June és Day annyi mindent feláldozott a Köztársaságért, és egymásért, de az ország végre a megújulás küszöbén áll. June visszanyerte a Köztársaság megbecsülését, a kormányzat legfelsőbb köreiben dolgozik mint princepsjelölt, Day pedig a hadseregben emelkedett magas posztra. Arra azonban egyikük sem számított, hogy a körülmények alakulása ismét összehozza őket. Épp mikor már küszöbön áll a békeszerződés aláírása, egy járvány kitörése okoz pánikot a Kolóniákban, és ismét háború fenyegeti a Köztársaságot. A fertőzést egy minden eddiginél halálosabb vírus okozza, az ország sorsa pedig June kezében van. De hogy megmentse milliók életét, arra kell kérje, akit mindennél jobban szeret, hogy áldozza fel mindenét. Szívszorító dráma, akció és feszültség. Marie Lu nagysikerű trilógiájának elképesztő befejezése.
Talán alig egy héttel ezelőtt olvastam a trilógia második részét, a Született tehetséget, és annyira tetszett, hogy már akkor tudtam, hogy mihamarabb meg kell kaparintanom a befejező részt, mert egyszerűen tudnom kell, hogy mi lesz a történet vége. Kész szerencse, hogy már megjelent magyarul, és hogy kölcsönbe kaptam, így gyakorlatilag várnom sem kellett sokat, hogy megtudjam, hogyan zárul Day és June felettébb izgalmas és küzdelmes története. Nem csalódtam egy cseppet sem a befejező részben, annak ellenére, hogy ez kissé "nyugisabb" lett, mint az első kettő volt. Így is imádtam, és a trilógia tökéletes lezárása lett.
A történet 8 hónappal később folytatódik, és habár elsőnek furcsa volt ez a kis időugrás, de később megértettem a szükségességét és a fontosságát, így belátom, hogy kellett ide több okból is. Egyrészt az írónő így adott egy kis időt a Köztársaságnak, hogy megpróbáljon új lábra állni, továbbá adott időt June-nak és Day-nek is. Ugyebár a 2. rész végén Day és June útjai különválnak. June a fővárosban marad Anden oldalán és Princepsjelöltnek tanul, míg Day az öccsével más városba költözik, ahol kezelések sora vár rá. Olyan kezeléseké, amelyek egyetlen célja, hogy megmentsék a fiú életét, aki mint kiderült halálos betegségben szenved és nincs sok ideje hátra.
Persze a viszonylag békés és nyugodt idők nem sokáig tartanak, hisz a Kolóniákban egy rejtélyes vírus üti fel a fejét, és mivel azt hiszik, hogy a Köztársaság szabadította rájuk a vírust, hadat üzennek nekik, a háborút pedig csakúgy lehet elkerülni, ha a Köztársaság előáll a vírus ellenszerével. A gyógymód megtalálását az utolsó alany segítheti, így Anden June-on keresztül szeretné rávenni Day-t, hogy engedje meg, hogy az öccsét felhasználva kikísérletezhessék az ellenszert. June és Day így újra találkoznak, és rövidesen elszabadulnak az indulatok.
Kicsit más lett ez a könyv, mint az előző kettő. Legalábbis én így éreztem és elmondom, hogy miért. Az első két rész tele volt izgalommal, adrenalinnal és akcióval, ami mellett a szerelmi szál, a karakterfejlődés csak másodlagos kiegészítő szerepet játszottak. Tökéletes harmóniában futottak egymás mellett, tökéletes kiegészítései voltak egymásnak. Mégis az akció valahogy kicsit nagyobb szerepet kapott, szinte filmszerűen peregtek előttem az események, míg olvastam. Ezzel ellentétben azt vettem észre, hogy a 3. részben az akció mintha kissé háttérbe szorult volna, és valahogy sokkal nagyobb szerepet kaptak a magánéleti dolgok, a karakterek fejlődése és a köztük lévő kapcsolatok alakulása. Nem azt mondom, hogy itt nem volt akció és adrenalin, csak kevesebb, mint ezelőtt, és ez nagyon látszott.
Hogy ez jó-e vagy rossz, azt mindenki döntse el maga. Ami engem illet, engem nem zavart a dolog, mert helyette a karakterfejlődés és a karakterek kapcsolatai kerültek előtérbe, és mivel mindenki érdekes és elgondolkodtató gondokkal küszködött, így nem untam ezeket a részeket sem. Day ugyebár erősen visszavett a hősködésből, hisz 8 hónap alatt a betegsége miatt nagyon legyengült és kimerült, sőt egyre rosszabb és rosszabb lett az állapota. Ezt a folyamatot, a hatásait és következményeit az írónő szépen és fokozatosan mutatta be és írta le, ebbe nem tudok belekötni. Day persze próbálja kivenni a részét a harcokból, és minden tőle telhetőt megtesz, de csak nem kerülheti el a végzetét. Ő és June csak egymásra találnak a végén, és annyira szeretem a párosukat, hogy véglegesen bekerültek a kedvenc könyves álompárjaim közé. Sosem volt nagyon cukormázas a szerelmük, sosem ment a szerelmi szál a történet rovására, és a kapcsolatuk végig a reális és hihető maradt. Így kell megírni egy romantikus szálat az ifjúsági könyvekben.
June jobban kiveszi a részét a konkrét harcokból, és Day-el együtt mindketten ismét az események sűrűjébe kerülnek, mindketten védik és harcolnak szeretett otthonukért a Köztársaságért, miközben próbálnak rájönni arra, hogy mit is éreznek valóban egymás iránt, és hogy milyen jövő várhat majd rájuk. Végül June is megkapta a saját kis bosszúját, és sikerült elégtételt vennie a bátyja igazi gyilkosán, így végre megnyugodhat a lelke és végre valóban elengedheti Metiast. Thomast még mindig nagyon kedvelem, és talán az övé az egyik legtragikusabb sors ebben a könyvben. Nem pozitív hős, inkább negatív karakter, és utálnom kellene mindenért, amit tett, de egyszerűen nem tudom. Sajnáltam azért, ami vele történt, holott valamilyen szinten megérdemelte, de mégsem tudtam örülni neki, ahogy June sem.
Thomas az elhivatottsága és szolgálatkészsége áldozata lett, és épp ezért annyira tragikus az, ami vele történt. Különösen igaz az, amit June-nak mondott arról, hogy habár ő mindig mindent azért tett, hogy teljes erejével és meggyőződésével szolgálja a Köztársaságot, mégis árulóként és kegyvesztve hal meg, miközben Day folyamatosan lázadt a rendszer ellen és mindig is keresztbe tett a Köztársaság működésének, mégis Day-re emlékeznek majd hősként, ő lesz a legenda, akire mindenki a megmentőként tekint. Érdekes a kontraszt a két fiú közt, nekem nagyon tetszett, főleg, amikor Thomas így nyíltan megfogalmazta, ami nekem is megfordult korábban a fejemben.
Tudtam, hogy Day nem fog meghalni. Csak nagyon kevés író meri meglépni az ifjúsági könyvekben, hogy megölje a két főszereplő közül valamelyiket. Pedig milyen jó lett volna, ha tragikus vége lesz a sztorinak, akkor ütött volna nagyot. Mégis, nem csalódtam a lezárásban, mert így se lett olyan mint amire számítottam. Keserédes lett a vége, kissé erőltetett, de azért legalább keserédes, így nekem végül is tetszett a megoldás, amit az írónő választott, főleg az utolsó fejezet, ami 10 évvel később játszódott. Így kerek egész a történet, és ennek így kellett véget érnie.
Így az utolsó rész végére érve nyugodtan kijelenthetem, hogy a Legenda trilógia hivatalosan belekerült a kedvenc disztópiáim közé. Imádom a könyvek világfelépítését, imádom a karaktereit, és a két főszereplőt. Imádom, hogy váltott nézőpontban íródott a történet, és imádom, hogy az izgalmas és akciódús történetet sosem nyomta el a szerelmi szál, hanem a kettő mindig szinte tökéletes egyensúlyban haladt egymás mellett. Így kell az ilyet. Mindenkinek bátran ajánlom a Legenda trilógiát, higgyetek nekem nem fogtok benne csalódni.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/marie-lu-champion-bajnok
Értékelés: 5/5*
A történet 8 hónappal később folytatódik, és habár elsőnek furcsa volt ez a kis időugrás, de később megértettem a szükségességét és a fontosságát, így belátom, hogy kellett ide több okból is. Egyrészt az írónő így adott egy kis időt a Köztársaságnak, hogy megpróbáljon új lábra állni, továbbá adott időt June-nak és Day-nek is. Ugyebár a 2. rész végén Day és June útjai különválnak. June a fővárosban marad Anden oldalán és Princepsjelöltnek tanul, míg Day az öccsével más városba költözik, ahol kezelések sora vár rá. Olyan kezeléseké, amelyek egyetlen célja, hogy megmentsék a fiú életét, aki mint kiderült halálos betegségben szenved és nincs sok ideje hátra.
Persze a viszonylag békés és nyugodt idők nem sokáig tartanak, hisz a Kolóniákban egy rejtélyes vírus üti fel a fejét, és mivel azt hiszik, hogy a Köztársaság szabadította rájuk a vírust, hadat üzennek nekik, a háborút pedig csakúgy lehet elkerülni, ha a Köztársaság előáll a vírus ellenszerével. A gyógymód megtalálását az utolsó alany segítheti, így Anden June-on keresztül szeretné rávenni Day-t, hogy engedje meg, hogy az öccsét felhasználva kikísérletezhessék az ellenszert. June és Day így újra találkoznak, és rövidesen elszabadulnak az indulatok.
