A szökés (Prison Break)

Ismét húgom egyik sorozatajánlója következik, nem is szaporítanám tovább a szót, hanem lássuk.
Ajánló Ramitól:

Őszintén megmondom, már nem is emlékszem, hogyan és mikor kerültem kapcsolatba a Szökéssel. Az biztos, hogy 2005-ben kezdték el sugározni Amerikában és 2009-ben be is fejezték, vagyis a sorozat „csak” 4 évadot élt meg. Magyarországon 2006 augusztusában kezdte el adni az RTL klub, amikor én 13-14 éves lehettem.

A történet alapja a klasszikus börtöntörténet: valaki ártatlanul börtönbe kerül, majd egy hosszú és – sokszor fájdalmas - küzdelem után az igazságszolgáltatás – vagy más – útján, de kikerül onnan. Ám a Szökés nagysága abban (is) rejlik, hogy nem ezt az utat választotta. Ugyanis itt a főszereplő, Michael nem ártatlan – a szó hétköznapi értelmében véve legalább is -, hiszen igen is elkövette azt a bankrablást, ám ha azt nézzük, hogy mindezt az ártatlanul elítélt bátyjáért tette, máris elgondolkozunk azon, hogy vajon az „ártatlanság” fogalmába milyen dolgok is férnek bele és mik nem. A sorozat középpontjában a testvéri szeretet áll, hiszen Michael mindent feláldozott, hogy kihozza bátyját, Lincolnt a Fox River Állami Fegyintézetből. És ha valaki most az kérdezné, hogy: „hogyan lehetett ezt az egész alapkoncepciót 4 évadon át elhúzni?”, annak azt ajánlom, hogy nézze meg a sorozatot, mert nagyon meg fog lepődni.

Be kell vallanom, elég furcsa úgy írni ezt a sorozat összegzőt, hogy már régen elmúlt bennem a „Szökés láz”. De akkor miért teszem ezt mégis?
Egyrészt mert megígértem a nővéremnek, hogy írok egy véleményt, másrészt viszont mert egyszerűen jó emlékezni erre a sorozatra és kész. Ez egy olyan sorozat, aminek minden időben és szerintem korban van és lenne mondanivalója, nem az átlagos, „most menő” sorozatok közé tartozik. (mint a most oly’ népszerű, vámpíros/természetfeletti sorozatok).
Na és, hogy ezen kívül még miért gondolok vissza szeretettel és őszinte – máig tartó és el nem múló – rajongással erre a sorozatra?
Szinte ezer és egy okot tudnék mondani, nézzünk néhányat:
A sorozat ugyebár 4 évadból áll és azt kell mondjam a Szökésben nincs egyetlen olyan rész sem, amit untam volna – ez pedig lássuk be igen nagy teljesítmény. Minden évad cselekményszála olyan szépen, összetetten és logikusan összefügg, hogy szerintem a mai napig nem találtak ki egy olyan sorozatot sem, amiben a végére minden elem ennyire a helyére került volna, mint a Szökésben.
A történet tulajdonképpen 4 részből épül fel: a Fox Riverben játszódó események, a kijutás utáni hajsza, ismét börtönben (csak most a Sonában), majd ismét kint, ám ezúttal nincs semmiféle menekülés.
És ez is az egyik nagy teljesítménye a sorozatnak, hogy ha belegondolunk az 1. és a 3. évad illetve a 2. és a 4. évad ugyanarról szól, de ugyanakkor mégsem! A sorozat eléri azt, hogy a néző ne úgy üljön be a 3. és a 4. évad elé, hogy „Na, ezt már láttam egyszer.” Az alapkoncepció persze ugyanaz, de mindig van valami, ami miatt az egész újnak, frissnek és főként jónak hat!
És akkor következzenek a fő okok, amiért még ennyi idő után is bármikor, bármekkora mennyiségben képes vagyok nézni ezt a sorozatot:

Michael Scofield - mert őt nem lehet nem szeretni. Ha az eszével és az okosságával nem is vesz le valakit a lábáról, akkor a gyönyörű szemeivel biztosan. De az ilyen „kislányos” szempontokon túllépve, őszintén elmondhatom, hogy – szerintem -, hogy ő az egyik legjobban megírt karakter a sorozatok történetében. Összetett és mély személyiség, a tetteinek mindig van célja és főként értelme (!), első számára a család és a barátok, egyszóval egy olyan személy, akit a néző könnyen a szívébe zár. Nem tehetek róla, nekem a mai napig ő az egyik kedvenc sorozatkarakterem.

Alexander Mahone – mert ki az, aki nem szereti a sorozat legtöbb személyiségváltozáson átment karakterét? És az a furcsa az egészben, hogy én az összes „szerepét” szerettem. A 2. évados idegbeteg, de ugyanakkor nagyon okos, „akkor is elkapom Michael Scofieldot” énjét egyszerűen imádtam, a 3. évados szenvedését igaz rossz volt végignézni, de legalább szépen levezették ezt a szálat, nem pedig az volt, hogy Mahone hirtelen egyik percről a másikra leszokott. Na és a 4. évados „még mindig kicsit szenvedős, de azért már újra a régi, okos Mahone” karakterét ismételten szerettem. A Michaellel való kapcsolatát, ahogyan ellenségekből szépen lassan barátokká váltak pedig élvezet volt nézni és azt hiszem, ez a legszebb és legjobban megírt barátság-kialakulás a sorozatok történetében.

A Szökés harmadik erősségének pedig talán a következők mondhatóak el:
- A sorozatban nincs olyan, hogy unalmas mellékszál, vagy szereplő, ugyanis az összes karakter kidolgozott, szépen felépített élettörténettel és céllal rendelkezik, nincs olyan, hogy bedobnak egy szereplőt, csak azért, hogy teljen a screentime.
- Gyönyörűen felvezették az elhidegült testvéri kapcsolatból létrejövő mély, testvéri szeretet kialakulását a 4 évad során.
- Soha nem tudhatod, hogy ki a jó és ki a rossz. Azt hiszem ez az a sorozat, aminek a legtöbbször sikerült meglepni és egyben össze is zavarnia.
- A „cél szentesíti az eszközt” nagy filozófiai kérdéssel is elég mélyen foglalkozik a sorozat, sőt mondhatni ez áll a középpontjában. Hiszen Michael bármit megtenne Lincolnért, de mi van akkor, ha ezért valakit bántania kell, vagy ha a tettével egy másik ember életét tönkreteszi? Meddig lehet elmenni egy cél érdekében? Mennyit ér meg vajon a testvérünk élete, az igazság kiderítése és a saját nevünk tisztázása? Megéri-e és egyáltalán szembe lehet-e menni egy nagyobb hatalommal? És vajon fel lehet-e kelni akkor, ha már a sokadik próba után is mindig a földön végezzük?

- És legvégül az egyik talán számomra legszimpatikusabb tulajdonsága a sorozatnak, hogy valóságos. Nem egy elképzelt világban játszódik, minden a realitás talaján történik, olyannyira, hogy néha-néha mi is el hisszük, hogy ilyen dolog akár velünk is megtörténhetne. Az emberi oldalához tartozik a sorozat vége is, ami, az „elvárt” habos-babos, rózsaszín, „mindenki boldog” vég helyett bemert vállalni egy olyan véget, ami szerintem tökéletes lezárása volt ennek a sorozatnak, amelyet csak „legekkel” lehet leginkább jellemezni.

Továbbá apró érdekességnek azt is megjegyezném, hogy talán ez a másik olyan sorozat (a Jóbarátok mellett), amit csakis kizárólag magyar szinkronnal vagyok hajlandó végignézni illetve, hogy azt hiszem ez az egyetlen olyan sorozat, amiben a főszereplő a kedvencem, ami lássuk be, igen is nagy dolog!
10/10
1. évad előzetes: