Fülszöveg:
A legtöbb gyerek bármit megtenne, hogy átmenjen a vaspróbán. Callum Hunt viszont nem. Ő el akar bukni. Callt az édesapja egész életében óva intette a mágiától. A fiú meg van győződve arról, hogy ha sikerrel jár a vaspróbán, és felvételt nyer a Magisztériumba, annak csak rossz vége lehet. Úgyhogy a lehető legjobban igyekszik, hogy a lehető legrosszabb formáját hozza… A cél az, hogy csődöt mondjon, csakhogy épp ebben mond csődöt. Így hát most várja a Magisztérium, ez az egyszerre szenzációs és vészjósló hely, ami sötét szálakkal kapcsolódik Call múltjához, és kanyargós utat mutat a jövője felé. A vaspróba csak a kezdet, a legnagyobb próbatétel csak ezután következik…
A könyvtárban járva zsákmányoltam jó néhány olyan könyvet, ami már régóta a várólistámon csücsült. Nem ezt kellene most olvasnom, de ha már így alakult és szorít a határidő, akkor rugalmasan álltam a dolgokhoz, és változtattam egy kicsit a terveimen. Épp ezért került előrébb a Vaspróba is, pedig ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor sosem hajtott annyira a vágy, hogy nekem ezt minél hamarabb olvasnom kell. Persze beterveztem, és tudtam, hogy valamikor sorra fog kerülni, de azért eddig mindig találtam ezer másik könyvet, amit szívesebben olvastam helyette.
A Vaspróba befejezése után nyugodtan kijelenthetem, hogy jól sejtettem előtte. Valahogy éreztem, hogy nem kell ezt annyira erőltetni, valahogy sejtettem, hogy nem lesz ez olyan nagy élmény számomra, ami miatt annyira bánkódnék, ha esetleg kimarad az életemből. Számomra egy minden téren tökéletesen átlagos könyv ez, semmi több, és sajnos nem hagyott bennem maradandó nyomokat. Middle-grade könyv, vagyis stílusában és műfajában hasonlít a Harry Potterhez, így nagyjából tudhatjátok, hogy milyen kaliberű történetre lehet benne számítani. Sajnos vagy sem, nem csak a stílusában és a műfajában hasonlított, hanem még számos másban is, ami mondjuk nem lenne önmagában probléma, ha a könyv nyújtana egy olyan megkapó élményt, ami miatt elfelejteném a sok-sok hasonlóságot.
Ez nem jött össze, és a könyv szinte minden téren egy erős közepes, semmi több. Kiszámítható és unalmas a történet, és szinte semmi izgalmas nem történik az egy év alatt, amíg Call a Magisztérium első évfolyamát járja ki. A tanulási folyamat lagymatag és a próbák, amiket kapnak nevetségesek. Ott vannak a várható konfliktusok, ott vannak az átlagos és klisés barátok és ott vannak a rejtélyek, amihez itt is egy évet kell várni, hogy végre felfedje magát a gonosz. De hát ha a Harry Potterben Voldemort képes volt mindig kivárni a tanév végét, akkor gondolom itt se okoz nagy gondot ez a Halál Ellenségének.
Tudom, hogy ez még csak egy öt részes sorozat első része, és nem is azt vártam, hogy mindent részletesen elmagyaráznak nekem a legelején, de azért ennél egy sokkal részletesebb háttérvilág kidolgozást és magyarázatot vártam volna. Itt nem tökölünk az elején azzal, hogy Call csak most jön rá, hogy varázsló, hanem ezzel önmaga is tisztában van. Így nem nagyon magyarázzák meg, hogy mit is tudnak a varázslók, hogy pontosan mire is képesek. Persze tudunk az 5 természeti erőről, meg hogy ezeket kell gyakorolniuk, és hogy 5 évből áll az iskola, de ennél több nem nagyon derül ki. Ki irányítja a természetfeletti világot? Ki a vezető? Kinek felelnek a varázslók? Miből élnek? És még számos ehhez hasonló kérdés, ami felmerült bennem, amire én kíváncsi lennék. Ezeket már az elején tisztázni kellett volna, szerintem legalábbis.
Nem csak a történetszálak és a történetvezetés okozott csalódást, hanem maguk a karakterek is. Szinte mindegyik lebutított változata más middle-grade könyv, mint mondjuk a Harry Potter karaktereinek. Ami ott működött és még újdonságnak és szórakoztatónak számított, az itt már unalmas és ezerszer látott klisévé vált. Callnak persze, hogy két jó barátja lesz, az egyik egy csendes, de vicces srác, Aaron, a másik pedig az eminens, mindenben a legjobbra törekvő lány, Tamara. És persze az ellenlábas se maradhatott ki, akit itt Jaspernek hívnak és aki ugyanúgy utálja a főszereplőt, miközben titokban irigykedik rá, mint Draco tette Harry-vel.
Egészen a végéig úgy voltam vele, hogy ennyi nekem elég volt, és nem fogom olvasni a folytatást. Ha gyerekkönyvre vágyom, akkor inkább előkapom a Percy Jackson sorozat következő részét, vagy épp a Harry Potter valamelyik kötetét és inkább azokat választom a Magisztérium helyett. És aztán jött a végén lévő csavar, amin csak pislogtam nagyokat és ami miatt úgy döntöttem, hogy nekem mégis olvasnom kell a folytatást. Irtó remek döntésnek tartom és ilyet szinte még nem is olvastam ebben a műfajban. Remek ötlet, hogy a főszereplő maga a fő ellenség és nagyon bízom benne, hogy a folytatásban maximálisan kihasználják az ebben rejlő lehetőségeket. Annyi remek dolgot ki lehetne ebből hozni, és remélem így is lesz.
Habár teljesen átlagos és semmi újdonságot nem nyújtott számomra a könyv, amire ne számítottam volna egy ehhez hasonló történetben, mégis olvasni szeretném a folytatást. Adok neki még egy esélyt, mert a végén lévő csavar olyan remek, amit csakis dicsérni tudok, és ami remek lehetőségeket teremt a folytatásra. Remélem élnek az írónők ezekkel a lehetőségekkel, és nem valami zavaros, ellentmondásos és bakikkal teli történetet kerítenek köré, mert akkor nagyon csalódott leszek.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/3
Nekem ez az egyik kedvenc könyvem.:)
VálaszTörlés