti terheit. E világi és túlvilági ellenségeik állandó, halálos veszéllyel fenyegető jelenléte sokszor eltörpül a közöttük elmélyülő ellentétek, az önmagukkal megvívandó harcok félelmetes árnyaihoz képest. Akadnak olyanok is, akik szerint másnak kell az engelsforsi diáklányok helyébe lépnie, hogy teljesítse a lehetetlennek tűnő küldetést. Mert valakinek be kell zárnia a démonok világába vezető átjáró kapuját, hogy megakadályozza az apokalipszis eljövetelét.

Úristen! Ez aztán a vastag könyv! A Trónok harca könyvsorozat óta nem olvastam ilyen hosszú könyvet, és már el is felejtettem, hogy ezzel nem lehet két nap alatt végezni. Majdnem egy hétig tartott mire sikerült befejeznem A Kör trilógia befejező részét, ami nem a lelkesedés hiánya vagy épp az unalmas történet miatt alakult így, csak hát elszoktam az ilyen nagy lélegzetvételű könyvektől. Régóta szerettem volna már befejezni a trilógiát, és érdekelt, hogyan zárul le a történet, így nem volt kétség, hogy ezt fogom következőnek olvasni.

Már az előző két könyv se volt egy könnyű menet hosszukat tekintve, és ez a rész még arra a kettőre is rávert pár száz oldallal. Rengeteg minden történt benne, és két nagy részre tudnám osztani. Az első fele inkább csak a lányok magánéleti dolgairól szólt, míg a második felében kerültek elő a mágikus dolgok és a varázslatok. Nem tudom, hogy miért lett ilyen élesen elválasztva ez a két rész, szerintem jobb lett volna ha keverednek a történetszálak, és akkor a könyv eleje se lett volna unalmas. Mert hát sajnos az volt. Nem azt mondom, hogy untam az egész első felét, csak hát már nekem is sok volt a sok magánéleti drámából, amit egyben zúdítottak rám az írók, pedig én aztán szeretem az ilyesmit. Csak nem ilyen tömény mennyiségben.

Jobban belegondolva talán egyszerűbb megoldás lett volna, ha ketté szedik a könyvet és inkább két rövidebb részben jelentetik meg, és abban valahogy jobban keverni kellett volna a magánéleti és a mágikus történetszálakat. Összességében mégis tetszett a könyv, de valahogy most nem éreztem azt a nagy hatást, amit mondjuk az első két rész tett rám anno. Túl sok volt a dráma, túl kevés a mágia és túl hosszúnak, néha-néha vontatottnak éreztem a történetet.

A Kör eredeti hét tagjából már csak négyen maradtak. Mind a négyen kaptak egy kis magánéleti drámát. Elsőnek itt van Linnea és Vanessa, akik nem értem hogyan, de hirtelen egymásba szerettek. Most lehet én olvastam már régen az előző részeket, és lehet csak nekem hagy ki az emlékezetem, de milyen jelek voltak korábban arra, hogy ők tetszenek egymásnak? Mert én semmi ilyet nem vettem észre és ezért is pislogtam furán, mikor hirtelen arról kezdtek el elmélkedni, hogy beleszerettek egymásba. Nem mintha nem szurkoltam volna nekik, mert aranyosak együtt, csak hihetetlen gyorsan és számomra értetlen módon alakult ki az a nagy szerelem közöttük. Nagyon mások ők ketten, és emiatt számos gondjuk adódik, a kapcsolatuknak is sok mindent ki kell állnia.

A Kör

Aztán ott van Anna-Karin, aki még mindig magányos, de legalább már nem kérkedik az erejével, mióta majdnem pórul járt az önkényes viselkedése miatt. Szegénynek meghal az édesanyja, a nagyapja pedig otthonba kerül, így az a szerencséje, hogy Minoo szülei befogadják őt. Anna-Karin a leggyengébb láncszem számomra, valahogy sosem sikerült őt megkedvelnem. Nem valami érdekes a karaktere, semmi izgalmas nem történik vele, ő inkább csak a "nélkülözhetetlen fél" a csapatban, akinek az ereje nagy hasznot hozhat, ha szükség van rá.

Minoo viszont az, akit kedvencként szeretnék kiemelni, talán azért mert hozzám az ő karaktere áll a legközelebb. A mindig okos, mindig szolgálatkész, a mindig kedves és tökéletes Minoo, aki mindenkin szeretne segíteni és aki mindenkinek szeretne megfelelni. Tetszett az az út, amin keresztülment az első rész óta, ahogy kezdi megtalálni magában az önbizalmat anélkül, hogy levedlené igazi énjét és elszállna magától. Persze egy időre letér a helyes útról, de ki ne tenné meg a helyében, ha azt sugdossák a fülébe, hogy ő a különleges kiválasztott, aki megmentheti az egész világot? Nagyon aranyosak együtt Gustaffal, tetszett, ahogy alakult a kapcsolatuk.

A történet mágikus részéről is ejtenék néhány szót. Elérkezik a nagy csata ideje és a Kiválasztottak végül szembekerülnek a sorsukkal. A Tanács persze most sem könnyíti meg a dolgukat és bekavarnak egy sort, amivel csak még inkább bonyolítják a dolgokat, de hát erre számítani lehetett az előző rész függvényében. Az írók csavarnak még egyet, és olyan titkok derülnek ki, amire én se számítottam. Közben megkapjuk mindenre a magyarázatot, hogy mi is a démonok, a Védelmezők és a Tanács célja, hogy miért is különleges Minoo és mi köze a hat elemhez, hogy hova tűnt Nicolaus és mit is akart Matilda. Közben a meghalt három Kör tag is visszatér egy kis időre, hogy a Kör együtt teljesítse be a sorsukat és hogy együtt menthessék meg a világot. Így Elias, Rebecka és Ida is tovább tud lépni végre valahára, mindhárman meglelik a békéjüket.

Nagyon hosszú volt a könyv, és habár tényleg igen sok minden történt benne, mégis néhány felesleges családi drámát nyugodtan ki lehetett volna hagyni, és akkor máris egy-két száz oldallal kevesebb lett volna. Nem mintha nem szeretném a lányok magánéleti konfliktusait és a kapcsolataik alakulását, mert vitathatatlanul ez a trilógia egyik erőssége, mégis, most inkább a természetfelettire kellett volna helyezni a hangsúlyt. A könyv vége sem olyan, amilyenre éppenséggel számítottam, és így már nem is vagyok biztos benne, hogy ez egyáltalán-e az igazi vége vagy sem. Talán van egy negyedik rész is, csak én nem tudtam róla?

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/mats-strandberg-sara-b-elfgren-kulcs

Értékelés: 5/4

Alexandra Bracken: Sötét elmék (Sötét elmék 1.)

Fülszöveg:

Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket.
Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.

Lassan egy hónapja, hogy kikerült az utolsó könyves értékelésem, ami sajnos az utóbbi hetek elfoglaltságának tudható be, de már kezdem látni a fényt az alagút végén, és végre hamarosan több időm lesz olvasni. Letudtam az utolsó vizsgákat, leadtam a diplomadolgozatot, és már "csak" az államvizsgára kell tanulni. Ami persze nem lesz egy sétagalopp, de reméljük a tanulás mellett több időm lesz olvasni. A kihagyás után, sokáig gondolkodtam mi legyen az első olvasmányom, és végül a Sötét elmék mellett döntöttem,

Tudatos volt a döntés, mert most semmilyen komoly vagy épp elgondolkodtató történetet nem kívántam, hanem valami egyszerű kis ifjúsági könyvet, ami remélhetőleg kikapcsolja az agyam pár órára és elszórakoztat. Nem vártam sokat, mert sejtettem, hogy mit fogok kapni, és igazam is lett, ezért nem kellett csalódnom a könyvben. A Sötét elmék egy tipikus YA könyv, és ezzel máris mindent elmondtam róla, de persze nem szeretném ennyivel letudni ezt a könyves véleményezést, hanem írok még róla néhány gondolatot.

Valamiféle gyenge egyvelege a disztópiának és a fantasy műfajnak a könyv. A fiatalok különleges képességekkel rendelkeznek, amiért a kormány táborokba záratja őket, hogy ott "kigyógyulhassanak" ebből az állapotból. Persze nem "gyógyul" meg mindenki, hanem elég egyértelmű népirtásba kezdenek, ami miatt sokan halnak meg közülük. A főszereplőnk, Ruby is egy a különleges képességekkel megáldott gyerekek között, de abból is a veszélyesebb fajta. 10 évesen kerül az egyik legrettegettebb táborba, ahol öt évet húz le, majd sikerül megszöknie. Ekkor indul útnak, hogy megtalálja a biztos menedéket, amiről a sorstársaitól hallott, és ekkor találkozik össze három fiatallal, akik befogadják maguk közé. Négyen mennek tovább, és próbálnak túlélni ebben a világban, ahol mindenki őket üldözi, és ahol vagy megölni vagy pedig kihasználni szeretnék őket.

Nem akarok többet elárulni a történetről, de csak ha nem ez az első YA könyv, amit a kezetekbe vesztek, akkor egyből sejteni fogjátok, hogy mi minden következik eztán. Menekülés, árulások, szerelmek és mikor épp azt hinnék, hogy már biztonságban vannak, akkor derül ki az, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik. Habár elég sok klisé vonul végig a könyvön, nem lehet unatkozni rajta, hanem leköt az elejétől a végéig. Csak az vett le valamit a könyv élvezeti értékéből, hogy szinte minden fordulatot előre kitaláltam. Mondjuk ez csak az én "hibám", mert már olyan sok könyvet, főleg ifjúsági könyvet, olvastam, hogy igen nehéz számomra valami teljesen új dolgot mutatni.

A történet tehát a klisék ellenére izgalmas volt a maga módján. A karakterek azonban nem maradtak számomra olyan emlékezetesek, mint azt szerettem volna. Nem is tudom, hogy mondjam... olyan semmilyenek. Egyikről se tudunk meg semmit, egyik se érdekes vagy épp különleges, egyik se komplex karakter. Ha mégis ki kellene emelnem valakit, akkor talán Ruby és Clancy lennének azok, de még róluk se tudom azt mondani, hogy a kedvenceim lettek. Ruby-nál éreztem én az írónő szándékát, és próbálta is építeni a lány karakterét, ahogy egy félős és bizonytalan fiatal lányból a végére megerősödik és megtanul kiállni magáért és a barátaiért, de valahogy nem jött át teljesen ez a folyamat. Clancy a másik, aki érdekes lenne, de nála meg nem voltak meg a motivációk és a magyarázatok, amitől megérthettem volna a karaktert. Csak gonosz és kész, ami persze sosem így van. Ha később megkapom a magyarázatot a tetteire és a viselkedésére, akkor persze visszavonom, amit most írtam.

Egyszeri olvasmánynak tökéletes, egy a műfaj tipikus történetei között. Fiatalok különleges képességekkel megáldva, akik harcolnak az elnyomó hatalom és a tőlük félő hétköznapi emberek ellen. Nem valami egyedi, nem is nagyon emlékezetes, de aki szereti a YA könyveket, és "a gyerekek harcolnak az életükért és a hatalom ellen" típusú történeteket, az ezt is szeretni fogja. Annyira nem hagyott bennem mély nyomokat, hogy érdekeljen a folytatás, de soha se mondd, hogy soha. Talán egyszer majd folytatni fogom.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/alexandra-bracken-sotet-elmek

Értékelés: 5/4