Kicsit más lett ez a könyv, mint az előző kettő. Legalábbis én így éreztem és elmondom, hogy miért. Az első két rész tele volt izgalommal, adrenalinnal és akcióval, ami mellett a szerelmi szál, a karakterfejlődés csak másodlagos kiegészítő szerepet játszottak. Tökéletes harmóniában futottak egymás mellett, tökéletes kiegészítései voltak egymásnak. Mégis az akció valahogy kicsit nagyobb szerepet kapott, szinte filmszerűen peregtek előttem az események, míg olvastam. Ezzel ellentétben azt vettem észre, hogy a 3. részben az akció mintha kissé háttérbe szorult volna, és valahogy sokkal nagyobb szerepet kaptak a magánéleti dolgok, a karakterek fejlődése és a köztük lévő kapcsolatok alakulása. Nem azt mondom, hogy itt nem volt akció és adrenalin, csak kevesebb, mint ezelőtt, és ez nagyon látszott.
Hogy ez jó-e vagy rossz, azt mindenki döntse el maga. Ami engem illet, engem nem zavart a dolog, mert helyette a karakterfejlődés és a karakterek kapcsolatai kerültek előtérbe, és mivel mindenki érdekes és elgondolkodtató gondokkal küszködött, így nem untam ezeket a részeket sem. Day ugyebár erősen visszavett a hősködésből, hisz 8 hónap alatt a betegsége miatt nagyon legyengült és kimerült, sőt egyre rosszabb és rosszabb lett az állapota. Ezt a folyamatot, a hatásait és következményeit az írónő szépen és fokozatosan mutatta be és írta le, ebbe nem tudok belekötni. Day persze próbálja kivenni a részét a harcokból, és minden tőle telhetőt megtesz, de csak nem kerülheti el a végzetét. Ő és June csak egymásra találnak a végén, és annyira szeretem a párosukat, hogy véglegesen bekerültek a kedvenc könyves álompárjaim közé. Sosem volt nagyon cukormázas a szerelmük, sosem ment a szerelmi szál a történet rovására, és a kapcsolatuk végig a reális és hihető maradt. Így kell megírni egy romantikus szálat az ifjúsági könyvekben.
June jobban kiveszi a részét a konkrét harcokból, és Day-el együtt mindketten ismét az események sűrűjébe kerülnek, mindketten védik és harcolnak szeretett otthonukért a Köztársaságért, miközben próbálnak rájönni arra, hogy mit is éreznek valóban egymás iránt, és hogy milyen jövő várhat majd rájuk. Végül June is megkapta a saját kis bosszúját, és sikerült elégtételt vennie a bátyja igazi gyilkosán, így végre megnyugodhat a lelke és végre valóban elengedheti Metiast. Thomast még mindig nagyon kedvelem, és talán az övé az egyik legtragikusabb sors ebben a könyvben. Nem pozitív hős, inkább negatív karakter, és utálnom kellene mindenért, amit tett, de egyszerűen nem tudom. Sajnáltam azért, ami vele történt, holott valamilyen szinten megérdemelte, de mégsem tudtam örülni neki, ahogy June sem.
Thomas az elhivatottsága és szolgálatkészsége áldozata lett, és épp ezért annyira tragikus az, ami vele történt. Különösen igaz az, amit June-nak mondott arról, hogy habár ő mindig mindent azért tett, hogy teljes erejével és meggyőződésével szolgálja a Köztársaságot, mégis árulóként és kegyvesztve hal meg, miközben Day folyamatosan lázadt a rendszer ellen és mindig is keresztbe tett a Köztársaság működésének, mégis Day-re emlékeznek majd hősként, ő lesz a legenda, akire mindenki a megmentőként tekint. Érdekes a kontraszt a két fiú közt, nekem nagyon tetszett, főleg, amikor Thomas így nyíltan megfogalmazta, ami nekem is megfordult korábban a fejemben.
Tudtam, hogy Day nem fog meghalni. Csak nagyon kevés író meri meglépni az ifjúsági könyvekben, hogy megölje a két főszereplő közül valamelyiket. Pedig milyen jó lett volna, ha tragikus vége lesz a sztorinak, akkor ütött volna nagyot. Mégis, nem csalódtam a lezárásban, mert így se lett olyan mint amire számítottam. Keserédes lett a vége, kissé erőltetett, de azért legalább keserédes, így nekem végül is tetszett a megoldás, amit az írónő választott, főleg az utolsó fejezet, ami 10 évvel később játszódott. Így kerek egész a történet, és ennek így kellett véget érnie.
Így az utolsó rész végére érve nyugodtan kijelenthetem, hogy a Legenda trilógia hivatalosan belekerült a kedvenc disztópiáim közé. Imádom a könyvek világfelépítését, imádom a karaktereit, és a két főszereplőt. Imádom, hogy váltott nézőpontban íródott a történet, és imádom, hogy az izgalmas és akciódús történetet sosem nyomta el a szerelmi szál, hanem a kettő mindig szinte tökéletes egyensúlyban haladt egymás mellett. Így kell az ilyet. Mindenkinek bátran ajánlom a Legenda trilógiát, higgyetek nekem nem fogtok benne csalódni.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/marie-lu-champion-bajnok
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése