Március: TOP 5 felnőtt fantasy könyv

Ez a hónap is eltelt gyorsan, így március utolsó napján ismét hozom az újabb toplistát. Korábban megtudhattátok melyek a TOP 3 vámpíros könyveim, majd hogy melyek a TOP 5 ifjúsági fantasy könyveim, és a mostani témának pedig a kedvenc felnőtt fantasy könyveimet választottam. A fantasy a kedvenc műfajom, ebből szeretek olvasni igazán, és ez a legtöbb az olvasmányaim közül. Persze csinálhattam volna úgy, hogy az ifjúsági és a felnőtt fantasy könyveket egybeveszem, de szerintem érdemes őket megkülönböztetni, hisz a fiataloknak íródott fantasy-k között is vannak igazán jó könyvek, és ha egybe vettem volna, akkor sajnos a felnőtt fantasy könyvek könnyűszerrel kiütötték volna az előbbieket.

Kérdezhetnétek mi a különbség az ifjúsági és a felnőtt fantasy könyvek között. Habár egyértelmű szerintem a válasz, én így különítem el a két kategóriát: a felnőtt fantasy-ben értelemszerűen felnőttek a szereplők, van káromkodás és/vagy szexuális töltetű jelenet (részletesebb leírással), sokkal sötétebb, véresebb és brutálisabb a történet.

Nem is akarom tovább húzni a szót, lássuk a mostani listát. :)

Márciusi téma: TOP 5 FELNŐTT FANTASY KÖNYV

1. George R.R. Martin: Trónok harca és a teljes Tűz és jég dala könyvsorozat

 Fülszöveg:
A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.

Szerintem ez az egyik könyvsorozat, amit talán senkinek se kell bemutatni, hiszen három éve (lassan négy), hogy szinte a csapból is ez folyik. Nem érdemtelen a hírnév, amit szerzett magának a könyvsorozat és a televíziós sorozat is, hiszen George Martin tényleg megismételhetetlen és felejthetetlen történetet alkotott meg, amit minden fantasy kedvelőnek szívből ajánlok.

2. Karen Marie Moning: Keserű ébredés és a teljes Tündérkrónikák könyvsorozat

Fülszöveg:

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.

Ez volt talán az első felnőtt urban fantasy könyv, amit olvastam, és azóta többször újraolvastam már, mert egyszerűen megunhatatlan. Adott egy érdekes világ, egy kezdetben kissé nyafka és szőke főszereplő, akiből később erős és kemény harcos válik, két rejtélyes és érdekes férfi, akiket csakis imádni lehet, és közben pörög a történet ezerrel. Tele van humorral a történet, erős kémia van a két főszereplő között, akiknek végig csak szurkolni lehet és egészen az ötödik könyvig adott a rejtély, hogy ki ölhette meg valójában Mac nővérét. Izgalom, kaland, romantika, nyomozás és gonosz tündérek, akik el akarják pusztítani a világunkat. Ez a Tündérkrónikák.

3. Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak és a teljes Anita Blake, vámpírvadász könyvsorozat

Fülszöveg:

Olyan világban élünk, ahol a legfelsőbb bíróság döntése alapján a vámpírizmus megengedett. Ahol a halottkeltőnek lenni hétköznapi foglalkozás. Ahol a természetfeletti ügyeket a rendőrség különleges osztaga kezeli. Ahol mindennapos dolog, ha az ember zombikba, vagy patkányemberekbe botlik St. Louis-ban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni. Ő Anita Blake. A legdögösebb halottkeltő és vámpírvadász a városban: Azt hitte, már mindent látott, de ez az ügy még neki is okoz meglepetéseket.

Ezt a könyvsorozatot nem olyan régen kezdtem el, de rögtön már az első könyvnél beleszerettem a Hamilton által megalkotott világba és a kemény Anita Blake-be (meg persze Jean-Claude-ba). Minden rész valamilyen konkrét történetet mesél el, általában mindig valamilyen gyilkossági nyomozás van a középpontban, amit Anitának kell megoldania. És ez az egész egy mindenféle fantasy lényekkel teli világban játszódik, ahol az emberek tisztában vannak a vámpírok, várfarkasok, ghoulok és a többi sötét lény létezésével, akik a társadalom egyenrangú tagjaiként élik mindennapjaikat.

4. Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz és a teljes Cat és Bones vámpírvadász könyvsorozat

Fülszöveg:

Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.
Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.

Igen, ez is vámpíros, mint az előző, de az Anita Blake könyveknél kicsit másabb és sokkal könnyedebb a történet, nem olyan sötét és horrorisztikus, ebben szerintem sokkal több a humor. És még egy nagy előnye van ennek a regénysorozatnak... ez pedig konkrétan a két főszereplő Cat és Bones. Tényleg egy haláli páros, mindkettő remek karakter és iszonyatosan szeretik és védelmezik egymást, amit csakis irigyelni lehet. (Az első három könyv borzalmas magyar borítója senkit se tántorítson el.:)

5. Rachel Vincent: Kóborok és a teljes Vérmacskák könyvsorozat

Fülszöveg:

Már csak nyolc fogamzóképes nőstény vérmacska van. És én vagyok az egyik. Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója. Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott. Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt. A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel vagy bármivel megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket!

Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen az ötödik a listán és igazából több jelöltem is volt, de végül a Vérmacskák mellett döntöttem. Nem azért szeretem mert vörös pöttyös, sőt mindig hangoztatom a kritikáimban, hogy szerintem ez a könyv nem illik a vörös pöttyös sorozatba, mert annál sokkal durvább és véresebb a történet. Nem az a tipikus vörös pöttyös könyv. Vérmacskák a főszereplők, Faythe és a falkája történetét mutatják be a könyvek, és habár a vérmacska kifejezés jól hangzik, mégis senki ne várjon valami új keletű dolgot. A vérmacskák gyakorlatilag olyanok, mint a vérfarkasok, csak itt farkas helyett nagy fekete párduccá változnak át. A harcias és kemény főhős, az izgalmas és adrenalinnal teli történet, valamint a falkán belüli és falkák közötti hatalmi játszmák adják a könyvsorozat magját.

Nekem ezek a kedvenc felnőtt fantasy könyveim. Ti melyiket szeretitek a legjobban? Mit tudnátok nekem ajánlani? :)

A. O. Esther: Elveszett lelkek (Összetört glóriák 1.)

Fülszöveg:
Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben?
Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mit az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem – de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát?
Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora – szövetségesei sorait erősítve – teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme. Két össze nem illő lélek – és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot…

Ez a könyv az egyik, amit direkt csakis azért olvastam el, mert idén megfogadtam magamnak, hogy több magyar szerzőnek fogok esélyt adni és legyőzöm az előítéleteimet. Úgy kezdtem hozzá, hogy gyakorlatilag fogalmam sem volt, hogy mi lesz benne, még a fülszöveget sem olvastam el, csak annyit tudtam, hogy fantasy és angyalos könyv, tehát megér egy próbát. Nem olvastam véleményeket a könyvről, hogy ne tudjon senki se befolyásolni. Azzal kezdeném, hogy mikor befejeztem a könyvet, akkor egyből az jutott az eszembe, hogy az írónő nagyon tehetséges, és tud valamit. Faltam a sorokat, kíváncsi voltam mi történik a következő oldalon és igen hamar kivégeztem a könyvet. Az első gondolatom az volt, hogy ez szinte tökéletes. De aztán hagytam magamnak egy kis időt, hogy jobban átgondoljam, és rájöttem... az Elveszett lelkek mégsem tökéletes. Persze azért még mindig egy remek darab a műfajon belül.

A történet a jó angyalok és bukott sötét társaik közötti ellentétek világába vezet. A Földön dúl a háború a felek között és mindenki a saját céljaiért harcol. A jó angyalok azért érkeztek a Földre, hogy felszabadítsák azt a sok kárhozott és elveszett lelket, amik nem olyan régen tűntek el rejtélyes módon, míg a bukott angyalok egy sötét varázslóval szövetkezve az elveszett lelkekkel akarják a hadseregük számát növelni. Élőhalott katonákat és alattvalókat teremtenek maguknak, és az emberek lelkét pedig a varászló kapja meg, akinek szintén sötét és önző tervei vannak. Sophiel a jó angyalok egyike, harcosként érkezik a Földre, de a bukott angyalok elleni csatában megsérül. Az egyik bukott angyal vezér, Elijah majdnem halálra korbácsolja, de valamiért mégsem képes megölni a lányt. Más oldalon állnak, de mégis kölcsönös vonzalom alakul ki közöttük. Sophiel a bukott angyalok fogságába kerül, mégis elhatározza, hogy bevégzi a feladatot, amiért a Földre érkezett... megkeresi és felszabadítja az eltűnt lelkeket.

Korábban említettem, hogy nem tökéletes a könyv, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne tetszett volna. Kellemes olvasmány a műfajon belül és külön örülök annak, hogy angyalokról szól a történet, mert róluk nem olyan sokat olvastam idáig. Nem vagyok nagyon képben az angyal mitológiával, persze tudom, hogy vannak jók és bukottak, ismerem a "híresebb" angyalokat és a mitológiai alakokat, de annyira nem vagyok otthon a témában, hogy bármibe bele tudjak kötni. Így nekem semmi gondom nem volt a mitológiával. Tetszett a világ felépítése, ez a néhol mesés, néhol pedig sötét borzongós hangulat, ami végigvezet a könyvön. Igazán részletes és kifejező képet kaphattunk a világról, a helyekről ahol Sophiel és a többiek jártak, és mind olyan szépen volt lefestve, hogy szinte megelevenedtek előttem a képek.

Sophiel

A történet főszereplője és narrátora ugyebár Sophiel, E/1. személyben meséli el nekünk a történetet, miközben néhol be van szúrva egy-két más szemszögből íródott jelenet is. Bevallom, hogy ennek nem sok értelmét láttam. Szerintem sokkal jobb és egységesebb lett volna az összkép, ha csak Sophiel marad mesélőnek, nem nagyon láttam az értelmét annak a kevés Elijah, és annak ha jól emlékszem csak egy a varázsló szemszögéből íródott résznek, ami így megszakította a folyamatos történetvezetést. Egyik se adott hozzá sokat az összképhez, és véleményem szerint ezeket nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Ráadásul sokkal rejtélyesebb lett volna az egész, ha nem tudjuk, hogy Elijah mit gondol Sophielről. De ezt lehet csak én látom így.

A történet eleje kicsit mesésebb és színesebb a tündérek miatt, aztán pedig egyre sötétebbé és kegyetlenebbé válik. Hangulatosak a leírások, pörögnek az események, Sophiel nagy utat jár be, sok minden történik vele, így igazán nem panaszkodhatunk arra, hogy unalmas a könyv. Mert egyáltalán nem az. Igazából nekem két nagy bajom volt ezzel a könyvvel. Egyrészt nem bírom az instant szerelmeket, amik gyakorlatilag egy pillantásra alakulnak ki, és itt sajnos ez történt. Emellett nyűglődtek a szerelmesek, mert persze volt köztük félreértés ezerrel, miközben magukban mindketten ácsingóztak a másikért. De hogy tulajdonképpen miért is szeretik egymást, az nem derül ki. Elijah folyton csak Sophiel szépségét szajkózza, mást meg se lát a lányban. Sophiel is elsőnek csak Elijah szépsége miatt olvadozik, de aztán Elijah sok mindent tesz érte, megvédi több alkalommal is, így valamilyen szinten érthető, hogy Sophiel megszerette őt a kezdeti előítéletei ellenére.

A másik amivel nem vagyok kibékülve az Sophiel karaktere. Egyszerűen nem tudtam hova tenni a lányt, néha olyan volt, mint egy kemény harcos, elszánt, okos és rafinált, hiszen ő egy harcos angyal és harcolni küldték a Földre. Vagyis elvileg ilyennek kellene lennie. De sokszor ellentmondott ennek a viselkedése. Néha annyira ostobán viselkedett, hogy csak fogtam a fejem. Például az elején, mikor találkozik a kis tündérekkel, akkor rácsodálkozik, hogy miként létezhetnek tündérek, mert hogy ő még erről nem hallott. Kérem szépen, ha angyalok léteznek, és gondolom több száz éves angyal jó maga is, akkor hogyhogy nem tudja, hogy léteznek tündérek? Kissé logikátlan volt a dolog. Emellett voltak még ehhez fogható kis apróságok, de azokat most nem kezdeném el sorolni. Ha nem veszem figyelembe ezt a két dolgot, akkor ez egy remek könyv lenne, de persze még így is az, hisz lehet, hogy a folytatásban ezek a dolgok letisztázódnak, és akkor nem szólok egy szót sem. Élveztem a könyvet, nekem tetszett, és mindenképp olvasni fogom a folytatást. Ha jól tudom már az ötödik könyv jelenik meg hamarosan, így lesz itt még bőven kaland Sophiel és Elijah életében.
Ui: A borító csodaszép, én valahogy mégsem így képzeltem el Sophielt. Nekem nem ilyen hideg, fehér szépségként élt a fejemben, hanem inkább aranyos ragyogással. Arany szőke hajjal.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/a-o-esther-elveszett-lelkek
Értékelés: 5/4

Kimberly Derting: Eskü (Az Eskü 1.)

Fülszöveg:
A távoli jövőben a világ államain korlátlan hatalmú királynők uralkodnak. Ludaniában, a kegyetlen Sabara királynő országában az emberek szigorú kasztrendszerben élnek. Minden kasztnak saját nyelve van, az emberek nem használhatják, sőt, még csak nem is érthetik a másik osztály nyelvét. Ha valaki megszegi a törvényt, a büntetése halál… az elnyomás ellen lázadók száma napról napra nő.
Sabara királynő mágikus képessége révén hosszú ideje ül Ludania trónján, de hatalma most veszélyben van.
A Kereskedők Osztályában élő tizenhét éves Charlaina (Charlie) különleges adománnyal született: tökéletesen megért bármilyen nyelvet. Pontosan tudja, mekkora veszélyben van emiatt, így féltve őrzi titkát, mígnem egy klubban találkozik a vonzó Maxszel és barátaival, akik egy sosem hallott nyelven beszélnek…és a titka csaknem lelepleződik. Charlie igyekszik távol tartani magát a fiútól, de Max mindent elkövet, hogy közelebb kerüljön a lányhoz. Vajon miért? Ki ő valójában? Charlie lassan rájön, hogy gondosan megtervezett világában korántsem ő az egyetlen, aki titkokat rejteget…

Ludania-ban a királynők uralkodása idején megváltozott a korábbi rendszer. A forradalom után, hogy megelőzzenek az újabb lázadást bevezették a kasztrendszert. Az embereket kasztokba sorolták, amely a szolgálóktól egészen az arisztokratákig terjed. Hogy biztosak legyenek abban, hogy nem lesz újabb lázadás kialakították a rendszer sajátosságát – vagyis, hogy minden kasztban más-más nyelven beszélhetnek az emberek. Minden kasztnak meg van a saját nyelve, így akarták az embereket elkülöníteni egymástól, hogy ne tudjanak később szervezkedni és összefogni az elnyomás ellen. Sabara királynő erős kézzel irányítja az országot, és mivel nem született lánygyermeke, akinek tovább adhatná a hatalmat, így most méltó örökösét keresi. Ebben a világban él Charlaina, vagy, ahogy mindenki hívja Charlie, aki kilóg a rendszerből. Ő ugyanis valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag minden egyes nyelvet megért, amit beszélnek körülötte. Emiatt fog nagy bajba kerülni.

Kimberly Derting könyve a disztópia és a fantasy különös keveréke, amire igen kevés másik példát tudnék mondani. Az elnyomó abszolút hatalom, az embereket csoportokba osztó kasztrendszer és a háttérben szerveződő lázadás mind-mind a disztópia műfajának elengedhetetlen kellékei. Kellően sötét és izgalmas Ludania világa ahhoz, hogy élvezettel el lehessen merülni a történetben. A disztópia elemei mellett a könyv kapott egy kis fantasy beütést is, ami egyrészt Sabara királynő „létében” nyilvánul meg. A királynő ugyanis nem önmaga királynő, Sabara csak egy test, akit a mindenkori királynői esszencia szállt meg és tett magáévá. Az esszenciának mindig új testre van szüksége, ha a régi már öreg és a halál felé kacsingat, így Sabara kénytelen örökös után nézni. Ludania-ban csakis nők öröklik a hatalmat, és mivel nincs lánya, se lány unokája, így kénytelen valahonnan máshonnan magának örököst találni. Az örökös nem lehet akárki, csak az arra érdemes és valaki olyan, aki teljesen átengedi a teste fölött az uralmat. A könyv fantasy jellegére utal még, hogy Charlie és húga, Angelina mindketten különös képességekkel rendelkeznek.

Igazából egyetlen nagy gondom volt a könyvvel. Ez pedig a történet háttérvilágának egyik legnagyobb baklövése és értethetetlen eleme. Ugyebár minden kaszt más nyelvet beszél, nem értik meg a másik kasztból valót, igazi „bábeli zűrzavar” lehetett volna. Épp ez lett volna a cél. Ha az emberek nem beszélnek közös nyelvet, akkor nem tudnak szervezkedni és megdönteni a hatalmat. Kivéve, hogy egyáltalán nem ez lett belőle. Ugyanis számomra érthetetlen okból Derting kitalálta, hogy van egy egyetemleges nyelv is, egy olyan, amit mindenki megért. Kérdem én, ha van egy egyetemleges nyelv, akkor mi értelme az egész kasztrendszerbeli elkülönítésnek és mi értelme annak, hogy minden kasztnak más a nyelve? Az egyetemleges nyelvet mindenki ismeri, így mégsem lehet olyan megosztott az ország. Így ha akarnának, igenis tudnának lázadni – amit ugyebár meg is tesznek. Igazából ez az egyetlen, amit kifogásolok a könyvben, mert így szerintem semmi értelme az egész alap koncepciónak.

Különösen tetszett az írói stílus, amiben szerintem nagy szerepe volt a remek és kifejező magyar fordításnak. Valahogy sokkal szebben és érzékletesebben festette le a történetet, mint más ifjúsági könyvekben szokott lenni. Persze azért ne legyenek illúzióink, mivel ez is „csak” egy ifjúsági könyv, így megtalálhatóak benne a műfajra jellemző jó és rossz dolgok. Az előbbire példa az egyszerű és könnyen olvasható, de mégis izgalmas történet, az utóbbira pedig a főszereplő később kiderülő „különlegessége”, valamint a gyakorlatilag pár nap alatt főszereplők között kialakuló szerelem, aminek ismét semmi valóságalapja nincsen. Egy trilógia bevezető könyve ez, aminek mindenképpen elfogadható. A történet izgalmas és elgondolkodtató, a karakterek nem annyira emlékezetesek, mint én azt elvárnám, de talán a folytatásban jobban kibontakoztatja őket az írónő, és a könyv végén egy érdekes felütés utal át a folytatásra, amit nekem mindenképp olvasnom kell majd. Azt nyugodtan kijelenthetem, hogy a sablon könyvek között az Eskü megérdemli a figyelmet, próbál valami újat mutatni, és egy bizonyos szinten ez sikerül is neki. A többit meg próbáljuk figyelmen kívül hagyni, hisz olyan hogy tökéletes könyv, nem létezik.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/kimberly-derting-esku

Értékelés: 5/4

Az értékelés az ekultura.hu oldalon is olvasható.

The 100 (A Visszatérők)

Ez volt az a sorozat az idei szezonban, amit mindennél jobban vártam. Nagyon megfogott az előzetes, egyből felkeltette a kíváncsiságomat. Poszt-apokaliptikus sorozat a CW-től? Fura, hisz ilyenre nem nagyon volt még példa ezelőtt, és el sem tudom mondani mennyire érdekelt mit hoznak ki ebből az egész alap koncepcióból a készítők. Sokat kellett várni, hisz 2014 március 19-én vetítették a pilot epizódot, de miután láttam az első részt csak azt tudom mondani, hogy megérte a várakozást.

A történet:
97 évvel ezelőtt egy nukleáris Armageddon megtizedelte a Föld lakosságát. Az egyetlen túlélő az akkor éppen a 12 nemzetközi űrállomáson lévő 400 lakos maradt. 3 generáció született már az űrben, a túlélők száma 4000-re növekedett és a haldokló Ark egyre jobban kezd kifogyni a készleteiből – a 12 űrállomás most összekapcsolva működik és céljuk a túlélők életben tartása.
A drákói szigorhoz hozzátartozik a halálbüntetés, a születésszabályozás és Ark vezetői kemény lépéseket tesznek azért, hogy biztosítsák a jövőt. 100 kiskorú bűnözőt száműznek a Földre, hogy ők teszteljék, a Föld újra lakható-e vagy sem. A Földre küldött 100 fiatal számára a bolygó, amit sosem ismertek, egyszerre tűnik mágikusnak és halálosnak. Az emberiség túlélése az ő kezükben van, ezért a 100-nak meg kell találnia a módját, hogy legyőzzék nézeteltéréseiket, hogy összefogjanak és találjanak egy új módot a Földön való élethez, ami egyszerre primitív, halálos és tele van ismeretlennel.

Remekül indult a sorozat, talán ez az egyik olyan pilot, ami majdnem tökéletesre sikeredett. Felvezette a történetet, megismertette velünk a főbb karaktereket, felvázolta azokat a szálakat, amelyek felé az évad hátralévő része haladhat, és közben még szórakoztatott is. Végig pörögtek az események, miközben kaptunk egy vázat erről az egész világról. Világosan látszik, hogy többnyire két szálon fog haladni az esemény, miközben a Földön a 100 kalandjait követhetjük nyomon, folyamatosan figyelemmel kísérhetjük az Arkon maradt többi ember életét. Mind a két szál izgalmasnak tűnik (idáig), és remélem, hogy ez így is fog maradni.

Valamiért úgy képzeltem még az előzetes közben, hogy engem a felnőttek szála totálisan hidegen fog hagyni, és nyűglődve fogom csak őket elviselni. Mégis, az első részben végig lekötött az, ami velük történt. Úgy gondolom igenis fontos, hogy ugyanúgy lássuk az Arkon maradtak életét, mint a másik történeti szál, hiszen itt ezerrel folynak a hatalmi harcok és olyan kegyetlen a rendszer, amiben az embereknek élniük kell, hogy ebből csakis valami jót és érdekeset lehet kihozni. Eddig úgy tűnik, hogy ott is minden rendben lesz. Egy valamit hiányoltam csak. Szerintem nem kaptunk elég részletes képet az Ark szigorú törvényeiből. Persze elejtették, hogy minden apró bűnért halálbüntetés jár, hogy születésszabályozás van és még miegymás, de valamiért mégis hiányolom a ottani élet részletesebb bemutatását. Hogy a rendszer mi mindenben határozza meg az emberek életét. Hogy pontosan miért is haldoklik az Ark. Persze ez még csak a pilot, és az évad hátralévő részében rengeteg idejük lesz a történeti háttér kibontakoztatására, és épp ezért nem érzem ezt nagy hiányosságnak. Csak én jobban örültem volna annak, ha már az elején pontosabb képet kapunk erről.

A másik történeti szál pedig természetesen a 100 Földre küldött fiatalkorú bűnöző kalandjait mutatja be, hogy miképp boldogulnak majd egymaguk a Földön. Imádom az olyan történeteket, ahol idegeneket zárnak össze egy helyre, és nekik kényszerből együtt kell dolgozniuk. Kicsit robinsonád ez a történet, kicsit Legyek Ura beütésű, ami mindenképp pozitívumot jelent. Ilyenkor ütközik ki az emberek rossz oldala, és miközben a sok különböző embernek együtt kell működnie, általában elszabadulnak az indulatok. Máris látszik, hogy két részre fog szakadni a csapat (ha nem többre), tudni lehet kik lesznek itt a fontos karakterek, és hogy kikre kell odafigyelni. Habár a tinédzserek kissé gyerekesen és felelőtlenül viselkednek idáig, és ha nagyon kötözködni akarnék akkor számos dolgot kritizálhatnék (pl. kérem szépen, hogy tudna 5 ember annyit kaját elhozni több száz mérföldön túlról, ami 100 embernek elég, vagy hogy a 100 tinédzserből kb. tíznek van valamicske esze és érdekes karaktere, a többi meg birka módjára követi azt az egy-két ékesszólót, aki elkezd főnökösködni és még sorolhatnám, de nem teszem), de ha jobban belegondolok, akkor valamilyen szinten érthető, hogy ilyen felelőtlenül viselkednek az elején. Hiszen nem tudják mi várhat rájuk, nem tudják mivel kerültek szembe, semmi tapasztalatuk sincs, így persze, hogy éretlenül és ostobán ugrálnak végig az erdőn és tépik le a csuklópántjaikat. Miután egy-két ember meghal és/vagy megsebesül, remélem észhez térnek, hogy talán nem így kellene viselkedni. Az ilyen történeteknél fontos a realitás, és ha ez idővel nem jelenik meg, akkor majd engem is zavarni fognak a lehetetlen dolgok.

Kellően pörgött az esemény, így erre nem lehet panasz, és habár a karakterek nagy része még nem kedveltette meg magát velem, inkább olyan semleges szinten vagyok velük, mégis vannak olyanok, akikről már most kialakult véleményem van, ami szerintem később se fog változni. Már most előre tudom, hogy Clarke és Wells folyamatos okoskodása idegesíteni fog (már most is idegesített), és hogy Clarke az agyamra fog menni. Ugyanez a helyzet Clarke és Finn gyakorta egy pillantásra kialakuló szenvedélyével, és már most émelyegve figyeltem a flörtölő megnyilvánulásaikat, amitől majdnem hánytam egyet. Hiába, ez is CW sorozat, szinte le sem tagadhatná, mert hát sajnos ugyanígy jelen vannak a szokásos tini karakterek, problémák, veszekedések és konfliktusok. A két kedvenc karakterem a testvérpáros lett, Bellamy és Octavia azok, akikben rengeteg fantáziát látok, közülük is Bellamy lett a kedvenc egy rész után, és hogy később hogy változik a véleményem velük kapcsolatban, azt majd az évad végén megmondom.

Mid-season sorozat, vagyis 13 részből fog állni az évad, minden egyes epizód olyan 40 perces. Hiszitek vagy sem, ez is könyvadaptáció, Kass Morgan azonos című könyve adta az alapot a sorozathoz. Magyarul még nem jelent meg a könyv (bár, ha sikeres lesz a sorozat, akkor biztosan meg fog), és nem olvastam. Talán majd egyszer. A pilotot 2.7 milliónak nézték, ami igen erős kezdésnek minősül. Ha nem romlik a nézettség, akkor garantált a második évad. Én bízom benne, hogy sikeres lesz a sorozat, és idővel jobbá és jobbá válik. Az biztos, hogy én nézni fogom, és számomra ez a legjobb idei újonc sorozat.
Értékelés: 10/8

Előzetes:

Laurell K. Hamilton: Telihold kávézó (Anita Blake, vámpírvadász 4.)

Fülszöveg:
ANITA BLAKE SZERELMES LESZ. DE EZ A LEGKISEBB PROBLÉMÁJA. Az ember nem szeret bele csak úgy egy vérfarkasba. Rossz hatással lehet a munkájára, főleg ha egy olyan természetfölötti szakértőről van szó, mint Anita Blake. Anita hamar rádöbben, hogy ez a szerelem az életébe kerülhet. Nyolc alakváltó tűnt el nyomtalanul a városban, és a vérfarkasok falkavezére azzal bízza meg a város első számú vámpírvadászát, hogy adottságait kihasználva járjon a végére az ügynek. Az eset önmagában sem látszik egyszerűnek, de Anita életét tovább bonyolítja új szerelme, Richard rivalizálása a falkavezérrel, valamint a színen feltűnő Jean-Claude, aki még mindig nem mondott le Anitáról. Néhány gyilkosság, a vérszomjas fejvadász, Edward, egy titokzatos pornófilm és a Telihold Kávézó egyre türelmetlenebb vérfarkasai gondoskodnak arról, hogy ezt a decembert Anita Blake ne tudja könnyen elfelejteni. Ha egyáltalán túléli.


Korábban megfogadtam egyszer magamnak, hogy soha többé nem olvasok úgy könyveket, hogy egy könyvsorozat két részét egymás után, mert ilyenkor általában becsömörlök, és amit másodjára olvasok, az sosem szokott annyira tetszeni, mint az előtte lévő. Most mégis rajtam kívül álló okok miatt (könyvtári határidő) nem húzhattam el a másik Anita Blake könyv olvasását, így a harmadik rész után belevágtam rögvest a negyedikbe. Szerencsére Hamilton világa van annyira csodás és izgalmas, hogy most nem untam a negyedik könyvet, és az előbb felvázolt probléma nem okozott gondot. És annyi előnye volt az egésznek, hogy így élénken élt az emlékezetemben, mi történt a harmadik könyvben és könnyebben fel tudtam venni a fonalat a negyedikben.

Anitára rátalált a szerelem. Ő és Richard csak nem két hónapja randizgatnak és egyre jobban alakulnak köztük a dolgok. Anita egyre szerelmesebb. Közben persze tovább pörög az élete és annak ellenére, hogy a karácsonyi időszak elvileg holtszezon a nekromanták körében, Anitának mégis sikerül ismét nagy kalamajkába keverednie. Vérfarkasok tűnnek el a városban, és egy aggódó férj az eltűnt vérfarkas feleségét keresi, ő kéri elsőnek Anita segítségét. Közben a helyi vérfarkas falka körében is egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a társaik nyomtalanul eltűnnek, és a falka vezetője, Marcus szintén Anitát kéri fel, hogy bukkanjon az eltűntek nyomára. Ha ez nem lenne elég, a kezdeti nyugalom után Anita magánélete is hirtelen összeomlik. Rájön, hogy igazából nem is ismeri Richardot, és ha a párkapcsolati gondjai nem lenne elég számára, Jean-Claude ismét felbukkan és gondoskodik róla, hogy Anita ne felejthesse el őt könnyen.

Igazából ezt nem nagyon lehet ragozni. Még mindig imádom Hamilton világát, ismét egy izgalmas történettel örvendeztetett meg minket, habár számomra valahogy most a nyomozás egy kicsit gyengébbre sikerült az előző könyvhöz képest. Persze itt is voltak gyilkosságok, nyomozás, belezés, lövöldözés és vérfröcsögés, minden, amit kell egy horror-fantasy könyvbe, de én valahogy úgy érzem, hogy most a nyomozási szál kicsit háttérbe szorult Anita magánéleti gondjai mellett. Merthogy Anitának voltak gondjai bőven. Richard és ő remekül megvannak az elején, aztán Richard majdnem mindent elront azzal, hogy megkéri Anita kezét. Közben Anita rájön, hogy Richard nem éppen olyan, mint amilyennek képzelte.

Richard

Itt lenne egy kis megjegyzésem. Nem értem Anita kiakadását és azt sem miért csalódott akkorát Richardban. Mármint az elejétől tudta, hogy Richard vérfarkas, és igaz, hogy a pasi kedvesnek, aranyosnak és ártalmatlannak tűnt, de pont Anitának kellene tudnia, hogy egy vérfarkas nem éppen egy kedves háziállat. Azért kezdett Richarddal, mert ő sokkal emberibbnek tűnt Jean-Claude-nál, és ez elég naiv megnyilvánulás volt Anita részéről. Épp, hogy neki kellett volna tudnia, hogy a vérfarkas az vérfarkas, embereket öl, vért iszik, brutális és kegyetlen, mikor feljön a telihold. Richard persze jobban kontrollálja magát a társaihoz képest, de azért kutyából nem lesz szalonna. A vérfarkas az vérfarkas, ezen nem lehet szépíteni. Pontosan ezért nem értettem, hogy Anita tulajdonképpen mit várt, mikor Richarddal kezdett. Jean-Claude-nak teljesen igaza volt mindenben, amit Anita fejéhez vágott.

Még mindig imádom Jean-Claude-t, sokkal érdekesebb és összeszedettebb karakter számomra, mint Richard. Igazán örömmel látom, hogy Jean-Claude még mindig nem adja fel, kitartóan küzd Anitáért, hogy őszinte szerelemből, vagy más okból, az még irreleváns, de ezt a kitartást csak díjazni lehet. A végére csak kicsikart egy randit Anitából, és még ha csak zsarolással érte el, amit akart, én akkor is szurkolok neki. Anita nem bír már sokáig ellenállni. Anita idióta kiakadásán kívül még mindig nagyon bírtam a csajt, ilyen egy igazán karakán és erős női főhős. És persze Edward se hiányozhatott, aki most sem okozott csalódást. Mintha csak Anita bátyja lenne, én úgy tekintek rá. Tetszett a könyv, és eddig az egész könyvsorozatra se tudok rossz szót szólni, csak így tovább. Hamilton tud valamit, és mostanra már ott van a kedvenc íróim között.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-telihold-kavezo
Értékelés: 5/4

Laurell K. Hamilton: A kárhozottak cirkusza (Anita Blake, vámpírvadász 3.)

Fülszöveg:
Mindenki Anitát akarja. Ő ezt még hízelgőnek is találná. Ha nem az élete forogna kockán. Elég csak rápillantania az első áldozatra, és Anita Blake számára rögtön nyilvánvalóvá válik: vérszomjas vámpírok falkája szabadult rá St. Louisra, akik egy gyilkosságnál nem fognak megállni. De azt ő sem sejti, hogy hamarosan egy hatalmi harc kellős közepén találja magát, melyben a tét a város feletti uralom megszerzése. Az események egyre bonyolódnak, az áldozatok száma pedig rohamosan nő. Vajon elég erős lesz-e Jean-Claude – a város jelenlegi ura – ahhoz, hogy megvédje hatalmát? És kicsoda valójában Richard, Anita titokzatos, új hódolója? Anitának minél gyorsabban cselekednie kell, és nagyon úgy tűnik, csak rossz választásai vannak, ha életben akar maradni. A Kárhozottak Cirkuszában pedig már minden készen áll a végső, nagy összecsapásra.

Tudom, hogy már írtam korábban de az Anita Blake könyvsorozat egy tökéletes felnőtt urban fantasy. Olyan könyv, ami első olvasásra megnyert magának, amit egyből megszerettem, amitől egyből függővé váltam. Most járok a harmadik könyvnél és most sem csalódtam. Sőt... egyre jobb és izgalmasabb a történet. És egyre jobban imádom Anitát. Minden egyes könyvnek ilyennek kellene lennie, mint ennek és akkor nem kellene attól félnem, hogy rosszul választok könyvet magamnak. Hamilton tényleg tudja mi kell egy igazán jó és összeszedett könyvhöz és ezt nem is fél megadni az olvasónak. Immár a harmadik könyvet olvasva, egyre többször gondolok arra, hogy a könyvekből egy remek sorozatot lehetne készíteni, hiszen minden alapanyag meg van hozzá. (Talán egyszer megvalósul, ki tudja.)

Anita élete pörög a megszokott kerékvágásban. Tovább dolgozik hivatalos nekromantaként és közben a rendőrségnek segít természetfeletti gyilkossági ügyekben. Ismét fura gyilkosságok ütik fel a fejüket St. Louisban, amit minden bizonnyal megvadult vámpírok követtek el. Senki nem tudja kik lehetnek a tettesek, egy biztos, a város vámpírurának Jean-Claude-nak ehhez nincsen semmi köze. Ami azt jelenti, hogy olyan vámpírok kószálnak a városban, akik nem Jean-Claude irányítása alá tartoznak. Az elején értethetetlennek és megfejthetetlennek tűnő esetek végül összefonódnak a város fölötti hatalmi harccal. Egy új vámpírmester érkezik St. Louisba, akinek eltökélt célja, hogy megszerzi a város felett az uralmat. Hogy ezt elérje pedig bármire képes az égvilágon.

A történet még mindig nagyon izgalmas, és bevallom nekem eddig ez tetszett a legjobban. Kellően izgalmas volt a rejtély ahhoz, hogy találgassak vajon ki állhat a háttérben, és hogy mi folyik itt igazából. Nem csak Anitát, hanem engem szintén átvertek, hiszen én is bevettem a csalit és nem gondoltam volna, hogy az lesz a végkifejlet, ami. Anita pár nap alatt ismét rengeteg mindenen megy keresztül. Nyomoz a gyilkosságok ügyében, helytáll a munkahelyén, ahol főnöke egy újoncot sóz a nyakába, akire természetesen Anitának kell vigyáznia, közben pedig Jean-Claude se hagyja békén. A férfi eldöntötte márpedig akkor is a halandó szolgájává teszi Anitát, ha törik, ha szakad. És nagyon kitartó tud lenni. Még mindig csábítja őt, még mindig próbál a bizalmába férkőzni, és a gondok akkor kezdődnek, mikor Anita rájön, hogy egyre nehezebb ellenállnia Jean-Claude-nak.

A történet ezerrel pörög, Anita még mindig fáradhatatlan, lelkiismeretes, kitartó és halálosan humoros. Több dologban kell helytállnia, és mindegyikben próbál sikeres lenni. A nyomozási szál rendben volt, így ezen nem tudok mit kritizálni. A humor megint odavágott egyes helyeken, mosolyogtam és nevettem Anitán és a helyzeteken, amikbe került. Ezzel se volt gond. A karaktereket még mindig imádom, és örömmel látom, hogy a megszokott természetfeletti lények mellett kevésbé ismertek is előtérbe kerülnek, mind például a lamina, a félig ember félig kígyószerű halhatatlan szörny. Itt sem hiányoztak a véres jelenetek, a kibelezett hullák és áldozatok, igazán kellemesen borzongató volt a könyv hangulata az elejétől a végéig. Horror-fantasy, így határoznám meg az Anita Blake könyvek műfaját.

 

A nyomozási szál mellett örömmel láttam, hogy az alap történet is haladt előre és hogy a karakterek nem toporogtak egy helyben, hanem mindenki változik idővel. Anita se olyan magabiztos már a Jean-Claude iránti ellenszenvében, mint régen, hisz akármennyire próbál ellenállni, azért lassan be kell ismernie, hogy a férfi igenis jelent valamit számára. Színre lépett Richard, ő az egyik új karakter, akiből eddig nem valami sokat nézek ki, és habár Anita inkább vele jött össze Jean-Claude helyett, nem hiszem, hogy ez a Richard dolog sokáig fog tartani. Szerintem Anita végül Jean-Claude mellett fog megállapodni, akármeddig is hadakozik ellene.

Tudom, hogy még csak a harmadik könyvnél járok, de én kezdem hiányolni, hogy ilyen keveset látunk Jean-Claude-ból. Anita mellett ő az egyik legjobb karakter a könyvsorozatban, nagyon kíváncsi vagyok a múltjára, hiszen több száz éves vámpír, biztosan van mit mesélnie, és remélem hamarosan megkapom az infókat, amiket róla szeretnék tudni. Nem olyan gonosz ő, mint amilyennek Anita hiszi, ebben tökéletesen biztos vagyok. A másik karakter, akit most kedveltem meg véglegesen: Edward. A mi kis sötét, kemény és könyörtelen bérgyilkosunk, aki Anita riválisa, de valahogy mégis az egyik barátja. Öröm volt látni, hogy Anita és Edward végül mégsem estek egymásnak, hanem együtt dolgoztak, hisz a céljuk végül mégis ugyanaz volt.  Edwardról is szívesen tudnék meg többet. Nem tudok mit kifogásolni a könyvben, az elejétől a végéig tetszett, még mindig imádom a világot, amit Hamilton megálmodott. Jöhet a negyedik könyv!
UI: Csak egy költői kérdés: Jean-Claude-nak összesen hány vállalkozása van? Minden egyes klub és szórakozóhely az övé a városban?
UI2: Imádom az Anita Blake képregények képeit nézegetni, tökéletesek a rajzok, mintha a könyvek története és karakterei tényleg megelevenednének. (Kivéve a férfiak túlságosan kockás hasát és irreálisan izmos felsőtestét, de ezt próbálom figyelmen kívül hagyni.)

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-a-karhozottak-cirkusza
Értékelés: 5/5

Ally Condie: Célhoz érve (Egymáshoz rendelve 3.)

Fülszöveg:
A Társadalom elhagyása után Cassia és Ky ugyan megtalálták azt, amit kerestek, de újra elveszítik egymást: Cassia a Társadalomban kap munkát, ahonnan a Felkelésnek kell dolgoznia. Kyt a Társadalom határain kívülre vezénylik, és pilótaként vesz részt a Felkelésben. Mind e közben Xander orvosként működik közre abban, hogy a születő csecsemőket immúnissá tegyék nemcsak a fertőzésekre, hanem a Társadalom által terjesztett, felejtést okozó piros tablettára is.
A New York Times bestseller listáját vezető Matched-trilógia váratlan fordulatokat hozó befejező részében a három főszereplő felváltva meséli el az eseményeket. A végkifejletet senki sem láthatja előre: vajon van-e valódi különbség a Felkelés és a Társadalom között, vagy mindez csak látszat? És vajon milyen szerepe lesz Xandernek Cassia és Ky kapcsolatának alakulásában?

Ez az a disztópia, amivel már az elejétől kezdve voltak gondjaim. Nem tudom miért, de engem ez a történet valahogy nem tudott lekötni. Disztópiához mérten próbál sötét és kegyetlen világot leírni, próbálja ebbe a környezetbe elhelyezni a szereplőket, próbálkozik mindennel, ami kell egy ehhez hasonló ifjúsági könyvbe, mégis valamiért nekem nem nyerte el a tetszésemet. Az első könyv egy átlagos közepes volt, ami untatott, a második talán egy kicsit jobban sikerült, ha jól emlékszem arra egy ponttal többet adtam. Igazából már csak "kötelességből" olvastam el a befejező kötetet, mert ezen kívül semmi nem ösztönzött arra, hogy nekem ezt a könyvet olvasnom kell. Mégis úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtem egy sorozatot, akkor fejezzem is be.

A történet természetesen ott folytatódik ahol abbamaradt, ahogy a fülszöveg is tudatja velünk. Cassia és Ky épp, hogy csak megtalálták egymást, máris elválnak útjaik, ugyanis mindketten a Felkelés küldetését teljesítik. Cassia a Társadalmon belül, mint belső kém, Ky pedig kint a terepen, mint pilóta. Közben Xander is komolyabb feladatot kap, ugyanis orvosként kezd el dolgozni az egyik tartományban és hála az égnek végre őt is sokkal jobban megismerhettük, mint korábban. A háttérben közben szerveződik a Felkelés, a Kormányos színre lépésével egyre inkább a Társadalom megdöntésért küzdenek az elégedetlenkedők és mindenki más, aki szabadságot akar kiharcolni minden embernek.

Úgy érzem, hogy ez a harmadik könyv lehetett volna a legjobb az egész trilógiából, és én érzem benne a potenciált, csak sajnos az írónő nem tudott élni a lehetőségekkel. Hol is kezdjem? A könyv egyszerűen... unalmas volt. Igen. Unalmas. Ezt nem tudom ragozni. Magamhoz mérten igen lassan haladtam vele, mert nem bírt lekötni, nem érdekelt mi jön a következő fejezetben. Általában egy nagyon jó és izgalmas könyvet akár két nap alatt kiolvasok, ezzel meg majdnem öt napig nyűglődtem és csakis azért küzdöttem végig, mert nem akartam feladni. Úgy voltam vele, hogy befejezem, ha törik, ha szakad. Rajtam egy könyv se fog ki. Ha a Szürke 50 árnyalatát végig olvastam, akkor ezt is végig fogom. Baromi vontatott, lassú és unalmas a történet és a cselekményvezetés.

Kaptunk három nézőpontot, ami teljesen felesleges. Cassia, Ky és Xander mindhárman nézőpont karakterek lettek, aminek megértem én az okát, hisz mindhárman más-más helyen voltak, így gyakorlatilag mindhármuk tevékenységét be szerette volna mutatni az írónő. Értem én a logikát, de ebből a három nézőpontból nekem kettő totálisan felesleges és hasztalan volt. Cassia és Ky az egyre növekvő pánik közben is csak azzal voltak elfoglalva, hogy egymás után nyáladzanak és álmodozzanak, semmi más nem érdekelte őket, mikor körülöttük szinte majdnem mindenki megbetegedett a vírus miatt. Cassia-nak gyakorta semmi szerepe nem volt a történetben, csak verseket írt és olvasott, és Ky után vágyakozott, egy idő után az idegeimre ment vele. Ky egy fokkal jobb nála, az elején még volt haszna a jelenlétének, mikor gyógyszereket és miegymást szállított pilótaként szerte a Társadalomban, de aztán mikor betegként félholtan hevert és álmodozott, na annak ismét semmi értelme és haszna nem volt a történet alakulásának szempontjából.

Az első két könyvben mindig is hiányérzetem volt Xanderrel kapcsoltban, szinte semmi lényeget nem tudtunk meg róla. Itt most megkaptam amit hiányoltam, kiderült Xander titka és hogy kicsoda valójában, és szerintem ebben a könyvben az ő jelenlétének és történeti szálának volt a legtöbb értelme. Orvosként kulcsszerepet játszott a vírus ellenszerének megtalálásában, embereket gyógyított és mentett meg, valódi és hasznos munkát végzett, nem csak álmodozott és verseket szavalt, mint a másik kettő. Az a szomorú az egészben, hogy a könyv lehetett volna jó, hiszen egészen máshogy próbálta az írónő megközelíteni ezt az egész lázadás dolgot, mint más disztópiákban. Itt nincsenek harcok, sem háború, vagyis nem a színen zajlik, hőseink nem vesznek részt benne, így mi sem, hanem a vírus elterjedésével kialakuló tehetetlen pánikkal játszik, és az általa kialakult kaotikus és reménytelen helyzettel akar sötét és borzongató hangulatot teremteni. Ismétlem: ha ezt sokkal érzékletesebben és kifejezőbben át tudta volna adni, akkor ez remek könyv lett volna.

Ugyanolyan közepesnek érzem a regényt, mint az első kettőt, és sajnálom, hogy így a végére se tudott valami igazán emlékezetes befejezést összehozni az írónő. De hogy valami pozitívumot is mondjak, még mindig nagyon tetszik a borító és, hogy az első kettő könyv által kialakított séma szerint folytatták tovább. Most a piros tabletta és a Cassia által viselt piros ruha került a középpontba. Azt tudom mondani, hogy ha az első két könyv tetszett, akkor talán ez is fog, de ha a trilógia eddig se nyerte el a tetszésed, akkor sajnos eztán se fogja.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/ally-condie-reached-celhoz-erve
Értékelés: 5/3

Holly Black: A Fehér Macska (Átokvetők 1.)

Fülszöveg:
Cassel átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lilát.
Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lilával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.

Ismét egy újabb ifjúsági regény, és ez volt az egyik, amit legjobban vártam a karácsony előtti sok megjelenés közül. Holly Black neve nálunk még nem annyira ismert, Amerikában viszont már jópár könyve jelent meg, főképp gyermek- és ifjúsági kategóriában. Az egyik legismertebb könyvsorozata a Spiderwick krónikák, amiből filmet is készítettek. Mindenesetre végre megérkezett hozzánk az Átokvetők trilógia az első könyvével, A Fehér Macskával.

Átokvetőnek hívják azokat a különleges képességgel rendelkező embereket, akik pusztán egy érintésükkel meg tudják változtatni egy ember emlékeit, szerencsét tudnak adni, érzéseket tudnak valakibe táplálni, és vannak köztük olyanok, akik ölni is képesek. Az átokvetők a hétköznapi emberek közt élnek és mindenki tud a létezésükről - az átokvetés jelenleg törvényellenes cselekedetnek minősül. Cassel Sharpe családjának minden egyes tagja a szélhámosság és a manipuláció nagymestere – az édesanyjától kezdve, a két bátyján keresztül a nagyapjáig bezárólag. Kivéve őt. Ugyanis valamiért ő nem örökölte a családi géneket, semmilyen képesség nem jelentkezett nála. Az egyetlen rossz dolog, amit életében tett, hogy néhány évvel ezelőtt véletlenül megölte legjobb barátját, Lilát. A lehető legnormálisabb életet próbálja élni, ami az ő családja mellett lehetséges, mégis az utóbbi időben fura dolgok történnek vele. Álmaiban egy rejtélyes fehér macska látogatja meg, és egyre inkább nyilvánvalóvá válik számára, hogy a családja valamit titkol előle. Elhatározza, hogy kideríti, mi folyik körülötte valójában és olyan titkokra bukkan, amikre soha életében nem számított volna.

Sok jót olvastam a könyvről, így egyrészt nagy elvárásaim voltak vele kapcsolatban, de mivel ifjúsági regény, valahol mégis bennem volt a félelem, hogy ismét csak egy sablonos és az átlagos klisékre épülő történetet fogok kapni – szerencsére nem így történt. A Fehér Macska igazán olvasmányos és egyedi könyv a sok hasonló társa között. A történet főszereplői ugyebár átokvetők, akiket tulajdonképpen valamiféle boszorkánynak vagy mágusnak is lehetne nevezni, de gondolom az „átokvető” kifejezés valahogy jobban hangzott. Nekem különösen tetszett, hogy ebben a világban az átokvetők létezésével mindenki tisztában van, a legtöbben félnek tőlük, így a társadalom egy eléggé elszeparált rétegét alkotják. Általuk megjelenik a könyv üzenetei között, hogy attól, hogy valaki más, még nem kellene félni tőle, nem kellene lenézni, hiszen attól mert más, még lehet jó és értékes ember.

A történet tulajdonképpen egy krimi szálon halad előre, ugyanis elég hamar kiderül, és a fülszöveg is sejteti, így nem árulok el nagy titkot, hogy Cassel barátja, akiről azt hitte, hogy meghalt, lehet mégis életben van. Így Cassel elkezd nyomozni, hogy kiderítse mi történt a lánnyal valójában. A saját emlékeire hiába támaszkodik, hisz lehet, hogy pont azok vezetik félre. Mert az átokvetők világában semmi és senki nem az, aminek látszik. Cassel és az egész családja szélhámos, és akárhányszor ismételgeti a fiú, hogy ő más, hiszen nincsen semmilyen különleges képessége, mégis a végére bebizonyosodik, hogy talán ő a legrosszabb mindközül. Az édesanyja, két bátyja és még a nagyapja is titkolóznak, rejtegetik titkaikat, mindenki hazudik és csal, így egészen a könyv végéig újabb és újabb fordulatok gondoskodnak arról, hogy ne unjuk el magunkat olvasás közben. Tulajdonképpen nem csak Cassel és családja hazudnak végig, hanem maga Holly Black is. Úgy csavarja a történetet össze-vissza, hogy sosem lehet tudni, hogy akkor most mi igaz és mi nem. A könyv másik legfontosabb üzenete, hogy akármilyen család vesz körül, akármilyen rokonaid vannak, ők azok, akikre a legjobban számíthatsz az életben. Hisz a család összetart és segíti egymást. Cassel is tudja, hogy akármennyire hadilábon áll az anyjával és a testvéreivel, attól ők még egy család és ugyanúgy szereti és megvédi őket, még ha éppen haragszik is rájuk valamiért.

Ha olvasok egy könyvet, akkor én három dolgot szoktam a legjobban értékelni benne. Az első a logikusan felépített és érdekes történet. A második az érdekes és szerethető karakterek. Tudom, hogy mindegyiket nem lehet megszeretni, de a többségük legyen kedvelhető valamiért. Itt most Casselt és Lilát kedveltem meg a legjobban, és Cassel igazán szerethető narrátor volt. A harmadik pedig a humor. Nagy szerencsémre ez a három dolog megtalálható ebben a könyvben, így a rengeteg ifjúsági regény között ez egy igazán jól sikerült darab lett. És a vége! Kezdtem azt hinni, hogy minden szép és jó lesz, már amennyire ez lehetséges, erre Holly Black bedobott egy olyan csavart, amin csak néztem, és el sem akartam hinni. Főképp emiatt várom nagyon a folytatást. Nincs benne nagy romantikázás, nincs benne szerelmi háromszög, hanem az átokvetők bonyolult világába kalauzol minket az írónő, ahol biztosan nem fogunk unatkozni. Ha egy igazán egyedi és nem elcsépelt ifjúsági könyvet szeretnél olvasni, akkor ne is keresd tovább – megtaláltad a neked valót.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/holly-black-white-cat-a-feher-macska

Értékelés: 5/4

Az értékelés az ekultura.hu oldalon is olvasható.

Gail Carriger: Lélektelen (Napernyő Protektorátus 1.)

Fülszöveg:
Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire. Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?

A Lélektelen egy igazán furcsa regény, hiszen a klasszikus szépirodalom stílusa és a fantasy világa keveredik a történetben. Ezt képzeljétek el szó szerint. Az írónő klasszikus szépirodalmi stílusban írta meg a könyvet a 19. századi környezethez és hangulathoz mérten és meg kell mondjam egészen lenyűgözően és hihetően tudta megragadni a század hangulatát. Abroncsos szoknyák, vénlányok, sznob úri társaság és család, Viktória királynő és a hamisítatlan steampunk környezet, ami innen sem hiányozhat. Mindezt a fantasy világával ötvözte egybe, felbukkannak vámpírok, vérfarkasok, szellemek, gólemek és a lélektelen Tarabotti kisasszony. Elsőre talán furcsán hangozhat ez az egész, és bevallom én se erre számítottam. Én valami Cassandra Clare Pokoli szerkezetek sorozatához hasonló könyvet vártam, de már az első kötet után kijelenthetem, hogy számomra már most felülmúlta Gail Carriger Cassandra Clare ama sorozatát.

Alexia Tarabotti lélektelen. Vagyis képes semlegesíteni a természetfelettit. Tulajdonképpen ha hozzáér mondjuk egy vámpírhoz, vagy egy vérfarkashoz, akkor az elveszti a természetfeletti képességeit és újra ember lesz belőle, egészen addig, amíg Alexia érinti őt. Más haszna nincs a lélektelenségének. Engem kicsit zavart, hogy Alexia lélektelen mivoltáról ezen kívül semmi mást nem tudunk meg. Odáig rendben, hogy ő képes úgymond "legyőzni" bármely természetfeletti lényt, de a lélektelenségének mi hatása van saját magára? Hisz az ember lelke fontos, ő meg ugyebár nem rendelkezik vele és ennek nincsen semmilyen mellékhatása. Én ezt nehezen tudtam így elfogadni. (Ha később ez meg lesz magyarázva, akkor nem szóltam.). A lélektelen, vagyis természeten túli emberek nagyon ritkák manapság, és Alexia is titkolja jóformán mindenki előtt, hogy ki is ő igazából.

Csak az Árnyékkormány tud róla és igazi erejéről. Az Árnyékkormány a Brit Birodalom egyik fontos szervezete, akiknek egyetlen, de annál fontosabb feladata: a birodalomban található természetfeletti lények adminisztrációja, a rend fenntartása és az ügyeik intézése. Ugyanis ebben a világban a reneszánsz óta mindenki tisztában van a természetfeletti létezésével, a vámpírok, várfarkasok és szellemek az emberek között járnak és a meghatározott rend szerint élnek legálisan beolvadva a társadalomba. Az Árnyékkormány felügyeli és képviseli őket, ők figyelik például az új vámpírok teremtését, ők regisztrálják, hogy melyik klánhoz és vámpírkirálynőhöz tartoznak, vagy, hogy melyik vérfarkas melyik falka tagja. Nekem különösen tetszett ez az egész világkidolgozás. Hihetően és érdekes alakította ki az írónő a rendszert, és tényleg normálisan működik minden.

Persze ha mindenki tisztában van a természetfeletti létezésével, az nem feltétlen jó dolog. Egyrészt a természetfeletti lények a társadalom részesei maradhatnak és viszonylag rendben és békében élhetnek, de persze mindig lesznek olyan emberek, akik képtelenek elfogadni őket, vagy épp saját kis céljaikra szeretnék őket felhasználni. A titokzatos vámpír el- és feltűnések egyre nagyobb gondot jelentenek a birodalomnak, az Árnyékkormánynak és magának Alexiának is, aki belekeveredik ebbe az ügybe, és mindez egy titkos tudósokból álló csoporthoz vezet el. Akik a kor szokásainak megfelelően a tudományt szolgálják, akik gondolkodók és fejlődést akarnak, kutatnak, alkotnak, és kegyetlen módon ezért nem restek feláldozni egy-két természetfeletti lényt sem.

Nagyon tetszett a könyv hangulata, az az igazi 19. századi hangulat a szokásos és szinte már elengedhetetlen steampunk elemekkel, és a könyv egész stílusa. Visszafogott, elegáns, ugyanakkor mégis humoros és igen olvasmányos. Olvastatta magát a könyv. A történetre se lehet panaszom, és habár szerintem nem a nyomozáson volt a fő hangsúly, abba se tudnék belekötni. Megkedveltem Alexiát, aki a korhoz képest egy igen talpraesett, okos és beszédes fiatal hölgy, a többiekhez, mondjuk a családjához képest sokkal előrehaladottabb, hogy finoman fejezzem ki magam. Lord Maccon viszont nem lett a kedvencem, szerintem felszínes és sablon karakter, a mogorva és rejtélyes férfi, aki belül mégis csupa szív. Nem éreztem olyan kiforrottnak a karakterét, így egyáltalán nem szerettem bele Alexiával ellentétben. Igazából úgy érzem, hogy csak Alexia karakterét sikerült normálisan kigondolni és átadni az olvasónak, a többiek valahogy csak ott lebegnek mellette, legtöbbjük csak egy klisé, mind a harsány öltözködéséről és furcsaságáról híres vámpír, Lord Akeldama, az alfa vérfarkas, Lord Maccon vagy épp Alexia egyszerű és kissé ostoba családja valamint barátnője, Ivy Hisselpenny.

Igazából rengeteg mindent ki lehet még hozni ebből az egészből, hiszen adott egy remek mitológiai háttér, egy szerethető főhős, egy aranyos szerelmes páros, akik tényleg azok voltak a maguk módján és valóban összeillenek, na meg persze a többi karakter, akiket ha később jobban elmélyítenek, akkor lehet még belőlük valami érdekes. A Könyvmolyképző Arany Pöttyös sorozatának egyik darabja Neil Carriger könyvsorozata, és legalább ma már tudom mi a különbség a Vörös és Arany Pöttyös könyvek közt. A Lélektelen nem ifjúsági könyv, hanem felnőtt könyv felnőtt szereplőkkel és természetesen emiatt van egy kis erotika is a könyvben, de pont csak a megfelelő mértékben, amennyire ide szükséges. Mindenesetre egyre nagyobb kedvet kaptam a többi Arany Pöttyös könyvhöz is.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/gail-carriger-soulless-lelektelen
Értékelés: 5/5

Ismét díjat kaptam! :)

Ismét kaptam egy díjat egyik kedves olvasómtól, amire ma egyáltalán nem számítottam. Köszönöm Khverd blogja a díjat, és hogy épp én jutottam az eszedbe. :) Azért örülök mindig a díjaknak, mert jó érzés, hogy valaki egyáltalán gondolt rám, másrészt pedig megválaszolva a kérdéseket, ti is kicsit jobban megismerhettek engem. :)

Ezen alkalommal 11 kérdést kaptam, melyek a következők:

1. Mit gondolsz a könyvadaptációkról?

Mint ötlet nagyon tetszik. Hiszen kinek ne tetszene, hogy a szeretett könyv és karakterek a széles vásznon is életre kelnek? Szeretem a könyvadaptációkat, és ezek nagy részét meg szoktam nézni, főleg ha egy olyan könyvből készül, amit imádtam.
Az már más kérdés, hogy manapság egyre rosszabbak a könyvadaptációk, aminek pedig egyáltalán nem örülök. Igazából erről hosszan tudnék elmélkedni, amit most nyilvánvalóan nem fogok megtenni. Egyik kedvenc filmem, ami szerintem remek könyvadaptáció: az Interjú a vámpírral. Idén Az Éhezők Viadala 2., a Futótűz is remek lett. Sorozatban pedig a Trónok harca a favorit.

2. Mit gondolsz a váltott szemszögű könyvekről?

Imádom őket! Komolyan, ez a kedvenc "könyvszerkezeti megoldásom". A váltott nézőpontos E/1. személyű történetmesélés áll hozzám a legközelebb, főleg ha mindkét főszereplő saját kis története érdekes és ugyanolyan izgalmas, és ha mindkettő szerethető valamiért.

3. Vettél már meg könyvet a borítója miatt?

Nem nagyon szoktam ilyet csinálni, és általában nagyon megválogatom, hogy milyen könyvekre költöm a pénzem, hiszen nem vagyok milliomos. Inkább olyan szokott lenni, hogy a könyvtárból veszek ki egy könyvet, csakis a borítója miatt. Julie Kagawa Vaskirály című könyve például így került a kezembe. Csak a borítója miatt emeltem le a polcról.

4. Vettél már könyvet csak azért, mert egy általad szeretett író(nő) írta?

Hasonló a válasz, mint az előző kérdésre. Nem. Csak akkor, ha tudom, hogy biztosan tetszeni fog az újabb könyve is. Maggie Stiefvater Hollófiúk könyvével vált a kedvencemmé, így a folytatást megvettem.

5. Mi alapján nézel meg egy filmet?

Mármint, hogy miért nézek meg egy adott filmet? Mi alapján választom ki melyik filmet nézem meg? Ha erre utalt a kérdés, akkor egyszerű a válasz: azt, ami akkor éppen érdekel.

6. Sorozatok vagy filmek?

Mindkettő. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya. A sorozatokban csak azt nem szeretem, hogy némelyik sorozatnál egyszerűen a készítők nem tudják, mikor kell befejezni. Rengetegszer volt, hogy imádtam egy sorozatot, de aztán annyira feleslegesen elnyújtották a történetet, hogy a végére már megutáltam. (Pl. Vámpírnaplók. Amit a harmadik évad óta csinálnak a készítők egyszerűen borzalom. Így megutáltam a sorozatot, kiábrándultam belőle és az ötödik évadot már nem is nézem.)

7. Mit gondolsz, mi a legjobb tulajdonságod?

Öhm... legjobb? Hűséges. Sosem árulom el azt, akit szeretek.

8. Van olyan ismerősöd, akit személyesen is ismersz és követi a blogodat?

A húgom számít? :D Amúgy nem szoktam az ismerőseimnek reklámozni a blogomat, nem is tudnak róla, mert azt szerettem volna az elejétől, hogy csakis az írásaim miatt olvassanak, és ne azért mert valaki ismer és az orra alá dörgölöm, hogy mert ismer, olvasnia kell.

9. Hagytál már félbe könyvet?

Nem. Nagyon megválogatom mit olvasok, amiről előre tudom, hogy nem tetszene, azt el sem kezdem. De még ha gyengébb a könyv, vagy később rájövök, hogy ez mégse nekem való, akkor is végig olvasom. Ezért olvastam el végig pl. A szürke 50 árnyalatát.

10. Ki az "álom-könyvpasid"?
Ha egy valakit kellene választani, akkor nem tudnék kit mondani. Sok mindenkit szeretek, de a következőket a legjobban: Lestat (Vámpírkrónikák), Magnus (A Végzet Ereklyéi), V'Lane és Barrons (Tündérkrónikák).

11. Mi a legnagyobb álmod?

A legnagyobb álmom? Ez most nagyon unalmasan fog hangzani, és kissé kispolgárin, de nekem a legnagyobb álmom az, hogy legyen egy jó munkám, amiből meg tudok élni, és egy szerető családom. Ennyi. Ezzel bőven beérném. :)

Az általam összegyűjtött 11 kérdés! :)

1. Mit gondolsz a könyvadaptációkról? Szerinted melyik sikerült a legjobban?

2. Mi jelenleg a kedvenc könyved?

3. Melyik az a könyv, amitől a falra másztál olvasás közben?

4. Szerinted melyik könyvből kellene filmet (vagy netán talán sorozatot) készíteni, amelyikből még nincs és nem is tervezik?

5. Ki a kedvenc könyves női főhősöd?

6. Mit gondolsz a magánkiadásokról?

7. Most melyik a kedvenc televíziós sorozatod, amiért teljesen odavagy?

8. Szereted a képregényekből készült filmeket? Ha igen, melyik a kedvenced?

9. Mi a legrosszabb tulajdonságod?

10. A családod tudja, hogy blogot vezetsz? Szoktak olvasni?

11. Milyen hobbid van? Mit szeretsz szabadidődben csinálni?

Akiknek tovább szeretném adni a díjat: Annie mindenes blogja, Könyvek erdeje, Meddia-addict, :)

Véget ért a Magyar Könyvek Viadala 2013!

Bő két hónap után véget ért az idei év egy teljesen új kezdeményezése, a Magyar Könyvek Viadala, amibe én is részt vehettem. Elsőnek hozom a sajtóközleményt, amit nemrég kaptam, és ami összefoglalja a viadal lényegét és eredményeit:

"Véget ért az I. Magyar Könyvek Viadala

Egy ötlet, huszonkilenc könyvekkel (is) foglalkozó blogger és a nemes cél: a magyar szerzők műveinek a népszerűsítése. Idén első alkalommal került megrendezésre a Magyar Könyvek Viadala elnevezésű verseny, melynek tíz kategóriában az olvasók választottak „legjobbakat” a 2013-as év hazai könyvterméséből.

A magyar könyvek megérdemlik a reflektorfényt – szól a Magyar Könyvek Viadalának szlogenje. A verseny ötletgazdája és főszervezője, Rácz Tibor a következőképpen vélekedik a kezdeményezésről: „Meglehetősen általános jelenség, hogy a magyar olvasók ellenérzéssel fogadják a hazai szerzők könyveit, sokan bizonytalanok abban, hogy honfitársaik megütik-e azt a színvonalat, melyet a külföldi íróktól megszokhattak. A viadal egy fő célja éppen az, hogy bebizonyítsuk az olvasóközönségnek, hogy a magyar írók is tehetségesek. Sőt, a mai magyar szerzők számos műfajban alkotnak maradandót, érdemes figyelmet szentelni a műveikre”.

A viadal az alábbi ütemezés szerint zajlott: könyvekkel (is) foglalkozó bloggerek kategóriánként összesen tizenöt pontot oszthattak szét, maximum három jelöltre. Végül a 29 (ennyien jelentkeztek) blogger jelölőköre után, az öt-öt legtöbb pontot kapott mű került kategóriánként az olvasók elé, ahol már csak és kizárólag ők dönthettek voksaikkal. A jelöltek összesen tíz kategóriában várták a voksokat, a többi között fény derült Az év elsőkönyves debütálására, Az év írójára/írónőjére és Az év könyvére is.

A Viadal szervezői fontosnak tartják, hogy ne csak a reflektorfényben álló szerzők, hanem a háttérben dolgozók munkája is elismerésre kerüljön. Kamper Gergely lett Az év fordítója, és Krajcz Vivien „Scar”-terve Az év legszebb könyvborítója.

A viadal legnagyobb győztese a három kategóriában is arató Leiner Laura lett, aki Az év írónője, Az év ifjúsági könyve mellett Az év könyve elismerést is begyűjtötte. Leiner A Szent Johanna gimi könyvsorozatával fiatalok ezreivel szerettette meg az olvasást, és pont a napokban jelent meg új regénye, az Akkor szakítsunk, mely már most vezeti az eladási toplistákat. Két díjat zsebelt be Lakatos Levente, az Ulpius-ház szerzője, aki Bomlás c. könyvével az erotika és a krimi rajongóit egyszerre szólította meg, így Az év írója mellett Az év szórakoztató könyve kategóriában is győztes lehetett.

Az „utánpótlás” segítése is a Magyar Könyvek Viadala célkitűzései között szerepel, Az év elsőkönyves debütálása-kategória ráadásul a lehető legszorosabb eredménnyel zárult: egyedülálló módon itt született döntetlen eredmény. Az egyik győztes mű Lylia Bloom alkotása, az Ellopott életek, mely egy prostitúcióra kényszerített lányról szólt. A másik pedig Tavi Kata vidám hangvételű könyve, a Nyitótánc, mely magyar tánc- és sporttagozatos diákok életét mutatja be. Tavi Kata sikeres időszakot tudhat maga mögött, hiszen nemrég megnyerte a II. Aranymosás Irodalmi Pályázatot.

Az év szépirodalmi könyve kategória győztese Benyák Zoltán Az idő bolondjai című kötete lett, mely egy olyan világban játszódik, ahol szó szerint megáll az idő. Az év mesekönyve L. Molnár Edit interaktikus meséje lett, a kötet kizárólag digitálisan elérhető, és például táblagépen olvasható fel a gyerkőcöknek. A történetek a gyerekszobából már angol nyelven is elérhető, sőt, a közelmúltban már a második kötete is megjelent.

Az első Magyar Könyvek Viadala tehát sikert aratott, a bő két hónapig tartó szavazási időszak alatt csaknem húszezer egyéni szavazat érkezett. A munka azonban itt nem áll meg, jövőre ugyanis, néhány új kategóriával kiegészülve folytatás következik. A II. Viadalig a kezdeményezés egyre gyarapodó Facebook-oldala látja el friss hírekkel az olvasókat."

(Az egyes kategóriák győzteseinek listáját itt tudjátok megtekinteni, ha esetleg még nem tettétek volna meg. Bár ezt kétlem. :) Gratulálok minden győztesnek! :)

A végén pedig gondoltam megosztom veletek a személyes véleményemet a viadallal kapcsolatban. Már akkor tetszett a kezdeményezés ötlete, mikor Tibi felkeresett vele decemberben valamikor, nem is emlékszem pontosan mikor volt már. Így természetesen igent mondtam, és jelentkeztem nomináló bloggernek, pedig úgy vélem pont az én jelöléseim számítottak a legkevésbé. Egyrészt mert tavaly nagyon kevés magyar könyvet olvastam (meg sajnos úgy általában is ez az igazság), így igazából nem is volt nagy választási lehetőségem a jelöltjeim között.

Akkor miért akartam részt venni a Magyar Könyvek Viadalán? Egyrészt mert szeretem támogatni az ilyen hasznos és csakis pozitív céllal létrejött kezdeményezéseket, és a legkevesebb, amit megtehetek, hogy segítek egy ilyen ügyben. A Magyar Könyvek Viadala két legfontosabb célja az olvasás szeretetének terjesztése és főképp a magyar könyvek iránti figyelem felkeltése. Ez a két cél pedig szerintem igenis fontos és úgy érzem megvalósult. A nominálási és a szavazási időszak alatt rengeteg magyar könyvet ismertem meg, amelyekről bevallom ezelőtt nem hallottam, de mindenképp megérik a figyelmet. Így nem csak a közönség ismerkedhetett meg jobbnál-jobb magyar könyvekkel, hanem én is. Megfogadtam, hogy idén próbálok több magyar könyvet olvasni és remélem sikerül ezt majd betartanom.

Vannak kategóriák, amelyek nem állnak hozzám olyan közel, és annak ellenére, hogy igen sok magyar könyv jelenik meg évről-évre, sajnos ezek közül csak nagyon kevés kelti fel a kíváncsiságomat. Mindig olyan könyvet olvasok, ami valamiért érdekel, így akármennyien szeretik vagy rajonganak mondjuk Leiner Laura könyveiért vagy épp Lakatos Leventéért (akik biztosan okkal nyertek a viadalon több kategóriában is, ezt nem vitatom és szívből gratulálok nekik!:), én tudom, hogy ezek a könyvek nem nekem valóak, így inkább meg sem próbálkozom velük. Tudom előre, hogy nekem nem tetszene, egyszerűen nem az én műfajom, így inkább meghagyom azoknak, akik rajonganak értük.

Hozzám a fantasy, a disztópia, a realista és talán a sci-fi műfaj áll a legközelebb, és ahogy a blogomból le lehet szűrni leginkább ifjúsági irodalmat olvasok, de persze gyakran a kezembe akad felnőtt irodalom is. Sajnos, legnagyobb bánatomra ezekben a műfajokban kevés magyar könyvet adnak ki, vagy csak én nem találom meg őket, ki tudja; a lényeg, hogy talán ez a legnagyobb oka annak, hogy kevés magyar könyvet olvasok. Próbálok nyitni a magyar könyvek felé és szerencsére manapság egyre több magyar könyv látszik megjelenni az én műfajaimban, és ezekkel fokozatosan ismerkedem meg. Nagy kedvencem Benina Bíborhajú könyvsorozata, egy igazán szerethető ifjúsági urban fantasy történet, amit szerintem a műfaj szerelmeseinek mindenképp ismerniük kell, de szintén tetszett Kemese Fanni Pippa Kenn sorozatának beveztő könyve, ami ugyebár poszt-apokaliptikus disztópia, vagy épp On Sai sci-fi könyve a Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál. Ezeket biztosan folytatni fogom és alig várom az új könyvek megjelenését. De idén tervbe van még véve néhány másik magyar könyv is.

Egy szó, mint száz: megéri magyar könyveket olvasni, hiszen azok lehetnek ugyanolyan jók, sőt talán jobbak is, mint egy amerikai bestseller. Amerikában rengeteg kiadó van és gyakran az "olvashatatlan szemetet" is megjelentetik. Rosszul hangzik tudom, de sajnos ez az igazság. Egymás után ontják a szinte ugyanolyan könyveket. Ott sajnos egyre kevésbé válogatják meg, hogy mit jelentetnek meg. Magyarországon amerikai viszonylathoz képest kevesebb könyvkiadó van, és ők igazán megválogatják, hogy kinek adnak lehetőséget a publikálásra, hiszen a kicsi magyar piacon nem mindegy melyik szerző és könyv mellé adják a nevüket és a forrásaikat, mert azért ne legyünk naivak, a kiadók sem önmaguk ellenségei. Fontos számukra a profit, hiszen pénzből élnek. (A magánkiadásokat most ne vegyük ide.) Vagyis csak annak adnak lehetőséget, aki valóban tehetséges és aki valóban valami egyedit és értékeset alkotott, akármelyik műfajról is beszélünk. És akiről tudják, hogy lesz majd rá kereslet. (Tudom vannak kivételek, de azt inkább most hagyjuk.) Épp ezért érdemes odafigyelni a magyar könyvekre is. Győzzétek le előítéleteiket vagy félelmeiteket velük kapcsolatban és adjatok esélyt a magyar könyveknek. Higgyetek nekem, nem fogtok csalódni, ha jól választotok. :)

Catherine Fisher: Incarceron (Incarceron 1.)

Fülszöveg:
Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait.
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia.
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik.
Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok. Hát ez az Incarceron!

Először is azzal kezdem, hogy: EZ A KÖNYV VALAMI ZSENIÁLIS! Rég fogott meg egy történet ennyire, régen éreztem azt első olvasásra, hogy ez igen! Pedig ismét csak véletlenül akadt a könyv a kezembe, tulajdonképpen semmit nem tudtam róla, hogy mire számítsak benne. Persze a fülszöveget elolvastam, de azért az csak halvány körvonala a teljes történetnek. Csakis a borítója miatt figyeltem fel rá, sötét és misztikus, így valahogy hozzám került és elkezdtem olvasni. El sem tudom mondani, milyen jól tettem, és így az elején rögtön kijelenthetem, hogy bárkinek bármikor ajánlom ezt a könyvet, aki szereti az igazi borzongató, rejtélyes és izgalmas fantasy történeteket. Műfaját tekintve fantasy és disztópia keveréke, legalábbis én annak sorolnám be.

Egy olyan világban játszódik a történet, ahol megállt az idő. Az emberiség a technikai vívmányokat, a fejlődést rossznak minősítette, mindezt feladva bevezették az örök 17. századot. Mindenkinek a Protokoll előírásait kell követnie és úgy élnie, mint a 17. században. A királyi család uralkodik, akik szigorúan veszik a szabályok betartatását. Az új rend megalakulásakor hozták létre az Incarceront, ez a zárt börtönt, ahova a rendszer ellenségei kerültek, és mindenki más aki gondot okozott. Az Incarceron nem egy szokványos értelemben vett börtön, nem csak egy épületet jelent, hanem egy nagy város kiterjedésű és aki egyszer ide bekerült, többé nem szabadulhat. Gyilkosokat, tolvajokat és a rendszert fenyegetőket zárták be ide, azzal a céllal, hogy új célt adva az életüknek egy Édent hozzanak létre, ahol tökéletesen rend uralkodik. Persze a kísérlet félrement és az Incarceron pokollá változott, ami megkeményíti bármely ember lelkét. Mi több az Incarceron öntudatra kelt, egy igazi élőlénnyé vált, ami nem ereszti foglyait.

Ebben a zavaros világban él a két főszereplőnk Finn és Claudia. Az E/3. személyes történetmesélés lehetővé teszi, hogy mind a két főszereplő életébe beleláthassunk és hogy több oldalról tudjuk szemlélni az eseményeket. Minden fejezet elején rövid kis idézetek találhatóak, amelyek segítségével még részletesebb képet kaphatunk a világról és magáról a történetről, számos utalás van a később eseményekre, de legfőképp egy fontos szereplőre, Sapphique-ra. Sapphique volt az egyetlen ismert fogoly, akinek sikerült megszöknie az Incarceronból, és rengetegen álmodnak arról, hogy követik a példáját. Folyamatosan változik a nézőpont, így egymás mellett halad Finn és Claudia sorsa, amelyek persze később szorosan összekapcsolódnak.

Finn három éve került az Incarceronba emlékek nélkül. Nem tudja hogy és miért került ide, de a néhány homályos emlékképe miatt biztos abban, hogy a külvilágból származik. Alkalmazkodott a benti kemény élethez, nem restellt megtenni semmit a túlélése érdekében. Vértestvérével Keiro-val, és az őt védelmező Gildas Sapienttel indul útnak, hogy megtalálja a kiutat a börtönből. Claudia a kinti világban él gazdag édesapjával, aki történesen az Incarceron igazgatója. Claudiát apja királynőnek nevelte és sorsa, hogy a trónörökös felesége legyen. Korábban a jogos trónörökös menyasszonya volt, de Giles rejtélyes körülmények között meghalt, így annak féltestvéréhez kell hozzámennie. Claudia és apja között nem felhőtlen a viszony, és a lány sokkal inkább apjaként tekint a tanítójára és jó barátjára, Jaredre. Claudia rájön, hogy Giles mégis életben van és az Incarceronba zárták, így elhatározza, hogy bármi áron megmenti a fiút.

Igazából nem nagyon szeretnék spoilerezni, csak azt jegyezném meg, hogy rengeteg fordulat van a könyvben. Ezek egy részét előre sejtettem (Pl. hogy ki Giles, szerintem nem nehéz kitalálni), más részén viszont csak néztem nagyokat. Főleg az utolsó 50 oldalon derültek ki olyan dolgok, amiken csak pislogtam. Igazából azért tetszett nagyon a könyv, mert a fantasy, a disztópia és a történelmi könyvek hangulatát gyúrta egybe az írónő és mindhárom műfajból a legjobb dolgokat tette egymás mellé. Elnyomó uralkodói rendszer és egy tökéletesnek látszó világ, ami egyáltalán nem az. Egy élő börtön, ami mindenáron magába tartja foglyait. Cselszövés és merényletek a hatalom megdöntése ellen, udvari intrikák. Titkok, titkok hátán egy kalandos és fordulatos történetbe építve.

A történetre nem panaszkodom, sodort magával végéig, képtelen voltam letenni. Kérdezhetnétek: milyenek a karakterek? Igazából mindegyikük érdekes, de mégse érzem őket olyan alaposan kidolgozottnak, hogy megszeressem őket. Nekem Keiro, Claudia és az Igazgató lett szimpatikus és közülük talán az Igazgató a legjobban. Kemény és kérlelhetetlen erős férfi, akinek a végén kiderül mégis van szíve. Ravasz, konspirátor, akinek mindig helyén van az esze. Tudja mit akar és ezért bármit képes megtenni. Bármit. Imádtam a könyvet, egy szó, mint száz. Mindenkinek ajánlom. És remélem, hogy igenis elkészül belőle valamikor a film, amit már évek óta halogatnak, és hogy hamarosan megjelenik magyarul a második rész, mert én irtó kíváncsi vagyok rá.

Egy idézettel zárnám soraimat. Nem nagyon szoktam idézgetni a könyvekből, csak kivételes esetben. Ebben a könyvben rengeteg érdekes és elgondolkodtató kérdés merül fel, rengeteg kedvenc idézetem lett. De a legjobban ez fogott meg:

"...vagy az az igazság, hogy az ember magában hordja a gonoszság magvait? Hogy még akkor is, ha a számára létrehozott édenkertbe kerül, irigységével és vágyaival ő lassan még azt is megmérgezi? Attól félek, hogy saját romlottságunk helyett okoljuk a Börtönt."

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/catherine-fisher-incarceron

Értékelés: 5*