Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus De nem tudja kiverni a fejéből. Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.
Nem azt mondom, hogy nem tetszett a könyv, számomra olyan „egyszer olvasós” lett, ami azt jelenti, hogy egyszer elolvasva tetszett a hibái ellenére is, (higgyetek nekem, van hibája!), de semmi nem tudna rávenni az égvilágon, hogy még egyszer a kezembe vegyem. Épp ezért rögtön azzal kezdeném, hogy az Eleanor és Park számomra egy erős közepes olvasmány volt, jobb, mint amire számítottam, de azért nem annyira jó, mint ahogy azt sokan mondták róla korábban. Ennél is azt érzem, hogy kicsit többnek akart tűnni annál, mint ami, és ez sajnos nem sikerült.
Kezdjük akkor a hibákkal, ha már így alakult. Mint említettem korábban, realista könyv akart ez lenni, éreztem én az erre irányuló szándékot a komoly téma behozatalával, de erről alig esik egy-két szó, és nem is foglalkozunk vele többet, így én sem fogok. Számomra ez nem realista könyv, (értsd: én azt tekintem realista könyvnek, ami komoly témákkal foglalkozik, és ezeket rágja körbe), hanem egy szimpla ifjúsági romantikus történet. Arról szól, hogy két nem éppen hétköznapi tinédzser hogyan szeret egymásba, hogy ez milyen hatással lesz az életükre.
Komoly témaként megpróbálja az írónő behozni a családon belüli erőszakot, de én abszolút nem éreztem hangsúlyosnak ezt a történetszálat a könyvben. Persze a végén épp emiatt szökik el Eleanor, de valahogy akkor is… sokkal jobban ki lehetett volna fejteni, hogy mennyire nehéz helyzetben van a lány, hogy mi minden történik vele és a családjával, hogy miként éli meg mindezt. Ehelyett inkább folyton azon panaszkodott, hogy milyen szegények. Nem azt mondom, hogy a szegénységből eredő gondok nem fontosak, csak szerintem a családon belüli erőszak azért fajsúlyosabb probléma annál, minthogy milyen ruhája van az embernek. Úgy vélem az írónő nem találta meg a komoly téma és a romantikus történet közti megfelelő egyensúlyt, épp ezért lett aránytalan a történet.
A másik, ami nem tetszett a könyv stílusa. Lehet, hogy valakinek bejött, de nekem sajnos nem. Túlírtnak érzem, és félreértés ne essék, semmi baj a túlírt stílussal, ha indokolt a használata. Itt nem az, épp ezért voltak számomra olyan furák a megfogalmazások egyes helyeken. Ilyenkor csak fogtam a fejem, hogy ez most minek kellett ide. Emellett idegesített, hogy sűrűn váltogatta az írónő a nézőpontokat. Volt, amikor Eleanor mondott két mondatot, aztán váltottunk, és jött Park, aki szintén mondott két mondatot, és ismét váltás. Nem a váltott nézőponttal volt gondom, hanem azzal, hogy olyan sűrűn váltogattunk a két főszereplő közt, hogy mikor lankadt a figyelmem, akkor észre se vettem, hogy épp most ki magyaráz.
Hogy valami jót is említsek a végére, elmondom, mi az a két dolog, ami viszont kifejezetten tetszett. Az egyik, hogy a sok hiba ellenére az írónőnek valahogy mégis sikerült megragadnia az első szerelem érzését, és azt, hogy mi játszódik le ilyenkor egy tinédzser fejében. Eleanor és Park aranyosak voltak, végre két reális tinédzserábrázolás, akik nem tökéletesek, akik nem úgy néznek ki, mintha a kifutóról léptek volna le, hanem vannak jó és rossz tulajdonságaik, se kívülről, se belülről nem tökéletesek. Reálisak, mint bármely másik ember, épp ezért könnyen együtt lehet velük érezni. Meg lehet őket érteni, mert olyanok, mint mi voltunk ennyi idősen. Az első szerelem hatása és következménye, és hogy az egészet az írónő nem úgy ábrázolta, mint ami örökké tart, nekem nagyon tetszett. Mert általában ez az igazság. Az ilyen tini szerelmek hirtelen lángolnak fel, de többségében ki is hunynak hamar.
A másik, aminek örültem, és erre is utaltam már néhány sorral ezelőtt, az a két főszereplő reális és abszolút valós ábrázolása, mind karakterüket tekintve, mint pedig a külsejüket. Az utóbbiért pedig még inkább hálás vagyok, mert manapság az ifjúsági könyvek többségében a karakterek úgy néznek ki, mint a topmodellek, még az is, aki nem tudja ezt magáról. Így üdítő volt olvasni olyan főszereplőről, aki félig amerikai és félig koreai, és épp ezért küzd a származása miatti előítéletek ellen, valamint egy olyanról, aki nem valami szép lány, és ezt tudja is magáról. Kicsit duci, sápadt és szeplős, a haja pedig egy vörös szénakazal. Végre egy írónő, aki meg merte lépni, hogy nem topmodelleket tesz meg a története főhőseivé.
Egyszeri olvasmánynak elment, és tulajdonképpen tetszett a hibái ellenére, de többször biztosan nem fogom újraolvasni. A hibákon kívül, a két általam felsorolt pozitív elem, ami tetszett, erősen feltornázta a könyv megítélését a szememben. Az írónő átadta az első szerelem érzését, és két olyan főszereplőt teremtett, akikkel tényleg együtt lehet érezni, hisz olyanok, mint én vagy te. Mint bármelyik fiatal. Valósak, és nem tökéletesek. Talán ez a legnagyobb bravúrja ennek a könyvnek. Ha egy könnyed kis romantikus sztorira vágysz, akkor ezt neked találták ki.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése