Meredith NicEssus hercegnőnek nincs sok ideje feldolgoznia nagybátyjától, a Fény és Illúzió Királyától elszenvedett erőszakot és kedvese, Gyilkos Fagy elvesztését. A vad falka élére áll, hogy megtorolja anyjaként szeretett és tisztelt nagyanyja halálát. A legfőbb célpontok azonban ő maga és méhében hordott ikergyermekei, valamint az utódok apjai, a testőrei. Andais, a Levegő és Sötétség Királynője Unseelie Udvartartásából a trón eddigi várományosa, Cel korábban sem fogta vissza gyilkos indulatait. Ezúttal is kíméletlenül a hercegnő és sarjai elpusztítására tör. Ugyanakkor nagybátyja, Taranis – feltételezett apai jogon – magának követeli Merry gyermekeit. Eközben a tündérdombok megvetett udvara, a sluagh virágba és mágiába borulva újfent megerősödik. Ám az éjfekete éjrepülők is kevesek megmenteni az önkéntes száműzetésbe kényszerülő újdonsült királynőt és kíséretét. Eljön a leszámolás, a mindent eldöntő csata ideje: Merry csak az Istennő, a Hitves segedelmében és oltalmában bízhat, hogy ő és gyermekei, szerettei túlélik az összecsapást. Vajon fény derül-e Meredith apja, Essus herceg halálának körülményeire? Lesújt-e újra a kegyetlen gyilkos? Mit kell feladnia a hús és vér kezének hatalmával bíró hercegnőnek azért, hogy elnyerje személyes boldogságát?
Nagyon látszik a könyvön, hogy ez lett volna a sorozat utolsó része, és annak egyszerűen tökéletes. Én lepődtem meg a legjobban, mert a Merry Gentry korábbi részei hagytak némi kívánnivalót maguk után. Az első öt könyvet átlagban közepesre értékeltem, míg a hatodikat pedig max pontosra. Ezzel most sem vagyok másképp. Az Elnyel a sötétség nagyon jó könyv, méltó befejezése (lett volna) egy érdekes sorozatnak. Épp ezért nem értem miért kell (ezt is) a végtelenségig nyújtani. Van egy hihető és reális befejezés, itt kellett volna abbahagyni. De nem, Hamilton kitalálta, hogy ő folytatni fogja. Nem akarok előre ítélkezni, de remélem ennél csak valami jobbal fog előrukkolni. (Mert ha nem, akkor inkább folytatnia se kellett volna.)
Nagyon látszik a könyvön, hogy befejező része lett volna a sorozatnak, mert minden korábbi történetszál ebbe fut össze. Kiderülnek a nagy titkok és kérdőjelek, amikre eddig senki se tudta a választ, például lelepleződik, Merry apja, Essus herceg gyilkosa. ERRE nem számítottam, soha nem tippeltem volna arra a személyre, pedig hát utólag annyira nyilvánvaló. Továbbá kirobban a háború a felek között, melyben mindenki Merry-t akarja elkapni. Andais azért, hogy az utódja lehessen, Cel azért, hogy megölje unokatestvérét, aki így helyette lesz az Unseelie udvar királynője, a Seelie király Taranis azért, mert azt állítja Merry az ő gyerekeivel terhes, és ebben a háborúban még az emberek is nagy szerepet kapnak.
Szerintem ez volt a legizgalmasabb, legösszetettebb és legszórakoztatóbb Merry könyv, tényleg itt kellett volna befejezni. Tudom, hogy ezt már mondtam, de egyszerűen nem értem minek kell folytatni, mikor lett egy tökéletes befejezés. Nagyon kétlem, hogy ennél jobbat lehetne írni eztán, de ki tudja, lehet Hamilton meglep és akkor én fogok a legjobban örülni. Az elejétől a végéig magával ragadott a történet, és ahhoz képest, hogy alig ölel fel néhány órát a cselekmény mégis rengeteg minden történt Merry-vel. Persze az erotika ugyanúgy előkelő szerepet kapott, mint korábban, de most hála az égnek a történet volt a túlsúlyban és nem fordítva. Így kell egy ilyen regényt megírni. Még mindig imádom az egész háttérvilágot, a tündér társadalom felépítését és szabályait, hogy a tündérek itt tényleg szerves részét képezik a körülöttük lévő természetnek, és még mindig érdekes az udvari intrika.
Merry világában rengeteg szerethető és jól kidolgozott karakter van, akiket vagy imádni vagy pedig utálni lehet. Merry eddig nem volt nagy kedvencem, valahogy olyan kis semmilyen volt, folyton csak a szexen járt az esze, meg hát mindig félelemben kellett élnie, így nem is lett valami erős személyiség, de most mégis láttam a karakterfejlődést. Most nőtt fel a feladathoz, hogy igazi királynő válhasson belőle, sokkal erősebb és magabiztosabb személlyé vált, és a végső döntésével csakis egyetérteni tudok. Ugyanezt tettem volna a helyében. Mikor elkezdtem a könyvsorozatot, akkor Merry testőreit nem tudtam hova tenni. Egy ideig folyton össze is kevertem őket, hogy ki kicsoda, de így a végére mindenkinek kibontakozott a saját karaktere, és végre különálló, egyedi és értékes személyek váltak belőlük. Főleg abból a hat férfiből, akik ugyebár Merry ikreinek apjai lettek. És igen! Fagy nem tűnt el örökre, hanem visszatért. Ő a nagy kedvencem, és bíztam abban, hogy ez így lesz. És szerencsére bejött a számításom. Mégis ebben a könyvben valahogy Sholto került a középpontba, ami mondjuk nem volt hátrány, hiszen talán ő volt az, akit eddig nem lehetett annyira megismerni. Nos, ezt teljesen bepótolta Hamilton.
Ez egy remek könyv, csak ismételni tudom önmagam. Hallottam a folytatás megint gyengébbre sikerült, így azt biztos csak egy kis idő múlva fogom olvasni. Nem akarom elrontani az élményt egy ennél rosszabb Merry könyvvel. A végére pedig a könyv utolsó mondata, ami egy csodaszép idézet, és mennyire igaz:
Nagyon látszik a könyvön, hogy befejező része lett volna a sorozatnak, mert minden korábbi történetszál ebbe fut össze. Kiderülnek a nagy titkok és kérdőjelek, amikre eddig senki se tudta a választ, például lelepleződik, Merry apja, Essus herceg gyilkosa. ERRE nem számítottam, soha nem tippeltem volna arra a személyre, pedig hát utólag annyira nyilvánvaló. Továbbá kirobban a háború a felek között, melyben mindenki Merry-t akarja elkapni. Andais azért, hogy az utódja lehessen, Cel azért, hogy megölje unokatestvérét, aki így helyette lesz az Unseelie udvar királynője, a Seelie király Taranis azért, mert azt állítja Merry az ő gyerekeivel terhes, és ebben a háborúban még az emberek is nagy szerepet kapnak.
Szerintem ez volt a legizgalmasabb, legösszetettebb és legszórakoztatóbb Merry könyv, tényleg itt kellett volna befejezni. Tudom, hogy ezt már mondtam, de egyszerűen nem értem minek kell folytatni, mikor lett egy tökéletes befejezés. Nagyon kétlem, hogy ennél jobbat lehetne írni eztán, de ki tudja, lehet Hamilton meglep és akkor én fogok a legjobban örülni. Az elejétől a végéig magával ragadott a történet, és ahhoz képest, hogy alig ölel fel néhány órát a cselekmény mégis rengeteg minden történt Merry-vel. Persze az erotika ugyanúgy előkelő szerepet kapott, mint korábban, de most hála az égnek a történet volt a túlsúlyban és nem fordítva. Így kell egy ilyen regényt megírni. Még mindig imádom az egész háttérvilágot, a tündér társadalom felépítését és szabályait, hogy a tündérek itt tényleg szerves részét képezik a körülöttük lévő természetnek, és még mindig érdekes az udvari intrika.
Sholto
Merry világában rengeteg szerethető és jól kidolgozott karakter van, akiket vagy imádni vagy pedig utálni lehet. Merry eddig nem volt nagy kedvencem, valahogy olyan kis semmilyen volt, folyton csak a szexen járt az esze, meg hát mindig félelemben kellett élnie, így nem is lett valami erős személyiség, de most mégis láttam a karakterfejlődést. Most nőtt fel a feladathoz, hogy igazi királynő válhasson belőle, sokkal erősebb és magabiztosabb személlyé vált, és a végső döntésével csakis egyetérteni tudok. Ugyanezt tettem volna a helyében. Mikor elkezdtem a könyvsorozatot, akkor Merry testőreit nem tudtam hova tenni. Egy ideig folyton össze is kevertem őket, hogy ki kicsoda, de így a végére mindenkinek kibontakozott a saját karaktere, és végre különálló, egyedi és értékes személyek váltak belőlük. Főleg abból a hat férfiből, akik ugyebár Merry ikreinek apjai lettek. És igen! Fagy nem tűnt el örökre, hanem visszatért. Ő a nagy kedvencem, és bíztam abban, hogy ez így lesz. És szerencsére bejött a számításom. Mégis ebben a könyvben valahogy Sholto került a középpontba, ami mondjuk nem volt hátrány, hiszen talán ő volt az, akit eddig nem lehetett annyira megismerni. Nos, ezt teljesen bepótolta Hamilton.
Ez egy remek könyv, csak ismételni tudom önmagam. Hallottam a folytatás megint gyengébbre sikerült, így azt biztos csak egy kis idő múlva fogom olvasni. Nem akarom elrontani az élményt egy ennél rosszabb Merry könyvvel. A végére pedig a könyv utolsó mondata, ami egy csodaszép idézet, és mennyire igaz:
"Néha a Tündérország ott van, ahol megteremted magadnak."
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése