Fülszöveg:
A nevem Meghan Chase. Azt hittem, vége. Vége a tündérekkel töltött időnek, annak, hogy lehetetlen döntéseket kell hoznom, fel kell áldoznom a szeretteimet. Azonban most vihar közeleg – egy seregnyi vastündér, akik minden tiltakozásom ellenére visszarángatnak magukkal. Eltépnek a kitaszított hercegtől, aki megesküdött, hogy mellettem marad, és egy olyan háború mélyére hajítanak, amelyet aligha élhet túl bárki is. Nincs visszaút.
Még mindig élénken él bennem az emlék, hogy mennyire imádtam az első részt, a Vaskirályt, mikor csaknem 2,5 évvel ezelőtt olvastam. Aztán nem sokra rá megjelent magyarul a második rész, a Vashercegnő, amit nem sokkal utána szintén kiolvastam. Az már nem tett rám olyan mély benyomást, mint az első rész és több dolog nem tetszett benne, de összességében még azt is élveztem. Most pedig végre sikerült elolvasnom a harmadik részt, a Vaskirálynőt, amivel kapcsolatban semmit sem tudtam előre, és tulajdonképpen semmilyen elvárásaim nem voltak vele kapcsolatban.
Elsőnek azzal kezdeném, hogy nem tudom miért, de én abban a hitben éltem idáig, hogy a Vastündérek sorozat egy trilógia és ez a befejező része, de a könyv elolvasása után döbbenten tapasztaltam, hogy tévedtem. Nem ez az utolsó rész, és nem is itt van a befejezés. 4 részes igazából a könyvsorozat és van még egy negyedik rész, amire őszintén szólva szükség is van, mert elég sok kérdés nyitva maradt, és elég sok történetszál nem lett elvarrva.
A 4. rész azonban már Ash narrációjában bontakozik majd ki előttünk, és nagyjából sejteni lehet, hogy miről fog szólni, hiszen a Vaskirálynő végén van egy néhány oldalas utalás erre vonatkozóan. Hogy várom-e a 4. részt? Nagyon, hisz egyrészt érdekel, hogy bekukkanthassak Ash gondolatai közé, másrészt kíváncsi vagyok, hogy sikerül megoldania a helyzetet közte és Meghan közt, harmadrészt pedig ha tényleg ő és Puck együtt indulnak útnak, ott kő kövön nem marad. Remélem érkezik mihamarabb a 4. rész, mert én már most nagyon olvasnám.
Na, de mi a helyzet a Vaskirálynővel? Amíg azt hittem, hogy ez a trilógia utolsó része, addig kicsit csalódva olvastam a történetet, mert számomra valamiért most nem ütött akkorát. De mikor rájöttem, hogy ez nem a befejező rész, akkor kissé megenyhültem, mert így van értelme a dolognak. Mint egy könyvsorozat adott közbenső része, annak egyértelműen megfelel, hisz hozta mindazt, amiért szeretni lehet a Vastündérek világát. Itt vannak kedvenc karaktereink, ismét egy izgalmas kalandot járhatunk végig Meghannal és a többiekkel, és ismét remek a humor, amit az írónő belecsempészett a sorok közé.
Igazából én két dolog miatt szeretem a Vastündérek könyvsorozatot. Egy egyszerű, de roppant bájos mesebeli világot mutat be, ami habár erőteljesen építkezik más mesefilmek ötleteiből (pl. A fantasztikus labirintus), mégis annyira szerethető és (hirtelen jobb szó nem jut eszembe) aranyos, hogy nem lehet nem szeretni. Aki kedveli a mesebeli fantasy irodalmat, annak ez is tetszeni fog, az biztos. Meghan ismét útra kel, hogy megmentse Sohaföldet a pusztulástól, hisz ő az egyetlen, aki szembeszállhat a Vasbirodalom fenyegetésével. Meg kell ölnie az új Vaskirályt, hogy ez megmentse a Nyári és a Téli udvart, aminek habár sosem akarta, de ő maga és a szerettei is a szerves részei. A történet tehát megint mozgalmas, kalandos és izgalmas, én nem unatkoztam rajta.
A másik, ami miatt annyira egyedi a könyvsorozat, az a remek alapötlet. Maguk a tündérek nem annyira egyediek, hisz számos más könyv foglalkozik velük, és Kagawa is csak az ismert mítoszokra és legendákra épít, mégis a Vastündérek ötlete miatt a könyv merőben más lett, mint a hasonló társai. Nekem nagyon bejön a Vastündérek ötlete, hogy a technika fejlődésével jöttek létre. Nekik is van egy birodalmuk, mint a normál tündéreknek, és már a puszta létük is fenyegeti a normális tündérek életét. A Vaskirály háborút szított az óvérűek ellen, és a háború most éri el a tetőpontját, amiben Meghan igen fontos és meghatározó szerepet játszik. Nagyon tetszett a könyv végén lévő csavar, hisz erre nem számítottam, de szerintem ennél jobban nem is lehetett volna megoldani a dolgot. Meghan lett az új Vaskirálynő, és ez a folytatásra remek lehetőségeket teremt.
Mindenképp érdemes még megemlíteni, hogy maguk a karakterek is, habár nem valami összetettek és nem valami emlékezetesek, mégis szerethetőek a maguk módján. Én szurkoltam nekik, Meghannek azért, hogy sikerüljön a küldetése és elfogadja mindkét erőt, a Nyár és a Vas mágiáját, ami benne lakozik, Meghannek és Ashnek azért, hogy végre együtt lehessenek, Pucknak azért, hogy végre túltegye magát Meghanen, és így tovább. A szerelmi háromszögnek szerencsére vége, ennek épp ideje volt. Na meg persze ott van Kacor is, a felejthetetlen fenomenális macska, aki talán maga a könyvsorozat szíve és lelke. Azt a kis egoista, önimádó dögöt nem lehet nem szeretni.
Mint a trilógia befejező része szerintem nem állta volna meg a helyét a könyv, de mivel rájöttem, hogy lesz még 4. rész is, így végül is elfogadható a maga módján. Még mindig szerethetőek a karakterek, élükön Kacorral, még mindig aranyos és közben izgalmas maga a történet és még mindig elvarázsol ez a mesebeli világ, amit Kagawa megalkotott. Kellemes kikapcsolódás a Vaskirálynő, és a könyv végi csavar miatt, nagyon várom a 4. részt. Remélem mihamarabb érkezik.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Szia
VálaszTörlésTudsz valamit a 4-dik reszrol?