Neal Shusterman: Bontásra ítélve (Bontásra ítélve 1.)

Fülszöveg:

Mi lesz, ha a szüleid téged is szétbontatnak? Szép új világ?
Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket.
Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik.
Te vajon túlélnéd?

A tavalyi év friss YA könyv megjelenései között talán ez volt az egyetlen könyv, amire igazán felfigyeltem. Szinte mindenki csakis pozitív kritikákat írt róla és olyan jelzőkkel illette, mint az "év legjobb ifjúsági disztópia könyve", vagy hogy "milyen remek disztópia" és hogy milyen "érdekes és egyben szörnyű" a világ, amit ábrázol. Tudtam akkor, hogy nekem ezt olvasnom kell, de valahogy csak most jutottam el odáig a vizsgaidőszak közepette.

Tényleg remek és elgondolkodtató könyv a Bontásra ítélve, amit egyáltalán nem bánok, hogy elolvastam, hisz egy újabb csodás olvasási élménnyel gazdagodtam általa. Szörnyű és ijesztő világot tár elénk a történet, szerethető főszereplőkkel, izgalmas történettel és néhány nehéz morális kérdéssel, amire keresi a választ és amivel elgondolkoztatja magát az olvasót is. Éppen ezek miatt a dolgok miatt tetszett annyira a könyv, és kellett néhány nap az olvasás után, hogy magamban át tudjam gondolni az egészet és össze tudjam szedni a gondolataimat a véleményem leírásához.

Mi is kell egy jó disztópiához? Három fő összetevője van, legalábbis szerintem: egy borzalmas és sötét világfelépítés; olyan karakterek, akiknek izgulhatunk a sorsáért és egy izgalmas és mozgalmas történet, amin egy cseppet sem lehet unatkozni. Itt mind a három feltétel adott volt. Tetszett a világ, amit az író megalkotott és a fő téma is, ami köré a történetet felépítette. Egy olyan jövőbeli világban járunk, ahol a nagy háború után törvényessé tették, hogy minden 16 és 18 év közötti fiatalt a szülei jóváhagyásával legálisan szétbonthatnak. Így az egészséges testrészeik egy másik emberben élhetnek tovább, olyasvalakiben, akinek arra nagyobb szüksége van.

Engem teljesen elborzasztott ez a világkép, és hogy az ilyet a szülők megtehetik a gyerekeikkel, és minderre törvényi felhatalmazásuk van. A könyv is felveti a kérdést, hogy mennyire etikus ez az "utólagos abortusz", amit akár így is nevezhetünk, hiszen a bontás elrendelésével a szülők könnyedén megszabadulhatnak a gyerekeiktől. Számos oka lehet annak, ha egy szülő a gyermeke szétbontása mellett dönt, de bármi is legyen az ok, szerintem teljesen felháborító és etikátlan az egész. Itt jön el a kérdés etikai része. Mégis miért döntene a szülő egy tizenéves gyerek élete fölött? Mi jogon dönti el éppen a szülő, hogy élhet-e tovább a gyereke vagy sem? Hisz egy tizenéves gyerek már értelmes, gondolkodó és önálló emberi lény, ennek ellenére mégsem ő dönt a saját sorsa felett. Továbbgondolva jelenik meg a könyvben az abortusz örök vitája is, hogy vajon mikortól számít egy magzat embernek. Mikortól van lelke, és ha van, akkor el lehet-e csak úgy venni az életét. (Nem akarok tovább belemenni az abortusz kérdésbe, mert nem akarok vitát gerjeszteni.)

Adott tehát a morális kérdéseket feszegető, borzalmas és elrettentő háttérvilág, ami ezernyi kérdést vet fel, és ami elgondolkodtat olvasás közben. A másik, ami nagyon tetszett a mozgalmas történet. Rögtön az elején belecsapunk a dolgok sűrűjébe és máris elkezdődik a menekülés, és a futás az idővel. Három főszereplőnk van. Az elején keresztezik egymást az útjaik, hogy aztán együtt meneküljenek tovább a sorsuk és a végzetük elől. Útjuk során találkoznak mindenféle emberrel, barátokkal, akik segítenek rajtuk, ellenségekkel, akikkel fel kell venni a harcot, miközben felnőnek és megtanulják milyen egyedül boldogulni az életben, miközben igazi barátokká válnak. Nem lehet panaszom a történetre sem, nem untam egyik részét sem, mindig történt valami izgalmas és váratlan.

Nem szabad elfeledkezni azonban a karakterekről sem, hisz három remek, ám mégis roppant különböző főszereplőt kapunk. Mindenki megtalálhatja köztük azt, akit igazán közel érez a szívéhez, én azonban nem választanék kedvencet, mert mind a hármójukat megszerettem a végére, csak épp más ok miatt. Connor a legidősebb közülük, akit a szülei a problémás viselkedése miatt ítéltek bontásra. Azonban tudomást szerez a szülei döntéséről, így mielőtt eljönnének érte és elvinnék az Átalakító Tárborba, megszökik és elindítja az események olyan láncolatát, amivel nem csak a saját életének alakulására lesz nagy hatással, hanem a másik két főszereplőjére is. Connor hosszú utat jár be, megismeri önmagát és megkomolyodik, felnő, és úrrá lesz a problémáin.

Risa az egyetlen lány, és Connor után a második legidősebb. Az ő helyzete teljesen más, mint a fiúké, hiszen őt nem a szülei nevelték, hanem egy nevelőotthonban nőtt fel. Igazi zongoraművész tehetség, de mivel a nevelőotthonban nem tudják tovább eltartani őt, és a zongoratudásán kívül nincs más hasznosabb tehetsége és haszna a társadalomban, így a bontásra ítéltek között találja magát a rendszer áldozataként. Egy véletlen folytán összetalálkozik Connorral, és együtt menekülnek tovább,miközben lassan szerelmi szál szövődik köztük. Az tetszett a kapcsolatukban, hogy mennyire mások, mégis remek párt alkottak, és hogy nem a szerelmi nyűglődésükön volt a fő hangsúly, hanem az csak egy kiegészítő mellékszál volt a történetben. Risa okos, tehetséges, talpraesett és két lábbal áll a földön.

És végül itt van Levi is, aki biztosan a legvitatottabb karakter hármójuk közül. Ő a legfiatalabb és legnaivabb, akit a szülei tizednek neveltek születése óta. Ez azt jelenti, hogy őt direkt arra nevelték, hogy amikor betölti a 13. évét, akkor önként vállalja a szétbontást, hogy ezzel egy magasztosabb célt szolgáljon, és hogy a testrészei más emberek életét menthessék meg. Levi egy tipikus áldozat a történetben, az igazi "balek", akit szinte mindenki kihasznál, akivel csak összefut. Elsőnek a szülei agymosó szövegének és a vallása tanításainak esik áldozatul, hisz abban a hiszemben nő fel, hogy az áldozata nemes és hogy ennél önzetlenebb dolgot nem is tehetne az életben. Nem érti a többiek miért nem úgy gondolkodnak, mint ő. Aztán mikor magára marad, és egyedül kell boldogulnia, akkor ismét olyan dolgokba keveredik, amit a naivsága és tapasztalatlansága miatt csakis jó dolognak hisz és az egyetlen útnak, ami számára ki van jelölve az életben.

Levi mindenképp kívülálló hármójuk közül, hisz egyrészt önként vállalta a szétbontást, másrészt nem olyan önálló, okos és talpraesett, mint Connor vagy Risa. Ő is kényszerből keveredik hozzájuk, és miután elárulja őket, magára hagyják. Elveszti a hitét mindabban, amiben korábban hitt, és lelki válságba kerül. Ezt használják ki azok, akiket később megismer, és akik ismét csak használni akarják ostoba ideológiájuk terjesztéséhez. Levi története hol elválik Connorétól és Risa-étől, hol pedig ismét egybefonódik velük. Levi szintén nagy utat tesz meg a végére, és igazából ő megy keresztül a leglátványosabb karakterfejlődésen, hisz a végén csak rá jön, hogy mi a helyes út és hogy mi nem az.

De hogy ne csak a három főszereplőt méltassam, mindenképp ki kell emelném még két mellékszereplőt is, akiket megkedveltem. Tudom, hogy sokan valószínűleg utálták Rolandot, de én bírtam őt, és igenis érthető volt, hogy mit miért tett. Ő így akart életben maradni, és úgy hitte csak így tudja kezelni a legnagyobb veszélyt, akit magára nézve annak látott... vagyis Connort. Aztán bírtam még Haydent is, aki igaz, hogy keveset szerepelt, de valamiért mégis szimpatikus lett számomra a fura viccelődős és megnyerő karaktere miatt. Tetszett a történet vége, ami szerencsére elég sokkoló és veszteségekkel teli volt ahhoz, hogy kellően tragikus legyen. Mindenki vesztett valamit, és ez így volt jó, de azért valamilyen szinten kaptak is valamit, amitől jobb lett az életük.

Nagyon tetszett a könyv és beférkőzött a bőröm alá, napokig ki sem tudtam verni a fejemből, és kellett egy kis idő, hogy átgondoljam igazán, amit olvastam. Imádtam a világfelépítést, nagyon megszerettem a három főszereplőt, akik mind a hárman remek és összetett karakterek, és az elejétől a végéig izgalommal olvastam a történetet, egy percre se unatkoztam rajta. Ilyen egy jó kis disztópia, ilyennek kell lennie. Iszonyúan várom a folytatást, ami remélem nem okoz majd csalódást ezek után, és ami remélem mihamarabb érkezik magyarul. Jó választás volt ez a könyv az év első olvasmányának, remélem az évben végig ilyen jól fogok magamnak könyvet választani.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/neal-shusterman-unwind-bontasra-itelve
Értékelés: 5/5*