Cassandra Clare: Bukott angyalok városa (Végzet ereklyéi 4.)

Hát hirtelen nem is tudom, hogyan kezdjek ebbe bele, mert nagyon nem jó érzések kavarognak bennem ezzel a könyvvel kapcsolatban. Így inkább elsőnek azt írom le, hogy Cassandra Clare nem elégedett meg Végzet Ereklyéi első trilógiával, és már én is írtam korábban hogy ezt megtoldotta egy újabb trilógiával, ennek az első könyve a Bukott angyalok városa. Hogy mit gondolok erről? Hát hogy egyáltalán nem volt jó ötlet, hiszen az első három könyv annyira izgalmas és tökéletes, úgy ahogy van, egy kiváló befejezéssel, hogy utólag nem látom értelmét miért kellett ezt a sorozatot mindenáron folytatnia… de mivel az előző könyveket nagyon megszerettem, így el kellett olvasnom a folytatást, mert azt hittem valami ahhoz hasonló minőségű és fordulatos könyvet fogok kapni… csakhogy ez egyáltalán nem jött be…

Miről is szól a Bukott angyalok városa? Clary, Jace és a többiek élik tovább az életüket az Üvegvárosi csata és Valentin halála után, Clary edz, hogy igazi árnyvadász válhasson belőle, és boldogok együtt Jace-el, mert végre valahára együtt lehetnek, de ez a nagy boldogság nem tart sokáig, mert Jace egyszer csak elkezd furán viselkedni és egyre távolságtartóbb lesz a lánnyal, Clary pedig nem tudja, ennek mi lehet az oka…. a másik szál az Simon és a nagy önmarcangolása, meg az, hogy két lányt is hülyít egyszerre (Isabelle-t és Maia-t), mindkettejükkel elkezd járni, amit én nem nagyon értettem… nem lett volna elég az egyik? És aztán meg azon nyavalyog, hogy mi lesz ,ha mindketten rájönnek arra, hogy gyakorlatilag megcsalja őket egymással, ami persze meg is történik és mind a két lány alaposan megharagszik rá… aztán meg folyton azon nyavalyog, hogy mivel ő vámpír így örökké fog élni és hát a barátai pedig nem… köszönjük Simon erre hamarabb is rájöhettél volna, mivel a vámpírok sorsa… hát az már csak ilyen.

Nem szeretem Simon karakterét, akkor feleslegesnek gondoltam mikor még ember volt, és mikor vámpír lett belőle, akkor meg azért idegesített, mert hát számomra nagyon úgy tűnik, hogy csak azért lett belőle vámnpír, mert hogy a vámpírok most milyen nagyon menők és hát az írónő ide is be akart rakni egy ilyen karaktert, aki ráadásul az egyik főszereplő… persze Simon nem átlagos vámpír, hiszen ő a Napjáró, akit nem éget meg a Nap, meg hát Káin jele miatt, ami a homlokán díszeleg, még különlegesebb lett, mint ezelőtt volt. Mindenki a maga oldalára akarja őt állítani, hiszen az ereje hatalmas… megértitek, miért mondom ezt, ha elolvassátok a könyvet. A vámpírok igazi vezetője Camille is magához akarja csábítani, meg hát a könyv „főgonosza” is folyton a nyomában van, hogy valahogyan megszerezhesse a vérét, amire annyira szüksége van.

Miért is mondom azt, hogy nem tetszett annyira ez a könyv? Mert szinte már unalmas volt számomra egyrészt Simon nyavalygása miatt, másrészt mert Clary-t és Jace-t se tudtam annyira tolerálni, mint az előző könyvekben… mondhatjuk úgy is, hogy szinte semmi érdemleges nem történik, a nem tudom hány száz oldalon keresztül…
Persze volt ami tetszett benne, ilyen például hogy Magnus és Alec kapcsolata, ami egy kicsit előrébb került és mondhatni többet láthattunk belőlük, mint az első három könyvben együtt véve. Merthogy ennél a kapcsolatnál is gondok adódnak… bár azt nagyon bántam, hogy csak az utolsó száz oldalban szerepeltek, de már ezzel is feldobták legalább valamennyire ezt a könyvet számomra… ahogyan már írtam korábban nekem Magnus a kedvenc karakterem, így egyáltalán nem bántam, hogy többet szerepeltek, remélem ez így fog folytatódni a további könyvekben is…

De a vége az iszonyatosan jó lett, méghozzá azért mert a másik kedvenc szereplőm, Sebastian – vagyis eredeti nevén Jonathan Morgenstein, Clary bátyja – új életre kelt és Lilith varázslatának köszönhetően Jace és Sebastian egybekapcsolódnak, tehát ha az egyik él, akkor a másik is, ha az egyik hal, akkor a másik is… ezt nagyon jól kitalálta Clare… imádtam Sebastian-t, és nagyon sajnáltam, hogy csak az Üvegvárosban bukkant fel és annak a végén már meg is halt, mert jóformán az igazi jellemét és karakterét meg sem ismerhettük, legalábbis szerintem nem kaptunk eleget belőle, így ujjongva olvastam a visszatértét és ahogyan előre látni lehet szerintem ő lesz az új trilógia fő gonosza… és éppen emiatt a nagy csavar miatt várom mégis a folytatást, noha a Bukott angyalok városa egyáltalán nem nyűgözött le, de remélem a másik két könyv ennél ezerszer jobb lesz… mondjuk szerény véleményem szerint ezt nem lesz nehéz felülmúlni.
Az 5. könyv címe: Elveszett lelkek városa
A 6. könyv címe: Mennyei Tűz városa

Ezek még csak később fognak megjelenni, de érdeklődve várom a folytatást és amint lehet, elolvasom őket… és addig meg reménykedek abban, hogy a másik kettő sokkal jobb lesz az elsőnél.
UI: a borítón Clary és Simon szerepel, és egyébként érdekesség, hogy az első trilógiánál minden könyvön egy szereplő volt, még a második trilógiánál minden könyvön két szereplő lesz, az 5.en Elveszett Lelkek városán állítólag Clary és Jace lesznek…
További információ a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-bukott-angyalok-varosa
5/3

Cassandra Clare: Üvegváros (Végzet ereklyéi 3.)

Nemrég fejeztem be A végzet ereklyéi sorozat 3. kötetét, mely az Üvegváros címet viseli és gondoltam friss élményekkel talán jobban meg tudom fogalmazni róla a véleményemet… na akkor lássuk!

Clary és a többiek története tovább folytatódik a trilógia befejező könyvében és meg kell mondjam, nekem ez tetszett a legjobban, végig tele volt pörgős akcióval, minden korábbi titokra fény derült – végre valahára – és persze egy új szereplőt is kaptunk, aki egyből a kedvenceim közé került. Az ő neve Sebastian Verlac, és nagyon bírtam elejétől a végéig, annak ellenére, hogy sejtettem, nem teljesen az, akinek mondja magát… végig nagyon gyanús volt nekem valamiért és hát, ami végül kiderült róla az teljesen ledöbbentett… de nem akarom lelőni a szerintem legnagyobb csavart ebben a könyvben, így legyen erről elég ennyi.

A történet nagyrészt arról szól, hogy miután Valentin megszerzett kettőt a végzet ereklyéi közül, már csak a harmadikra van szüksége és mikor ennek is a nyomára bukkan, akkor elkezdi megvalósítani a nagy tervét, hogy megidézze Raziel angyalt, aki majd elképzelései szerint a segítségére lesz a világ démonoktól, alvilágiaktól és a romlott árnyvadászoktól való megszabadításában. Közben démonok törnek be az Üvegvárosba, Idrisbe – ami az árnyvadászok otthona – és egy kisebb csata is kibontakozik a végére… persze itt sem alakulnak másként a dolgok, ahogy annak lennie kell a jók győznek, vesznek a gonoszok, de hát szerintem ezt nem volt nehéz kitalálni, egy ifjúsági könyvnek nagyjából mindig ez lesz a vége… mondjuk személy szerint azért én vártam volna egy kissé tragikusabb fordulatot vagy valamit… de hát ez csak az én saját véleményem.

És aminek a legjobban örültem, hogy végül Magnus és Alec összejöttek… imádom kettejüket, de főleg Magnus-t, aki még mindig az abszolút kedvenc karakterem maradt ebben a történetben… A másik amiért hálát adtam az égnek, hogy végül bebizonyosodott, hogy Clary és Jace mégsem testvérek – megjegyzem én már az elején tudtam, hogy ez csak Valentin egyik mocskos kis hazugsága volt, hogy keresztbe tegyen nekik, bár nem tudom megérteni erre mi szükség volt – és végre nyugodtan együtt lehetnek eztán.

Nem is tudom, igazából mit kellene még írnom, talán csak annyit, hogy miután befejeztem az első trilógiát (merthogy ennek van még további folytatása is, egy újabb trilógia), rájöttem, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam ezeket a könyveket, és már megértettem, miért vannak érte olyan sokan… mondhatjuk úgy is, hogy én is igazi rajongója lettem. Várom a folytatást és remélem mihamarabb szerencsém lesz azokat is elolvasni….
UI: a borítón az új szereplő, Sebastian szerepel, gyönyörködjünk benne, hisz annyira helyes lehet…
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-uvegvaros
5/5*

Cassandra Clare: Hamuváros (Végzet ereklyéi 2.)

A Végzet Ereklyéi sorozat második könyvében, mely a Hamuváros címet viseli, tovább folytatódik Clary, Jace és barátaik története. Minden ott folytatódik ahol abbamaradt, Valentin folytatja titokzatos tervét, melynek alapját a végzet ereklyéinek megszerzése adja, ebből már az első könyvben megkaparintotta a kelyhet, most pedig a kardra is rátette a kezét. Közben pedig különféle démonokat tesz a szolgálóivá és azoknak a segítségével próbálja elérni a célját… emellett pedig még arra is marad ideje, hogy folyamatosan Jace-t ostromolja, hogy álljon mellé a közelgő nagy harcban.

Nekem ez a dolog tűnik talán a legfurábbnak ebben a könyvben, hogy Valentin végig Jace meggyőzésével próbálkozik, amiből nekem egyből az jön le, hogy menyire szeretné a fiát az oldalára állítani. Most vagy valóban szereti őt és tényleg vissza akarja kapni, vagy pedig csak ki szeretné használni valamilyen önző cél érdekében… ezt még nem tudhatjuk meg és talán nem is fogjuk soha, mert Jace eddig még nem tartott vele, erősen ellenáll az apja csábításának. És ami még szintén furcsa ezzel kapcsolatban, hogy Valentin egyáltalán nem érdeklődik annyira Clary, a lánya iránt, mint a fia, Jace iránt… a lánya talán nem fontos neki? Őt nem akarja megismerni és maga mellett tudni? Nem érdekli, mi van vele vagy, hogy talán árthat neki? Mert nekem a viselkedéséből nagyon az jött le, hogy a lánya sorsa cseppet sem érdekli… ami eléggé zavarossá teszi ezt az egészet számomra… ha Jace ennyire fontos neki, akkor Clary miért nem?

Aztán Jace-nek nem csak ez az egyetlen gondja akad, hanem az is, hogy miután kiderült ő Valentin fia, mindenki teljesen máshogy áll hozzá és szentül hiszik többen, hogy a fiú végig csak hazudott nekik és Valentin kémkedni küldte ide közéjük. Szegény Jace hiába bizonygatja, hogy erről szó sincsen, nem hisznek neki, Maryse Lightwood egyesen kidobja a családja életéből, az Inkvizítor pedig börtönbe záratja, hátha ezzel meg tudja majd Valentint állítani… Clary és Jace tovább szenvednek az érzéseik miatt, annak ellenére, hogy testvérek szeretik egymást, amit ugye nem lenne szabad, de hát a szívének senki nem tud parancsolni… így Clary, hogy megpróbálja elfelejteni, akit nem kaphat meg, elkezd járni Simon-nal, ha már jobb nem maradt neki… ez számomra teljesen unszimpatikus lépés volt, szegény fiút csak kihasználta.

Simon ebben a könyvben nagy változásokon megy keresztül, mert ugyebár vámpír lesz belőle, méghozzá a könyv végére nem is akármilyen, de erről nem szeretnék többet mondani, csak talán annyit, hogy hát mivel manapság milyen nagyon menők a vámpírok, hát ide is be kellett rakni egy főszereplőt, aki vámpír lesz, őszintén szólva e nélkül a történetszál nélkül, én szívesen meglettem volna… olyan mintha csak azért kellett volna belerakni, mert most mennyire kelendő ez a vámpír téma ugyebár.

Az első könyvben megkedvelt Magnus még mindig nem szerepelt olyan sokat, min amit szerettem volna, de minden jelentben ahol felbukkant, még szimpatikusabb lett számomra, és ha jól érzékelem, akkor ő és Alec, nos, lehet, hogy több lesz köztük puszta barátságnál, már ha Alec egyszer képes lesz arra, hogy túllépjen Jace iránti vonzalmán, vagy szerelmén, vagy mit tudom én min… Kaptunk új szereplőket is, mint például a vérfarkaslány Maia, vagy a Lightwood család többi tagja, megismerhettük jobban a tündéreket és a királynőjüket, a náluk tett látogatás az egyik kedvenc jelenetem ebben a könyvben, mikor a „csókos” kérdésen vitatkoznak, hogy kinek kit kellene megcsókolnia a királynő kérése… azon nagyon jót mulattam mikor olvastam.

Összességében ez a könyv továbbviszi az első történéséit és szépen felvezeti a trilógia utolsó részét, amit már alig várok, hogy olvashassak, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége… továbbra is megmosolyogtattak az apró kis poénok, amik éppen mindig a jó helyen vannak beszúrva, hogy vagy feldobjanak egy nem annyira izgalmas részt, vagy hogy feloldjanak egy jóval komorabb hangulatot… a lényeg, hogy Cassandra Clare tényleg nagyon jó írónő, csodálatos stílussal és érzékkel ahhoz, hogy mi kell a mai ifjúságnak… mert, hogy ebben A végzet ereklyéi sorozatban, ahogy már az első résznél is mondtam, tényleg minden megtalálható, amire csak vágyhat egy ember… és talán ezért szeretik annyian…
Ui: a 2. könyv borítóján Clary szerepel.
További információk a könyvről:
http://www.libri.hu/konyv/hamuvaros.html
5/5*

Cassandra Clare: Csontváros (Végzet ereklyéi 1.)

Sok jót hallottam erről a könyvről és állítólag nagyon sokan odavannak érte, na meg persze azt is tervezik, hogy filmet készítenek belőle, így gondoltam ne én legyek az utolsó, aki még nem olvasta el Cassandra Clare Csontváros című könyvét. Mikor végeztem vele, mert két nap alatt rögtön kiolvastam, akkor vegyes érzések kavarogtak bennem, hiszen nálam egyrészt nem érte el az a nagy sokkhatást, amire számítottam, de azért persze tetszett… csak nem értem azt a hatalmas felhajtást, ami körülötte van.

Lássuk miről is szól a történet. Mikor Clary Fray legjobb barátjával Simon-nal szórakozni indul az egyik klubba akkor egy gyilkosság szemtanúja lesz, amit aztán kiderül csak ő látott egyedül, mivel a gyilkosok – akik igazából persze a jófiúk – maguk árnyvadászok, akik a démonok megölésével védik meg az emberiséget. És itt a nagy rejtély máris a legelején. Elvileg őket nem látják a mondék (ezt a szót használják itt a halandó emberekre… csak nekem tűnik nagyon hasonlónak a hangása a muglihoz???), és mivel Clary mégis képes volt rá így mindenki furcsállja a dolgot… na meg persze démonok támadják meg a házukat (a falánkok), akik elrabolják az anyját és Clary kettőt pislog és máris egy intézetben találja magát, ahol az árnyvadászok élnek… és a történet csak még jobban bonyolódik, ezt most nem akarom tovább fejtegetni.

A lényeg, hogy ez egy jó könyv, de tényleg, és ami a legjobban tetszett benne az a világ felépítése, hogy itt szinte minden természetfeletti lény létezik, akikről csak hallottam. Vannak az árnyvadászok, akik ugyebár a démonokat pusztítják, az árnyvadászok úgy jöttek létre, hogy nagyon régen egy Raziel nevű angyal vegyítette a vérét nem tudom mivel, és akik ezt megitták abból lettek a nephelimek, vagyis az árnyvadászok, akiknek a feladata a gonosz ellene küzdelem és az emberiség védelme. Aztán vannak az alvilágiak, ide tartoznak a vámpírok, vérfarkasok, a tündérek és a boszorkánymesterek (angolul warlock-ok, ezt nem tudom minek kellett lefordítani arra, hogy boszorkánymester, inkább maradt volna az, hogy warlock, az sokkal érdekesebben hangzik…) Aztán vannak a démonok és mindenféle szörnyek, akik másik dimenziókból szöknek át az emberek világába… meg még nem tudom mennyi féle, akiket a szereplők csak úgy megemlítenek egyszer-kétszer.

Akkor lássuk kik lettek a kedvenc szereplőim. Hát most az első könyvben, aki egyből megnyerte a szimpátiámat az Magnus Bane, Brooklyn fő boszorkánymestere, akinek sziporkázó humora és különleges stílusa egyből levett a lábamról, nem szerepelt valami sokat még, de remélem a jövőben többet is láthatunk majd belőle. Rajta kívül persze még megkedveltem Jace-t, aki valamiért nem olyan karakter, akit ennyire szeretni szoktam, de mégis levett a lábamról… nem tudom megmagyarázni miért… persze Magnus-t nem múlhatja felül… Clary a főszereplő, hát nem is tudom, róla mit kellene mondanom, talán legyen elég annyi, hogy nekem sosem a főszereplők, a”hősök”, voltak a kedvenceim, ez most sem alakult másként… néha elgondolkodom azon, hogy valaha olvasni fogok-e egyáltalán olyan könyvet, amiben végre valahára a főszereplő lesz a kedvencem és nem valaki más… kétlem, hogy ilyen elő fog fordulni.

Ja, még annyit hogy ez a könyv csak az 1. része egy sorozatnak mely a Végzet Ereklyéi címet viseli, ez egy trilógia, így még van két könyv hátra folytatásnak, ami nagyon jól hangzik, mivel várom mi minden fog még történni. Összességében nem bántam meg, hogy nekikezdtem ezeknek a könyveknek, mert tetszett alapvetően, és a folytatást is el fogom olvasni… viszonyt nem nyújtott akkora élményt, mint amire számítottam tőle…
UI: a borítón Jace szerepel.... :) (akinek nem esett volna le)
További információk a könyről:
http://www.libri.hu/konyv/csontvaros.html
5/5*

Fantasztikus labirintus

Ez a film az egyik gyerekkori kedvencem volt, ami nemrégen jutott valahogyan az eszembe, így előkerestem, és újra megnéztem. És imádtam! Egyszerűen nem tudom megfogalmazni miért annyira jó ez a film, talán azért mert a gyerekkoromat juttatja eszembe, és talán azért, mert imádom a fantasztikus történeteket és a meséket. Mert, hogy ez a film az utolsó kettőnek a keveréke, és abból is talán az egyik legjobb.

Elég régi, ha jól emlékszem, az 1980-as évek végén készült valamikor, tehát több mint 20 évvel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy itt még nyoma sincsen a számítógépes technikának, mint a mai ilyen jellegű filmeknek, az összes kis goblint (manót) bábuk vagy beöltözött kisemberek keltik életre. És mindegyik annyira aprólékosan kidolgozott és megtervezett, hogy tényleg azt lehet hinni, hogy ezek valóban léteznek… és nem csak kitömött bábuk, akiket emberek mozgatnak.

Lássuk, miről szól a történet: Sarah egy eléggé ábrándos és a mesék világában élő lány, akit egyik este azzal bíznak meg a szülei, hogy vigyáznia kell a kisöccsére, Toby-ra. Sarah-nak azonban egyáltalán nem tetszik ez a feladat és mivel a folyamatosan bömbölő kisfiú – akit Sarah szinte ki nem állhat, mert irigy rá, amiért a szüleik vele többet foglalkoznak – teljesen az agyára megy, egy meggondolatlan pillanatban azt kívánja, hogy bárcsak eljönnének a goblinok – akik a kedvenc könyvében, a Labirintusban szerepelnek – és vinnék el innen az öccsét örökre. És lám a kívánsága teljesül.

Megjelenik Jareth, a goblinok királya és elviszi magával Toby-t, Sarah meg ekkor döbben rá, milyen rossz dolgot csinált és mivel mégiscsak az öccséről szól, valahogy vissza kell őt szereznie… Jareth 13 órát ad neki, hogy átvágjon a labirintuson és eljusson a goblinok váráig, ha nem jár sikerrel a kisfiút is manóvá változtatja majd. Sarah azonnal útnak indul és közben különös kalandokba keveredik és természetesen új barátokat is szerez magának… közben pedig Jareth minden mozdulatát figyeli és próbálja megakadályozni, hogy elérjen a várig és visszaszerezhesse az öccsét.

Elsőnek meg kell jegyeznem, hogy ez is egy könyvből készült, A.C.H. Smith Labirynth című könyve adta az alapot, magyarul nem jelent meg a könyve, ha jól emlékszem. A lényeg, hogy ez is egy könyves adaptáció lenne, méghozzá abból is a jobb fajta, mert csak alig néhány dolgot változtattak meg a történetben… a főszereplő Sarah-t, Jennifer Connelly alakítja, még alig 16 éves korában, Jareth-et a manókirályt pedig David Bowie, a híres énekes. A filmben is megcsillogtatja zenei tehetségét, hiszen majdnem az összes dalt, ami felhangzik a filmben ő írta, és egy kivételével mindet ő is adja elő… (korábban nem hallottam egy számot sem David Bowie-tól, de mikor megnéztem a filmet, akkor egyből megszerettem a hangját, olyan jó!!!:))
A kedvenc kis manóm, az a kis róka vagy micsoda, akinek Sir Didymus a neve és az Ambrosius nevű fehér kutya hátán közlekedik, mint egy igazi kis lovag, olyan kis aranyos… egy ilyen kis plüss róka nekem is kellene otthonra…:) Az egyik kedvenc jelenetem a bál, olyan szép a zene alatta, meg olyan szép és meseszerű az egész, a másik kedvencem pedig a „végső összecsapás”, meg a zene, ami előtte van. Ha jól tudom a címe: „Live within you”.

Lényegében csak annyit szeretnék még mondani, hogy nagyon jó volt újranézni és feleleveníteni gyerekkorom egyik kedvenc filmjét, amit olyan régen láttam, hogy majdnem el is felejtettem örökre, még szerencse, hogy valami az eszembe juttatta…:)
Trailer: (magyart és feliratosat nem találtam)
http://www.youtube.com/watch?v=jSs5K0glwkc
10/9