Sarah J. Maas: A tűz örököse (Üvegtrón 3.)

Fülszöveg:

„Nincs szükséged fegyverre, ha te magad is fegyvernek születtél. Azt kívánom, hogy az legyén, akinek születtél. Királynő.” A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot… 

A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd' megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku ráeső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?

Könyvtári körutam újabb fordulójában ismét remek könyveket zsákmányoltam, így egy időre el vagyok látva olvasmánnyal. Nem mintha a hónapban olyan sok időm lenne majd olvasni, de azért próbálkozom majd, ne féljetek. Figyelek arra, hogy azért ha nem is könyves, de másfajta posztok kerüljenek ki az oldalra. Várható néhány sorozatos és filmes értékelés, így nem fogok eltűnni teljesen. Na, de a lényeg, hogy a könyvtári kupacból elsőnek az Üvegtrón 3. részét vettem kézbe, mert már nagyon érdekelt a folytatás, így tudni szerettem volna, hogyan folytatódik a Celaena története.

Az első rész, az Üvegtrón, nem fogott meg magának annyira, de ahhoz elég volt, hogy adjak esélyt a folytatásnak, az Éjkoronának. És milyen jól tettem! Imádtam az Éjkoronát, mert egyszerre volt izgalmas, rejtélyes, kalandos, humoros, és nem lehetett unatkozni rajta. Épp ezért magasan volt a léc a folytatás számára és féltem attól, hogy csalódni fogok, de nem így lett. A tűz örököse nem teljesen olyan, mint amilyet vártam, és nem vagyok vele maradéktalanul elégedett, de ez nem jelenti azt, hogy ne szerettem volna. Csak hát voltak benne olyan dolgok is, amik miatt nem tudom maximum pontszámmal értékelni. De kezdjük az elején.

A harmadik rész hangulatra teljesen más lett, mint az előzőek voltak. Az egész könyvet a gyász, a belső harcok, az önmarcangolás és az "énkeresés" járja át. Most nincsenek nagy látványos harcok és izgalom, vagy legalábbis nem olyan sok, mint korábban, hanem sokkal inkább a karakterekre és azok belső vívódásaira helyezte az írónő a hangsúlyt. Több szálon fut az esemény, több karakter útját követhetjük nyomon, hiszen a főszereplők elszakadtak egymástól, de nyugalom, mindenkit látunk külön-külön, senkit se kell nélkülöznünk. Kapunk három fontosabb új szereplőt is, akik szintén ígéretes karakterek. Tényleg a karaktereken és a karakterfejlődésen van a hangsúly, ami nem gond, sőt én imádom a karakterközpontú sztorikat, csak hát ehhez is kell egy hangulat, ami szerencsére az én esetemben éppen adott volt.

Celaena elmenekül Adarlanból és eszébe sincs teljesíteni a király újabb parancsát, helyette saját céljai érdekében tevékenykedik. Ellátogat a Tündérkirálynőhöz, hogy válaszokat kérjen tőle a rémkulcsokról és tanácsot, hogyan hozhatnák vissza a mágiát a királyságokba, de nem kap könnyen segítséget. A Tündérkirálynő úgy véli Celaena-nak először ki kellene fejleszteni a mélyen elnyomott és szunnyadó erejét és elfogadni azt, hogy ki is ő valójában, és csak ha készen áll, akkor adja meg számára a szükséges információkat. Kinevezi a tündérherceget, Rowant a lány tanítójának, így ők ketten kénytelenek együtt dolgozni, ami mondanom sem kell nem megy zökkenőmentesen.

A Tündérkirálynő egy számító és nagyravágyó perszóna, aki aljas és csak a saját céljai érdeklik, persze, hogy hátsó szándékai vannak Celaena felé. Rowan az egyik új karakter, aki nyilván fontosabb szereplő marad eztán is. Először nem tudtam őt hova tenni, és elkönyveltem egy újabb otromba pasinak, egy sablon karakternek, aki nem kellett volna ide, és féltem, hogy ő lesz a szerelmi sokszög újabb ága, amitől már előre frászt kaptam, de szerencsére az írónő a végére nem így kanyarította a szálakat. Celaena és Rowan mindketten erős és határozott egyéniségek, így nem kérdés, hogy nehezen barátkoznak össze, de a végére egy remek harcos páros válik belőlük és igazi barátok lesznek. Tetszett a bajtársiasság, és az a szoros barátság, ami felépült közöttük, szinte már testvérekké váltak a végére.

Nem csak a két karakter kapcsolatának tökéletes íve nyerte el a tetszésemet ezen a történetszálon, hanem Celaena karakterének mélyítése is. Celaena még nem dolgozta fel barátnője, Nehemia halálát, még mindig önmagát hibáztatja a történtekért annak ellenére, hogy már bosszút állt a gyilkosokon. Gyászol és szenved, miközben meg kell küzdenie azzal is, hogy elfogadja igazi önmagát és az erőt, amit eddig elfojtott magában. Ő Terrasen királyságnak elveszett Ealin hercegnője, hatalmas erő birtokosa, és ezzel a belső tűzzel világokat dönthetne romba, ha úgy tartaná kedve. Keresi az útját, azt, hogy ki is ő, mit kellene tennie, és hogy mit várnak tőle mások. Végül elfogadja azt, aki és az utat, amin járnia kell.

Celaena (mint Aelin, a Tűzszívű)

Nem csak Celaena küzd a belső démonaival, hanem Chaol és Dorian is. A nagy hármas eltávolodott egymástól. Celaena messze van a két férfitől és nem is hallanak felőle egészen a végéig, és közben Dorian és Chaol barátsága is megromlott, eltávolodtak egymástól. Chaol védelmezi a lány titkát, Dorian pedig saját titkai miatt van nehéz helyzetben. Nem tudja mit kezdjen a képességeivel, amiket felfedezett magában, és közben haragszik Chaolra, amit titkolózott előtte, és amiért nem fogadja el őt és Celaena-t annak, akik ők. Chaolt is meg tudtam érteni, hiszen nem lehet könnyű feldolgozni, hogy a nőnek, akit szeret van egy kegyetlen oldala is, és azt sem, hogy kiderült, Dorian képességekkel rendelkezik, amiért az apja, a király biztosan nyomban kivégeztetné. Chaol őrlődik a királynak és az apjának tett hűsége és a barátai elfogadása és támogatása között, de a végére megjön az esze és a bátorsága, hogy azt tegye, ami a helyes, még akkor is, ha ehhez lázadóvá kell válnia.

Chaolt még mindig jobban kedvelem, mint Doriant, és sajnos ez most sem változott. Doriant nem tudom egyszerűen megszeretni, még mindig csak egy tehetetlen és unalmas hercegecskének tartom, aki nem ért máshoz, minthogy hajkurássza a nőket. De legalább rájött, hogy nem is szerette soha igazán Celaena-t, és végre szabad utat engedett a lánynak és Chaolnak. Most egy új nőt szemelt ki magának, az egyik szolgálót, Sorscha-t, aki ugyanolyan súlytalan és rémesen unalmas karakter, mint Dorian, így a végén a lány halála cseppet sem rázott meg, sőt még örültem is neki, mert abszolút felesleges karakter volt. Nem tudtuk annyira megismerni és megszeretni, hogy dráma legyen a halála, de legalább elérte a célját, és segítette Doriant abban, hogy szembeszálljon kegyetlen apjával, és hogy Chaol is végre a sarkára álljon és döntsön a hűség vagy a lázadás közt.

Van még két fontosabb új szereplőnk, Aedion, Celaena unokatestvére, aki nem is olyan áruló és léhűtő, amilyennek mutatni akarja magát. Nem árulta ő el a királyságát, hanem csak így próbált az évek alatt életben maradni a zsarnok király mellett. Mikor megtudja, hogy a lány életben van, akkor csatlakozik a lázadókhoz, hogy a háttérből dolgozzanak Chaollal együtt Aelin visszatéréséért. Kíváncsi vagyok mi lesz vele a továbbiakban, lehet még belőle ígéretes karakter. És nem akartam kihagyni a harmadik új szereplőt sem, Manont, aki egy sötét boszorkány, és aki révén egy teljesen új történetszál került a könyvbe. Egy olyan szál, ami nem kapcsolódott szervesen a többihez és a főszereplőkhöz. Manon maga érdekes karakter, és a története se volt unalmas, csak épp nem látom át, hogy mi értelme volt ennyire kiemelni ezt a történetszálat, nem értem miért olyan fontos, ami vele történt. De ha később lesz erre valami épkézláb magyarázat, akkor vegyétek úgy, hogy nem szóltam semmit.

Az előző kettőnél hosszabb könyv lett a harmadik rész, de ez egyáltalán nem baj, mert rengeteg minden történik benne. A fontosabb karakterek szétszéledtek, de mindenki útját nyomon követhetjük és szerencsére mindegyik történetszál elég érdekes ahhoz, hogy ne unatkozzunk egyik részen sem. Tetszett, hogy a könyv a karakterfejlődésre, és a karakterek belső vívódásaira és énkeresésére helyezte a hangsúlyt, még akkor is, ha emiatt kissé lassabb lett a történet és hogy nem volt benne olyan sok izgalom, mint mondjuk az előző részben. Az írónő okosan építgeti a világot, a karaktereit és a köztük lévő kapcsolatokat és örülök annak, hogy egyre komplexebb lesz a történet. Egyre jobban kezdem megszeretni az Üvegtrón könyvsorozatot, Celaena-t és a többieket is, és ha így haladunk, akkor a végén még odakerül a kedvenc high-fantasy sorozataim közé. Várom a negyedik részt, remélem mihamarabb érkezik  magyarul. És mondanom sem kell, de a borító megint csodaszép lett, nekem ez a zöldes tetszik eddig a legjobban.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-heir-of-fire-a-tuz-orokose

Értékelés: 5/5