John Green: Alaska nyomában

Fülszöveg:
Első pia
Első balhé
Első csaj
Utolsó szavak
A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz. Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.
John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye.

Eddig úgy voltam vele, hogy John Green= Csillagainkban a hiba. Az volt az első könyv, amit olvastam tőle, mert olyan nagy felhajtást csaptak körülötte, hogy tudnom kellett mire ez a nagy hype. A Csillagainkban a hiba rögtön kedvenc lett, és már nagyon várom a filmet, a lényeg viszont, hogy megjegyeztem John Green nevét és a többi könyvét várólistára tettem. Most kicsit becsömörlöttem a sok fantasytól, így kellett egy éles váltás. Elsőnek egy realista könyvet szúrtam ki magamnak, így döntöttem az Alaska nyomában mellett. Most nem írnék saját történeti összefoglalót, mert a fülszöveg tökéletesen leírja mire számíthattok a könyvben. Kezdem azzal, hogy John Green: IMÁDLAK! Nem tudom miért, de ez a könyve ismét a lelkemig hatolt és annak ellenére, hogy kissé kétkedve álltam neki, magamban arra gondolva, hogy a Csillagainkban a hibát képtelen lesz túlszárnyalni, az Alaska nyomában is a kedvencem lett. Az igaz, hogy nem szárnyalta túl az előbbit, de legalább annyira jó lett.

Mint minden realista regény ez is hétköznapi dolgokról szól, jelen esetben fiatalokról, így ifjúsági regénynek szintén nevezhetjük. Itt a mindennapi problémák, a tinédzserek élete, balhéi, gondjai és szórakozásai kerülnek előtérbe. Emellett pedig olyan nagy kérdéseket feszeget a könyv, minthogy az élet csak szenvedés, és vajon milyen módon lehet ebből szabadulni; hogy a vallásnak milyen szerepe lehet az emberek életében; hogy honnan tudod, hogy valaki bajban van és hogy miként tudsz/kellene segíteni neki. Továbbá felmerül a kérdés, hogy miként lehet feldolgozni egy közeli ismerős halálát. Már az elejétől rögtön beszippant magába a történet, pedig semmi kalandos nem történik a karakterekkel, csak olyan dolgok, ami a legtöbb fiatallal is megtörtént valamikor, mégis olvastatja magát a könyv. Egyszerűen képtelen voltam letenni, így nagyon hamar kivégeztem.

Sajátos szerkezetben íródott, rövid fejezetekre bontva és tulajdonképpen két nagy részből áll össze. Van az "azelőtt" és az "azután". És napokban számolja, hogy hány nappal "azelőtt" vagy "azután" vagyunk. Ennek a felbontásnak az előnye, hogy tudod hogy valami nagy dolog fog történni, ami ketté szeli a történetet, és ahogy telnek a napok, annál jobban érzed, hogy mindjárt robban a bomba - és robban is. Mert olyasmi történik, ami a szereplők életét merőben megváltoztatja. Most nem akarok spoilerezni, így nem árulom el. Nagyon rövid a könyv, így tényleg hamar ki lehet olvasni.

A karakterek is szokványos tinédzserek, amilyet szinte bármelyik más ifjúsági regényben megtalálhatunk valahol, de Green mégis mélységet ad nekik, szerethetővé teszi őket annak ellenére, hogy szinte mindegyikük típus karakter. Nagyon megszerettem az egész csapatot, és igazán vicces volt, hogy mindenki kapott egy becenevet, és aztán szinte mindig azon szólították egymást. A főszereplő és narrátor, Miles, akit ugyebár Chip a szobatársa rögtön az első napon Pufinak nevez el. Így ráragad a Pufi név, és eztán mindig mindenki így hívja, kivéve szülei. Tehát én is így hívom őket, ha megengeditek. Pufi imádnivaló és vicces narrátor volt, néha olyan baromságok megfordultak a fejében, hogy hangosan nevettem rajta olvasás közben. Egy szerény, magányos és csendes fiúként kezdi a könyvet, de ahogy barátokra lel és a többiek befogadják a csapatba ő is kinyílik és megerősödik. Főleg "azután" kerül közelebb mindenkihez és lel igazi barátokra. Valamint aranyos volt a hobbija is, hiszen híres emberek utolsó mondatait jegyezte meg, és ezzel villogott folyamatosan, így legalább én is megjegyezhettem egy-kettőt a sok közül. Rájöttem, hogy tényleg érdekes a híres emberek utolsó mondatait olvasgatni, mert némelyik tényleg vicces vagy sokatmondó.

A másik két kedvencem pedig (ezzel szerintem nem árulok el nagy titkot) az Ezredes (Chip), és Alaska volt. Mindkettő egy egyéniség, és mindkettő megtört, problémákkal teli karakter, főleg Alaska, aki a könyv végéig egy nagy rejtély marad. Nem tudjuk meg miért tette, amit tett és ez különösen tetszett, hiszen ezzel megoldatlanul marad a rejtély, belátják a fiúk is, hogy az már mindegy, hiszen nem lehet meg nem történté tenni a dolgokat, és ennek ellenére tovább kell lépniük, mert az élet megy tovább. Takumi és Lara is aranyos volt, de őket valahogy annyira nem szerettem meg, mint a triumvirátust. Persze itt is piálnak, cigiznek és még egyéb dolgokat is csinálnak ezerrel a fiatalok, de ez már meg sem lep, holott még mindig nem érzem azt, hogy ez az egész tinédzser nemzedéket jellemezné. Szerintem a tinédzserek többsége nem ilyen életet él, vagy lehet csak én mozogtam anno más közegben. Vagy Amerikában tényleg ennyire más a helyzet.

El sem tudom mondani, mennyire tetszett a könyv, és pont kellő felüdülés volt a sok fantasy után. John Greent még jobban megszerettem és eztán biztosan bizalmat szavazok a többi könyvének is. Azt viszont el kell mondanom, hogy a magyar borító valami borzalom. Sajnálom Gabo Kiadó, de szerintem ennél bármi jobb lett volna, a színe ocsmány, és ki az a nő rajta? Egyik karakterre se passzol, ha Alaska akart volna lenni, akkor nagyon félresikerült, mert Alaska egy fiatal lány, és egyáltalán nem hasonlít a borítón lévő középkorú nőre. A borító senkit ne tántorítson el ettől a remek könyvtől!

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/john-green-alaska-nyomaban
Értékelés: 5/5