Miután Fang Zsu-nin megmentette Nikant a külföldi megszállóktól, és egy kegyetlen polgárháborúban megküzdött a gonosz Szu Ta-csi császárnővel, szövetségesei sorban elárulták, és sorsára hagyták.
A veszteségek ellenére Zsin nem mondott le azokról, akikért olyan sok mindent feláldozott: a déli tartományok és különösen az otthonának számító Tikani lakosairól. Amikor Zsin visszatér a gyökereihez, nehéz kihívásokkal és váratlan lehetőségekkel találja szemben magát. A Déli Szövetség vezetőségéből kikerülő új társai alattomosak és megbízhatatlanok. Zsin gyorsan rájön, hogy Nikanban az a több millió egyszerű ember tartja kezében a hatalmat, akik bosszúra szomjaznak, és a megváltás istennőjeként tekintenek rá.
A hatalmas déli sereggel a háta mögött Zsin minden fegyvert bevet ahhoz, hogy legyőzze a Sárkányköztársaságot, a gyarmatosító heszperiaiakat, és mindenkit, aki fenyegetést jelent a sámánhitre és annak gyakorlóira. Egyre nagyobb hatalomra és befolyásra tesz szert, de vajon elég erős lesz ahhoz, hogy ellenálljon a főnix hangjának, amely arra sürgeti, hogy égesse fel a világot, és benne mindent?
Mostanában teljesen a Mákháború könyvek hatása alatt állok és már leírtam korábban, hogy miért tetszett nekem annyira az első majd utána a második rész. Még mindig nem hiszem el, hogy ez a trilógia évekkel ezelőtt jelent meg és mostanáig én még csak nem is hallottam róla, így sejtelmem sem volt, hogy miről maradtam le idáig. Nem is bírtam sokáig húzni a dolgot, tudnom kellett mi lesz a lezárás, így elérkezett a harmadék rész ideje, ami A lángoló isten címet kapta.
A történet onnan veszi fel a fonalat, ahol a második rész végén abbamaradt. Zsint újra elárulták azok, akikben bízott és akiknek korábban dolgozott, Vajszra és Nö-csa árulása újra előhozta Zsin bosszúszomjas és vérszomjas énjét. Eldönti, hogy a déli elnyomott tartományok élére állva vág vissza a Sárkányköztársaságnak és a heszperiai támogatóiknak. Zsin feladata nem könnyű, mert a déli tartományok vezetői se valami megbízható fajták, így ott se fogadják egykönnyen a lányt, de Zsin bármit, szó szerint bármit megtenne azért, hogy felszabadítsa az országot a megszállók alól és hogy mindenkin bosszút álljon, aki korábban elárulta őt.
Első olvasatra Zsin szándékai lehetnének nemesek és önzetlenek, hisz ő csak fel akarja szabadítani Nikant, el akarja pusztítani a megmaradt mugeni erőket, megsemmisíteni a Sárkányköztársaságot Vajszrával és Nö-csaval az élen és elűzni innen a heszperiaikat. De ha mélyebbre ásunk, akkor rájövünk, hogy Zsin szándékai inkább csak saját önző indíttatásából fakadnak, hisz számára valójában a bosszú és a megtorlás a legfontosabb, valamint az, hogy végezhessen az ellenségeivel. Mit érdekli őt a nép vagy az egyszerű emberek? Mit érdekli őt, hogy mi lesz az ország sorsa a háború után? Szemernyit sem érdekli, csak az, hogy végezzen mindenkivel aki ártott neki és hogy ezt lehetőleg a legvéresebb módon tegye meg.
A Trifekta: Ta-csi, Zsi-ka és Csiang
Zsin-nek ehhez persze hadseregre van szüksége, sok-sok katonára, épp ezért a déli elnyomott tartományok haragját és kilátástalanságát használja ki a saját önző céljai érdekében. Mert mondjuk ki, ez így van valójában. Mikor aztán a déli vezetők elárulják és eltávolítják a hatalomból, akkor pedig egy felettébb ostoba és logikátlan lépésre szánja el magát. Ta-csi javaslatára fel akarják támasztani a Trifektát, hogy a korábbi legendás sámán trió segítségével érjék el a céljukat. Ta-csi habár mélyre zuhant és mióta megdőlt a császárság, nem császárnő többé és egyedül tengeti a napjait, majd Zsinnek felajánlja a segítségét épp akkor, mikor nagyon is szüksége volt rá a lánynak.
Itt jön az első nagy kritikám ezzel a résszel kapcsolatban. Mégis melyik univerzumban gondolta azt jó ötletnek Ta-csi és Zsin hogy feltámasztják a Trifektát? Azt még valahogy értem, hogy Csiang kellhet a csapatba, mert hát mégis csak ő a Kapuőr, hatalmas erő felett rendelkezik, és talán hajlandó lehet segíteni, annak ellenére, hogy eddig gyáván eltűnt a problémák elől és önként száműzetésbe vonult és befalaztatta magát. Csiang valamilyen szinten jó ember, és hatni lehet rá, segíthet nekik. De a mi bánatnak akarták Zsi-kát felkelteni, mikor Ta-csi pontosan tudta, hogy Zsi-ka egy hatalommániás, kegyetlen őrült, aki nem foglalkozik semmi mással önmagán és azon kívül, hogy másik félelmeivel táplálkozzon?
Tényleg nem értem és minden logikának ellentmond ez a történetszál. Ta-csi pontosan tudta milyen ember Zsi-ka, Zsin pedig hallott róla történeteket, és ők két naiv kislányként azt hitték, hogy ha szépen kérik, akkor majd önzetlenül segíteni fog nekik? Annak ellenére, hogy maga Ta-csi volt az, aki „kényszer pihenőre” küldte őt? Várható volt, hogy Zsi-ka semmit nem változott, hogy esze ágában sincs nekik segíteni, így Zsin elég hamar pontot tett a Trifekta végére. Még ha Ta-csi volt is olyan ostoba, hogy megpróbálkozott összehozni a korábbi Trifektát, mert neki úgysincs már igazi vesztenivalója alapon, de Zsin mi a fenének ment vele? Pontosan tudnia kellett volna, hogy nem bízhat meg bennük és hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Persze jó volt Ta-csi egy emberibb és igazibb oldalát látni és örültem Csiang visszatérésének is, ez nem kérdés, mégis úgy gondolom, hogy ez a Trifektás történetszál teljességgel logikátlan volt az elejétől a végéig, így a könyv gyakorlatilag harmada, mintha csak időkitöltésnek lett volna ide belerakva. Sajnálom, mert magáról a Trifektáról szívesen olvastam volna többet, mondjuk ha Kuang írna róluk egy külön könyvet, az például engem nagyon érdekelne.
Kitaj és Venka
Zsin tehát tovább harcol a bosszúért és a megtorlásért, mindenkit meg akar ölni, aki valaha ártott neki és aki elárulta, az egész harmadik részt ez a motívum vezeti végig. Közben egyre mélyebbre süllyed a hatalma által gerjesztett haragban és őrületben és már senkiben sem bízik meg igazán, amit mondjuk teljesen megértek, hisz tényleg mindenki, de tényleg majdnem mindenki elárulta őt az élete során, akiben megbízott, vagy akit valamennyire szeretett. Altan, Csiang, Vajszra, Nö-csa és így tovább, így teljesen reális hogy a végére már igen paranoiássá válik és még ott is az árulót keresi, ahol nincs. Annyira mélyre süllyed, hogy a végén azokban is az árulót látja, akikben nem kellene. Elsőnek Venka ellen fordul, és én nem vagyok hajlandó elhinni, hogy Venka áruló lett volna, nem és kész. Aztán pedig már Kitajban is az ellenséget látja, abban a Kitajban, aki végig mellette volt, aki mindenben támogatta, aki sosem mondott neki nemet, és aki minden őrült és vérszomjas tervében mellette állt és hagyta, hogy Zsin tegyen, amit csak szeretne. De hát ilyen az őrület, és Zsin a végére kezdett igen mélyre süllyedni benne és pontosan az történt vele, amitől Csiang régen óva intette és ami Altannal is történt korábban.
Itt értem a második negatívumhoz, amit meg kell említenem és ami nem tetszett a könyvben. A rész végén Zsin hirtelen párforduláson megy keresztül és kvázi feláldozza magát és öngyilkos lesz. Én meg csak pislogtam, hogy Zsinék szavaival élve… „mi a f*sz?”. Kövezzetek meg érte, de számomra ez a lépés teljesen karakteridegen volt Zsintől, mert eddig halovány jelét se mutatta az önfeláldozásnak, sem semmilyen önzetlen cselekedetnek. Zsin a könyv végére annyira mélyen volt már az őrületben, a gyanakvásban, a paranoiában, hogy onnan nem igen lett volna ilyen hirtelen visszaút, így mikor egyik percről a másikra fogta magát és öngyilkos lett, azt én nem tudtam hova tenni. Ez a lezárás nem illett Zsin korábbi karakteréhez és számomra teljesen irreális volt, mondjon bárki bármit. Az sokkal reálisabb lett volna, ha Zsin elmegy a végsőkig és utolsó leheletéig küzd, és végül úgy éri a vég. Nem az a bajom, hogy meghalt a végén, mert lássuk be számára nem maradt más út, hanem az, ahogy a halála történt.
Zsin és Nö-csa
Ami viszont a legjobban tetszett a harmadik részben, hogy az elejétől a végéig Zsin és Nö-csa újra szemben álltak egymással. Csak már nem olyan jelentéktelen dolgok miatt veszekedtek, mint anno az iskolában, hanem az ország sorsa, az emberek jövője volt az, amiben nem tudtak egyet érteni és ami végül két ellentétes oldalra sodorta őket. Továbbra is fent maradt köztük a tűz és víz párhuzam, a korábbi sérelmek és veszteségek, és habár Zsinnek több esélye is adódott arra, hogy örökre végezzen Nö-csaval, végül sosem tudta őt megölni, mindig megfutamodott az utolsó percben. Mérges volt rá, amiért elárulta, gyűlölte őt, de valahol mélyen még mindig szerette, és ezért képtelen volt megölni őt, amikor lehetősége adódott rá. Imádtam Zsin és Nö-csa közös jeleneteit, csak kár, hogy kevés volt belőlük és kár, hogy ilyen tragikus véget ért a „kapcsolatuk”.
És itt most nem a szerelmi szálra gondolok, mert az valójában sosem volt, habár nyilvánvaló, hogy szerették egymást, hanem inkább minden másra, a baráti, szövetséges, testvéri kapcsolatra. Zsin és Nö-csa annyira mások, annyira máshogy látták a világot és hogy mi lenne jó az embereknek, hogy ez az egész örökre közéjük állt és ez pecsételte meg a sorsukat. És itt jön a kedvenc gondolatom a könyvből, miszerint a kötelesség a szeretet halála, hisz Nö-csa végül mindig a kötelességet választotta a Zsin iránt érzett szeretete helyett és ezzel talán ő volt az egyetlen legracionálisabb és legemberibb karakter az egész könyvsorozatban.
Zsin és Nö-csa, vagyis a Főnix a Sárkány ellen
Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor összességében tetszett az utolsó rész, már hogy ne tetszett volna, de a két negatívum miatt, amit megemlítettem, sajnos nem tudom ötcsillagosra értékelni. Kicsit úgy érzem az írónő nem teljesen gondolta át a Trifektás történetszálat, ami számomra teljességgel logikátlan volt Zsin részéről, valamint a lezárást sem, ami szerintem abszolút karakteridegen volt Zsin karakterét tekintve. Ezeken kívül minden mást imádtam benne, most se lehetett rajta unatkozni, csak úgy faltam a lapokat egymás után. Kicsit sajnálom, hogy ennyi volt, vége, de legalább kaptunk egy lezárást és nem lett a végtelenségig elnyújtva a történet. Örülök annak, hogy megtaláltam a Mákháború trilógiát, ami nagy kedvenc lett mostantól kezdve és az biztos, hogy többször újra fogom még olvasni. Zsint pedig imádom, mert ki ne imádná őt?!
UI: Köszönet a kiadónak a harmadik könyv végére berakott kis novelláért, ami Nö-csa szemszögéből íródott, kellemes kis pluszt ad a fiú karakteréhez és végre olvashattunk egy kicsit többet róla is.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
