Hadd mondjam el… Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor? Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?
Ezt meséli el a szerző díjnyertes, több nyelvre lefordított, drámai erejű, ugyanakkor az iróniát sem nélkülöző könyvében.
A Jégviráglányokhoz hasonlóan Anderson most is egy komoly témát szedett elő, a nemi erőszakról ír. Melinda-t egy buliban megerőszakolták még az iskola kezdete előtt, és a regény azt mutatja be, hogy egy fiatal 13 éves lány miképp tudja feldolgozni ezt a szörnyű traumát. A könyv egy tanévet mutat be és negyedévekre van bontva. Minden negyedév egy nagy fejezetet jelent, és mindegyikben számos apróbb kis fejezetre oszlik a történet, mindegyik saját címmel lett ellátva. Természetesen Melinda a narrátor, ő meséli el nekünk, mi minden történik vele, hogy milyen érzések kavarognak a fejében, hogy miként próbálja magát túltenni a traumán, és hogy miképp próbálja feldolgozni azt.
Melinda egy igen fiatal lány, és máris olyan rettenetes dolgot ment keresztül, amit én senkinek se kívánok az életben. Még az ellenségemnek sem. A nemi erőszak szerintem a nők ellen elkövethető bűnök egyik legsúlyosabbika, ami engem mindig kifejezetten felháborít, és amelyik férfi ilyen dologra képes, azt én nyugodt szívvel kasztráltatnám. (
Mivel Melinda nem beszél sokat, így a könyv nagy része inkább csak leírásból és Melinda belső gondolataiból áll. Annak ellenére, hogy Melinda fiatal, mégis igen érett, komoly és őszinte gondolatai vannak. Átlátja a családja helyzetét, a szülei igazából nem foglalkoznak vele, folyton dolgoznak, és az egész családi boldogság tulajdonképpen csak egy kirakat. A szülei „annyira figyelnek rá”, hogy csak hetekkel később veszik észre, hogy a lányuk nem is beszél egy ideje, hogy valami baja van. Fel sem tűnik nekik, hogy Melinda-val valami nincs rendben. Melinda azért nem mond nekik semmit, mert szerinte a szülei amúgy se hinnének neki.
Nem csak a családi helyzete bonyolult, hanem a nyár végi buli óta a barátai se állnak vele többé szóba. Melinda kihívta a zsarukat ijedtében, azután, ami vele történt, így a bulit feloszlatták, és a korábbi barátai megharagudtak rá, és többé hozzá sem szóltak. Velük se tudta megbeszélni a dolgot. Egész éven keresztül magányosan próbálja túlélni az iskolát, depressziós, semmi sem érdekli, lóg az órákról, nem tanul, nem beszél, csak a művészetóra érdekli, csak ott tudja kiélni az érzéseit. Az írónő szépen és fokozatosan mutatja be Melinda lelki állapotának romlását, majd pedig javulását, hogy miként dolgozza fel a történteket.
A könyv nagyon rövid, alig 200 oldal, így gyorsan lehet vele haladni, már ha valakinek nem üli meg a gyomrát ez a kényes téma és a kifejezetten depressziós főhősnő. Komoly témáról szól, egy fiatal lány tragédiáján keresztül, érdekes szerkezeti bontásban. Nekem tetszett a könyv, habár nem tudom megmondani miért, nálam mégis nagyobbat ütött az írónő másik könyve, a Jégviráglányok. Lehet azért, mert azt olvastam elsőnek. Ez a könyv is jó, nem azt mondom, hogy nem, csak valahogy mégis a másik jobban a gondolataim közé férkőzött. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki nem rémül meg az ilyen komoly témáktól, és szerintem a film is megérdemel egy esélyt. Senkit ne riasszon el, hogy Kristen Stewart alakítja a főszereplőt, Kristen ebben a filmben valahogy egészen hiteles. (
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése