Laurell K. Hamilton: A Harlekin (Anita Blake, vámpírvadász 15.)

Fülszöveg:

Létezik egy titkos társaság, akiktől még a vámpírok is tartanak. A szervezet neve: Harlekin, tagjai valós személyét rejtély övezi. A vámpírvilág rendőrségeként az a feladatuk, hogy megregulázzák a saját törvényeiket megszegő vérszipolyokat. De mi van akkor, amikor maga a Harlekin hágja át saját szabályait? Hogyan védekezhetnek ellenük az egyszerű vámpírok és alakváltók? Vagy Anita Blake? Miközben Anita szeretői érzelmi viharainak közepette egyensúlyoz, megjelenik a városban a Harlekin, s hamar kiderül, csöppet sem békés szándékkal.

Néha megjön a kedvem Anitához és a pasijaihoz és általában ilyenkor szoktam előszedni a következő részt ebben a szinte már végtelenre nyúlt sorozatban. Most éppen ez történt, így előkeresve az utolsónak olvasott rész értékelését, kicsit félve vágtam neki a következő könyvnek. Nem igazán jött be, sőt talán a leggyengébbnek értékeltem az utolsónak olvasott részt, de gondoltam ennél már csak jobb lehet a folytatás. Szerencsére igazam lett, mert az 1 pontnál kevesebbet már nem nagyon tudnék osztogatni.

Anita élete tovább hömpölyög a már megszokott kerékvágásban. Igazából a fülszöveg remekül összefoglalja A Harlekin lényegét, nem nagyon tudnék mit hozzátenni. Anita próbálja megoldani az éppen felmerülő pasi gondjait. Jelenleg épp Nathaniellel vannak gondok, mert a fiúnak kellene a BDSM szex, Anita meg attól ódzkodik ugyebár, de azért jó barátnőhöz híven próbálja kitalálni mi legyen a megoldás e kényes helyzetre. Aztán Richard is megjelenik, és újra lenyomják régi vitáikat és nézeteltéréseiket, amit őszintén szólva Anitához hasonlóan én is rettentően unok már.

A szerelmi szálak és az erotika ugyanolyan kiemelt szerepet kap a könyvben, mint ahogy azt már megszokhattuk egy ideje. Az érzelmi szálakkal nem lenne gondom, mert Anita belső lelki vívódásait valahogy mindig olyan remekül írja meg Hamilton, hogy öröm olvasni. Az erotika azonban teljesen más tészta, holott azt is kezdem megszokni. Nem a sok szexszel van a gondom, nem az zavar, mert lássuk be, azokat is élvezetes módon írja meg az írónő (de komolyan!), engem csak az zavar, hogy az amúgy most izgalmas történetet oda nem illő és abszolút felesleges szexszel zavarja meg és rontja el.

A Harlekin története izgalmas volt, vagy legalábbis jobban lekötött, mint az előző részeké, mintha a régi hangulat újra felütötte volna a fejét, erre jön Hamilton és megint rengeteg szexszel rontja el az összképet. Nem értem a dolgot. Miért nem lehet megtalálni az egyensúlyt? Miért nem lehet néha csak egy kicsit mellőzni az ardeurt? És miért kell Anitának újabb és újabb ismeretlen pasikkal összefeküdnie? Nem elég az a hárem, ami már most is kielégíti minden igényét? Ott van neki Jean-Claude, Richard, Micah, Nathaniel, Damien, már ez az öt pasi is bőven elég lenne egy nő számára. Tudom, tudom... nem értem én az ardeurt... lehet ez a gond... de tényleg nem értem. Hagyjuk is. Lássuk be, nincs ebben semmi logika. Az írónő szexmániás lett, és ezt az indokot találta, hogy rengeteg szexet írhasson a könyveibe.

A könyvsorozattal kapcsolatos ellenérzéseim azonban nem akadályoznak meg abban, hogy tovább olvassam a következő részeket, mert egyszerűen imádom Anita karakterét. Talán a legjobb női főszereplő karakter, akivel idáig dolgom volt. Ha nem vesszük figyelembe a pasi ügyeit és a szerelmi kavarásait, melyik nő ne szeretne olyan erős, okos, magabiztos és humoros lenni, mint ő? Imádom olvasni a humorát és az elmélkedéseit, mindig jókat mosolygok rajta, mert olyan dumája van, hogy az egyszerűen hihetetlen. Persze néha már kezd zavarni, hogy minden pasi Anitát akarja, de komolyan mindenki, aki csak találkozik vele. Kicsit valószerűtlen a dolog, de hát írjuk ezt is az ardeur számlájára.

Nagyon sokat dobott ezen a könyvön, hogy újra felbukkant Edward, aki Anita férfi tükörképe, és aki a másik kedvenc karakterem. De nem csak Edwardnak örülhettem, hanem Olafnak és Peternek szintén. Olaf ígérte a visszatérését és lám megtörtént, szegény Anita pedig próbált ezzel is megbirkózni az egyéb gondjai mellett. Bírtam ahogy Anita reflektált Olafra, bizarr páros lennének ők... végre egy férfi, akitől még Anita is tart. Peter pedig... nem számítottam rá, hogy ilyen módon fog újra szerepelni, és hogy kiderül Edward ugyanolyan gyilkosnak képzi ki a mostohafiát, mint amilyen jó maga. Persze érthető a dolog, és az, hogy Peter miért lett olyan, amilyen, és ha jobban belegondolunk, nem nagyon lenne reális, ha más módon alakult volna az élete. Edwardnak tanítványa akadt és jó volt azt is látni, hogy a fiú fontos számára, mintha csak a sajátja lenne. Ez a tanár-tanítvány felállás remélem tartogat még meglepetéseket a jövőben.

Az előző részhez képest A Harlekin számomra fényévekkel élvezetesebb olvasmány volt. Volt benne izgalom és némi nyomozás, harcok és összetűzések, de a lelki drámákat és a töménytelen szexet se kellett nélkülöznie annak, aki szereti az ilyesmit. A könyvsorozat stílusa még mindig remek és imádom Anitát és Edwardot, főleg mikor ketten együtt akcióznak valamit. Nekem ez a rész tetszett, és máris nagyobb kedvem van a folytatáshoz.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-a-harlekin

Értékelés: 5/4

Kelley Armstrong: Megmarva (Nők egy más világból 1.)

Fülszöveg:

Elena Michaelsnek fogalma sincs arról, hogy Clay, a kedvese, vérfarkas, amíg az meg nem marja, és ezzel mindörökre megváltoztatja az életét. Elárulva érzi magát és feldühödik: képtelen tudomásul venni az átalakulását, és nem tervez semmilyen kapcsolatot a Falkájával – karizmatikus vérfarkas társainak csapatával, akik azt állítják, segíteni akarnak.
Amikor azonban a Falkát brutális gyilkosságsorozat fenyegeti, Elena képtelen választásra kényszerül. Sorsára hagyja-e az egyedüli embereket, akik valóban megértik újonnan szerzett természetét, vagy segítsen nekik régi kedvesének a megmentésében, aki nemcsak tönkretette az életét, de még mindig vissza akarja szerezni Elenát, mindenáron.

Korábban már írtam kritikát a könyvből készült sorozatról (1.-2. évad, 3. évad), és azokat elolvasva mindenki számára egyértelművé válhat, miért érdekelt engem annyira a könyv. A sorozat a legjobb vérfarkasos sorozat, amivel idáig találkoztam, de még a legjobb fantasy sorozatok között is előkelő helyen szerepel. Egyszóval imádtam... és épp ezért sosem volt kérdés, hogy olvasnom kell az eredeti könyvet. Csak az volt a kérdés, hogy mikor jutok el odáig. Nos... ez most történt meg.

Habár már elég sok idő eltelt azóta, hogy ledaráltam a sorozatot, még mindig élénken emlékszem a történetre és a karakterekre, így volt némi viszonyítási alapom. Talán nem így kellene megközelítenem a könyvet, de mivel a sorozatot láttam elsőnek és az egyértelműen a kedvencemmé vált, nem tudom elkerülni az összehasonlítást. Egyszerűen képtelen vagyok nem összehasonlítani a kettőt, így éppen ezt fogom tenni. A Megmarva adta ugyebár a sorozat első évadát, tehát ha pontosabb akarok lenni, akkor a Bitten sorozat első évadát fogom összehasonlítani a könyvvel.

 

Elena

Nem tudok belekötni a könyvbe, mert ha hozzávetjük a sorozathoz, akkor azt láthatjuk, hogy egy szinte tökéletes könyvadaptációról beszélhetünk. Ritka az ilyen, lássuk be. A sorozatra választott színészek éppen olyanok, mint ahogy a könyvben írták le őket, de persze van egy-két kisebb változtatás és eltérés, de azok annyira elenyészőek, hogy nem érdemes megemlíteni őket. A történet is követi a könyv történetét, szinte pontosan ugyanazt láthattuk a sorozatban, ami valóban szokatlan, főleg egy sorozat adaptáció esetében. Még a filmek hagyján... de ha egy könyvből sorozatot készítenek, akkor általában olyan durva változtatásokat és átírásokat eszközölnek, hogy az eredmény csak nyomokban sem emlékeztet az eredeti műre.

Ha úgy vesszük tehát semmilyen meglepetést nem okozott nekem a történet, sem a karakterek, hisz pontosan tudtam mikor mi fog történni. Ez talán csökkentett valamit a könyv élvezeti értékéből, hisz elmaradt a meglepetés hiánya, de ez nem a könyv hibája, hanem az enyém, mert hamarabb láttam és szerettem meg a sorozatot. Volt néhány dolog, ami a könyvben jobban tetszett és sajnálom, hogy a sorozatban nem így alakították azokat a karaktereket vagy történetszálakat.

A sorozat leggyengébb pontja volt mindig is számomra Logan és Rachel "kálváriája", amitől szerencsére a könyvben megkímélt engem az írónő. Nem is értem, ha nincs ilyen történetszál a könyvekben, akkor minek kellett a sorozatban olyan nagy szerepet adni nekik. Annyi sokkal jobb karakter van, aki nagyobb szerepet kaphatott volna. A könyvben tehát Logan nincs, és ennek felettébb örültem. A másik, akit nem bírtam a sorozatban Philip és a családja, akik a könyvben szintén töredék annyit jelennek meg, és valahogy őket sem hiányoltam.

A sorozat szereplői

A másik nagy eltérés maga Elena és Clay karaktere. A könyvet olvasva világosan látszik, hogy a sorozatban némileg finomítottak a kezdetekkor a két főszereplő karakterén. Elena sokkal "lágyabb" és megtörtebb lett, szimpatikusabb és szerethetőbb. A könyvben egy sokkal negatívabb, antipatikusabb és ellenszenvesebb nőként jelenik meg rögtön az elején egy alapvetően unszimpatikus természettel. Clay szintén vadabb, erőszakosabb, rámenősebb és "pszichopatább" a könyvben, mint a sorozatban valaha. Hogy melyik volt a jobb megoldás, a könyves vagy a filmes, arról hosszan vitatkozhatnánk, de ha belegondolunk mindkettő megállja a helyét. A sorozatban több idő állt rendelkezésre a karakterek alakulására, fejlődésére, és később láttuk is, hogy Elena és Clay mennyit változik a három évad során.

Volt még egy dolog, ami tetszett a könyvben, és amit így utólag hiányoltam a sorozatból. A könyvben nagyobb hangsúlyt kap Elena és Jeremy kapcsolata. Itt jobban ki van fejtve, hogy Jeremy milyen fontos Elena számára, hogy szinte apjaként tekint rá, és hogy mennyire tiszteli és hogy mennyire hálás neki azért, amit érte tett. Persze a sorozatban sem kell ezt a szálat nélkülöznünk, de valahogy a könyvben ez is nagyobb jelentőséget és hangsúlyt kapott.

Mivel elsőnek a sorozatot láttam és szerettem meg, így a könyv nem okozott nagy meglepetést. Mindenesetre tetszett, hisz szerettem a sorozat első évadát is, ebből következik, hogy a könyvbe se tudok belekötni. A sorozat első évada szinte tökéletes adaptációja a könyvnek némi változtatással fűszerezve, de azok olyan jelentéktelenek, hogy nem befolyásolták nagyban a véleményemet. Tetszett a könyv, a stílussal se volt gondom. Mindenképp érdekelne a folytatás, kíváncsi vagyok azok is meg fognak-e valaha jelenni magyarul.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/kelley-armstrong-bitten-megmarva

Értékelés: 5/5

Leylah Attar: Papírhattyú

Fülszöveg:

A szerelem nem halhat meg soha. 
Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel.
Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról.

Igazából nem tudnám megmondani, miért vettem a kezembe ezt a könyvet. A várható történetről nem sokat tudtam, csak annyit amennyit a fülszöveg elárult, ami lássuk be nem valami sok. A borító viszont valamiért kifejezetten magával ragadó, egy szomorú, meggyötört és negatív végkimenettel rendelkező befejezést ígér mindezt egy 18-as karikával megspékelve. Nem olyan durva könyv ez, hiába a jelzés. Inkább csak a néhány szexjelenet miatt kapott 18-as karikát, de azok se annyira szókimondóak, hogy indokolttá tennék.

Rögtön belecsapunk a történetbe és Skye elrablásának közepén találjuk magunkat a lánnyal együtt. Ekkor azt gondoltam, hogy ez is ilyen "elrablós, pszichopata jóképű pasi és Stockholm- szindrómás csaj jellegű" könyv lesz, így félve folytattam, mert hát lássuk be egy ilyet nem könnyű jól és érdekes módon megírni. Aztán mikor kiderültek a múlt titkai és hogy Damian nem egy ismeretlen pszichopata, aki nőket rabol, hanem igenis meg van a saját oka arra, amit tesz, akkor kezdett komolyabbá válni a sztori számomra. Múltbéli titkokról lebbent fel a fátyol, régi ismertségek és kapcsolódási pontok derültek ki és ahogy szövevényesebbé és összetettebbé vált minden, úgy lett egyre jobb.

Szerencsére nem csak Skye nézőpontját ismerhetjük meg, ami két okból plusz pont. Egyrészt Skye hosszú távon roppant irritáló, főleg az elején, másrészt Damien narrációja szükséges ahhoz, hogy a férfi múltját, motivációit és személyiségét megismerhessük. Több éven keresztül ível át a történet, ahol történnek rossz és jó dolgok is, főszereplőink rövid kis boldogságát viszont inkább a fájdalom, magány és a szenvedés határozza meg. Gyerekként indul Skye és Esteban története, majd felnőttként találkoznak újra a férfi bosszúálló terve miatt, hogy a rövid kis boldogságot aztán újabb fájdalmak és szenvedések váltsák fel.

Nem akarok kertelni... a fordulatok, a nézeteltérések és a történeti csavarok kissé szappanopera jellegűre sikeredtek, néha úgy éreztem magam, mintha egy latin szappanoperát olvasnék. Hogy ez jó vagy rossz dolog-e, azt mindenki döntse el maga, de nekem nem volt gondom vele. Történt itt sok minden, árulás miatti ártatlanok szenvedése, bosszú tervezése és kivitelezése, elrablás és kínzás, hazugság, ármánykodás, titkolózás, gyilkosság, maffiaháború, szerelem, szex és így tovább. És mindez ahogy már írtam több évet ölel fel. A történet tehát izgalmas volt és fordulatos, emiatt igazán nem tudok panaszkodni, még a szappanopera jellegű stílus és elemek ellenére sem.

A másik, ami tetszett a váltott nézőpontos történetmesélés, aminek itt igenis releváns oka volt, és nem lehetett másképp megcsinálni. A történeti hézagokat csakis így lehetett kitölteni, így kaphattuk meg minden kérdésünkre a magyarázatot és ezért érezhettünk együtt mind a két főszereplővel... mert mindkettejük gondolataiba és érzéseibe beleláthattunk. Persze Damian sorsa és életútja jóval rögösebb és több szenvedést és bánatot kellett elviselnie, mint Skye-nak, de azért a férfi jóvoltából a nőnek is kijutott aztán a szenvedés.

Érdekes belegondolni abba, hogy apró jelentéktelen kis véletlenek micsoda nagy galibákat okozhatnak... hisz pont egy ilyen miatt siklott félre Esteban gyerekkora. Logikus, hogy épp azt okolta, akit bűnösnek hitt, így nem tudom hibáztatni, hogy bosszút akart állni Skye apján. Mondjuk az elég hülyeség, hogy Skye-ra szintén haragudott, hisz egy tizenéves kislánynak mi szerepe lehetett volna abban, ami vele történt? Most komolyan egy kislány mit tehetett volna abban a helyzetben? Ha azt mondják neki, hogy költöznek, akkor költözik az apjával, nem nagyon volt más lehetősége. Így habár Damian bosszú iránti megszállottsága teljesen érthető és indokolt, mégis a bosszú hadjárata során éppen annak a személynek ártott a legjobban, aki ugyanolyan ártatlan volt a történetben, mint ő maga.

Persze Skye apjának sikerült keresztbe tennie, megkapta, amit szerinte érdemelt, de ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor Damian leginkább Skye-t büntette végig. Tönkretette a nő életét, porrá zúzta azt a gondtalan és gazdagsággal teli világát és lerántotta a "saját szintjére". Persze Skye-t se kellett félteni, mert hamar megtanulta, hogy mennek a dolgok. Ha úgy nézzük, akkor visszaadta Damiannak mindazt, amit tőle kapott. Fizikailag és lelkileg bántották egymást, holott mélyen legbelül tudták, hogy nem tudnának a másik nélkül élni. Igazi pusztító szerelem volt ez, megannyi tragédiával, ármánnyal, szenvedéssel, titokkal és fájdalommal, meg egy kis boldogsággal. Épp ezek miatt tetszett annyira.

Egyáltalán nem azt kaptam, mint amire számítottam a fülszöveg alapján, hanem egy sokkal összetettebb, hosszú éveken átívelő izgalmas és fordulatos történetet. Skye és Damian tragédiákkal, félreértésekkel és titkokkal teli életét követhetjük végig, ami a gyerekkori elválás után felnőttként újra összefonódik a férfi bosszú iránti megszállottsága miatt. A néha kissé szappanoperás jellegű fordulatok talán túlzások lehetnek, de nekem ezzel se volt bajom, mert ide pontosan illett. Jó kis olvasmány volt, nekem tetszett. Még szerencse, hogy nincs folytatása, mert ez így egy kerek és egész történet.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/leylah-attar-the-paper-swan-papirhattyu

Értékelés: 5/4

Rick Riordan: Az elveszett hős (Az Olimposz hősei 1.)

Fülszöveg:

Három ​vadonatúj hős. 
Egy eltűnt félisten.
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…
Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…
Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?

Mivel az író korábbi Percy Jackson sorozata kellemes olvasmánynak bizonyult, így gondoltam miért ne folytathatnám a spin-off sorozattal. Úgy vagyok vele, hogy a Percy Jackson könyveket is csak "lazulásból" olvasgattam, mert hát valljuk be nem én vagyok a célközönség. Mégis... egyszerű, szórakoztató és kellemes könyvekről van szó, ami kikapcsol és amiben jó lehet néha elmerülni. Humoros, néha kissé gyerekes, de hát milyen legyen egy middle-grade könyv?

Nem néztem utána, hogy miről fog szólni Az Olimposz istenei könyvsorozat, így gyakorlatilag teljesen tudatlanul álltam neki az első könyvnek. A történet nem sokkal a Percy Jackson könyvek vége után játszódik, a nagy Titánháború után, onnan veszi fel a fonalat. Az első nagy különbség, hogy itt nem egy narrátorunk van, hanem rögtön hármat kapunk, ami fura volt számomra. Persze egyértelmű, hogy Jászon a főszereplő (te jó ég, milyen béna név ez!?), de itt van még nekünk Piper és Leo is, akik szintén fontos karakterei a történetnek.

Leo, Piper és Jászon

Nem szokott problémám lenni a több narrátoros könyvekkel, ha az jól van megírva és ha az összes karakter narrációja indokolt. Itt viszont valahogy furán jött ki a dolog. Azt szeretem, ha a több karakter narrációja élesen elkülönül, ha tényleg érződik a stílusukon, hogy más-más emberekről van szó. És ezalatt nem azt értem, hogy az egyik fiú, a másik lány, hanem a stílus, a fogalmazás, a hangulat mind-mind más legyen, élesen különöljenek el a karakterek. Itt sajnos nem ez a helyzet, én legalábbis nem így éreztem. Három karakterről volt szó, de néha egybefolytak a fejezetek és ha nem lett volna kiírva a fejezet elejére a karakter neve, akkor észre se vettem volna, hogy most Jászon, Piper vagy épp Leo a narrátorunk.

Ebben a sorozatban ismét egy veszedelmes jóslat áll a középpontban, ami szörnyű tragédiákat ígér. Hét olimposzi hősnek kell majd megtalálnia egymást és összefogni, hogy legyőzhessék az ellenséget, aki még a titánoknál is nagyobb fenyegetést jelent. Kíváncsi vagyok, hogy ki lesz a másik négy, mert azért lássuk be Jászon, Piper és Leo nem valami emlékezetes karakterek, elég középszerűek és könnyen felejthetőek. A Percy Jackson sorozatot éppen a főszereplő, Percy miatt kedveltem igazán, mert ő érdekes karakter volt és mindenképp emlékezetes.

Ha nagyon őszinte akarok lenni, az új sorozat kezdése nem hagyott bennem mély nyomokat. Igazából elég lassan is haladtam az olvasással, mert egyszerűen nem kötött le, nem  érdekelt mi lesz a karakterekkel. Persze az író stílusa és humora most is megcsillant néha, de míg Percy esetében jóval több poénkodást kaptunk, itt a karakterek "egysíkúsága" miatt valahogy ez elmaradt. Adok még esélyt a folytatásnak, mert lehet később jobb lesz, de az biztos, hogy nehéz lesz rávennem magam, hogy kezembe vegyem a második részt.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/rick-riordan-az-elveszett-hos

Értékelés: 5/3