Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Röviden, csak annyival indítanék, hogy most egy vendégposzt érkezik a blogra, ami igen régen volt utoljára. Húgom írt kritikát egy filmről, amit nemrég látott és ami annyira bejött neki, hogy mindenképp ki kellett adnia magából a véleményét. Az ő összegzését olvashatjátok alább.

A történet: 

Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története. (Forrás: port.hu)

Azzal kezdeném, hogy ez a film mekkora nagy meglepetés volt számomra, mind a téma mind a megvalósítás ügyében. Az előzetes és az összefoglalók alapján azt gondoltam, hogy a film arról fog szólni, hogy van nekünk egy lila hajú lány, akinek a személyiségét – jó magyar filmhez hűen – az adja, hogy lila a haja…, majd ő beleszeret az angol tanárába, aki ezzel visszaél, és kompromittáló felvételeket ad ki a lányról, amiért azt az iskolában elkezdik bullyingolni (szép magyar szóval élve), ezért pedig a lány megpróbál öngyilkos lenni. Azt gondoltam, hogy ez a történetszál a film első fele lesz, aztán pedig azt fogja bemutatni, hogy Eszter hogyan folytatja tovább az életét a történtek után és, hogy hogyan viszonyuknak hozzá ezután az emberek.

Hát nem ez történt, amiért én kifejezetten hálás vagyok, mert ez az egyik olyan jellemzője a magyar filmeknek, amiért pont, hogy nem nézek magyar filmeket: hogy pontosan tudod, hogy mi fog történni a film elején, közepén és végén. Persze gondolom, hogy az „átlag filmfogyasztó” éppen az ilyen filmeket keresi, ahogyan szokták mondani az emberek: egy fáradt nap után csak szeretnének leülni a képernyő elé és kikapcsolni, tehát ebbe nem fér bele az, hogy esetleg gondolkodni is kelljen egy filmen.

Én nem ilyen néző vagyok, úgyhogy nagyon örültem, hogy a filmnek sikerült meglepnie a történetben, mert igaz az elején arra enged következtetni, hogy tényleg csak ennyiről fog szólni a film, hogy egy diáklány beleszeret az angol tanárába, majd pedig ez az érzelem viszonzásra kerül. Viszont a film fele körül kapunk egy másik nézőpontot, és ez volt az első, ami nagyon meglepett és elnyerte a tetszésemet, mert ilyet még magyar filmben nem is láttam: kezdődik a film Eszter nézőpontjából, majd hirtelen a semmiből kapunk egy másik szereplőt, akinek a gondolatait végigkövethetjük és megpillanthatjuk, hogy amiket addig a filmben megélt Eszter, azokat ez az új nézőpontkarakter hogyan élt meg. Nagyon érdekes volt, főleg úgy, hogy ennek a másik szereplőnek a szemszögéből nézve a történeteket, teljesen más értelmezést kapott a cselekmény.

A másik dolog, ami tetszett, hogy a „rosszfiú” „jófiú” lesz történetszál remekül meg lett írva, valamiért itt nem idegesített sem a szerelmi szál, sem pedig az elcsépelt sablon sztori a suli rosszfiújáról, akit ha az ember jobban megismer, kiderül, hogy igazából egy rendes srác. Beni és Eszter tök cukik voltak, az elején nem hittem, hogy ők fognak végül összejönni, azt hittem, hogy a Beni csak megjátssza, hogy bejön neki a lány, hogy aztán majd ő is megalázza és kihasználja. Ebben is sikerült átvernie a filmnek, de ennek is örültem, mert szépen fel volt építve a történetük és a jellemük.

A harmadik dolog, ami megfogott az, hogy a film közepén kiderül, hogy tulajdonképpen nem az angol tanár és nem is Beni lesz a „rosszfiú” ebben a történetben – akiket mindenki várt volna ugye -, hanem éppen az a gyerek, akire senki nem számított. Az osztályterem végében meghúzódó, visszafogott, szótlan, de egyébként kedvesnek és aranyosnak tűnő normális fiú, akiről kiderül, hogy szerelmes a főszereplő lányba, de nem csak, hogy szerelmes belé, szinte már megszállott is. Persze lehet mondani, hogy egy tizen x éves srác érzelmei még nem kiforrottak és ilyen bárkivel előfordulhat, de én azt mondom, hogy amit ez a fiú csinált, ilyet egy épeszű tinédzser sem csinál. Nagyon tetszett, hogy a végén az ő megszállott „szerelme” teszi tönkre a lány életét, azé a lányét, akit állítólag szeret. Hogy a film tulajdonképpen lerombolja azt a sémát, amit szoktunk látni: hogy a rosszfiú árt a lánynak, majd az addig a háttérben meghúzódó, egyébként kedves srác vigasztalja meg, majd lesz a párja a film végén. Itt nem ez történt, Beniről derült ki, hogy igazából nem is olyan tuskó, mint az gondolnánk, és az aranyosnak és normálisnak tűnő kisfiú, meg igazából egy pszichopata. Szó, ami szó, azt a gyereket addig ütném, amíg él.

A film képi világa szép, az, hogy láttuk a szereplők közötti cseteléseket a vásznon nagyon jó és fiatalos ötlet, az egész újnak és izgalmasnak hatott. Az is remek, hogy a film bemutatta, hogy a mai világban, ahol már mindenki hozzáfér az internethez, milyen könnyű létrehozni egy email fiókot vagy akár egy facebook fiókot és másnak kiadni magad.

Egyetlen negatívumot szeretnék kiemelni, az pedig nem más, mint a film vége. Szerintem nem jó helyen vágták le a végét, még azt megmutatathatták volna, hogy kiderül, hogy igazából nem is az angol tanárral csetelt Eszter és, hogy azért, amit tett, megkapja a méltó büntetését az a bizonyos másik nézőpontos karakter. Így viszont nekem kicsit befejezetlen lett a vége, olyan, mintha csak levágták volna a film végéről azt a 3-5 jelenetet, ami szerintem még kellett volna.

Összességben a film 10/8, ajánlanám bárkinek.

Előzetes:

A szultána (Muhtesem Yüzyil: Kösem) 2. évad összegzés

Visszanézve döbbentem rá, hogy milyen régen néztem meg elsőnek ezt a sorozatot. Az első évadról még 2017-ben írtam kritikát a blogra, vagyis azóta csaknem 3 év telt el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor az első évad után végignéztem a második évadot is, mivel annyira tetszett a sorozat, hogy nagyon érdekelt a folytatása. Aztán valamiért nem írtam akkor a második évadról, és végül elfelejtődött a dolog. Pár hete eszembe jutott A szultána és ismét elkezdtem nézni az elejétől, és most hogy újra a végére értem, gondoltam itt az ideje, hogy szülessen egy írás a második és egyben utolsó évadáról.

A második évad 10 évvel később veszi fel a fonalat az első évadban történtek után. Kösem ugyebár az első évad végén igen kegyetlenül leszámolt minden ellenségével és gyermek fiát, Muratot ültette a trónra. 10 évig kormányoz Murat helyett, rendet és viszonylagos békét hoz az oszmán birodalomba. Csakhogy tíz év alatt Murat felnőtt és már kész átvenni a tényleges hatalmat az anyjától, ami persze nem fog olyan könnyen menni, mint ahogy azt ő hiszi. Kösem hozzászokott a hatalomhoz és nem szívesen engedi ki a kezei közül az irányítást. Újra megindul a harc a hatalomért, csakhogy Kösemnek most nem idegenekkel kell megküzdenie, hanem saját családjával, legfőképp fiával, Murattal.

Tudni kell, hogy a második évadban teljesen új szereplőgárdát kapunk, ami engem nem különösebben zavart. A gyerekek felnőttek, így már felnőtt színészek játsszák őket, kapunk rengeteg új karaktert, és ami talán a legnagyobb és sokak számára legnehezebben elfogadható változás, hogy az idősebb Kösem szerepét, szintén egy új színésznő vette át. Állítólag szükséges volt a változás, mert Beren Saat nem vállalta a folytatást, és lássuk be, azért mégis csak hitelesebb, ha egy idősebb színésznő játssza az idősebb Kösem szerepét. Persze fura volt megszokni a váltást, de pár rész múlva már fel sem tűnt a dolog. A második évad ugyanúgy 30 "török részből" áll, amit a magyar tévék 84 részre szedtek szét, magyar szinkronnal néztem.

Kezdjük azzal, hogy nekem összességében tetszett a második évad is, csak szerintem nagyon lassan indultak be az események. Az évad első felében olyan történetszálak és olyan karakterek kaptak nagyobb hangsúlyt, amik nekem nem jöttek be annyira, és amik kifejezetten idegesítettek. Nézzük akkor elsőnek, hogy mit vagy kiket nem szerettem. Gyűlölöm a szerelmi háromszögeket bárhol és bármikor, mert általában az a felállás, hogy két férfi harcol egy nőért és igazán idegesítő ezt a klisét mindenhol végigszenvedni. Nos, itt is kapunk rögtön két szerelmi háromszöget, csak hogy itt szerencsére a fordítottja a helyzet, hiszen mindkét esetben két nő harcolt egy férfiért. Máris jobb ez a felállás, ha engem kérdeztek, de valamiért most ezek is idegesítettek.

A második évad leggyűlöltebb triója számomra a Silahtar, Geverhan és Atike hármas, akik az elejétől a végéig idegesítettek. Nem elég, hogy irreális és hiteltelen volt a nagy szenvedésük, de Atike annyira idegesített külön magában, hogy elnyerte a sorozat legutáltabb karaktere címet, ami nagy szó. Pedig én ritkán gyűlölök meg egy karaktert, de őt mégis sikerült. Csakis önmagával foglalkozott az elejétől a végéig, és lányos ábrándjai miatt tönkretette a nővére és Silahtar életét és ha ez nem lenne elég, a végén még ő volt megsértődve és magát állította be áldozatnak. Pedig éppen ő volt az oka mindennek, miatta fajultak el a dolgok annyira a végére.

Aztán ott a másik hármasunk Murat, Ayse és Farya személyében. Velük nem az volt a bajom, hogy idegesítettek volna, hanem inkább az, hogy teljesen fiktív Farya karaktere és minden, ami velük történt. Farya karakterét feleslegesnek és erőltetettnek érzem, és nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Nem azt mondom, hogy a sorozat ezelőtt pontosan történelmileg hiteles lett volna, hisz eddig is kaptunk  kreált karaktereket a valóban élt történelmi személyek mellé. De azok mindig csak mellékszereplők maradtak. Most viszont egy teljesen kreált karakter kvázi az egyik főszereplő lett, amitől teljesen elrugaszkodtunk a valóságtól és ez így már nekem nem nagyon tetszett. Persze Farya érdekes és összetett karakter, nem azt mondom, hogy nem illett Murat mellé, mert nagyon is jól működtek, de engem akkor is zavart mindez.

Kösem és Murat egyik, ha talán nem a legnagyobb ellenfele az évadban Gülbahar szultána és Sinan pasa lett. Gülbahart nem tudtam megkedvelni és mikor felbukkant az elején nagy ártatlan képpel, már akkor sejtettem, hogy olyat fog ő még itt kavarni, amivel nem csak a saját, hanem szegény Bayezid sorsát szintén megpecsételi. Persze igazam lett és iszonyat rossz volt nézni, ahogy Bayezidet fokozatosan a testvérei ellen fordítja, és rossz útra tereli, ami aztán mindkettejük végzetét jelenti. Sinan pasa pedig azért ármánykodott, hogy őket segítse.

Nagyon megkedveltem Kemankest, mint karaktert magában nagyon szerettem, az viszont nem tetszett, hogy elég szabadosan fiktív módon, egy tiltott szerelmi szálat szőttek Kösem és közé. Komolyan kínomban néha már sóhajtozva pislogtam, mikor nagy szemekkel egymásra meredtek, vagy éppen lenyomtak egy "szóbeli pettinget", és olyan epekedő tekintettel méregették egymást, hogy én éreztem kínosan magam a helyükben. Ez szintén egy olyan történetszál az évadban, amihez a valóságnak semmi köze, és talán ezért nem jött be.

Na, de hogy ne csak a szerintem rossz dolgokról írjak, jöjjön néhány, amit tetszett. Nagyon örültem annak, hogy a második évad egy teljesen más felépítést kapott, mint az első. Míg korábban Kösem felemelkedését követhettük nyomon, addig most a fokozatos bukásának lehettünk szemtanúi. Az évad nagy részében Kösem és Murat harcolt vagy együtt vagy épp egymás ellen a hatalomért és ez az anya-fia ellentét egy egészen más hangulatot adott a történetnek. Korábban Kösem mindig a családját védve harcolt az ellenségei ellen, most pedig éppen a fia vált a legnagyobb ellenségévé.

Kösem és Murat kapcsolatát egy furán összetett kapcsolatként láthatjuk. A harcuk egyre inkább elmérgesedik és ahogy telik az idő és nőnek az indulatok, úgy ártanak egyre jobban egymásnak és egyikük sem fél bemocskolni a kezét. Egyikük se hódol be a másiknak, mindketten makacsok, kérlelhetetlenek és kitartanak a végsőkig, és szinte bármit megtesznek a céljaik elérése érdekében. A harcuk kereszttüzébe kerülnek sokan mások, akik aztán nem élik túl, de egymásnak igazán sosem tudnak ártani. Murat halálakor Kösem mondja ki a nagy igazságot. Ugyanolyanok ők ketten és Murat az, aki karakterét tekintve leginkább az anyjára ütött. És épp az állt a végére közéjük, hogy ennyire hasonlóak voltak.

Az idősebb Kösem egy gőgösebb, komolyabb, hatalom ittasabb karakter, akinek persze a korábbi kedves oldala is megmaradt valahol. Ám a hatalomért vívott harc során a lelke és a szíve megkeményedett és már nem olyan ártatlan, mint fiatalabb korában volt. Már nem fél bemocskolni a kezét, és nem habozik, ha az ellenségeit el kell takarítania az útból. Sok szeretettét elvesztette, és még többet el fog veszteni, így a végére egy egészen szívtelen diktátorrá válik, aki csak a hatalommal törődik és semmi és senki mással. Murat igen hasonló utat jár be és habár az uralkodása elején csakis jó szándékai vannak, de a gyerekkorában látottak és a benne lakozó félelem miatt egy igazi zsarnokká vált, olyanná, amilyen uralkodó sosem szeretett volna lenni.

A második évadban nagyobb szerepet kap a többi herceg is, ám sajnos mindegyik sorsa elég szomorú véget ér. Örültem annak, hogy volt idő rájuk is és nagyobb szerepet kaptak, és nem lettek elnyomva a főszereplők mellett. Bayezidet nagyon szerettem, és habár az anyja, Gülbahar hatására tett rossz dolgokat, de talán mégis ő maradt a legjózanabb és legnormálisabb hármójuk közül. Kasim sajnos Kösem mesterkedéseinek esett áldozatul, bár nem mintha nem érdemelte volna meg, amit kapott, hiszen ő is mindent megtett azért, hogy Bayezidet eltakarítsa az útból.

Ibrahimot sajnáltam a legjobban, mert ő volt a leggyengébb mind közül és nem bírta idegekkel a sok rosszat, ami történt velük, és hát a nagybátyjukhoz, Mustafa herceghez hasonlóan, kissé becsavarodott a végére. Nem mintha hibáztatni lehetne, én is biztosan becsavarodtam volna a helyében. És ezen az sem segített, hogy Murat halála után, ő lett az új szultán. Ez inkább csak olajat öntött a tűzre.

Az utolsó pár részben megint ugrunk az időben és Ibrahim uralkodását láthatjuk, ami nem tart sokáig és amit aztán Kösem bukása követ. Érkezik egy rakat új karakter, akik alig kapnak időt, így senkit se lehet megkedvelni. Azt sem értem erre a pár részre minek cserélték le az Ibrahimot alakító színészt. Megérkezik Kösem legnagyobb ellensége és bukásának okozója, Turhan szultána, de róla se tudunk meg semmit. Az utolsó pár rész iszonyatosan összecsapott és sietős és egyszerűen nem értem, hogy miért nem készült egy harmadik évad, ahol sokkal részletesebben be lehetett volna mutatni Ibrahim uralkodását, ahogy azt Muratéval tették.

Engem például nagyon érdekelt volna, ha többet tudunk meg Turhanról. Például, hogy miként került a palotába, hogy szerezte meg Kösem kegyeit, és hogy lett a pártfogoltja. Hogy miként lett aztán Ibrahim ágyasa és hogy utána miért idegenedtek el egymástól. Olyan jól fel lehetett volna építeni a Kösem és Turhan közti harcot, szerintem egy remek évadot lehetett volna ebből csinálni, és akkor Kösem bukását sokkal jobban ki lehetett volna fejteni. Kicsit összecsapottnak és kapkodósnak érzem tehát a sorozat végét, mert szerintem egy évadot még simán ki lehetett volna hozni belőle. Biztos meg volt az oka annak, hogy miért ilyen sietve zárták le Kösem történetét a második évaddal, de nekem iszonyatos hiányérzetem maradt a végére.

Nem fogok hazudni, az első évadot jobbnak érzem és most is jobban tetszett, mint a második. A sok felesleges és történelmileg nem hiteles történetszál és karakter ellenére, nekem összességében tetszett a második évad, de az elsőt azért jobbnak tartom. Sajnálom, hogy nem kapott egy tisztességes harmadik évadot Ibrahim uralkodásáról, és talán ez a legnagyobb hibája, hogy elkapkodták a lezárást, így Turhan megjelenése és Kösem bukása se ütött akkorát, mint kellett volna.

Értékelés: 10/6

Előzetes: